Akik a nutella alá vajaznak

       -          Kérsz valamit az ápiszból? – kérdezem a lányomat.

-          Nem tudom, mi az. – mondja ő.

Bizony, ez már történelem. Amikor kicsi voltam, imádtam hallgatni anyukám történeteit a gyerekkoráról. Hogy hogyan gyűjtött a gyár mellé kidobált selejtes üvegampullákat, hogyan úsztak át a többiekkel a Dunán, miket vettek a trafikban, hogy egyedül járt már óvodába is, azt, hogy egy nyár alatt nőtt meg, mire nyolcadikos lett, addig sokkal kisebbnek nézték a saját koránál, és hogyan kellett belógni a moziba. Sokkal izgalmasabbnak tűnt az a mesevilág. Azt gondoltam, hogy én már semmi érdekeset nem fogok tudni mesélni a gyerekeimnek, mert mire ők megszületnek, a világ mit sem fog változni. Nem is. Csak a sarkaiból fordult ki azóta. Néha úgy érzem magam, mint ha a Nagymamám lennék, aki következetesen Andrássy utat mondott Népköztársaság útja helyett, harisnyának hívta a zoknit. Eléggé meghökkent a Barbie babától, de azért hozott nekünk az olaszországi nyaralásából, és még mondta is, hogy hozott volna korábban is, de ilyen csúnya, nyeszlett babát nem akart venni, nem tudta, hogy ez nekünk tetszene. Az első és egyetlen Barbie babámat 12 évesen kaptam. Manapság már a tízévesek se babáznak (lehet, hogy már a még kisebbek se – nem tudom, évekkel ezelőtt elvesztettem a kapcsolatomat a csillámpóni világgal). Nos, én meg ilyeneket beszélek, hogy ápisz, meg Moszkva tér. Aztán vannak fertelmes szokásaim is. Például a kenyeret először megvajazom, és utána kenem rá a nutellát. Mi van??? Blehhh. Olyan dalokat (is) énekelek, amik már nem szerepelnek a Nemzeti Alaptantervben – feszabaDÚLVA zengje a nép. És csodatörténeteket is tudok mesélni arról, hogy milyen volt régen. Hogy a benzinkút helyén egy titkos kert volt, tele szederfával, ahol nyáron annyi szedret ettünk, hogy este, amikor lehunytam a szemem, csakis szedreket láttam, végtelen mennyiségben. Hogy nem volt, csak fekete-fehér tévé, Junoszty, vagy ahogyan mi olvastuk még a felsős idegen nyelvi tanulmányaink megkezdése előtt: Hohoc Tibi. Hétfőn még az se, egyébként a két adó kínálatát a csehszlovák 1-2. színesítette. Az első mobilomat 28 évesen vettem, előtte csak vonalas volt, arra is évekig vártunk, meg fülkéből telefonáltunk. Okos telefon se volt, GPS se. Mindent előre meg kellett beszélni, és be kellett tartani. Ha nem tudtuk az utat, fel kellett találni magunkat. A húgom, ha eltévedt, telefonfülkéből hívta anyukánkat, hogy „Eltévedtem, most hol vagyok?”

-          Nézz körül, mit látsz! – mondta a várost jól ismerő Anyu.

-          Van itt egy mozi, meg egy nagy út, meg még egy metrómegálló is.

-          Akkor az Arany János utcánál vagy, ha kiléptél a fülkéből, menj…

   Tánciskolába jártam. A fegyvergyárat nem szabadott annak hívni, ami. Lámpagyár. Ez volt a buszmegállóba írva. Lámpuska gyár, mondtuk mi. A tcom székház még művelődési ház volt és ott volt a biológia szakkör. A legfrissebb német nyelvű nyugati újságom 2-3 éves volt. És közkincs. Akár csak az összes burda újság. Ha valakinek volt, kölcsönadta, a többiek pedig rongyosra nézegették. Valós idejű nyelvgyakorlás anyanyelvi beszélőkkel? Há-há-há-há! Jó, nekem szerencsém volt, a baráti NDK-ba utaztam az Interfluggal, egyedül, 17 évesen, egy baráti családhoz. És amikor megjelentek a közösségi oldalak, hát az olyan volt, mintha újra kinyitottam volna a meséskönyvet és megtudtam belőle, hogy mi történt a szereplőkkel a történet vége utáni 10-20-30 évben. A mostani gyerekek, a dolgok mostani állása szerint mindig ismerősei maradnak egymásnak.

-          Jó neked – mondja a lányom – mert ti még most is foglalkoztok egymással, mi pedig lehet, hogy nem fogunk, hiába maradunk ismerősök a fércbukon.

Nem tudom, hogy így lesz-e. Hogy így van-e, hogy jobb-e az egyik generációnak, mint a másiknak. Az idő az egyik kezével ad, a másikkal elvesz valamit.

Szederfák helyett például a batátát. Az biztos, hogy annak idején még a piaci árusok között se hallott róla senki.

Currys-tejszínes batátakrémleves

Hozzávalók

kb. 1 kg batáta

1 fej vöröshagyma

Olívaolaj

3 ek. currypor

1 ek. Só

3 l víz

2 deci főzőtejszín

Bioleveskocka (elmaradhat)

1 csokor petrezselyem

A tálaláshoz

Reszelt sajt (parmezán)

1. Apróra vágjuk a hagymát. Olívaolajon megdinszteljük.

2. Megpucoljuk a batátát, felkockázzuk. Megfuttatjuk egy kicsit a hagymás olajon.

3. Felöntjük a vízzel, megfűszerezzük a sóval és a curryvel.

4. Addig főzzük, amíg a batáta meg nem puhul.

5. A tűzről levéve kézi mixerrel pürésítjük.

6. Egy tálkába kiöntjük a tejszínt, hozzámerünk lassan, fokozatosan a meleg levesből, majd az egészet visszaöntjük a levesbe. Így nem csapódik ki a tejszínből a fehérje.

7. Visszatesszük a tűzre és forráspontig otthagyjuk.

8. A tetejét megszórjuk apróra vágott petrezselyemmel.

Reszelt sajttal tálaljuk.

Tojásmentes.

Gluténmentes.

CURRY                                                                                                                                                                 

                                                                                                                                                                             

Nosztalgia. Ez szólt belőlem. Képzeljék, a curry keletkezésének is a nosztalgia az oka. Az angolok alkották meg ezt a fűszerkeveréket azért, hogy India ízeire emlékeztesse őket, de olyan formában, ami az európai ízlésnek megfelel. A gyarmatokról hazaköltözvén hiányzott nekik India íze. A curry por ebben a 18. században megjelent formájában valójában nem létezett az indiai konyhában. A tamil kari szó szó szerint szószt jelentett, az indiai fűszerkeverékek neve pedig garam masala.         

   A curry por összetevői területenként változnak, legfőbb alkotóelemei a kurkuma, a római kömény, a koriander, a csili és a lepkeszegmag, azaz görögszéna. A karilevél lehetséges, de nem kötelező összetevője. 

Idézet a „Gyakori kérdések” internetes oldalról:

Mi az az "ápész" vagy ápisz vagy mi?

Egy filmben mondja egy fiú: "A tolltartómon is rajta van, amit az anyám az ápészban vett."
Gondolom valami kommunista bolt vagy mi.

Az ÁPISZ, Állami Papír és Írószer Kereskedelmi Vállalat átalakulva ÁPISZ-Budapiért Zrt. néven valójában még ma is létezik. A cég helyében alaposan kiaknáznám azt a lehetőséget, ami elő-előbuggyan az emberek tudatalattijából. Mit kérsz az ápiszból? Észre sem vettem, hogy egy régi világ nyelvén beszélek.  

Birsalmasajt

Apukám kedvence. Ezért fogtam neki a főzésnek, és meg is szerettem.

Pedig sokáig némi hátborzongással gondoltam rá, pedig nem is szegény birsalma tehetett róla. A barátnőm nagymamája faluról küldött csomagokat. A falu nevére már nem emlékszem, arra viszont nagyon is, hogy szinte minden oroszóra azzal kezdődött, hogy a tanárnő megkérdezte, vajon merre van ez a falu: na szévere ili na júge? Azaz északon vagy délen? Sose tudtuk meg, hogy a legalább hússzor elismételt párbeszédnek melyik pontján jött rá a tanárnő, vagy rájött-e egyáltalán, hogy ezt mintha már hallotta volna. Mi viszont egy életre megjegyeztük ezt a két égtájat. A keletet tudtuk a Vosztok-programból, a nyugatra meg valószínűleg sose lesz szükségünk – gondolhatta bárki, és nem sejtettük, hogy az üzenet el van rejtve pedig a szóban (a Zapad, a Zanyad idejöjjön). 
    A falusi csomagok, melyeket a nagymama küldött, tele voltak finomsággal.  Ági barátnőm pedig szép szeletet kanyarított a birsalmasajtból, még mielőtt a többiek hazaérnek. Valami nagyon furcsa íz ömlött el a szájában. Az osztály évekig ismételte szent borzadállyal: zselés kacsavér volt ugyanis, ugyanolyan őzgerinc formájú, mint a birsalmasajt. Azóta sem tudom, mire használják a zselés kacsavért. Még csak nem is hallottam soha ilyesmiről, azóta sem. Az esszénk témája ezúttal azonban nem a kacsavér, hanem a

Birsalmasajt

Hozzávalók

Birsalma

Kristálycukor

Dió

Mandula

egy citrom héja és leve

A birsalmákat megmossuk, hogy lejöjjön róluk az a kis barna pihe. Feltesszük főni annyi vízben, hogy ellepje – ha kell, használjunk több edényt.

Igen, egyben, héjastul, magházastul. A birsalma kemény gyümölcs, miért fárasztanánk hát vele magunkat, hogy háztartásunk legélesebb késeivel, metszőollóval, gyémántvágóval, flexszel próbáljunk megszabadulni a felesleges részektől? Michelangelo óta tudjuk, hogy minden kőtömbben benne lakozik a szobor, csak le kell faragni a felesleget, nos, én ebben az esetben egy lényegesen egyszerűbb megoldást ajánlok. A titok az, hogy a birsalmákat nagyon puhára kell főzni, majd krumplinyomón áttörni.̽ Úgy, ahogy van: a felesleges rész – a magház – pedig szépen benne marad a krumplinyomó belsejében.

A passzírozás közben a pürét ügyesen adagolva meglocsoljuk a citromlével, hogy ne barnuljon meg.

Megmérjük a birspürét és annyi kristálycukrot teszünk hozzá, amennyi a gyümölcs. Folyamatos keverés mellett közepes tűzön összefőzzük, a mennyiségtől függ, hogy mennyi ideig tart, körülbelül fél-háromnegyed óra kell hozzá. Ha egy porcelán tányérra teszünk a püréből, akkor látni fogjuk, hogy nem folyik szét, megőrzi az alakját – ekkor már jó lesz a birsalmánk.

Amíg a püré fővöget, egy éles késsel (zsilettpengével, orvosi szikével) levágjuk a citromról a sárga héját apró darabokban, vigyázva, hogy a keserű fehér héjból ne jusson mellé.

A főzés végén hozzákeverünk egy marék diót és a citromhéjat, ha szeretjük, mandulát. Tűzálló edénybe – legcsinosabb az őzgerinc-forma - merjük úgy, hogy a tetejét – ami majd az alja lesz, ha kiborítjuk a tálból – szépen lesimítjuk annak érdekében, hogy egyenesen megálljon majd a lábán.

Már csak pár napot kell várni és kész is a birsalmasajt.

Ha megdermedt, elválik az edény falától. Szépen, óvatosan kisegítjük a birsalmasajtot az edényből.  Cupp, mondja majd ő az edénynek. Cupp, mondjuk majd mi a birsalmasajtnak.

Gluténmentes.

Tojásmentes.

Tejfehérjementes.

̽ Márványtömbök esetén nem alkalmazható módszer.

A birsalmasajt nagy utazó. Nem csak országon belül kel útra, faluról a városba. Most nemzetközi vizekre evez, na jug, azaz délre megy majd egy repülő fedélzetén. Nem először teszi ezt, mindig izgulok egy kicsit, hogy sikerül-e célba juttatnom. Van elképzelésem róla, hogy a reptéri bőröndröntgenben minek nézhetik, ezt azonban a biztonsági szűrőprogramok miatt nem írom most ide. Egyben mindenki biztos lehet: kacsavér nem lesz benne. Kockázatot pedig kizárólag a haskörnyéki úszógumikra jelenthet.

Apukám boldog születésnapot!

Borban sült kacsamell rozmaringgal, gombával, szalonnás nokedlivel tálalva

-Jijiiii dejeeeee! – ez volt az első mondat, amit a kisfiam kimondott és persze csak az anyai fül értette, hogy azt jelenti, ’Mimi, gyere!’. Egészen pontosan az anyai és a nővéri fül, hiszen a kislányom tudta, hogy őt hívja a testvére játszani. Neki szólt tehát az első mondat. A mindig vidám, sok mókát ismerő, megnevettető, a világról mindent tudó, a halandzsanyelvet tökéletesen (meg Anyulnál is jobban) dekódoló, a megvigasztaló, a közös játékra mindig kapható, a versenyfutó, együttrollerező, hintáztató, a vasárnapi reggelen mesétmondó, a bunkit építő, a napköziből kivevő, leckében segítő, az edzésre kísérő, a szülők távollétében vigyázó és szerető nővérnek.

Amikor Mimi Anyult elkísérte a „babamoziba”, azt mondta neki az orvos:

- Mégsem Húgod lesz, hanem kisöcséd! – amin valljuk be Anyul és Apul igencsak elámult, tekintve, hogy a nagy napig már nem volt túl sok idő hátra és az első rózsaszín ruhácskák már ott lapultak a kis komód fiókjában. Nos, Mimi ekkor is tudta, hogy mit akar, hogy nem véletlenül kell minden szembejövő babakocsist megállítani és a kisbaba neve és kora után érdeklődni, mert Mimi nem mást szeretne, mint testvérkét, legyen az fiú, vagy lány, Mimi ezt válaszolta tehát az orvosnak:

- Én akkor is szeretni fogom!

És ez így is van azóta is, kölcsönösen, hiába a korkülönbség, hiába a nembeli különbség, hiába ébredt a „nép” a tudatára és hiába kezdett lázongani a „fennhatóság” ellen. A hosszú hét végén, a sok iskola, lecke, különóra után, még mindig tudnak együtt játszani. Látom, hogy „hiányoztak” egymásnak a feladatok sodrásában.

Borban sült kacsamell rozmaringgal, gombával, szalonnás nokedlivel tálalva

Amíg gyermekeim lefoglalják egymást, engem lefoglal a konyha. Vagy én a konyhát. Mostanában feltűnt a hentes-pultban a kacsamell-filé. Nohát, mit is csináljunk vele?

Hozzávalók

Kacsamellfilé

Füstölt szalonna

Fehér bor

Friss rozmaring

Kis fejű barna sampinyon

Só

 (nem írok mennyiséget, elronthatatlan)

A füstölt szalonnát felkockázzuk és megpirítjuk egy mély serpenyőben. A sült szalonnakockákat és a kisült zsír felét kivesszük az edényből és külön-külön félretesszük. Célszerű a szalonnazsírt abba az edénybe tenni, amibe a kifőtt nokedlit tesszük majd.

A kacsamelleket egymás után mindkét oldalán megpirítjuk, és szintén félretesszük, amíg mindegyik kisül.

Ha ezzel kész vagyunk, felöntjük a kisült szalonnazsírt borral. És addig kevergetjük, amíg a lesült pörcdarabok elválnak az edény faláról. Visszatesszük a kacsamelleket és kiegészítjük a bort úgy, hogy ellepje a melleket. Hozzátesszük a gombafejeket. Megszórjuk rozmaringlevelekkel, és enyhén megsózzuk.

Addig főzzük, amíg a bor lényegében véve le nem fő róla, csak egy kisebb szaft marad belőle. Időnként óvatosan elrendezzük a kacsamelleket, hogy minden része átfőjön.

Elkészítjük a nokedlit. Összekeverjük a szalonnazsírral, hogy ne ragadjon, és a tetejét megszórjuk a kisült szalonnakockákkal.

Tejfehérjementes.

Az aprónép öntudatára ébredt és lázongani kezdett. így hozzánk is beköszöntött a testvéri viták ideje.

A testvéri küzdelmeket rafináltan is lehet vívni. Kisnagylányunk például emígyen szól hozzánk az öccsével folytatott szópárbaj után:

- Anyukám, Apukám, ne haragudjatok, hogy a Krisi rajtam keresztül azt tanulta meg, hogy a nagyobbakkal lehet csúnyán beszélni!

Vita után viszont ki kéne békülni, hogy lehessen folytatni a játékot.

-          Krisi, ne veszekedjünk!

-          Jó.

-          Miért veszekedtünk, tiszta hülyék vagyunk, hogy veszekszünk.

-          Én nem! – és megint kihúztuk a „Vissza a startmezőre!” – szerencsekártyát.

A szülőnek nem könnyű úgy igazságosnak lenni a testvérek között, hogy nagy lánya és kis fia van. Úgy adni jogokat és úgy kérni kötelezettségeket, hogy minden gyerek úgy érezze, igazságos helyzetben van. Hiszen a testvérféltékenységi háborúkat a szülők figyelméért és szeretetéért vívják. Jó, ha az embernek olyan okos nagylánya van, aki átlát a szitán, és azt kérdezi:

- Én nem tettetem magam cuki mókusnak, mint Krisi, de azért ugye szeretsz?

Hát persze, hogy imádjuk!  

Fociskártya a köbön

- Na, ne ijesztgessen! – ezt mondtam a kutya-macska boltosnak, aki mellékfoglalkozásként újságot és fociskártyát is árul, amikor elmesélte, hogy a 25 éves fiaival is járt ki bolhapiacra cserélgetni a kártyákat. Arra már én is rájöttem, hogy a jövő szezonban új album lesz esedékes. A kisfiamnak viszont hiába magyarázom, hogy biztos lehet benne, hogy a kártyákat a gyártók úgy adagolják, hogy egyes focisták csak a szezon vége felé kerülnek majd forgalomba. Ő ezt nem és nem akarja megérteni, legjobban 100 csomag fociskártyát szeretett volna Karácsonyra. Ha annyit nem is, azért Mikulás és Jézuska is hozott jó párat. Ezenkívül pedig marad a cserélgetés. Meg az azzal járó bonyodalmak.

- Anyu, Te mit csinálnál a helyemben? Norbi vissza akarja kapni azt a kártyáját, amit tegnap cserélt el velem, és azt mondta, hogy megver, ha nem adom vissza!

Nemcsak engem, az apját is megkérdezte. Egymástól függetlenül szinte szóról szóra ugyanazt mondtuk:

-        Add vissza a kártyát és mondd meg neki, hogy többet nem cserélsz vele, mert nem becsületes üzletember.

-        Nem, nem adom vissza!

-        Jól van kisfiam. Ez a te döntésed, és neked is kell viselned a következményeket.

Másnap a munkahelyi ebédlőben is elmeséltem a beszélgetésünket. Láttam, ahogy az életet nálunknál praktikusabb oldaláról szemlélők csóválják a fejüket ezt a szofisztikált bölcsész-választ hallva, és helyeslően bólogatnak a kisfiúnk álláspontjára. Egyes sportolók még azt is megüzenték neki, hogy alulról kell lebontani az embert.

-        Na, mi volt Norbival? - kérdeztük a kisiskolást a napközis foglalkozás végén, némi megkönnyebbüléssel eltelve, mivel láthatólag haja szála sem volt meggörbülve.

-        Semmi. Odajött hozzám, megkérdezte, hogy elhoztam-e a kártyát, én meg mondtam, hogy nem! És ezután elment.

Azt hiszem érdekérvényesítő-tanfolyamra a kisfiunkhoz kell beiratkoznunk.

Sütőtökkrémleves tökmagolajjal, snidlinggel

A sütőtökkel úgy jártam, hogy régebben nem szerettem, ám fognélküli, enni tanuló gyermekeim szájába olyan sebesen kellett bekanalaznom, hogy magam is megkóstoltam, mi lehet ebben olyan jó. Egész megkedveltem. A gyerekeim azóta tudnak rágni, a sütőtökből kiszerettek, én viszont benne ragadtam. Ha látok egy szép darabot a boltban, nem tudom ott hagyni. Leves formájában pedig mégis csak a család asztalára tehetem.

Hozzávalók

Egy kiló sütőtök

2 kisebb-közepes szétfővő krumpli

10 borókabogyó

2 ek vaj

1 l kockaleves (bio leveskockából)

Só

Frissen őrölt bors

1 ek alma- vagy borecet

Levesbetétnek

2 ek tökmag

1 ek apróra vágott snidling

4 ek tökmagolaj

3-4 ek olívaolaj

Pirított kenyérkocka

A tököt és s krumplikat megtisztítjuk, felkockázzuk. A borókát apróra zúzzuk. Mivel nincs mozsaram, egy húsklopfolóval jó párat ráütöttem a vágódeszkán.

A vajban röviden átpároljuk a tököt, a krumplit és a borókát, majd felöntjük az alaplével. Sózzuk, borsozzuk és közepes lángon kb. 15 perc alatt puhára főzzük.

Botmixerrel összepépesítjük a levest, hozzákeverjük az ecetet.

A kenyereket felkockázzuk. Egy tepsibe alufóliát teszünk, ezen eloszlatjuk a kenyérkockákat, óvatosan meglocsoljuk olívaolajjal. Alsó és felső lángon addig sütjük, amíg aranybarna nem lesz.

A tökmagolajat. a snidlinget és a kenyérkockákat a tányérban adjuk a leveshez.

Tejfehérjementes.

Tojásmentes.

Gluténmentes.

A focisalbum természetesen Nagyiékhoz is velünk utazott Karácsonykor. Nagynénje is belelapozott.

- Ó. Most már értem ezt a fociskártya-dolgot! – mondta, miután megcsodálta benne az idei szezonban játszó sok csinos sportolót.

Körtepite

Nehéz dolog a szülői mesterség. Azzal még csak megbékél az ember, hogy háromszor kell hazamennie, hogy egyszer megérkezzen. Mert, hogy különórára hozni, onnan vinni gyermekünket, gyereknek öröm, szülőnek kötelesség, mégpedig olyan, ami a gyermekek létszámának és életkorának megfelelően exponenciálisan növekszik. Valóságos kis logisztikai szoftver kattog a szülők fejében, hogy ki, mikor hol legyen. Még az olyan feladatoknak is gördülékenyen kell teljesülniük, hogy kisleányunk időben érkezzen a különbalettre, ne túl korán, hogy kiderüljön, hogy egyáltalán megrendezik-e, és ne is túl későn, valamint édesanyja is odaérjen még a heti betevő tornájára. Semmi az egész, időzítés kérdése, csak jól kell belőni azt az 5 percet. Persze, hogy ilyenkor, indulás után jön egy telefonhívás, amelyet félkézzel rendezne le a logisztikus, ha ez nem ütközne a kresz előírásaiba. Azért hát leánykája veszi fel a kagylót. Amit ezután hall a bolygó hollandi, na az azonban már a rutinosabbjának adrenalinszintjét is nagyságrendekkel növeli meg:

-          A Beni és a Kristóf? Ma délután? Az iskolaudvaron? Úristen!  – ilyenkor tűnnek a másodpercek óráknak – Bogyót ettek???

Paff. Már megint az az érzés…amikor a csontokat kiszedik az ember lábából, és lassított filmnek tűnik minden mozdulata.

   Kiderült, hogy Beni a zsebeiből kipakolt otthon az ebédlőasztalra pár magot és mondta, hogy ő ilyen bokrot akar ültetni, mert ennek a bogyója nagyon finom. Végül is ősz van, a bogyónak a szezonja. A mi „tettesünk” leszállításra került az iskolaudvarra, ahol szembesítve lett a bokorral, amiről tárgyi bizonyítékként levelet és magot szedtünk. A google sok mindent szemmel tart, így a sombokrokat is. Mert azt ettek a fiúk, somot. Én eddig a somot nem ismertem túlzottan, azt a tényt leszámítva, hogy a dédnagymamámat Som Gizellának hívták kislánykorában.

   Kisfiam hüppögve zárta az izgalmas estét.

-          Megijedtél? – esett meg rajta a szívem, lehiggadva a haraggal vegyes ijedtség után (mert ugye, ha nem kismilliószor…”de a Dénes azt mondta, hogy ehető”…..jájjjj, a kútbaugrós részt nagy önfegyelemmel ugrottam).

-          Nem, csak nagyon félek, hogy holnap leesik a gesztenyém! – borult rám zokogva. Mert hogy menetközben a tanítónénit is felhívtam, hogy ő tudja-e, milyen bogyós bokrok vannak az iskolaudvaron, aki megígérte, hogy másnap ő is beszél a gyerekekkel a bogyóevés veszélyeiről. A gesztenyeleesés az erre a célra rajzolt fáról pedig a létező legnagyobb büntetés, ami elsős kisgyermeket érhet. Nagyobb veszedelem, mint ismeretlen bogyók elfogyasztása.

És akkor nézzünk egy igazi őszi sütit, amiben nincsenek bogyók!

Hozzávalók

25 deka vaj

20 deka cukor

egy csipet só

4 tojás

1,2 dl tej

30 deka liszt

3 tk. sütőpor

2 ek. kakaópor

10 deka darált mogyoró vagy dió vagy mandula

A tetejére

1 kg érett körte

Fél citrom leve

Barack- és/vagy szilvalekvár

2 evőkanál durvára tört pisztácia

Először a körtét készítjük el, szeletekre vágjuk, magházát kivágjuk, és a citromlével megöntözzük, hogy ne barnuljon meg.

Egy nagy tepsit kivajazunk.

A vajat összekeverjük a cukorral, hozzákeverjük egyesével a tojásokat, majd a sót, a kakaót, a darált diót, a tejet. Fakanállal hozzákeverjük a lisztet és a sütőport.

A tepsibe simítjuk a masszát. A körteszeleteket egymás mellé ráfektetjük.

Előmelegített (175 fok) sütőben 40 percig sütjük. Rákenjük a lekvárt, megszórjuk a pisztáciával, és még 5-10 percre visszatoljuk a sütőbe.

Nem tudtam dönteni a lekvárok között, ezért mind a kettővel megkentem. Az eredeti receptben baracklekvár szerepel, a család a szilvalekvárt ítélte jobbnak.

 Őszre esik a tojás világnapja is (minden év októberének második péntekje), erről a reggeli rádióműsorból értesülünk.

-          Biztos ma találták fel a tojást! – találja ki az okot fiacskám. De vajon ki? A tyúk?

Epilógus: kisfiam gesztenyéje nem esett le. Csak általánosságban beszélgettek a bogyóevés veszedelmeiről.

A receptet az Officina Nova Édességek című könyvében olvastam.

Két őszi muffin

A muffinos könyvemben*, amit Apukám hozott Amerikából, rátaláltam az alapreceptre…hiába is volt az első oldalon, ez nem volt színes, szagos, táncos darab. Viszont az volt mellé írva, hogy a kiadó ajánlásával. És most már az én ajánlásommal is, mert valóban nagyon egyszerű, és azzal lehet ízesíteni, ami éppen akad otthon. Ősszel például szilvával, pisztáciával, gesztenyével…

Szilvás-pisztáciás muffin

Az amerikai alaprecepten azért egy kicsit módosítottam, az összetevőkön nem, csak az arányokon. Zárójelbe odaírtam az eredeti recept mennyiségeit is.

 

2 bögre liszt

1 bögre porcukor (1/2 bögre)

1 egész tojás

1/3 bögre étolaj

¾ bögre tej

2 teáskanál sütőpor (3 teáskanál)

Csipet só (1/2 teáskanál…naná még fizethetek utána egészségtelenségi adót)

Eddig az alaprecept. A szilvás muffinhoz adjunk hozzá egy jó marék szilvát kimagozva, kockákra vágva, ha szeretjük, egy kávéskanál fahéjat, valamint 1/3 bögre apróra vágott pisztáciát Ez utóbbi nem az ősznek köszönhetően ugrott be a kamrapolcra, hanem a Húgomnak, aki élelmiszerlaborban töltötte a szakmai gyakorlatát egy hozzánk közel eső országban. Ebből is látszik, hogy ez egy igazi családi összefogásos globalizált muffin.

A sütőt előmelegítjük 175 fokra. A muffintepsit margarinnal kikenjük, vagy beletesszük a papírformákat. A margarinozás tökéletesen elegendő megoldásnak bizonyult, a muffinok gyönyörűen kijöttek a sütőformából. Nem utolsósorban pénztárca- és környezetkímélő megoldás is.

A tojást összekeverjük a porcukorral, mixer segítségével, majd hozzáöntjük az étolajat, a fahéjat és végül a tejet, ezekkel is jól elkeverjük.

Fakanálra váltunk, a masszába gyors mozdulatokkal belekeverjük a lisztet, a sütőport és a sót.

Végül pedig a pisztáciát és a szilvát.

A muffinsütő mélyedésébe töltjük, és 35 perc alatt aranybarnára sütjük.

Csokoládés-gesztenyés muffin

Ehhez a muffinhoz gesztenyelisztet használtam, melyet a nature cookta jóvoltából ismertem meg, csakúgy, mint a tökmaglisztet. A gesztenyeliszt miatt a sütemény gluténmentes. És határozottan gesztenyeízű.

Hozzávalók

2 bögre gesztenyeliszt

1 bögre porcukor

1 egész tojás

1/3 bögre olvasztott margarin

¾ bögre tej

2 teáskanál sütőpor

Csipet só

12 deka étcsokoládé apró kockákra vágva

A tetejére

8 deka étcsokoládé

5 deka margarin

Mixer segítségével összekeverjük a sokrot és a tojást. Óvatosan hozzákeverjük az olvasztott margarint, majd a tejet.

Fakanállal belekeverjük a lisztet, a sót és a sütőport. Végül a csokoládét.

175 fokon, előre felmelegített sütőben 30 perc alatt késre sütjük.

A margarint és a csokoládét összeolvasztjuk, és a muffinok tetejét bevonjuk vele.

Gluténmentes.

Elkezdődött az iskola, és vele a nagy kérdés is, milyen különórákra járjon a gyerek? Mi azt gondoltuk, hogy az elsős elsősorban is legyen elsős, aztán majd meglátjuk. Csak hát mindig van egy szuper(nek látszó) ajánlat. A mostani az egy hegyikerékpár edzés volt, amire többen is szívesen jártak volna. Így az a régi ovistárs is, aki gyorsan fut, nagyon gyorsan. Kisfiam kicsit aggódik, hogy biciklizni is gyorsabban fog mint ő. Márpedig gyermekemben nagy a versenyszellem, ő akar lenni az első. A kis elsős. Hiába is győzködjük, hogy honnan tudja, hogy ki a gyorsabb, meg még fejlődhet, ezért is jár majd biciklizni.

-          Majd a jövő megmondja! – ez a végső érve, amivel két vállra akar fektetni minket. Hiszen a jövő nagyobb hatalom, mint mi.

-          A jövő nem beszél. – ezt meg a lányom mondja. Ezután tényleg nincs mit mondani.

* Pillsbury: Best Muffins and Quick Breads, New York 1999

Halottak-napi buli, avagy Halloween

Sütőtök-krémleves gyömbérrel, olívaolajon pirított kenyérkockákkal és baconnal valamint fekete köménnyel

Valahogy az az érzésem ezzel az ünneppel kapcsolatban, hogy tükröződik benne Európa és Amerika lelkülete, de mindkettő alapkarakterei kissé túlhangsúlyozva jelennek meg. Itt mi Európában túl komorak tudunk lenni, túl ünnepélyesek, túl emelkedettek a sok-sok évszázados falak között, és néha elfeledkezünk attól, hogy élvezzük az életet. Amerika pedig néha túl gyereklelkű, infantilis, még a halálból is viccet csinál. Hát nem is tudom, melyik a jobb. Mindenesetre az amúgy is komor őszt, a nyomott hangulatot, az elmúlást hangsúlyozza a Mindenszentek. Talán ezért, talán egyszerűen annál a praktikus oknál fogva, hogy hosszú hétvégét jelent ez az ünnep, kialakult az a szokás, hogy a baráti társaság ezidőtájt összeül, összeáll, egy jó kis kirándulásra (az egészségtudatosabbak), és utána egy kiadós vacsorára, beszélgetésre (a hedonistábbak csak erre jönnek). Hamar akadt neve is az összejövetelnek: Halottak-napi buli. A túra után jól esik egy meleg leves – mondjuk sütőtök-krémleves, amivel egyenesen az őszi tájat merjük a levesestányérba (egészségtudatosabbaknak), vagy egy kiadós csülkös bableves, ami szintén az ősz színeit idézi (hedonistáknak). Ráadásul előre is el lehet készíteni, amíg a kirándulás után melegszik, addig a levesbetét is szépen elkészül.

Hozzávalók

Fél sonkatök (vagy halogéntök, ahogy egy neten keringő, vidéki piacon fotózott képen látható: a szép nagy sütőtökökre kiírták: halogéntök; gondolom a gyertya és a halogénlámpa áthallás is szerepet játszhatott a dologban – hihi, ahogy írom, látom ám, hogy a word helyesírás ellenőrzője például ismeri a halogéntök fogalmát)

Fél fej vöröshagyma

1 cső kápiapaprika

Olívaolaj

2 centi friss gyömbér, vagy 1 tk porított

1 tk só

2 deci tejszín

A levesbetéthez

2 szelet kenyér

4-5 szelet bacon

Fekete kömény

Olíva- vagy tökmagolaj

Hántolt tökmag (elhagyható)

A sonkatököt félbe vágjuk, és a magokat eltávolítjuk belőle. 175 fokos sütőbe toljuk. 20 percig sütjük.

Ez azért jó, meg sokkal könnyebb lesz a héjától megfosztani és felszeletelni, mint tökéletesen nyers és kőkemény állapotban.

Közben egy fél fej vöröshagymát és a kápiapaprikát felkockázzuk és olívaolajon megdínszteljük.

Ha kihűlt valamelyest a tök, lehúzzuk a héját, és nagyobb darabokba felkockázzuk. A hagymával még pirítjuk egy kicsit, majd ráöntünk annyi vizet, hogy ellepje. Sózzuk, gyömbérezzük, és puhára főzzük.

Ha kész, a tűzről lehúzva botmixszerrel összeturmixoljuk, majd hozzáadjuk a joghurtot a szokott óvatos módon, azaz egy tálba öntjük, és lassan addig meregetünk hozzá a levesből, és keverjük el habverővel, amíg kellően nem lesz elég meleg ahhoz, hogy visszaönthessük a lábosba, Így nem ugrik össze a joghurt.

Amíg a levesünk fő, elkészítjük a levesbetétet. Kenyér- és baconkockákat teflonedényben folytonos kevergetés mellett, olajon megpirítunk. A tökös élményre ráerősíthetünk a tökmagolajjal, de nekem ez most nem volt itthon, így olívát használtam. A vége felé hozzáadtam a Mediterráneum kedvelt fűszernövényét, a fekete köményt is. Isteni lett az elegy, abbahagyhatatlan, jobb, mint bármelyik csipsz. A sütőtök édeskés ízéhez nagyon jól illik a sós, füstölt szalonna íze. És az tetszett benne a legjobban, hogy a tányéron randevút adott egymásnak Észak és Dél, kereszténység és iszlám, valamint a görögök (joghurt) és a törökök (kömény egyenesen észak-Ciprusról). Na és persze az amerikai Halloween és az európai Mindenszentek is.

Tojásmentes.

Gluténmentes.

Tejfehérjementesen tejszínpótlóval.

Olyan szép ez az ősz. Tudom, a természetnek nem jó ez a nagy csapadék-mentesség, de a léleknek nagyon is jót tesz a sok napsütés, a gyönyörű színek, a még mindig langyos idő. Pedig megállni, nézelődni, elmélázni nem sok idő maradt. Munka és munka, óvoda, egy kis tetű, iskola, különórák, megint kis tetű, rengeteg befizetendő csekk (mondtam már, hogy van az a furcsa szokásom, hogy rengeteg pénzért hülye kis sárga papírfecniket veszek a postán? – pedig nem is olyan szépek, mint az őszi levelek), és még egy kis tetű. Az anyja keservit. Tanulás, vásárlás, háztartás. Görög válság, leépítések. Megúsztuk. A frankárfolyam az egekben. Hát nem csoda, ha néha homokszem csúszik a gépezetbe, szerencsére ott, ahol igazán koncentrálni kell, ott nem. Álltam idén ősszel zuhogó esőben este nyolckor a kihalt parkolóban az autó mellett ernyő nélkül. Pedig nem is Buksi szökött ki, hanem nem volt nálam az autókulcsom. Életem Szerelme ugyan vett pár mély lélegzetet és nyelt néhány nagyot, ezt jól hallottam a telefon másik végén, de természetesen értem jött a pótkulccsal megmenteni. Addig is bebocsájtást nyertem az életvidám parkolóőr kuckójába. Neki lett igaza, mert másnap reggel, ízlésesen elrendezve megtaláltam az autókulcsot a munkahelyi íróasztalomon.

És ott van még az a történet is, ami egyfajta karmaként úgy látszik, minden generációnak kijut a családban. Történt még a nyolcvanas években, hogy Édesanyám sem tudván megülni a fenekén, a munka és a gyerekek mellett még esti egyetemre is járt. Elgondolkodtató volt az előadás, de a város fényeinek szépsége feltűnt azért Anyukámnak, amikor a villamos a Múzeum-körútról rákanyarodott a Szabadság-hídra. Micsoda, Dunában tükröződő fények? De hiszen nekem nem is kell átmennem a budai oldalra! – gondolta és a Gellért téren szépen átmasírozott a másik irányba tartó villamos megállójába. A Gellért Hotel előtt várakozó férfi nagyot nézett, de hát van ilyen, gondolhatta. Aztán a villamoson ülve megint feltűnt, hogy milyen szép is ez a város, például itt ez a Múzeum-körűt…Atyaég, már megint nem szálltam le, gyerünk vissza! Ezúttal még nagyobbat nézett a Hotel előtt még mindig várakozó férfi, mert azért erre nem számított, hogy még egyszer meglátja azt a szédült tyúkot, aki itt kereng a Gellért téri villamosmegállókban. Mert hogy másodszor is sikerült átmenni a Duna fölött, a Fővám téri megállót újra elhibázva. És igen, visszafelé sem sikerült leszállni, megint Múzeum-körút, újabb forduló. Harmadszorra a hotel előtt várakozónak már arcizma sem rezdült, csak a pupillái tágultak óriásira, egész rutinosan nézte végig, hogy az a vöröshajú újra csak megjelenik a Pestről érkező villamossal és megint csak újra beáll a Pest felé tartó villamos megállójába. De akkor már világos volt, hogy ez csakis átok lehet, és úgy lehet megtörni, ha erős koncentrációval, a Kálvin téren nem visszafordul az ember, hanem felszáll a 15-ös buszra. Otthon meg remélhetőleg csak elhiszik ezt az egész történetet, hogy mért is érkezik haza az ember lánya éjszaka az esti egyetemről.

Egy hasonlót sikerült produkálnom nekem is. Péntek este jöttem rá, hogy a saját számítógépemet kikapcsoltam ugyan a munkahelyemen, de a titkárságit, amit kivételesen bekapcsoltam (és amit amúgy senki sem használ), azt bizony úgy hagytam, körülötte az összes felszerelésemmel, ami még hétfő reggel előtt kelleni fog. Mit van mit tenni, esti puszi a gyerekeknek, férjnek, autóba be, munkahelyre megérkez. Mielőtt kiszálltam volna a kocsiból, hasított belém a gondolat, hogy mégsem a kényelmesebb kabátomat kellett volna felvennem, hanem a csinosabbikat, mert abban maradt a szobám kulcsa. Remegő lábbal közelítettem meg a portást, de ő sajnos segíteni nem tudott (legalább akkorát nézett, mint a hoteles fickó – hiába ebbe a történetbe kell ugye tanú is). Így hát mit tehetem mást, vissza az autóba, röpke másfél óra autózás után már itthon is voltam. Azonban éreztem, hogy ebből egy folytonos kerengés lesz, ha nem szakítom meg a láncot, így hát többekkel való konzultáció után úgy döntöttem, hogy el lesz úgy az a számítógép reggelig, és bedobtam egy gyógypálinkát. Másnap délelőtt pedig vígan újra beautóztam a munkahelyemre.

Azt hiszem nem véletlen, hogy a gyerekeim rögtön felhívták a figyelmemet arra, hogy a reklámban mutogatott slusszkulcs nélküli autó éppen nekem való lenne…

És ha valaki ért a karmához, magyarázza meg, hogy mit kell tennem, hogy levegyem a családomról a folytonos körbetekergés átkát????

Cukkínis tócsni*

-->

Amikor óvodás vagy, akkor a legnagyobb gondod, hogy spenót van az oviban ebédre. De azért megeszed, mert túró rudival zsarolnak, lenyomod hát azt a förtelmet, csak megkaphasd az egyik kedvencedet. Ovis korodban nem nagyon izgatnak a frankárfolyamok, se a gazdasági válság, se a megszorítások. Kicsit csalódott vagy persze, amikor hiába voltál jó, és feküdtél moccanatlanul a tábori ágyon ebéd után, mégsem téged hívnak ki feladatokat megoldani (csak évtizedek múlva jössz rá, hogy az ovónőknek eszük ágában sem volt a nyugodt jó gyereket foglalkoztatni, örültek, ha lekötötték a hétpróbást). Kárpótol viszont az a sok kaland, ami az oviudvaron megeshet: dínócsontot készítesz, és rájössz, hogy valaha az óvoda helyén – talán épp a dinoszauruszok korában – felhőkarcolónak kellett lennie, és ennek bizonyítékát, egy vasdarabot a zsebedben hordasz. Életreszóló barátságokat kötsz. Születésnapodra gumimacis csokitortát kapsz. Néha már érted a felnőttek dolgait is, anyukádnak is elújságolod, amikor hazaér, hogy holnaptól néggyel több lesz a benzin és esni fog az eső. A betegségnek örülsz, mert az otthonmaradást jelent, és nagymamát és süteményt és extra kényeztetést. Semmiképpen sem spenótot, vagy cukkínit, vagy effélét. Ez az igazi boldog gyerekkor.

És csak évtizedek múlva jössz rá arra is, hogy mégiscsak ettél cukkínit.

Igaz, erről senki sem tudott a családban, mert egyáltalán nem lehetett kiérezni a tócsniból, hogy cukkíni is lenne benne. A tócsnit pedig az egész család szereti. Nem mondhatom el senkinek, elmondom hát mindenkinek, hogy bizony, került bele ebből a zöldféléből is, csak eltűnt az íze. Nem baj, a tócsni most is finomra sikerült.

Hozzávalók

1 kiló reszelt nyers krumpli

2 tojás sárgája

1 kis fej vöröshagyma

3 ek liszt

só

bors

szerecsendió

olaj a sütéshez

ja és persze reszelt cukkíni, ha jobb helyre nem tudjuk tenni

Olajat hevítünk.**

A krumplit lereszeljük, lehet az almareszelőn, vagy elszántabbak és maximalisták a sajtreszelőn. Összekeverjük a hozzávalókat.

Kisebb lángosokat formálunk belőle és a forró olajban mindkét oldalukon kisütjük.

Egy trükk: levet ereszt a massza, ezért én jól összelapítom a két tenyerem között és óvatosan úgy csúsztatom a serpenyőbe. (Gyakorlatlanabbak tegyék egy kiszedőlapátra, és arról csúsztassák az olajba).

Papírtörlőre tesszük, hogy a fölösleges zsiradékot leitassuk róla.

Tejföllel tálaljuk.

Férfigyomorba ideális. Sör mellé.

Kis tócsni kisokos. A tócsnit, azaz lapcsánkát, krumplibabát, kremzlit, cicegét, görhenyt, prószát, pacsnit, gánicát, bramborákot, krumpliprószát, rösztit, tercet, macokot, tisztviselő pecsenyét több nemzet is saját nemzeti eledelének tekinti, így a német, a cseh, az osztrák, a bukovinai, a luxemburgi, a lengyel, az ukrán, a fehérorosz és persze a magyar is. A lényege mindnek egy. Zsiradékban kisütött reszelt burgonya. Lehet hozzáadni aztán a legkülönfélébb kiegészítőket: liszt, tojás, hagyma, fokhagyma, só, bors, petrezselyem, szalonnakocka. Lehet vele bundázni húst. Vagy édesen enni. Kartofelpuffer korában az Apfelmus egy Muss, azaz muszáj almalekvárral enni egyes németeknél.

* A fényképezőgépem már megjavult. Arra vár, hogy gondos kezek kifizessék érte a váltságdíjat.

** Közzolgálati információ: olajban való sütésnél ha véletlenül lángra kapna az olaj, SOHASE ÖNTSÜNK AZ OLAJJAL TELT SERPENYŐBE VIZET! Az ugyanis csak a világ négy égtája felé fogja elröppenteni az égő olajdarabokat, és minden könnyebben lángra kaphat. A megoldás: rá kell dobni konyharuhát, vagy bármilyen nagyobb rongyot (terítőt), hogy a tűz égéséhez szükséges oxigénellátást megakadályozzuk.

Csillaghullós augusztus

Augusztus, te gyönyörű, messzire futottál.
Azok a tücsökciripelős nyári esték, szénaillatú hullócsillag-lesések, éjszakába hajló szalonnaperzselő tábortüzek, ahol nem éneklünk már, pedig gyerekkoromban az énekszó éppúgy hozzátatozott a tábortűzhöz, mint a füst. Csillagok, csillagok….a dallam most is a fülemben cseng, ahogy a Börzsöny lankáin énekeljük, és felfénylenek a karnyújtásnyira, elérhetetlen messzeségben ragyogó égitestek.
De még mennyire felfénylenek, hogy aztán olyan gyorsan hunyjanak ki, mint amilyen gyorsan az éjszakai égen száguldanak. Nagy szerencse ilyet látni, és kívánni is lehet az égi vándoroktól. Jó tíz éve egy kisgyermeket kértem tőle, akivel és testvérével azóta együtt műveljük a csillaglesés művészetét. Csodákat tudnak ezek a csillagok! Olyast is, amire ember nem képes, például arra a mondatra ragadtatja magát a minden pulóvert, kabátot nyűgnek érző kislány, hogy „Mért nem öltöztem fel jobban?” Sőt, noha saját – igaz, régebben hangoztatott - vallomása szerint soha nem álmos, és ezért soha nem is alvó gyermek a megfelelő számú hullócsillag megtekintése után kijelenti, hogy fáradt és szeretne lefeküdni. Mondom, hogy csodatévő csillagok! Bárki kipróbálhatja, egy csillagfényes augusztusi éjszakán.


Joghurtos-sajtos pulykamellfilé nyárvégi-őszeleji zöldség ágyon

Főzés szempontjából azt hiszem, ez a kedvenc időszakom az évben. Ilyenkor kapható még a nyári kínálat, de itt vannak már az ősz kincsei is. Színes a piac, mint az őszi erdő, az embernek kedve és energiája is van a konyhai munkálatokhoz, és szívesen magába szippant* még mindenféle vitamint, földi jót, mielőtt magába szippantana minket a tél hidege.

Már nekiláttam a főzésnek, noha még nem éreztem úgy, hogy teljesen kész a koncepció. Szerencsére a rádióban épp a lecsófesztiválról és a kápiapaprikáról esett szó. Mivel az említett paprikaféle mellett jófajta ezüsthagymám is van kiskamrámban, tudtam, hogy megszületett a megoldás.

Hozzávalók
Többféle zöldség (pl. sárgarépa, ceruzabab, brokkoli)
1 fej ezüst (vörös)hagyma
1 cső zöldpaprika
1 cső kápiapaprika (lehet helyettesíteni más piroshúsúval, vagy egyszerűen zölddel is)
2 paradicsom
2 gerezd fokhagyma
Pulykamellfilé
Joghurt (vagy tejföl)
sajt
Olívaolaj
Oregánó
Só
bors

Felteszünk egy lábosban sós vizet főni. A zöldségeket megtisztítjuk, kedvünk szerinti formára vágjunk, majd a lobogva forró vízben megfőzzük. Trendi és egészségtudatos főzőmesterek főzzék ressre, roppanósra, kisgyerekesek főzzék agyon.

Közben elkészítjük a „lecsót”: olívaolajon megdínszteljük a nem túl apróra vágott hagymát, rádobjuk a paprikát, paradicsomot, megsózzuk, átrottyantjuk. A végén belekeverjük az oregánót, belenyomjuk a fokhagymát és addig kevergetjük, amíg az illatát meg nem érezzük (fél perc).

A kifőtt zöldségeket a lecsóhoz adjuk, jól összekeverjük, sütőlapra borítjuk.

A pulykamellet nagyon vékony szeletekre vágjuk (ha félig fagyott, nagyon jól lehet szeletelni), vagy kissé kiklopfoljuk. Ráterítjük a zöldség ágyra, kis olívaolajjal meglocsoljuk , megsózzuk, megborsozzuk.

A sütőben puhulásig-pirulásig sütjük 180 fokon. A sütési idő a hússzeletek nagyságától függ, körülbelül háromnegyed óra kellhet hozzá. Ha kész, a hússzeletekre kanalazunk joghurtot (tejfölt), megszórjuk reszelt sajttal, lehet füstölt is! Visszatoljuk a sütőbe és ráolvasztjuk a sajtot. (vö: sajtos husi).

Cukkinis tócsnival tálaltam.

Tojásmentes.
Gluténmentes.
Tejfehérjementesen hagyjuk el a joghurtot és a sajtot.


A hullócsillagokat legjobban a nyári réten lehet nézni, belesimulva a vadvirágok szőnyegébe. Ezúttal azonban nem a romantika, hanem a praktikum győzött. Tudományos felkészülés során jelöltük ki a helyet, ahol a legnagyobb esély kínálkozott a megfigyelésre, mégpedig egy megfelelő szögben elhelyezkedő gyérforgalmú utcaszakaszra esett a választás. Kevés autó jár erre, az igaz, de a csillagnézéshez mégiscsak túl sok. Hogy ne vakítsa el a szemünket a reflektor fénye, a közelgő autók láttán az ellenkező irányba fordítottuk a fejünket. Gondolom elég meglepő látvány lehetett az út szélén álló, a vaksötétben a másik irányba bámuló társaság. Egészen addig zavart, míg rá nem jöttem, hogy mi lehet erre az egyetlen ésszerű magyarázat: várjuk a buszt! A faluszéli legelő mellett...
Idén is szépet kívántam (nem magamnak), azt gondolom, hogy már teljesült is!

* Semmi csalafintaságra nem kell gondolni. A gombaporról pedig majd legközelebb írok. (nem mintha az valami illegális dolog lenne).

** Olyan vagyok, mint az egyszeri lány Mátyás király meséjében, hoztam is meg nem is. Fotó van, csak rá kéne varázsolni a gépemre. Még dolgozom az ügyön.

Diótorta liszt és tejfehérje nélkül

Barátnőm lepett meg ezzel a tortával. Békebeli süteményekre emlékeztet az íze, elkészíteni roppant egyszerű….mégis sikerült elkövetnem Murphy kisasszony baklövését, amit eddig soha. Mikor betoltam a sütőbe a tepsit, végignéztem a konyhapulton és meglepve láttam, hogy az egyik legfontosabb összetevő, a sütőpor kimaradt. Sejtettem, hogy anélkül nem lenne ugyanaz, ezért a sütőformát gyorsan kikaptam a sütőből, nem baj, van másik alapon átöntöttem, ami szerencsés húzásnak bizonyult, mert egy teflonbevonatú akadt a kezembe.

A süteményt kisfiam keverte össze, én csak az eszmei irányítást nyújtottam hozzá. Kettőnk közül az egyikünk tökéletes munkát végzett.

Hozzávalók
6 tojás
15 deka porcukor
20 deka darált dió
1 ek cukrozatlan kakaópor
2 tk rum (elhagyható)
Fél csomag sütőpor (kb. 1 tk)

Kivajazunk egy sütőformát. Vagy a biztonság kedvéért kettőt. Ki tudja, mire lesz az jó.

A cukrot kimérjük egy mély tálba. A tojásokat kettéválasztjuk, a sárgájukat a cukorhoz adjuk, a fehérjéket egy másik mély tálba tesszük.

Először felverjük a fehérjét habnak, majd ugyanezzel a mixerkarral összekeverjük a sárgákat is a cukorral. Ha elég gyorsan dolgozunk, nem fog összeesni a hab, és így nem kell mosogatni a keverőkarokat.

A cukros tojáshoz adjuk a kakaót, a rumot, a darált diót és a sütőport! Alaposan elkeverjük.

A fehérje egyharmadát hozzáadjuk a cukros masszához, óvatosan elkeverjük, vigyázva, hogy a fehérje lehetőleg ne törjön össze. Ha kellően homogén, hozzáadjuk a többi fehérjét is, és ezzel is elkeverjük.

Szétnézünk, hogy mindent beletettünk-e, ami belevaló. Ha igen, a massszát a sütőformába öntjük, és 40 percig sütjük.

A sütőből kivéve egy kicsit pihentetjük. Még melegen a tálalótálra borítjuk, és a sütőforma tetejére 2-4 percig vizes konyharuhát terítünk. Ez segít abban, hogy a sütemény szépen kicsusszanjon a formából.

Egész diókkal díszíthetjük a tetejét. Lekvárral kenhetjük, ha arra szottyan kedvünk. Tejfehérjére nem érzékenyek tejszínhabbal is díszíthetik.

Tejfehérjementes.
Gluténmentes.



Szomszédunkban egy tüneményes magyar vizsla lakik. Nagyon szeretjük, nyugodt kutya, gyakran gyönyörködünk a természetnek ebben a remekbe szabott teremtményében. És szomszédaink engedélyével finom falatokat is juttatunk neki, ha éppen úgy alakul. Minek következtében a vizsla szolid ugatással szokta felhívni magára a figyelmet, akárhányszor csak meglát. „Itt vagyok – mondja az ugatás – ha éppen szeretnél adni valamit, én készen állok rá!” Az esetek többségében természetesen nem tömjük az ebet, de most a hétvégén jó dolga volt. Úgy alakult, hogy megmaradt némi fasírtgolyó. A kutyus ügyesen, óvatosan vette el a kezemből az ízletes falatokat. Hamar a végére értünk a készletnek, kicsit falánk az állat. Gyermekeim elbűvölve nézték a folyamatot, majd kissé csalódottan a kiürült dobozt.
- Varázsolj még! – kérte áhítattal a hangjában a kisfiam. Valószínűleg kutyus sem gondolhatta másképpen.

Barátnőm lepett meg ezzel a tortával. Békebeli süteményekre emlékeztet az íze, elkészíteni roppant egyszerű….mégis sikerült elkövetnem Murphy kisasszony baklövését, amit eddig soha. Mikor betoltam a sütőbe a tepsit, végignéztem a konyhapulton és meglepve láttam, hogy az egyik legfontosabb összetevő, a sütőpor kimaradt. Sejtettem, hogy anélkül nem lenne ugyanaz, ezért a sütőformát gyorsan kikaptam a sütőből, nem baj, van másik alapon átöntöttem, ami szerencsés húzásnak bizonyult, mert egy teflonbevonatú akadt a kezembe

A süteményt kisfiam keverte össze, én csak az eszmei irányítást nyújtottam hozzá. Kettőnk közül az egyikünk tökéletes munkát végzett

unk egy sütőformát. Vagy a biztonság kedvéért kettőt. Ki tudja, mire lesz az jó.

A cukrot kimérjük egy mély tálba. A tojásokat kettéválasztjuk, a sárgájukat a cukorhoz adjuk, a fehérjéket egy másik mély tálba tess

Először felverjük a fehérjét habnak, majd ugyanezzel a mixerkarral összekeverjük a sárgákat is. Ha elég gyorsan dolgozunk, nem fog összeesni a hab, és így nem kell mosogatni a keverőkaroka

A cukros tojáshoz adjuk a kakaót, a rumot, a darált diót és a sütőport! Alaposan elkeverjü

A fehérje egyharmadát hozzáadjuk a cukros masszához, óvatosan elkeverjük, vigyázva, hogy a fehérje lehetőleg ne törjön össze. Ha kellően homogén, hozzáadjuk a többi fehérjét is, és ezzel is elkeverjü

Szétnézünk, hogy mindent beletettünk-e, ami belevaló. Ha igen, a massszát a sütőformába öntjük, és 40 percig sütjük

A sütőből kivéve egy kicsit pihentetjük. Még melegen a tálalótálra borítjuk, és a sütőforma tetejére 2-4 percig vizes konyharuhát terítünk. Ez segít abban, hogy a sütemény szépen kicsusszanjon a for

Egész diókkal díszíthetjük a tetejét. Lekvárral kenhetjük, ha arra szottyan kedvünk. Tejfehérjére nem érzékenyek tejszínhabbal is díszíthet

Tejfehérjement

Gluténme

Szomszédunkban egy tüneményes magyar vizsla lakik. Nagyon szeretjük, nyugodt kutya, gyakran gyönyörködünk a természetnek ebben a remekbe szabott teremtményében. És szomszédaink engedélyével finom falatokat is juttatunk neki, ha éppen úgy alakul. Minek következtében a vizsla szolid ugatással szokta felhívni magára a figyelmet, akárhányszor csak meglát. „Itt vagyok – mondja az ugatás – ha éppen szeretnél adni valamit, én készen állok rá!” Az esetek többségében természetesen nem tömjük az ebet, de most a hétvégén jó dolga volt. Úgy alakult, hogy megmaradt némi fasírtgolyó. A kutyus ügyesen, óvatosan vette el a kezemből az ízletes falatokat. Hamar a végére értünk a készletnek, kicsit falánk az állat. Gyermekeim elbűvölve nézték a folyamatot, majd kissé csalódottan a kiürült dobo

- Varázsolj még! – kérte áhítattal a hangjában a kisfiam. Valószínűleg kutyus sem gondolhatta másképpen.