Hozzávalók
1 kg pulykamellfilé
2 deci száraz fehérbor
3 deci húsleves alaplé (lehet biokockából is)
2 deci tejföl vagy tejszín
jó adag mustár (2/3 flakon)
feketebors
étolaj
A pulykaszeleteket vékonyra felvágjuk, egy serpenyőben étolajon mindkét oldalukat átpirítjuk. Egy külön tányérra félretesszük őket.
Ha kisültek a húsok, 2 deci fehérbort öntünk a serpenyőbe az olajra és átkevergetjük, hogy az odasült pörcök leváljanak az edény faláról. Hozzáöntjük a húslevest is, óvatosan, habverővel belekeverjük a tejfölt és a mustárt. Rátekerünk ízlés szerint fekete borsot, és gyakori kevergetés mellett felforraljuk, negyedóra alatt egy kissé besűrítjük. De azért maradjon valamennyire híg, hogy legyen miben átsülnie a húsnak. Sózni nem kell, a húsleves és a mustár éppen elég sós.
Jénai tálba helyezzük a húsokat, majd leöntjük a mustáros szósszal. Az én tálamban két rétegben fértek el a húsok, a kettő közé is öntöttem szószt. A mennyisége pedig annyi lett, hogy éppen ellepte a hússzeleteket.
175 fokon egy órán át sütjük. Ha nagyon pirulna a hús, mert időközben túlságosan elpárolgott a szósz, akkor fordítsuk meg őket, és a sütés további idejére helyezzünk alufóliát a tepsi tetejére.
Rizzsel és paradicsomos-pritaminpaprikás-olajbogyós salátával tálaltam. Ez utóbbira a férjem rákérdezett, hogy ezt meg MINEK? Igaza volt, a mustáros szószos hús és a rizs éppen megfelelő ízkombinációt eredményez. A paradicsom-paprika saláta sem volt rossz pedig, például annál a salátánál, amit harmadik osztályban készítettünk környezetismeret órán, és amiről én tökéletesen elfelejtkezve a rám kirótt alapanyagot, talán ecetet, nem szállítottam, amiért a tanító néni rosszalló fejcsóválásban részesített, nos ennél a salátánál például nagyságrendekkel jobb volt. Végül is vacsorára ettük meg, a forró nyári nap estéjén jól esett.
Gluténmentes.
Tojásmentes.
Tesjfehérjementen növényi tejszínpótlóval.
Gyermekkecskéim nyáron nőnek a legnagyobbat. A szabad levegőn való játék, úszás, napsütés, egy jó ebéd és délutáni szieszta – igazi növekedés-kúra. Az ebéd utáni alvás azonban mindig alku tárgya, pedig, ha a cseperedő aprónép egyszer elalszik, akkor 2 óránál alább nem is adja. Ebből gondolom, hogy szüksége van rá. - Nem kell aludnom? Nézhetek mesét?– kérdezi a kézmosás után reménykedve. - De bizony kell. – mondom én – Az ágyikódba befekszel, behunyod a szemed és megnézed, milyen mesét adnak a szemhéjad belsejében. - Ott most sajnos nagyobb gyerekeknek való mese van! – vágja rá gondolkodás nélkül a hetyke választ. Mondhatni, köpni-nyelni nem tudtam, azt mégsem válaszolhattam, hogy akkor nézze azt, ugyebár. Végül is győzött a szülői akarat, amit megtámogatott az a cél is, hogy mi is szeretnénk nyugodtan nézni a magunk felnőtt meséjét: a drámákkal teletűzdelt Tourt.
1 megjegyzés:
Nagyon guszta
Megjegyzés küldése