- Ezt osszák el.
A folyamatosan pénzgondokkal küzdő, de folyton viccelődő Karinthy pedig egy jelentéktelen összegű érmét csúsztatott a főúrnak:
- Ezt pedig szorozzák meg.
Valami ilyesmi gondolat vezetett arra, hogy egy új sorozatot nyissak a blogban. Ha már utazni, wellnessezni, jacuzziban pezsgőzni nincs pénzünk kedvünk, attól még utazhatunk a képzeletünkben és filmek segítségével. Ha pedig valamilyen hozzáillő ételt választunk a mozis estére, akkor még teljesebb lehet az illúzió.
Nem szokásom friss
filmeket ajánlani, jobban szeretek a régebbiekről írni, mert a filmek manapság
méltatlanul kevés időt töltenek el a filmszínházakban, úgy „tizenöt perc hírnév
mindenkinek jár”-alapon. Nem mintha visszasírnám, de bizony elmúltak azok az
idők, amikor egy-egy film évekig fut (cammog) a mozik műsorán (vö. tizenöt év hírnév mindenkinek jár). A Kossuth-on úgy
reggel 9 körül felolvasták, hogy hol mit lehet megnézni, szinte együtt lehetett
mondani a bemondóval. Értem én, hogy üzlet, de mégis jobban szeretném, ha az a
sok munka, érzelem és persze pénz, amit egy-egy alkotásba beletesznek, valahogy
tovább „kamatozna”.
 |
| And the award goes to... Forrás: 9gag |
Nos, megnéztem A visszatérőt, mert tudtam, hogy látványos és persze kíváncsi is voltam, hogy Leonardo miért (nem) kap majd Oscart (ez a felhajtás jobb reklámja a filmnek, mint egy ’sima’ Oscar lenne). Az biztos, hogy sokat nem kellett bajlódnia a szövegtanulással, jobbára csak nyög és fújtat, kúszik, mászik, de azt hitelesen. Szeretem Leonardót, nem, nem a kinézete az oka. Kifejezetten haragudtam, hogy a kilencvenes évek végén egy kölyökképű suhanc miatt az éppen hogy, vagy már majdnem férfiak lettek a férfiideál megtestesítői. Leonardót azért szeretem, mert minden filmjében más karakter. És a legtöbb filmje jó. Izgalmas. Vagy neki van jó érzéke e megfelelő forgatókönyvek kiválasztásához, vagy a menedzserének van jó ízlése. Most is olyan figurát hozott, amilyet eddig még nem. A másik ok, amiért becsődültem a moziba, a már említett lenyűgöző látvány, a természet képei. A film a gyönyörű kanadai Albertában forgott, majd amikor elfogyott a hó, akkor Argentínában is. A forgatás tovább tartott, mint a tervezett, többek között azért, mert a mexikói rendező, az Oscar-díjas Iñarritu ragaszkodott a természetes fényekhez (hála neki), és a forgatási helyszínek pedig annyira távol estek mindentől, hogy amíg a stáb kiért, meg vissza, máris eltelt a nap negyven százaléka. Iñarritu azt sem bánta, ha tényleg hideg van, a színészei pedig valóban kockára fagynak, mivel úgy ítélte meg, hogy annál hitelesebben játsszák majd a szerepüket, hiszen ha a zöld háttér előtt játszanának, miután kávéztak egyet kényelmesen, „mindenki boldog lenne, de az egész egy kalap szart se érne”. DiCaprio szerint jó pár jelenet volt, amiben a legnehezebb dolgokat kellett végrehajtania, azok közül, amit valaha is tett. Magát a történetet nem szeretném előre elmondani, ezért most csak azt emelem ki, hogy Leonardo arról panaszkodott, hogy folyamatosan kihűlés fenyegette. Ebben egy pillanatig sem kételkedem.
Számomra ez a film az életösztönről szól. Arról, hogy az ember mindent megtesz, hogy életben maradjon, a legtöbbször nem is tudatosan, hanem önkéntelenül, mert ez a természet parancsa. A film elején, amikor a tábortűz mellett a prémvadászok az élet értelmét boncolgatják, egyikük (Tom Hardy) azt mondja, hogy milyen élet, neki nincs is élete, csak megélhetése. És mégis ragaszkodik hozzá mindenáron, mint ahogyan ragaszkodunk mindannyian. A film arról is szól hozzánk, hogy fantasztikusan elpuhult életünk van, fogalmunk sincs a jó dolgunkról. Szinte már szégyellem magam, hogy milyen minimális önfegyelem szorult belém. A moziból kijőve a hétköznapi gondjaink hangyakörömnyi bajocskáknak tűnnek.
A film igaz történeten
alapul, a megvalósításra csak annyit tudok mondani, hogy profi, profi, profi. A
rendezőn, színészeken, forgatási helyszíneken túl a jelmezek, a maszkok, a
számítógépes effektek. A zene kiváló kiegészítője a látványnak.
A film jó kritikákat
kapott, a mai napig 226 millió dolláros hasznot hozott és jó pár díjat (BAFTA,
Golden Globe) bezsebelt. Jöhet a következő?
Két téli saláta
A visszatérőben nem sok
zöldséget esznek, inkább halat, vadat s mi jó falat, nyersen. Na, ez mind nincs
ebben a két téli salátában. Viszont az önfegyelemre szoktató böjti időszaknak
mindkettő remek darabja. Mindamellett meglehetősen jóízűek.
Madársaláta grillezett
sajttal
Egy könnyű ebédnek is
megfelel.
Hozzávalók
Madársaláta
grillezni való sajt (pl. halloumi)
3 körte
2 ek vaj
2 ek akácméz
3 ek kukoricaolaj, vagy
más semleges ízű étolaj
só bors
A madársalátát salátás
tálra rendezzük, a sajtot meggrillezzük és elrendezzük a saláta tetején..
A körtéket négybe vágjuk,
a magházukat eltávolítjuk, és meglocsoljuk őket a citrom levével. Lábosban
vajat olvasztunk, erre rádobjuk a körtéket, és a mézet. Addig tartjuk a
lábosban, óvatosan megfordítva egyszer-kétszer, amíg meg nem puhul a körte (5
perc) és valamennyire rákaramellizáljuk a mézet. Kb. 5 perc alatt lehűtjük a
körtéket, ezeket is elrendezzük a salátán.
Az öntethez összekeverjük
az ecetet, az olajat, a sót, a borsot és a körték visszamaradt levét.
Megöntözzük vele a salátát.
Figyelem! Csak frissen
jó!
Tojásmentes.
Gluténmentes.
Lilakáposzta-saláta
naranccsal, gránátalmával
Olyan elkáposztően jó,
hogy már-már desszertnek számít.
Hozzávalók
egy kisebb lila káposzta
fele
2 édes narancs
1 gránátalma
egy marék dió
2 ek dióolaj (vagy
semleges ízű étolaj)
1 ek gyümölcsecet
2 ek ribizlilekvár (vagy
más pirosbogyós savanykásabb) lekvár
fahéj
só
bors
A lila káposztát
negyedekbe vágjuk, a torzsájukat eltávolítjuk, majd éles késsel vékony csíkokra
szeljük.
Két narancsot egyben
meghámozunk, félbe, majd szintén vékony szeletekbe vágjuk.
A gránátalmából kifejtjük
a bíborszínű gyöngyöket.
A diót felaprítjuk és átpirítjuk.
Az öntethez összekeverjük
az olajat, az ecetet, a fűszereket, a harmadik narancs levét, a ribizlilekvárt
és a salátába keverjük. meghintjük a pirított dióval.
Tejfehérjementes.
Gluténmentes.
Tojásmentes.
- Anyu, neked mi az
életcélod? – kérdezi a kisfiam.
- Hát mi is, mi is?
Lássuk csak. Hogy legyen családom, legyen otthonom, legyen hivatásom.
- De nem ilyen! Hanem
olyan igazi!
- Igazi. Hmmm. Hát akkor
az, hogy bejárjam a kéktúrát! – itt már jó felé indultam szó szerint és
képletesen. Nem elvont dolgok kellenek, hanem konkrétumok. Kalandok.
- Aha, jó. Nekem az, hogy
elmenjek az indiánokhoz! – mondja ezt indiános könyv rajongó gyermekem, aki
Cooper és May köteteit többször kiolvasta már. Csak azon is könnybe lábad a
szeme, hogy milyen nagyot sírt már mindegyiken. Különösen a Winnettou áll közel
a szívéhez. Hiába tudja, hogy mi lesz a vége, mégis vigasztalgatni kell utána.
Ha estére esik a könyv vége, még az is megesik, hogy a mi ágyunkban köt ki a
könyvrajongó, hogy el tudjon aludni.
Megállapodtunk hát, hogy
együtt elmegyünk az indiánokhoz. csak ne az arikarák legyenek azok. A
visszatérő után nem nagyon hiszek a vendégszeretetükben.
(A receptötletek a billa
áruházlánc törzsvásárlóinak szánt gasztrofüzetéből származnak. Billa, ami
betűszó, billiger Laden-t (olcsó bolt) jelent. Ez biztosan nem a gasztrofüzetek
minőségére vonatkozik, mert azok meglehetősen magas színvonalúak. Már-már azt
írnám, hedonisták, ha ez nem lenne akkora kontraszt a böjthöz képest. De hát Ausztria
nekem sehogy sem jön össze a kifinomult ízlés és a hedonista életszemlélet
nélkül. De ez egy másik történet.)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése