Kicsi fiúnk szeret nyerni, mi tagadás. Látszólag nyugodtan
viseli, ha nem nyer. Csak az anyai szív tudja, hogy a szolid fújtatás az orron
át micsoda feszültségeket ereget ki a kéményen, mintha csak szunnyadó vulkán
szabadulna meg a mélyben tomboló forróság egy részétől. (feljegyzésekből tudjuk, hogy a felhúzott orr
és fújtatás már az édesanyjánál is biztos jele volt annak, hogy valamit nem
akar). Krisi olyan jelenetekkel nem szórakoztatja környezetét, mint barátja és
sakkostársa, aki a sakkverseny negyedik fordulójában begyűjtötte első vereségét
és rettentő sírásra ragadtatta magát. Olyakkorára, hogy amikor kiderült, hogy
az én gyermekemmel sorsolták össze a mindent eldöntő ötödik menetre, őszintén
kívántam, bárcsak az enyém vesztene, hogy meg tudjon nyugodni valamennyire az a
másik kisgyermek. Nehéz dolog ám veszteni – és ezt Mama is tudja, aki, hát,
hogy is mondjam, még csalásra is vetemedik a játékban a siker érdekében.
Sportpszichológus mondta a rádióban, hogy az élsportoló egyik ismérve lehet, ha
nem tud veszíteni. Nem is tudom, hogy elég motiváció-e az, hogy nincs más
elfogadható eredmény, csak a nyereség és nincs más út, csak az előre. A
felégetett hidak stratégiája, amikor a túlerővel és a biztos vereséggel szemben
a hadvezér azt a stratégiát alkalmazza, hogy az egyetlen menekülésre szolgáló
utat, a hidat felégeti, így késztetve seregét az egyetlen módra, hogy életben
maradjon, azaz a győzelemre. Nem tudom, nem tudom, valami kis hang az
sutyorogja a fülembe, hogy igenis tudni kell veszíteni, és ha valami nem megy,
akkor alternatív utat, kompromisszumot találni. Kétségeim vannak afelől, hogy a
„győzni akarás mindenáron” eredményesebb, mint a „győzni akarás” önmagában. Az ötödik játszmát kisfiam nyerte, mert a
győzelemhez meleg lábra és hideg fejre van szükség.
Persze, hogy az
ember nyertest akar nevelni a gyermekéből. Szerencsére a mienk rafináltabb
annál, hogy sem a véletlenre bízza a sikert. Kitalált egy szójátékot, amelynek lényege,
hogy tízbetűs szavakat kell mondani és a szabályok szerint, aki mond egy tízbetűs
szót, az lehetőséget kap arra, hogy még kettőt mondjon és ez így növekszik exponenciálisan,
míg csak összesen mondott már tíz darab tízbetűs szót, mert akkor nyer (ha nem
tudna többet mondani, akkor kerül a következő játékos sorra). Hamar átláttam,
hogy nagyszerű, önfoglalkoztató játékot talált ki gyermekem, a folytonos nyerés
bebiztosítása mellett, mert az ötletével akkor rukkolt elő, amikor szép
csendben már kellő számú tízbetűs szót összegyűjtött. Mivel ő kezdte a játékot,
gyorsan elmondta a tíz darab tízbetűs szót és már nyert is. Jipijéééé, éljen!
A mi dolgunk pedig csak annyi, hogy hátradőlünk és élvezzük
a tízbetűs szavak áradatát. Ilyesféléket például: napfényhang vagy jelvényente.
Ez utóbbival hetek óta próbálok értelmes mondatot alkotni. Vajon milyen
felhasználási területe lehet ennek a szónak? Az biztos, hogy jelvény a siker egyik
jelképe, és ez mindenképpen arra utal, hogy valaki többet is kapott belőle.
Elmémbe folyton a következő tolakszik: a katona tíz jelvényente kapcát vált.
És mi az Ön mondata, Kedves Olvasó?
Csokoládés-ribizlis muffin
Az édes csokoládé és a savanyú ribizli jól kiegészítik
egymást.
 |
| A képen látható muffint kisleányom készítette |
Nem tudok megbarátkozni a muffin szóval, nincs ennek valami
jó magyar megfelelője? Ha lehet kérni, mondjuk tízbetűs?
A cupcake még jobban bosszant, mármint maga a szó, mert a
csinos kis kalap, amit ez a muffin kapott, igencsak kedvemre való.
Hozzávalók
¼ bögre porcukor
¾ bögre tej
1/3 bögre étolaj (semleges ízű)
2 bögre liszt
1 tojás
csipet só
10 dkg étcsokoládé
1 cs. sütőpor
egy marék ribizli (fagyasztott is lehet)
Díszítésnek
cukrozott kakaópor
friss gyümölcs
Az étolajat és a csokoládét összeolvasztjuk.
A tojást összekeverjük a cukorral.
Hozzáadjuk a kihűlt olvasztott csokoládét, egy csipet sót,
elkeverjük.
Beleadagoljuk a tejet, ezzel is eldolgozzuk.
Hozzáadjuk a lisztet és a sütőport és rövid idő alatt készre
keverjük a tésztát.
Végül hozzáadjuk a ribizliszemeket és fakanállal belekeverjük
a tésztába.
A muffin-sütő mélyedéseibe adagoljuk, és 25-30 perc alatt 175
fokon megsütjük.
A tejszínt a cukrozott kakaóporral habbá verjük. Ezzel és a
gyümölccsel díszítjük a süteményt.
Gyengém a kakaós tejszínhab (a 80-as évek gofridivatjának
maradéka), de nem csak nekem, hanem életem párjának is, aki szívből gyűlöli a
tejszínhabot és épp ezért nem is volt hajlandó elhinni, hogy ez pedig az. Ő is
fújtatott az orrán át, ez a metakommunikációs jel viszont ebben a szövegkörnyezetben
azt jelentette, hogy minél gyorsabban szeretne a következő adaghoz jutni a
nagyforgalmú tejszínes tálból (eposzi jelzőként pedig elnyerte a Dáthvéder
nevet).
Játékszabályok a nagyobbaknál is vannak, igaz a
társasjátékot, ami izgalomban tartja az ifjúságot, nem sakknak, nem focinak,
nem tízbetűs-szógyűjtőnek, hanem járásnak hívják. Van, aki úgy gondolja, hogy
mindenképpen járni kell valakivel. Ki is szemeli hát az ember lánya magának az
egyik fiút az osztályból (azt, aki maga sem hitte volna, hogy ez vele
megeshet), és sms-ben lerendezi vele, hogy mostantól együtt járnak. Az
sms-csatát természetesen a barátnők gyűrűjében végrehajtva, így téve izgalmassá
a napközis délutánt.
-
Anyu, olyan izgatott vagyok! – mondja gyermekem a
reggeli készülődés során – Ma találkozik Tina és Dani először, amióta járnak!
Hm….érdemes lenne megversenyeztetni ezt a mondatot a
katonáról szólóval….
+1 TIPP: a párválasztás egy fontos szempontja lehet, ha az
illető, akivel sorsunkat összekötni kívánjuk, nem szereti a tejszínhabot. Így
egész életünkben dupla adagra számíthatunk ebből a finomságból, kivéve, ha
elővigyázatlanul kakaóport is tettünk bele a felverés előtt. És hogy mindezt
honnan tudom? Annyit elárulhatok, hogy a szerelmem ezt nem sms-ben írta meg.
