Könyvek, könyvek, könyvek…

Egyik kedves szenvedélyemnek hódoltam a minap. Szüleim – szintén zenész...izé... könyvbarát - garázsából pakoltam elő jó pár könyvesdobozt. Majd egy évtizede vártak arra, hogy újra napvilágot lássanak. Ez már az utolsó előtti adag. Ahogy jut egy kis pénz, új könyvespolcsor kerül az új lakásba, valamint én, aki már nyálcsorgatva várom, hogy mikor pakolgathatok újabb adag könyveket. Az új polcokkal pedig új koncepciók is születnek. Most például az, hogy a keleti gyűjtemény darabjait térképszerűen helyezem el a polcokon, azaz a különböző keleti kultúrákról hírt adó kötetek egymáshoz képest úgy helyezkednek el, ahogyan a térképen is megtalálhatjuk őket. A könyvekhez fűződő szenvedélyes szeretetemen kívül az is motivál a könyvpakolásban, hogy még a gyermekeim gyerekkorában szeretném megtalálni a gyerekkori könyveimet. Ez az aktuális adaggal részint sikerült is, kivéve azt a kettőt*, amire legjobban fáj a fogam (igazából évek óta tudom, hogy az utolsó dobozban lesznek). Helyettük találtam rengeteg más kincset. Apukám tinédzserkori Jules Verne sorozatát (kisfiam le is csapott A tizenötéves kapitányra), régi Galaktika magazinokat Anyukám gyűjtéséből, Durrell-könyveket, dédnagymamám-nagymamám receptes füzeteit (ezeket beszkennelem majd, és szépen sorra főzöm belőle az ételeket, a leveseken kezdve a sort. Mert fogásonként külön írták a füzeteket, gyönyörű gyöngybetűkkel, dőlt írással, fekete tintával. Ilyen a címkefelhő a 20. század elején! És hát néhány olyan kötet is a kezembe akadt, amihez nagy képzelő erőre van szükség, ha velük kapcsolatban szeretnénk választ kapni a következő égető kérdésekre: mért születtek meg? Ki olvasta egykor és ki olvassa ma? Az örökkévalóság reményében rótta-e a sorokat a szerző a papírra? Ízelítőül néhány cím: Sztálin üzenetváltása az Egyesült Államok és Nagy-Britannia kormányfőivel 1941-1945 (1958-ból, tele „autentikus” szöveggel), Hasznos tanácsok a Hitopadésa meséiből (azt nem találtam, hogy hogyan jöjjünk ki a fizetésünkből gazdasági válság esetén, de mégcsak egy tuti paleós recept se volt benne sehol.) És a személyes kedvencem: A közigazgatás társadalmi problémái a mai Indiában (1986). Sejtésem szerint több száz oldalon arról lehet szó benne, hogy durvára senki nem csinál semmit. Megszereztem viszont a Húgom képregényes könyvét, amire annyira irigykedtem. És megtaláltam a rajzfüzetét is, aminek az első lapján egy lány fejéből gondolatfelhő pattan ki, amiben egy kutya van. Egyértelmű az üzenet: kutyát szeretett volna. Azóta állatorvos lett…

 Bableves

Nyilván nem találom fel vele a spanyolviaszt, de szeretném, ha a gyerekeim emlékeznének rá, hogy milyenek is voltak a gyerekkori ízeik. Bächer Iván írta, hogy a családjában senki nem jegyezte le a paradicsompüré receptjét, az annyira magától értetődő volt. És tessék, most nem sikerül reprodukálni azt a régi finom ízt. 
A bablevesben nem szeretem se a csipetkét, se a krumplit. Legalább kisebb a szénhidrát-tartalma. Ezt a mostani levest bográcsban főztem. 



Hozzávalók 
füstölt csülök, vagy sonka
bab (előző este beáztatva)
sárgarépa
fehérrépa
petrezselyem
 A rántáshoz 
olaj
liszt
pirospaprika
fokhagyma 

Feltesszük a babot főni a füstölt hússal együtt. Egy jó óra múlva hozzáadjuk a zöldségeket.

 Közben elkészítjük a rántást. Megfuttatjuk rajta a fokhagymát, majd ha kihűlt, hozzáadjuk a pirospaprikát is (hogy meg ne égjen). Ha a zöldségek megpuhultak, beletesszük a rántást a levesbe és legalább 10 percig főzzük (tovább is lehet) 

A végén megszórjuk az apróra vágott petrezselyemmel. Tejföllel tálaljuk.

Tojásmentes. 
Tejfehérjementes. 

 A könyvesboltokhoz életem párja is meglehetősen vonzódik. Hogy mást ne mondjak, az első randevúnk is egy könyvesboltban esett. Azóta is rendszeresen találkozunk könyvesboltban, arra való tekintettel, hogy ott várjuk be egymást, és aztán együtt jöjjünk haza. Mivel általában rám kell várni, így a férjem már több könyvet olvasott ki a boltban álldogálva. Legutóbb úgy esett, hogy én vártam őrá. Épp tanév eleje volt, a bolt bejárata mellett rögtön leárazott nyelvkönyvek voltak (nyelvtanár – is – vagyok). Köztük egy olasz könyv (hobbiolasztanuló vagyok, az utóbbi másfél évben a 6. leckéig jutottam). Méghozzá az volt a címe, hogy Gasztrokulturális kalandozások Olaszországban (gasztroblogger vagyok). Magyar szövegekkel, fotókkal, nyelvtani és szókincs feladatokkal, sok ismerettel és szép színes képekkel. Találja ki a kedves Olvasó, hogy hátam mögött a szeptemberi iskolakezdés minden örömével és kínjával, a zsebemben meglehetősen kevés konyhapénzzel vajon otthagytam-e a könyvet a boltban? Naná, hogy nem! Gyorsan a pénztárhoz siettem vele, és elővettem a bankkártyámat. Ekkor autóajtó-csapódást hallottam, lelki szemeim előtt már láttam is, hogyan bukom le a férjem előtt, hogy ilyen könnyelműséget művelek. Ijedtemben kiesett a kezemből a fizetőeszköz. Láttam, hogy a könyvesboltos fiúnak rosszul esett, hogy csak úgy elé hajítottam a bankkártyát.
- Jajj, már azt hittem, a férjem jött meg, és félek, mit szól, hogy csak úgy költöm a pénzt. – a költekező, unatkozó háziasszony szerepe hihetőnek tűnik ezen a környéken. Azt mégiscsak zsenánsnak éreztem, hogy a fizetésem maradék részeit költöm itt el.
 - Hát persze, persze – mondta megértő mosollyal az arcán.
- Én pedig szépen ártatlanul tovább fogok nézelődni itt, a táskámban a könyvvel – zártam le a beszélgetést (kint ugyanis viharos szél fújt).
- Természetesen! – mondta ő.
Hát erre szoktuk azt mondani a Húgommal, hogy Livin’ on the edge…. azaz két végéről a gyertyát.

*A két keresett könyv Bogáti Pétertől való, Az ágasvári csata és A hóvirág másodkormányosa jelenti a címük.

Babos-sonkás rizs

A téli szünet utáni első munkanapot nem a munkahelyemen töltöttem, hanem a kisfiam óvodájában. A tavalyi nagy sikerre való tekintettel kérte, hogy megint „látogassam” őt meg a „dolgozójában”. Az ovónők egyetlen szemrebbenés mellett mondták, hogy jó, így hát boldogan léptük át kézenfogva a csoportszoba küszöbét. Jó kis nap volt, az angyalok az oviba pont mostanra hozták meg a sokféle okosító játékot, ráadásul Milának még születésnapja is volt. Őt kiültették egy külön kisasztalhoz a szoba közepére kettesben azzal a kisgyerekkel, akit kiválasztott. A gyerekek énekeltek neki olyan dalokat, amiket kért – jó hosszan, majd következett a torta, és aki akart, az sorba állhatott Mila színe előtt, hogy elmondja a jókívánságait. - Azt kívánom, hogy legyen egy hatalmas nagy csokitortád! – hallhatta Mila az első kívánságot, de látni a jókívánság mondóját alig láthatta a hatalmas csokitorta mögül. - Azt kívánom, hogy legközelebb engem hívj ki ide a kisasztalhoz magad mellé! - Azt kívánom, hogy kapj sok szép ajándékot! - Azt kívánom, hogy hívj meg a szülinapodra! - Azt kívánom, hogy nagyon szép legyen ez a napod! - Azt kívánom, hogy legyen egy pónilovad! – kívánta a kisfiam. Egy egész jó kis Laár pour Laár-szám lehetne belőlük. Ezután jött a torta elmajszolása, majd a kerti játék, ami Haramiabandikám egész ősszel tervezgetett, hogy majd hogyan fog előlem elbújni, és megtréfálni. Ezzel szemben egész végig a havat kotorták Barnival és az új bobcattel. Mitagadás, én is megettem volna azt a jó kis csokitortát, bár az ember azt gondolná, hogy az ünnepek után már nem vágyik ilyesmire. Hát de. A nagy dínom-dánomok után azonban jöjjön most valami pénztárca és időkímélő, ami azért melegít ezeken a hideg téli napokon. Szokásomtól eltérően most nem saját receptet adok közre, hanem a Nők Lapja konyha egy opuszát, ami a családunkban nagy népszerűségre tett szert (kicsit átköltöttem, persze). Hozzávalók 1-2 babkonzerv 10 deka húsos szalonna, vagy szalonnás sonka, vagy színsonka 1 kis fej vöröshagyma 2 gerezd fokhagyma 3-4 fej gomba (elmaradhat, főleg, ha a családban akad olyan, aki kipilinckázza a még oly jól elrejtett gombadarabkákat is, és szemráhányó hangon számonkér, hogy mi ez itt???) 1 csokor újhagyma 20 deka rizs 1 húsleveskocka (lehetőleg bioÖ Olívaolaj Só Bors Bazsalikom (friss vagy száraz) 10 deka reszelt sajt a tetejére (vagy több) Az olívaolajba belekockázzuk a sonkát, az apróra darabolt hagymát, kicsit pirítjuk. Hozzáadjuk a gombát, és addig főzzük, amíg a levét elfővi. Belepréseljük a fokhagymát, megfuttatjuk rajta, éppen csak addig, hogy az illatát megérezzük. A leveskockát feloldjuk fél liter vízben. A rizst alaposan megmossuk, a lábosba tesszük, a lecsepegtetett babbal, a felkarikázott újhagymával és a fűszerekkel együtt. Felöntjük a levessel és annyi vízzel, hogy kétszeres mennyiségű legyen. Óvatosan összekeverjük. Fedő alatt készre főzzük. Ha nem lenne elég puha a rizs, akkor óvatosan kis mennyiségű vizet még adunk hozzá. Reszelt sajttal tálaljuk.

Tojásmentes.

Gluténmentes.

Tejfehérjementes (sajt nélkül, vagy növényi sajttal). Biztos vagyok benne, hogy a Laár pour Laár Társulat tagjai sokat merítenek az ovisoktól. Fogadjunk ezt is egy kis töpszli mondta: „Boborján, mi a kedvenc ételed?” „Az ebéd!” – nos nekem is az.

Ami a babzsákból kimaradt, avagy Provancei babkrém

Ha már a logikai bukfenceknél tartunk. Fogalmam sincs, hogy Provance-ban esznek-e ilyen babpürét. Sőt biztos, hogy nem, hiszen én találtam ki, amikor nézegettem, hogy mi is legyen a lányom babzsákjának készítésekor megmaradt babbal. (Hiába, a nagyapám sváb volt, hogy egy kicsit keverjük a kultúrákat.) Akkor mitől provancei? A fűszerezéstől, az olívaolajtól, a lila hagymától, melynek színe a provancei levendulamezőket idézi és attól, hogy olyan rusztikus étel, amilyen rusztikus Provance…legalább is, amilyennek képzelem az ott eltöltött pár nap emlékei nyomán.

Hozzávalók:
20 dkg gyöngybab (fehér)
4-5 kanál olívaolaj
egy kis csokor petrezselyem
4-5 gerezd fokhagyma
1 fej lilahagyma
provancei fűszerkeverék (rozmaring, kakukkfű, borsikafű, bazsalikom, tárkony)
só
babérlevél

A babot előző nap beáztatjuk, majd sós, egy gerezd fokhagymával és két babérlevéllel ízesített vízben puhára főzzük. Ha megfőtt, a levét egy külön tálba öntjük. A babot egy magasfalú edényben a botturmixszal pürésítjük, hozzá-hozzá öntve a főzőlevéből, illetve az olívaolajból, mert különben nagyon száraz és nem lesz püré állagú. Nem baj, ha nem teljesen krémesítjük és pár babdarab megmarad benne. Ha kész, hozzákeverjük az apróra vágott lila hagymát, a petrezselymet, a provancei fűszerkeveréket, 4-5 gerezd fokhagymát. Ha szükséges utánasózunk. Hűtőbe tesszük pár órára, hogy összeérjenek az ízek. Pirítósra kenve fogyasztjuk.

Tejfehérjementes.
Tojásmentes.

És még egy kis bukfencezés a logika világában. Azt mondja a kisfiam:
- Nem tudok énekelni, fáj az ujjam!