Spárga sajtkabátban

Nézem a kisfiam arcát. Vagyis ő nézi az enyémet. Én a szemem sarkából nézem, hogy néz. Megmutatja azokat a zenéket, amiket szeret. Azt figyeli, hogy mit szólok hozzá. Mit szólok a zenékhez. Mit szólok hozzá, hogy már nem a mesét nézzük, hanem a diszkózenét. Vagyis mit szólok hozzá, hogy már nem gyerek. Teljesen fellelkesül.  

Fürkészi az arcom, pont úgy, mint amikor nem létező pókokról mesélt jó pár évvel ezelőtt. Leíró póktanórát tartott egyesével megnevezve a pókfajtákat, na, nem a latin nevükön, hanem az általa kitalált fantázianevükön, hiszen mesepókokhoz fantázianév való, még ha teljesen hihető neveket adott is nekik. A pókok jellemzésének két eleme került említésre, az egyik, hogy mekkora maga a pók, aztán, hogy mekkorát tud csípni. Emelkedő számsorrendben, természetesen. Minél nagyobb méreteknél jártunk, annál inkább aggodalom ült ki az arcára és az enyémről próbálta leolvasni, hogy amit mond, azt elhiszem-e vajon. Mert ha elhiszem, akkor igaz, és akkor baj van, mert ezek a pókok állati veszélyesek ám. 

Most ugyanígy fürkészi az arcom, elhiszem-e, amit mond. Ezúttal azonban azt szeretné, ha helyeslést látna, ha igaz lenne. Nézi a kisfiam az arcom, én nézem az ő arcát, ami sugárzik, és azt mondja, szavakon túli üzenettel: nézd, már nem vagyok gyerek! A szemem sarkából nézem. Még nem tudok szembenézni vele.

Spárga sajtbundában

A spárga kevés kalóriát és szénhidrátot, ám annál több vitamint és ásványi anyagot tartalmaz, vízhajtó, így méregtelenítő hatása vitathatatlan.

Hívják csirágnak is, ami gyönge szárat jelent, vagy nyúlárnyéknak, mert megfigyelték, hogy a vadnyúl szívesen pihen az árnyékában (gondolom, miután jól befalatozott belőle).

A spárga sajtbundában rendkívül egyszerű étel. Könnyű vacsora, meleg előétel lehet.

Hozzávalók

Egy csokor spárga

10 deka vékonyra szeletet karakteresebb ízű sajt (pl. maasdamer)

5 deka füstölt szalonna

Pár levél bazsalikom

Só

A spárgát megtisztítjuk, és sós vízben megfőzzük, vigyázva, hogy a fejek lehetőleg ne érjenek a vízbe, csak gőzölődjenek.

Közben felkockázzuk a füstölt szalonnát és zsírjára pirítjuk.

Amikor a spárga kihűlt, becsavarjuk a sajtszeletekbe, rászórjuk a füstölt szalonnakockákat és a csíkokra vágott bazsalikomot.  Pár cseppet ráloccsintunk a szalonnazsírból.

175 fokos sütőben addig sütjük, amíg a sajt rá nem olvad.

Tojásmentes.

Gluténmenetes.

IR-ben szénhidrátot nem kell számolni.

A spárga jó vízhajtó, a következményeit ki-ki akár 20 perccel az elfogyasztása után maga is érezheti. Mint ahogyan az angol népdal is mondja: Ájv gát písz lájk e rivör!

Ezt énekelte a kisfiam, és kérdezte tőlünk, hogy mit jelent a szöveg, mert a szolfézson tanulták, de az értelmét nem fejtették meg. Mi a lányommal hüledeztünk, hogy ilyen szövegű dalt tanultak volna, hogy aszondja: úgy árad a pisim, mint a folyó. Aztán leírattuk a dalnokkal a dal szövegét, és hát csalódnunk kellett, mert ezt írta a papírra: I’ve got peace like a river in my soul, azaz a béke a lelkemben, mint áradó folyó.

Chia, a bűnös mag

Gyerekként imádtam az Alfa magazint. Olyasmi volt ez, mint a National Geografic Kids, csak ebben voltak képregény részletek is. Kivágtam a nekem legjobban tetsző írásokat és képeket, és egy vonalas füzetbe ragasztottam őket, együtt a Donald rágóban található képregényekkel, a dombornyomott matricákkal (Éééértik? Dombornyomott matrica a hetvenes években!) és hát mit is szépítsem, igen, nos, a banánokon található eredetmegjelölő matricákkal (pironkodó szmájli). Talán ez utóbbiakat volt a legnehezebb beszerezni, lévén, hogy a banán akkoriban ritka volt, mint a fehér holló. Érdekes füzet – ezt írtam az elejére, és még ma is megvan. A szüleim elő is fizettek nekem erre a sajtótermékre. Nos, jól tettem, hogy kigyűjtöttem a színes képeket, döbbenetes híreket, mert az Alfa magazin kisvártatva megszűnt. Csakúgy, mint jó pár társa, amire előfizettünk: a Lúdas Matyi, a Verena kötős újság és még sok más.

   Aztán volt, hogy világot látni szerettünk volna. Megvettük a repülőjegyet….és…..megszűnt a légitársaság.

   Írjam, ne írjam? Volt egy álomutazós tervem is. Igen, a Közel-Kelet lett volna a cél.

   És most itt a chia.

   Eddigelé nem sokat törődtem a chiával. De aztán az úgy volt, hogy beültem egy tejivóba a barátnőmmel. Répatortát vettem, mert ezúttal sokkal szerencsésebb voltam, mint Nyuszika, és a jépatojta még nem szűnt meg. Akkor jött egy nyugdíjas dzsigoló, az a fajta, aki mindig is értette a dürgést, és odaszólt a süteményes pultban álló lánynak:

-          Szívem, van chiapuding?

-          Mindjárt hozok hátulról – szólt a válasz a bennfentes beavatottnak.

   Ejha, chia puding! Gyúlt ki agyamban a piros fény. Ez valami extra dolog lehet. Na, majd legközelebb. És legközelebb, amikor arra jártam, mert a szomszédos postán régi szenvedélyemnek hódolva hó elején vásároltam egy sor sárga és fehér papírfecnit nagyon sok pénzért, éreztem, hogy ez az a pillanat. Le kell öblíteni a keserű élményt valami édessel. És akkor megismerkedtünk. Mit is mondjak, isteni volt. Gyorsan el is olvastam a chiáról, hogy milyen értékes alapanyag. Mert igaz ugyan, hogy régebben állateledelnek használták, de aztán rájöttek, hogy van benne egy csomó omega 3, ami most fontos, és így azok is hozzájutnak ehhez az értékes alapanyaghoz, akik allergiásak a halfélékre. Aztán van még benne alfa-linolénsav, a szív és érrendszer támogatója, mert emeli a jó koleszterin szint mennyiségét. Ráadásul nagy a rosttartalma, sok vizet képes felvenni, azaz telítettségérzést okoz, fogyókúrában jól használható. És még a szénhidráttartalma sem túl magas. És hogy erre ilyen jól rájöttek, rájöttek arra is, hogy mostantól kezdve a termelési költségei is megnőttek. Más oka nem lehet, hogy ilyen aranyárban adják, mert aligha hiszem, hogy állateledel korában is ennyibe került. Különben a vagyü marha tartási költségei eltörpülnének a chiával etetett jószágoké mellett. Na, mindegy, nyeltem egy nagyot, és vettem, mert érzetem, hogy ennek az új szenvedélyemnek hódolnom kell.

   Nem telt el két nap, és mit olvasok az „újságban” (abban, amelyiket nem szüntettek – még – meg)? Ugye kitalálták? A chia mag rosttartalma annyira magas, hogy az esetleges emésztési problémák miatt szakemberek nem ajánlanak többet fogyasztani napi 15 grammnál (á, el sem merem képzelni, mi lehetett az állatoknál, akik nem ebben a mennyiségben ehették). Csak előrecsomagolt formában, vagy bizonyos ételek összetevőjeként értékesíthető. „Kizárólag pékárukba, reggeli gabonapelyhekbe, valamint gyümölcs-, csonthéjas és magkeverékekbe legfeljebb 10 %-nyi mennyiségben, továbbá a magot törve vagy őrölve gyümölcslevekhez és gyümölcsital-keverékekhez legfeljebb 15 g/450 ml mennyiségben adagolva adható. Vagyis nem árusítható „chia puding”, „chia joghurt”, sem más hasonló dolog.”̽ 

   Puff neki.
   Ciao chia?

   Kicsit már félek magamtól. Vajon mi szűnjön meg legközelebb?

Chiapuding

Azért én még otthon csinálhatok, csináltam is. Ez ám a magyar virtus! És ebbe sem kell több 15 grammnál adagonként.

Szénhidrátcsökkentett változatban készítettem el. Ha elhagyjuk a joghurtot, vegán. Ha nem akarunk sztéviát használni, elhagyhatjuk, vagy tehetünk bele cukrot. A tetejére nyírfacukorral készített eperlekvárt tettem. Természetesen cukros is jó.

Hozzávalók 4 adaghoz

4 ek. chiamag

2 deci kókusztej

1 ek. sztévia (elmaradhat)

2 ek. görögjoghurt (elmaradhat)

eperlekvár

1. A chiamagokat lábasba tesszük, hozzáöntjük a kókusztejet és a sztéviát.

2. Addig főzzük, amíg be nem sűrűsödik, gyakran megkeverjük. Ez körülbelöl 3-4 percet jelent.

3. Ha kihűlt, belekeverünk 2 evőkanál joghurtot, ha szeretnénk.

4. Eperlekvárt teszünk a tetejére.

Na jó, a chia tényleg inkább állateledelnek néz ki 

Tojásmentes.

Tejfehérjementes. (joghurt nélkül).

Vegán. (joghurt nélkül)

Nos, legalább annyira hülyén néztem, amikor a veszélyes chiamagról olvastam, mint kisfiam, amikor meglátta a tévé képernyőjén, hogy kik a focimeccs egymás ellen játszó csapatai:

- Eger-USA????

A megfejtésért görgessen lejjebb!

(GER-USA)

Idézet forrása: Index

Akik a nutella alá vajaznak

       -          Kérsz valamit az ápiszból? – kérdezem a lányomat.

-          Nem tudom, mi az. – mondja ő.

Bizony, ez már történelem. Amikor kicsi voltam, imádtam hallgatni anyukám történeteit a gyerekkoráról. Hogy hogyan gyűjtött a gyár mellé kidobált selejtes üvegampullákat, hogyan úsztak át a többiekkel a Dunán, miket vettek a trafikban, hogy egyedül járt már óvodába is, azt, hogy egy nyár alatt nőtt meg, mire nyolcadikos lett, addig sokkal kisebbnek nézték a saját koránál, és hogyan kellett belógni a moziba. Sokkal izgalmasabbnak tűnt az a mesevilág. Azt gondoltam, hogy én már semmi érdekeset nem fogok tudni mesélni a gyerekeimnek, mert mire ők megszületnek, a világ mit sem fog változni. Nem is. Csak a sarkaiból fordult ki azóta. Néha úgy érzem magam, mint ha a Nagymamám lennék, aki következetesen Andrássy utat mondott Népköztársaság útja helyett, harisnyának hívta a zoknit. Eléggé meghökkent a Barbie babától, de azért hozott nekünk az olaszországi nyaralásából, és még mondta is, hogy hozott volna korábban is, de ilyen csúnya, nyeszlett babát nem akart venni, nem tudta, hogy ez nekünk tetszene. Az első és egyetlen Barbie babámat 12 évesen kaptam. Manapság már a tízévesek se babáznak (lehet, hogy már a még kisebbek se – nem tudom, évekkel ezelőtt elvesztettem a kapcsolatomat a csillámpóni világgal). Nos, én meg ilyeneket beszélek, hogy ápisz, meg Moszkva tér. Aztán vannak fertelmes szokásaim is. Például a kenyeret először megvajazom, és utána kenem rá a nutellát. Mi van??? Blehhh. Olyan dalokat (is) énekelek, amik már nem szerepelnek a Nemzeti Alaptantervben – feszabaDÚLVA zengje a nép. És csodatörténeteket is tudok mesélni arról, hogy milyen volt régen. Hogy a benzinkút helyén egy titkos kert volt, tele szederfával, ahol nyáron annyi szedret ettünk, hogy este, amikor lehunytam a szemem, csakis szedreket láttam, végtelen mennyiségben. Hogy nem volt, csak fekete-fehér tévé, Junoszty, vagy ahogyan mi olvastuk még a felsős idegen nyelvi tanulmányaink megkezdése előtt: Hohoc Tibi. Hétfőn még az se, egyébként a két adó kínálatát a csehszlovák 1-2. színesítette. Az első mobilomat 28 évesen vettem, előtte csak vonalas volt, arra is évekig vártunk, meg fülkéből telefonáltunk. Okos telefon se volt, GPS se. Mindent előre meg kellett beszélni, és be kellett tartani. Ha nem tudtuk az utat, fel kellett találni magunkat. A húgom, ha eltévedt, telefonfülkéből hívta anyukánkat, hogy „Eltévedtem, most hol vagyok?”

-          Nézz körül, mit látsz! – mondta a várost jól ismerő Anyu.

-          Van itt egy mozi, meg egy nagy út, meg még egy metrómegálló is.

-          Akkor az Arany János utcánál vagy, ha kiléptél a fülkéből, menj…

   Tánciskolába jártam. A fegyvergyárat nem szabadott annak hívni, ami. Lámpagyár. Ez volt a buszmegállóba írva. Lámpuska gyár, mondtuk mi. A tcom székház még művelődési ház volt és ott volt a biológia szakkör. A legfrissebb német nyelvű nyugati újságom 2-3 éves volt. És közkincs. Akár csak az összes burda újság. Ha valakinek volt, kölcsönadta, a többiek pedig rongyosra nézegették. Valós idejű nyelvgyakorlás anyanyelvi beszélőkkel? Há-há-há-há! Jó, nekem szerencsém volt, a baráti NDK-ba utaztam az Interfluggal, egyedül, 17 évesen, egy baráti családhoz. És amikor megjelentek a közösségi oldalak, hát az olyan volt, mintha újra kinyitottam volna a meséskönyvet és megtudtam belőle, hogy mi történt a szereplőkkel a történet vége utáni 10-20-30 évben. A mostani gyerekek, a dolgok mostani állása szerint mindig ismerősei maradnak egymásnak.

-          Jó neked – mondja a lányom – mert ti még most is foglalkoztok egymással, mi pedig lehet, hogy nem fogunk, hiába maradunk ismerősök a fércbukon.

Nem tudom, hogy így lesz-e. Hogy így van-e, hogy jobb-e az egyik generációnak, mint a másiknak. Az idő az egyik kezével ad, a másikkal elvesz valamit.

Szederfák helyett például a batátát. Az biztos, hogy annak idején még a piaci árusok között se hallott róla senki.

Currys-tejszínes batátakrémleves

Hozzávalók

kb. 1 kg batáta

1 fej vöröshagyma

Olívaolaj

3 ek. currypor

1 ek. Só

3 l víz

2 deci főzőtejszín

Bioleveskocka (elmaradhat)

1 csokor petrezselyem

A tálaláshoz

Reszelt sajt (parmezán)

1. Apróra vágjuk a hagymát. Olívaolajon megdinszteljük.

2. Megpucoljuk a batátát, felkockázzuk. Megfuttatjuk egy kicsit a hagymás olajon.

3. Felöntjük a vízzel, megfűszerezzük a sóval és a curryvel.

4. Addig főzzük, amíg a batáta meg nem puhul.

5. A tűzről levéve kézi mixerrel pürésítjük.

6. Egy tálkába kiöntjük a tejszínt, hozzámerünk lassan, fokozatosan a meleg levesből, majd az egészet visszaöntjük a levesbe. Így nem csapódik ki a tejszínből a fehérje.

7. Visszatesszük a tűzre és forráspontig otthagyjuk.

8. A tetejét megszórjuk apróra vágott petrezselyemmel.

Reszelt sajttal tálaljuk.

Tojásmentes.

Gluténmentes.

CURRY                                                                                                                                                                 

                                                                                                                                                                             

Nosztalgia. Ez szólt belőlem. Képzeljék, a curry keletkezésének is a nosztalgia az oka. Az angolok alkották meg ezt a fűszerkeveréket azért, hogy India ízeire emlékeztesse őket, de olyan formában, ami az európai ízlésnek megfelel. A gyarmatokról hazaköltözvén hiányzott nekik India íze. A curry por ebben a 18. században megjelent formájában valójában nem létezett az indiai konyhában. A tamil kari szó szó szerint szószt jelentett, az indiai fűszerkeverékek neve pedig garam masala.         

   A curry por összetevői területenként változnak, legfőbb alkotóelemei a kurkuma, a római kömény, a koriander, a csili és a lepkeszegmag, azaz görögszéna. A karilevél lehetséges, de nem kötelező összetevője. 

Idézet a „Gyakori kérdések” internetes oldalról:

Mi az az "ápész" vagy ápisz vagy mi?

Egy filmben mondja egy fiú: "A tolltartómon is rajta van, amit az anyám az ápészban vett."
Gondolom valami kommunista bolt vagy mi.

Az ÁPISZ, Állami Papír és Írószer Kereskedelmi Vállalat átalakulva ÁPISZ-Budapiért Zrt. néven valójában még ma is létezik. A cég helyében alaposan kiaknáznám azt a lehetőséget, ami elő-előbuggyan az emberek tudatalattijából. Mit kérsz az ápiszból? Észre sem vettem, hogy egy régi világ nyelvén beszélek.  

Vászon és terítő – A visszatérő

Karinthy egyszer vendéglőbe ment egy gazdag ismerősével. A sokfogásos vacsora után a gazdagember lazán a főpincér kezébe ejtett egy bankót és azt mondta:

- Ezt osszák el.

A folyamatosan pénzgondokkal küzdő, de folyton viccelődő Karinthy pedig egy jelentéktelen összegű érmét csúsztatott a főúrnak:

- Ezt pedig szorozzák meg.

Valami ilyesmi gondolat vezetett arra, hogy egy új sorozatot nyissak a blogban. Ha már utazni, wellnessezni, jacuzziban pezsgőzni nincs pénzünk kedvünk, attól még utazhatunk a képzeletünkben és filmek segítségével. Ha pedig valamilyen hozzáillő ételt választunk a mozis estére, akkor még teljesebb lehet az illúzió. 

Nem szokásom friss filmeket ajánlani, jobban szeretek a régebbiekről írni, mert a filmek manapság méltatlanul kevés időt töltenek el a filmszínházakban, úgy „tizenöt perc hírnév mindenkinek jár”-alapon. Nem mintha visszasírnám, de bizony elmúltak azok az idők, amikor egy-egy film évekig fut (cammog) a mozik műsorán (vö. tizenöt év hírnév mindenkinek jár). A Kossuth-on úgy reggel 9 körül felolvasták, hogy hol mit lehet megnézni, szinte együtt lehetett mondani a bemondóval. Értem én, hogy üzlet, de mégis jobban szeretném, ha az a sok munka, érzelem és persze pénz, amit egy-egy alkotásba beletesznek, valahogy tovább „kamatozna”.

And the award goes to...
Forrás: 9gag

   Nos, megnéztem A visszatérőt, mert tudtam, hogy látványos és persze kíváncsi is voltam, hogy Leonardo miért (nem) kap majd Oscart (ez a felhajtás jobb reklámja a filmnek, mint egy ’sima’ Oscar lenne). Az biztos, hogy sokat nem kellett bajlódnia a szövegtanulással, jobbára csak nyög és fújtat, kúszik, mászik, de azt hitelesen. Szeretem Leonardót, nem, nem a kinézete az oka. Kifejezetten haragudtam, hogy a kilencvenes évek végén egy kölyökképű suhanc miatt az éppen hogy, vagy már majdnem férfiak lettek a férfiideál megtestesítői. Leonardót azért szeretem, mert minden filmjében más karakter. És a legtöbb filmje jó. Izgalmas. Vagy neki van jó érzéke e megfelelő forgatókönyvek kiválasztásához, vagy a menedzserének van jó ízlése. Most is olyan figurát hozott, amilyet eddig még nem.  A másik ok, amiért becsődültem a moziba, a már említett lenyűgöző látvány, a természet képei. A film a gyönyörű kanadai Albertában forgott, majd amikor elfogyott a hó, akkor Argentínában is. A forgatás tovább tartott, mint a tervezett, többek között azért, mert a mexikói rendező, az Oscar-díjas Iñarritu ragaszkodott a természetes fényekhez (hála neki), és a forgatási helyszínek pedig annyira távol estek mindentől, hogy amíg a stáb kiért, meg vissza, máris eltelt a nap negyven százaléka. Iñarritu azt sem bánta, ha tényleg hideg van, a színészei pedig valóban kockára fagynak, mivel úgy ítélte meg, hogy annál hitelesebben játsszák majd a szerepüket, hiszen ha a zöld háttér előtt játszanának, miután kávéztak egyet kényelmesen, „mindenki boldog lenne, de az egész egy kalap szart se érne”. DiCaprio szerint jó pár jelenet volt, amiben a legnehezebb dolgokat kellett végrehajtania, azok közül, amit valaha is tett. Magát a történetet nem szeretném előre elmondani, ezért most csak azt emelem ki, hogy Leonardo arról panaszkodott, hogy folyamatosan kihűlés fenyegette. Ebben egy pillanatig sem kételkedem.
   Számomra ez a film az életösztönről szól. Arról, hogy az ember mindent megtesz, hogy életben maradjon, a legtöbbször nem is tudatosan, hanem önkéntelenül, mert ez a természet parancsa. A film elején, amikor a tábortűz mellett a prémvadászok az élet értelmét boncolgatják, egyikük (Tom Hardy) azt mondja, hogy milyen élet, neki nincs is élete, csak megélhetése. És mégis ragaszkodik hozzá mindenáron, mint ahogyan ragaszkodunk mindannyian. A film arról is szól hozzánk, hogy fantasztikusan elpuhult életünk van, fogalmunk sincs a jó dolgunkról. Szinte már szégyellem magam, hogy milyen minimális önfegyelem szorult belém. A moziból kijőve a hétköznapi gondjaink hangyakörömnyi bajocskáknak tűnnek.

   A film igaz történeten alapul, a megvalósításra csak annyit tudok mondani, hogy profi, profi, profi. A rendezőn, színészeken, forgatási helyszíneken túl a jelmezek, a maszkok, a számítógépes effektek. A zene kiváló kiegészítője a látványnak.

A film jó kritikákat kapott, a mai napig 226 millió dolláros hasznot hozott és jó pár díjat (BAFTA, Golden Globe) bezsebelt. Jöhet a következő?

Két téli saláta

A visszatérőben nem sok zöldséget esznek, inkább halat, vadat s mi jó falat, nyersen. Na, ez mind nincs ebben a két téli salátában. Viszont az önfegyelemre szoktató böjti időszaknak mindkettő remek darabja. Mindamellett meglehetősen jóízűek.

Madársaláta grillezett sajttal

Egy könnyű ebédnek is megfelel.

Hozzávalók

Madársaláta

grillezni való sajt (pl. halloumi)

3 körte

2 ek vaj

1 ek gyümölcsecet

2 ek akácméz

3 ek kukoricaolaj, vagy más semleges ízű étolaj

2 ek citromlé

só bors

A madársalátát salátás tálra rendezzük, a sajtot meggrillezzük és elrendezzük a saláta tetején..

A körtéket négybe vágjuk, a magházukat eltávolítjuk, és meglocsoljuk őket a citrom levével. Lábosban vajat olvasztunk, erre rádobjuk a körtéket, és a mézet. Addig tartjuk a lábosban, óvatosan megfordítva egyszer-kétszer, amíg meg nem puhul a körte (5 perc) és valamennyire rákaramellizáljuk a mézet. Kb. 5 perc alatt lehűtjük a körtéket, ezeket is elrendezzük a salátán.

Az öntethez összekeverjük az ecetet, az olajat, a sót, a borsot és a körték visszamaradt levét. Megöntözzük vele a salátát.

Figyelem! Csak frissen jó!

Tojásmentes.

Gluténmentes.

Lilakáposzta-saláta naranccsal, gránátalmával

Olyan elkáposztően jó, hogy már-már desszertnek számít.

Hozzávalók

egy kisebb lila káposzta fele

2 édes narancs

1 gránátalma

egy marék dió

2 ek dióolaj (vagy semleges ízű étolaj)

1 ek gyümölcsecet

2 ek ribizlilekvár (vagy más pirosbogyós savanykásabb) lekvár

fahéj

só

bors

A lila káposztát negyedekbe vágjuk, a torzsájukat eltávolítjuk, majd éles késsel vékony csíkokra szeljük.

Két narancsot egyben meghámozunk, félbe, majd szintén vékony szeletekbe vágjuk.

A gránátalmából kifejtjük a bíborszínű gyöngyöket.

A diót felaprítjuk és átpirítjuk.

Az öntethez összekeverjük az olajat, az ecetet, a fűszereket, a harmadik narancs levét, a ribizlilekvárt és a salátába keverjük. meghintjük a pirított dióval.

Tejfehérjementes.

Gluténmentes.

Tojásmentes.

- Anyu, neked mi az életcélod? – kérdezi a kisfiam.

- Hát mi is, mi is? Lássuk csak. Hogy legyen családom, legyen otthonom, legyen hivatásom.

- De nem ilyen! Hanem olyan igazi!

- Igazi. Hmmm. Hát akkor az, hogy bejárjam a kéktúrát! – itt már jó felé indultam szó szerint és képletesen. Nem elvont dolgok kellenek, hanem konkrétumok. Kalandok.

- Aha, jó. Nekem az, hogy elmenjek az indiánokhoz! – mondja ezt indiános könyv rajongó gyermekem, aki Cooper és May köteteit többször kiolvasta már. Csak azon is könnybe lábad a szeme, hogy milyen nagyot sírt már mindegyiken. Különösen a Winnettou áll közel a szívéhez. Hiába tudja, hogy mi lesz a vége, mégis vigasztalgatni kell utána. Ha estére esik a könyv vége, még az is megesik, hogy a mi ágyunkban köt ki a könyvrajongó, hogy el tudjon aludni.

Megállapodtunk hát, hogy együtt elmegyünk az indiánokhoz. csak ne az arikarák legyenek azok. A visszatérő után nem nagyon hiszek a vendégszeretetükben.

(A receptötletek a billa áruházlánc törzsvásárlóinak szánt gasztrofüzetéből származnak. Billa, ami betűszó, billiger Laden-t (olcsó bolt) jelent. Ez biztosan nem a gasztrofüzetek minőségére vonatkozik, mert azok meglehetősen magas színvonalúak. Már-már azt írnám, hedonisták, ha ez nem lenne akkora kontraszt a böjthöz képest. De hát Ausztria nekem sehogy sem jön össze a kifinomult ízlés és a hedonista életszemlélet nélkül. De ez egy másik történet.)

Gyömbéres sárgarépa-krémleves batátával

Van nálunk egy helyi termelői piac. Minden hónapban egyszer, az első szombaton. A „helyi” szó persze tágan értelmezett, de ne kicsinyeskedjünk, végül is a megye határain belül marad. És a magyarországi megyék nem olyanok, mint a kínai tartományok, amelyek Franciaország méretűek. Bárhogyan is, de nekünk nagyon jó szolgálatot tesz ez a piac. Feltöltjük a kamrát friss és jó minőségű élelmiszerrel, olcsóbban, mint ahogy azt a „helyi” globális szupermarketből tennénk.

Kerül a kosárba krumpli, tojás, zakuszka, azaz, sült paprikás, padlizsános krém, amit kis üvegben vettünk először, de annyira bevált, hogy már két nagy üvegnél tartunk, ugyanis a gyerekek egy ültő helyükben képesek megenni a finom, igazi, kovászos, kerek kenyérre kenve. Viszünk aztán savanyúságot, mézet, akácot, hársat, szerencsés években selyemfüvet (a tavalyi év kevés termést adott), vegyeset. Hummuszt, házi készítésűt, akárki megnyalja mind a tíz ujját utána. Télen feketeretket, sütőtököt, kelkáposztát. Édes lilahagymát. Nagy kincs! Nyáron cukkinit, dinnyét, epret, málnát. Palántákat, fűszerkertbe, virágosládába. Túró, tejföl, kőrözöttnek csakis juhtúró. Túró Gyuri, gyerekeknek rögtön a kezükbe is egy-egy darab. Lángos sajnos nincs, pedig az én nagymamám lángost vett nekem mindig, amikor elkísértem a piacra. Itt és most van ám batáta is! A koronát a Böllér Bt. standjánál tesszük fel a piacozásra. Házi kenőmájas, hétnyelven beszélő töpörtyű, rózsaszín bélű füstölt szalonna, csécsi. Füstölt kolbász, szarvas is. Sütnivaló kolbász, télen vastagabb, véres hurkával, májassal. Nyáron vékony, grillezni való, magyaros is, bajoros is.

Itthon aztán megterítünk, mindent kipakolunk az asztalra. A lágyabb ízektől indulok. Zöldségrémek, kecskesajt. Füstölt pisztráng. Aztán jöhet a nehéz tüzérség. Katonák a fehérbélű ropogós kenyérből, rá töpörtyű vagy húsos szalonna, lila hagymával. Kenőmájas a hegyes-erősből kanyarított karikákkal. A férjem csak annyit mond: művész! (Mármint a böllér.) Én azt hiszem, a kenőmájas a kedvencem. Nem, a töpörtyű, nem, mégis inkább a kenőmájas. Csak azért hagyom abba, mert egy minimális önfegyelem szorult belém. Viszont régóta hasonló választ adok, mint Boborján, amikor azt kérdezték tőle, hogy mi a kedvenc étele. „Az ebéd!” - vágta rá ő. A termelői piaci reggeli! – mondom én.

Gyömbéres sárgarépa-krémleves batátával

A recept a Húgomé. Melengető leves téli napokra.

A batáta (patata – krumpli! Mondja spanyolos lányom), más néven édes burgonya. C-, B-vitamin és ásványianyag-tartalma magas, cukorbetegek is fogyaszthatják! A színe sokféle lehet, a lilától a narancssárgán át a fehérig. A kumpli és a manióka után a harmadik helyen áll a világtermelést figyelembe véve a gumós és gyökérzöldségek listáján.

Hozzávalók

5 közepes sárgarépa

1 batáta (kb. 40 deka)

1 fej vöröshagyma

Kb, 1 centi friss gyömbér

2 deci tejszín

Olívaolaj

Oregánó

Só

frissen őrölt bors

a tálaláshoz sajt, esetleg csípős zöldpaprika

A zöldségeket megpucoljuk, felkockázzuk.

Az olívaolajon megdínszteljük a hagymát, aztán átpirítjuk kissé a zöldségeket.

Felöntjük vízzel (3-4 liter), belereszeljük a megtisztított gyömbért, fűszerezzük.

Addig főzzük, míg a zöldségek meg nem puhulnak.

A lábost lehúzzuk a tűzről. Összeturmixoljuk a levest. A tejszínt óvatosan hozzáöntjük. Még egyet lehet rottyintani rajta (de nem muszáj).

Karakteresebb ízű sajtot is lehet bele reszelni, a répa és a batáta elbírja.

Gluténmentes.

Tojásmententes.

Nos, az olasz nyelvvel, én nem voltam annyira jól felszerelve, amikor betértünk a helyi termelőhöz a tengerpartról hazafelé tartó úton. Krumpli kellett volna a vacsorához. Az apró rákocskák és az olívaolaj már ott lapultak a kocsi csomagtartójában. Már akkor is esküdtem a helyi termelőkre, és úgy gondoltam, hogy egész jól értem az olaszokat, biztosan ők is megértenek majd engem. Így hát, bekanyarodtunk a gazda udvarára. A bekezdésig, odáig, hogy buonasera, még egész jól ment a társalgás. Ezután jött a tárgyalás.

-          Potato? – mondtam ki az általam olasznak vélt szót, kérdő hangsúllyal.

Nem értette a jó gazda, így hát többször megismételtem a kérdésem. Sajnos kutató szemeim sehol sem fedeztek fel egy árva krumplit sem, amire rábökhettem volna. Így hát egyre kétségbeesettebben és reményvesztettebben ismételgettem: potato, potato…prego… Ettől fény gyúlt emberünk fejében:

-          Á, Pietro elment Rómába!  - kisebb megkönnyebbülést láttam a gazda arcán, végre kivágta magát. Miközben ezt gondolhatta: A lókötő Pietro! Itt ez a külföldi nő, a szokott forgatókönyv szerint átvágta. Dehogy mondom meg, hol van.

Ekkor megláttam egy szép ökörszív-paradicsmot az ablakban.

- Tomato. – mondtam kijelentő hangsúllyal. Mint tanító néni az első olaszórán. – Potato? – kérdeztem újfent, és a kérdéshez még a karomat is széttártam, nyomatékosítandó a kérdő hangsúlyt. Ekkor újra fény gyúlt emberünk szemében, ezúttal a helyes következtetésre jutott.

- Patate! – mosolyodott el szélesen. És már hozta is a krumplit. Már csak a befejezés volt hátra: Arrivederci!

Juhsajtos-sonkás tészta miniparadicsommal

Horvátországban jártunk, életünkben először. Pag szigetén voltunk, Pag városában, a nem túl szofisztikált nevű Pag apartmanban. Tehát Pago Pagón. Különleges táj, néhol tökéletesen kopár, egyes helyeken egy kis száraz fű aszalódik, és vannak helyek, ahol olajligetek, minifenyők váltják egymást. Ilyen volt az a tengerpart is, amit kinéztünk magunknak. Keveredve a tenger sós illatával igazi aromaterápiát jelentett. Kisfiam a zsebpénzéből búvárfelszerelést vett, amelyet vízálló óra (szintén zsebpénzből), dizájnos süncipő (az ő méretében csak a legjobb minőséget árulták, hiába az élethez kellegy kis szerencse), valamit a saját maga által, gumikarikákból, megfelelő tengerkék színkombinációban fűzött karkötők egészítettek ki. Csemetém addig kedveskedett, amíg hajlandó voltam a felszerelést felvenni és lenézni, hogy mi van a vízfelszín alatt – jobban szeretem azt képzelni, hogy csak én, de hát persze nem. Miután azt a rossz érzést is leküzdöttem, hogy én vagyok Darth Vader, legalább is, a lélegzésem a pipán keresztül úgy hangzott, kiderült, hogy egy másik világ, maga Narnia.

   A sziget legjobb hasznosításának – természetesen a turizmus mellett - a filmforgatást ítéltük, sokféle háttérként szolgálhat e táj. Winnetous, második világháborús partizános filmeket forgattak is szép számban a hajdani Jugoszláviában. A szürreális kopár dombok és a tenger kontrasztja alkalmassá tennék a szigetet a Csillagok háborúja egyes jeleneteinek (vö. Darth Vader) vagy más sci-fi és tengeri filmek (Narnia) forgatására is. Csak meg ne hallják ezt a filmesek, oda lenne a nyugalom, ami most még jellemzi a szigetet!

A helyiek is kieszeltek valamit. Bármilyen hihetetlen, de ezen a száraz füvön megél a juh, ami maga is olyan szürke színű, mint a sziklás talaj, amelynek köveiből épített kerítésekkel a sziget népe (amely, mint megállapítottam a kerítés népe is, még a tengerbe is elkerített részeket építenek maguknak sziklakövekből, hogy abban sütkérezzenek) jól elválasztott részekre osztja a tulajdonképpeni semmit. Látszólag semmit. Mert ebből a száraz szürkeségből juhtej terem, amiből kiváló, kemény sajtot készítenek, felhasználva hozzá a sót, amely a sziget gazdaságának évszázadok óta adja az alapját.

Szép darabot vettünk belőle, vörösbor mellé eszegettük esténként. És a klasszikus hármas, a sajtos-sonkás-paradicsomos részeként a tészta tetejére szórtuk. Azt hittem, marad belőle másnapra is. Tévedtem.

Juhsajtos-sonkás tészta miniparadicsommal

Hozzávalók

Kemény juhsajt

Füstölt, serrano-jellegű sonka (én fekete-erdeit vettem, csak hogy összekeverjem Keletet és Nyugatot, Északot és Délt a tányéromon)

Egy-két marok miniparadicsom

1 fej lilahagyma

2-3 gerezd fokhagyma

Oregánó

Bazsalikom

Olívaolaj

Spagetti tészta

 

A vizet feltesszük főni a tésztának.

Közben elkészítjük a tésztaszószt, egy akkora edényben, hogy majd a tészta is beleférjen.

Ehhez olívaolajon hagymát dinsztelünk. Átpirítjuk a sonkát, majd megfuttatjuk a serpenyőben  a fokhagymát is, vigyázva, hogy ne égjen oda. Rátesszük a paradicsomokat. Az egyiket kinyithatjuk, hogy a leve elég nedvességet szolgáltasson addig is, amíg a többiek levet eresztenek (így nem ég oda a többi hozzávaló). Fűszerezzük, lehetőleg friss fűszerekkel. A sóval óvatosan bánjunk, hiszen a sonka eleve sós (én már nem szoktam utána sózni).

Ha átpárolódott a paradicsom, készen is vagyunk a szósszal.

A közben elkészült tésztát rámerjük a szószra és átforgatjuk benne.

A sajtot zöldséghámozóval vékony pelyhekre vágjuk, a tányéron meghintjük vele a tésztát.

Tojásmentes.

Az idegen ország, idegen nyelv, más kultúra sok beszélgetés kiindulópontja lett. Édesapa megemlítette, hogy a XVIII. században élt Magyarországon egy ember, az utolsó, aki még tudott kunul. Ez persze megragadta gyermekeim fantáziáját, már csak azért is, mert a kunság jelét, a kunfoltot ők is magukon hordják. Latolgatni kezdtük, hogy a magyar nyelvnek milyen esélyei vannak vajon. Kisfiam úgy értelmezte, hogy nem túl jók, és diadalittasan a levegőbe csapott:

-          Hurrá, mi leszünk az utolsók!

Azaz olyanok, akik egy különleges helyzetet élvezhetnek. Ez az igazi pozitív hozzáállás!

Céklás krumplileves

- Anyu. itt hány fa van? – kérdezi kisfiam, miközben a Balaton felől autózunk Sümeg vára felé a szeptemberi augusztusban.

- És hány fűszál? – kontráz rá nővére.

Mérő László mondta, hogy onnan lehet tudni, hogy a gyerekek kezdenek felnőni, hogy megválaszolható kérdéseket tesznek fel. És hogy ez lassan nálunk is így van, abból is látszik, hogy azt a kérdést is megkapjuk, hogy a Balaton-parti településeken hány állandó lakos él. Na persze nem ebben a formában, de kibontjuk a lényeget (és megtippeljük, mert a kérdés megválaszolható ugyan, na de nem könnyen).

   Hiába szeptemberi az augusztus és rendkívül esős az idei nyár (a zöldséges, ahol a napi betevő gyümölcsöt vásároljuk, és a 30. szezonját ünnepelte itt az idén, azt mondja, hogy még sosem volt ilyen), nagy szerencsénk van az időjárással.  Csak egy „alvónapot” kellett beiktatni, a monszunesőre való tekintettel, a többi napokon kirándulunk Sümegre, Badacsonyba és strandolni is tudunk. Igaz, a vízben csak a német turisták és az én gyerekeim lubickolnak vígan, én egyszer merülök alá, becsületből, hogy nehogy anélkül menjek haza, hogy ez nem történt meg. Az is igaz, hogy a víz minősége nagyon jó. És mindeközben gyermekeim kacagnak, csacsognak, beszélnek, hozzánk bújnak minél többet, hiszen be kell pótolni mindazt, amit az iskolaév elvesz tőlünk. Kisfiunk különösen sokat szeret beszélni, a családban időnként Pepin bácsiként emlegetjük, Hrabal örökbecsű műve és nagybátyja alapján, aki kissé sokat beszél. Pláne most, hogy végre együtt vagyunk. Ezt a sok beszédet az amúgy introvertált kisfiúról sokan nem is hinnék el. Olyannyira sokat beszél, hogy Apukája az ebédnél azt kéri:

- Kisfiam, egy kicsikét csöndben tudnál maradni?

- Hát persze! – szól készséges hangon gyermekünk. – Öt forint lesz!

(Lehet, hogy inkább Mézga Aladár?)

Céklás krumplileves

Az úgy kezdődött, hogy kicsit csodálkoztam, amikor kibontottam a második zacskó retekmagot. Nem vagyok nagy szakértő, de azt azért láttam, hogy ez máshogy néz ki, mint az első zacskó volt. No sebaj, elvetettem azért szépen, a másik reteksor mellé. Panelben nőttem fel, még akkor sem fogtam gyanút, amikor már szépen kibújtak az első kis levélkék. Anyósom mondta meg (tanyasi gyermekkor), hogy ez cékla. Valami fura van a vetőmag-zacskókkal. Tavaly patisszon helyett margaréta nőtt és hagyma helyett répa. Úgy képzelem, hogy a maguk jókat nevetgélnek magukban a föld alatt és várják a nagy pillanatot, amikor közeledek a veteményes felé, ők meg váratlanul előbújnak, és azt kiáltják. Meglepetééééés!!!

   Szóval csinos kis cékláink lettek, csak egy kicsit sokan vannak. Hát most mi legyen velük? A választ egy olyan nap adta meg, ami úgy alakult, hogy viszonylag kevés számú hozzávaló volt itthon, ebédet viszont kellett főzni. Ekkor találtam ki a céklás krumplilevest, sok jó zöldfűszerrel a fűszeres kertből (másik büszkeségem). Szedtem egy marék zöld levelet, csombort, rozmaringot, kakukkfüvet, bazsalikomot, oregánót, zsályát. Mint az odori (illatok) az olasz konyhában. Illatos csokor, amit a zöldséglevesükbe, vagy tésztaszószaikba tesznek.

   A veteményes persze csak hobbi, jó, ha nullszaldósra jövünk ki a végén (víz+vetőmag+palánta). Azért csináltuk, hogy a gyerekek (meg mi is) lássuk, hogy működik a természet. Hogy az étel nem csak úgy odaterem az asztalunkra. Hogy abban mennyi munka van. Melléktermékként a zöldséget igen ritkán a szájába bocsájtó fiúgyermekünk hajlandó volt megkóstolni és meg is szeretni többet is belőlük, hiszen „a mi kutyánk kölyke”. Na azért a patisszon inkább csak maradjon ott, ahol van. Akkor már inkább a margaréta (hiszen főztem már „margarétás-büdöskés” levest is).

Jó érzés várakozni. Mi lesz a következő történés, kibomlik-e a virág, kinő-e a termés? Jó érzés, hogy egyre többféle ételt tudunk készíteni csak a mi kertünkből.

Hozzávalók

3-4 szem krumpli

2-3 kisebb cékla

Egy marék zöld vagy szárított fűszer (ami a kezünkbe akad: zsálya, kakukkfű, csombor, bazsalikom, rozmaring, oregánó)

1 bio leveskocka

1 tk só

2 ek liszt

5 ek étolaj

2 deci tejföl

A leves nagymamám dunántúli tejfölös krumplilevese alapján készült.

A krumplit és a céklát felkockázzuk

Az étolajból és a lisztből világos rántást készítünk. Amikor kész, vízzel hirtelen felöntjük, miközben habverővel gyorsan megkeverjük, így nem lesz csomós.

Beletesszük a zöldséget és kiegészítjük még vízzel, ha szükséges. Beletesszük a leveskockát, a sót, a fűszereket. Puhára főzzük. A fedőt billentsük féloldalra és ha felforrt, mérsékeljük a hőerőt, mert a lisztes levesek könnyen kifutnak!

A tejfölbe meregessünk bele szép lassan a meleg léből, keverjük össze, meregessünk újra. Ha a tejfölös elegyünk elég meleg, zúdítsuk bele a lábosba, keverjük össze a levessel, így nem ugrik össze a tejföl. Rottyantsunk rajta még egyet (vagy ne).

Tojásmentes.

A nyaralásból hazatérve is ezt főztem vacsorára. Szereti a családom.

 Várakozni jó. Az ember várja, várja a nyaralást, és amikor végre megpillantja a kéklő szalagot az autópálya korlátja felett, felkiált, hogy Balaton, Balaton!!!

- Bajaton, Bajaton! - kiáltja a még kétéves se, akinek fogalma sincs, hogy mit jelent a szó. De a nővére mondta, aki annyi jó mókát tud, akivel annyit lehet nevetni, játszani, aki olyan okos. Ez csakis valami jó lehet. A szerepleosztás változott azóta, a nép lázongani kezdett, de együtt játszani még mindig jó. Nekünk szülőknek pedig mindig ez a szó cseng a fülünkben, amikor meglátjuk a szép vizet, Bajaton.

Fociskártya a köbön

- Na, ne ijesztgessen! – ezt mondtam a kutya-macska boltosnak, aki mellékfoglalkozásként újságot és fociskártyát is árul, amikor elmesélte, hogy a 25 éves fiaival is járt ki bolhapiacra cserélgetni a kártyákat. Arra már én is rájöttem, hogy a jövő szezonban új album lesz esedékes. A kisfiamnak viszont hiába magyarázom, hogy biztos lehet benne, hogy a kártyákat a gyártók úgy adagolják, hogy egyes focisták csak a szezon vége felé kerülnek majd forgalomba. Ő ezt nem és nem akarja megérteni, legjobban 100 csomag fociskártyát szeretett volna Karácsonyra. Ha annyit nem is, azért Mikulás és Jézuska is hozott jó párat. Ezenkívül pedig marad a cserélgetés. Meg az azzal járó bonyodalmak.

- Anyu, Te mit csinálnál a helyemben? Norbi vissza akarja kapni azt a kártyáját, amit tegnap cserélt el velem, és azt mondta, hogy megver, ha nem adom vissza!

Nemcsak engem, az apját is megkérdezte. Egymástól függetlenül szinte szóról szóra ugyanazt mondtuk:

-        Add vissza a kártyát és mondd meg neki, hogy többet nem cserélsz vele, mert nem becsületes üzletember.

-        Nem, nem adom vissza!

-        Jól van kisfiam. Ez a te döntésed, és neked is kell viselned a következményeket.

Másnap a munkahelyi ebédlőben is elmeséltem a beszélgetésünket. Láttam, ahogy az életet nálunknál praktikusabb oldaláról szemlélők csóválják a fejüket ezt a szofisztikált bölcsész-választ hallva, és helyeslően bólogatnak a kisfiúnk álláspontjára. Egyes sportolók még azt is megüzenték neki, hogy alulról kell lebontani az embert.

-        Na, mi volt Norbival? - kérdeztük a kisiskolást a napközis foglalkozás végén, némi megkönnyebbüléssel eltelve, mivel láthatólag haja szála sem volt meggörbülve.

-        Semmi. Odajött hozzám, megkérdezte, hogy elhoztam-e a kártyát, én meg mondtam, hogy nem! És ezután elment.

Azt hiszem érdekérvényesítő-tanfolyamra a kisfiunkhoz kell beiratkoznunk.

Sütőtökkrémleves tökmagolajjal, snidlinggel

A sütőtökkel úgy jártam, hogy régebben nem szerettem, ám fognélküli, enni tanuló gyermekeim szájába olyan sebesen kellett bekanalaznom, hogy magam is megkóstoltam, mi lehet ebben olyan jó. Egész megkedveltem. A gyerekeim azóta tudnak rágni, a sütőtökből kiszerettek, én viszont benne ragadtam. Ha látok egy szép darabot a boltban, nem tudom ott hagyni. Leves formájában pedig mégis csak a család asztalára tehetem.

Hozzávalók

Egy kiló sütőtök

2 kisebb-közepes szétfővő krumpli

10 borókabogyó

2 ek vaj

1 l kockaleves (bio leveskockából)

Só

Frissen őrölt bors

1 ek alma- vagy borecet

Levesbetétnek

2 ek tökmag

1 ek apróra vágott snidling

4 ek tökmagolaj

3-4 ek olívaolaj

Pirított kenyérkocka

A tököt és s krumplikat megtisztítjuk, felkockázzuk. A borókát apróra zúzzuk. Mivel nincs mozsaram, egy húsklopfolóval jó párat ráütöttem a vágódeszkán.

A vajban röviden átpároljuk a tököt, a krumplit és a borókát, majd felöntjük az alaplével. Sózzuk, borsozzuk és közepes lángon kb. 15 perc alatt puhára főzzük.

Botmixerrel összepépesítjük a levest, hozzákeverjük az ecetet.

A kenyereket felkockázzuk. Egy tepsibe alufóliát teszünk, ezen eloszlatjuk a kenyérkockákat, óvatosan meglocsoljuk olívaolajjal. Alsó és felső lángon addig sütjük, amíg aranybarna nem lesz.

A tökmagolajat. a snidlinget és a kenyérkockákat a tányérban adjuk a leveshez.

Tejfehérjementes.

Tojásmentes.

Gluténmentes.

A focisalbum természetesen Nagyiékhoz is velünk utazott Karácsonykor. Nagynénje is belelapozott.

- Ó. Most már értem ezt a fociskártya-dolgot! – mondta, miután megcsodálta benne az idei szezonban játszó sok csinos sportolót.

Vászon és terítő - Céklaleves

Utazás a Csendes-óceán körül Michael Palinnal

Poljuska polje – Céklaleves

Michael Palinra évekkel ezelőtt a könyvtárban figyeltem fel. A mi gondos könyvtárosaik gyakran cserélgetve érdekes könyveket tesznek a polcok végére a címlapjukkal kifelé, hogy az olvasók ráharapjanak. A szép narancssárga-homokszínű borítójú könyvön pedig ez állt: Szahara. Márpedig én mindent „megeszek”, ami afrikai, talán a Kittenberger Kálmán könyvek okozta katarzis ez még ma is. Otthon kiderült, hogy a könyvvel egy nagy kaland – már-már azt írtam, nagy utazás, ha nem lenne annyira kézenfekvő – vette kezdetét. Michael Palin, a Monty Python társulat tagja, Szahara című könyvében arról a nagy útról tudósít, amit a BBC készített vele végig a Szaharán át, rendkívül izgalmas helyszíneken. És bizony az is kiderült, hogy ez a BBC-sorozat maga is egy sorozat tagja. Michael Palin végigutazta a Himaláját, Európát, a keleti hosszúság 30. fokát az Északi-sarktól a Déliig, sőt beutazta a világot 80 nap és 20 év alatt is. Az utazásokról tévéfilmsorozat készül, és Michael Palin  remek humorral megírt könyveket is kiad. Imádom, ahogy szóba elegyedik az útja során mindenkivel, aki szembe jön, ahogy kommentálja a történéseket, az abszurd humorát. Úgy nagyszerű, hogy teljesen hétköznapi és természetes. Az utazásokat fantasztikusan jól szervezik meg, szinte észrevétlen, ahogy pont akkor érünk Borneóra, amikor a maláj turisztikai miniszter tesz látogatást a hagyományos hosszú házban, a Fülöp-szigetekre, amikor Zambuangán épp szépségkirálynőt választanak, Palinnel a zsűriben, Új-Zélandra, amikor a főiskolai beavatási szertartás van. Nem a nyilvánvaló látnivalókat mutatják meg, hanem a vidék hétköznapi arcát. 

 A családomat legutóbb az 1997-ben forgatott Utazás a Csendes-óceán körül c. sorozatra izzítottam be. A cél, a sorozat angol nevében van elrejtve: Full Circle with Michael Palin, azaz körbe szeretnék utazni a Csendes-óceán partvidékét egy év alatt, az óra járásával ellentétes irányban. Remek kiindulópontot választottak, az Egyesült Államok és Oroszország határán, a Bering-szorosban található Diomede-szigeteket, Az egyik sziget partjáról átlátni a másikra, pedig köztük „terül el” a dátumválasztó vonal is. Az első rész tehát Alaszkában és Oroszországban forgott, 1997-ben, nem sokkal a rendszerváltás után. Olyan városokban készültek a felvételek, mint Vlagyivosztok, vagy Magadan, ahova azelőtt pár évvel külföldi a lábát sem tehette be. Az oroszok nem csak hogy megengedték a BBC stábjának, hogy a gyönyörű és elhagyatott, vulkánokkal tarkított természetvédelmi körzetekben forgasson, egy túlélővel ellátogasson az egykori Gulágra, hanem az orosz jófejséget bizonyítandó, Palin együtt énekelhette a Poljuska polje című dalt a Csendes-óceáni flotta zene- és énekkarával is. A Poljuska polje a magyar fülnek is ismerősen cseng, Vár ránk a síkság kezdettel a november 7-i ünnepségek elmaradhatatlan műsorszáma volt. A dallam rögtön bekúszott gyermekeim fülébe is, hiába, tudtak ezek a szovjet szerzők. A költemény egy komszomol katonáról című, 1934-es musical, vagyis miket is beszélek, kórusmű méltán többször és sokak által újrafeldolgozott darabját mi is meghallgattuk a youtube-on és ha már ott jártunk, akkor más szovjet/orosz kórusműveket is, élükön a Kalinka majá-val. Hova el nem repíti az embert egy csendes-óceániai sorozat (engem egyenesen a nyolcvanas években volt gyerekkoromba).

Tekintettel az oroszországi kezdésre, főzzünk egy

Céklalevest

Hozzávalók

2 liter húslé (Kész vagy kockából. Ha nagyobb adag húslevest főzök, akkor műanyag dobozokban le szoktam a levéből fagyasztani, másodlagos felhasználás végett)

2 fej cékla

Babérlevél

3 ek. tejföl

Kapor és citromlé (opcionális)

A céklát megmossuk és almareszelőn lereszeljük.

A húslében, melyet babérlevéllel ízesítünk – ha szeretjük, akkor citromlével és kaporral is -, majd puhára főzzük. Egy tálban a tejfölhöz meregetünk egy kicsit a forró levesből, jól elkeverjük, majd az egészet visszaöntjük a levesesfazékba (hogy a tejföl ne ugorjon össze).

Sokmagvas kenyérrel tálaltam.

(Jól tettem, történelmi pillanat lett: kisfiam életében először hajlandó volt beleharapni a barnakenyérbe és ízlett neki!)

Tojásmentes.

Gluténmentes.

A sorozat többi része is hasonló izgalmakat rejteget, például Kínában a Jangcén csodálatos s

sziklaképződmények és többszázezres „kisvárosok” mellett hajózunk, miközben elmesélik, hogy 14-15 év múlva ez már mind víz alatt lesz, mert addigra a kínaiak megépítik a 600 km hosszú Három-Szurdok-vízerőművet (vö: Magyarország maximális kelet-nyugati szélessége 526 km). És milyen szerencse, hogy nemcsak térben, hanem időben is utazunk, katt-katt az interneten, és rögtön meg is tudjuk a gát történetének legújabb epizódjait. Jártunk Japánban, a Fülöp-szigeteken, Borneón, Új-Zélandon….épp az utazás legdélebbi pontjánál tartunk, nagyon várjuk a folytatást. *

A Poljuska poljét heteken át zengték gyermekeim. Íme a film idevágó része, 2:40-től csendül fel a dal maga.

 

** Figyelem, aki maga szeretné megnézni, mi a sorozat vége, most görgessen tovább. 

Az én szemem sajnos túl gyors volt és internetes kutakodásaim során akaratlanul is értesültem róla, hogy a teljes csendes-óceániai kör végül nem teljesült, a köd miatt 2 km híján nem tudtak visszatérni a kiindulási szigetre. Igazi abszurd befejezés!