Vászon és terítő

Karinthy egyszer vendéglőbe ment egy gazdag ismerősével. A sokfogásos vacsora után a gazdagember lazán a főpincér kezébe ejtett egy bankót és azt mondta:

-          Ezt osszák el.

A folyamatosan pénzgondokkal küzdő, de folyton viccelődő Karinthy pedig egy jelentéktelen összegű érmét csúsztatott a főúrnak:

- Ezt pedig szorozzák meg. *

Valami ilyesmi gondolat vezetett arra, hogy egy új sorozatot nyissak a blogban. Ha már utazni, wellnessezni, jacuzziban pezsgőzni nincs pénzünk kedvünk, attól még utazhatunk a képzeletünkben és filmek segítségével. Ha pedig valamilyen hozzáillő ételt választunk a mozis estére, akkor még teljesebb lehet az illúzió.

Cinema Paradiso

Kedvenc filmem. Ezért vele kezdem el ezt a sorozatot. Tornatore mozija a mozi mozija. Salvatore, Toto olyan kisfiú, mint az enyém, elvarázsolja a mozi. Más dimenzióba kerül, ha filmet nézhet. Szicíliában, a II. világháború után pedig tényleg szükség van a varázslatra. A háborúban elesett apa hiánya, a szegénység, a küzdelembe belefáradt anya – nem egy vágyott gyerekkor szereplői. A filmből mégsem a szomorúság sugárzik. Totó, amikor teheti, belopózik a moziba, végignézi a plébános háta mögött a filmeket, amikor az kicenzúrázza a belőlük a nemkívánatos jeleneteket (= meztelen vállak, csókok és ki tudja még milyen tűrhetetlenségek), beoson a vetítőszobába is, ahol Alfredo, a mozigépész barátja lesz, mondhatni fia, és kifigyeli a gépészszakmai rejtelmeit. Ott van az előadásokon, mint a falu összes lakosa, akik együtt sírnak, együtt nevetnek a szereplőkkel. Olyan közösségi élmény a filmezés, mint az ősközösségben a tűz körülülése. Totónak a film lesz az élete, a mozi leégése és Alfredo sebesülése után mozigépészként pénzkeresővé válik. A történet hátterében az európai film nagyszerű alkotásai jelennek meg a filmvásznon.

  A film másik időszála a mában játszódik, Salvatore híres filmrendező Rómában, aki 30 éve nem járt otthon. Üzenetet kap azonban Alfredo haláláról, és a temetésre Szicíliába utazik, ahol találkozik egykori élete szereplőivel. Alfredo búcsúajándékát Rómában nyitja ki. Ehhez a részhez az érzékenyebb nézők készítsék be papír-zsebkendőiket.

   A háromórás rendezői változatban a mozis szál mellett fontos szerepet kap a szerelmi szál is. Szicíliában Totó találkozik egykori és egyetlen igaz szerelmével, és megtudja, hogyan, hová tűnt el megmagyarázhatatlanul 30 évvel ezelőtt a lány.

   Egy letűnt világ meséjét látjuk, és azon kaphatjuk magunkat, hogy szebbnek tűnik, mint a mi kevésbé küzdelmes, de jóval üresebb életünk. Mert hol is vannak a tábortüzek mostanában? A laptopok nem melegítenek eléggé és pár poszt vajon okoz-e olyan közös élményt, ami a folytatást meghatározza?

Paradicsomos-juhsajtos pizzácskák

Bár triviális választás, mégsem tudtam ellenállni. A receptet egyébként az osztrák Kronen Zeitung vasárnapi mellékletében találtam (aminél színvonalasabb színes mellékletet nem sokat ismerek – már ezért megérni megtanulni németül), aminek azért örülök, mert szeretem az izgalmas párosításokat (osztrák-olasz-magyar hogy jön ez össze?)

Hozzávalók

A tésztához

35-40 deka liszt

2 deci langyos víz

1 cs. Szárazélesztő

1 tk cukor

1 tk só

3 ek étolaj

A feltéthez

Arany és piros mini paradicsomok

Juhsajt

2 gerezd fokhagyma

1 ek olívaolaj

Zöldfűszerek szárítva vagy frissen

A hozzávalókból kenyértésztát készítünk: a langyos vízhez hozzákeverjük a szárazélesztőt és a cukrot, majd az olajat. Végül belekeverjük a lisztet és a sót és a mixer dagasztókarjával addig gyúrjuk, amíg el nem válik az edény falától. Akkor jó halmazállapotú, ha egységes gömböt alkot.

Félretesszük és meleg helyen kb. 40 perc alatt a kétszeresére dagasztjuk.

Közben kettévágjuk a paradicsomokat és felkockázzuk a juhsajtot.

Egy tepsit kiolajozunk. A megkelt tészta felét kerekre kihúzkodjuk a tepsiben, az olajon, esetleg megfordítjuk, hogy mindkét oldala olajos legyen, úgy könnyebb nyújtani.

Elrendezzük a tetején a paradicsomokat, meglocsoljuk óvatosan az olívaolajjal, eloszlatjuk rajta a zúzott fokhagymagerezdeket és a zöldfűszereket, enyhén megsózzuk.

Előremelegített sütőben 175 fokon 20 perc alatt készre sütjük. Ha többen is esszük, előételnek, vagy nassolásnak, akkor szeletekre vágjuk, és egy nagy tálon csinosan elrendezzük.

Tojásmentes.

Gyermekeimmel vasárnap néztük meg a filmet*, de még kedd reggel is azt mondogatta a kisfiam:

-          Totó, Totó.

-          Igen, nekem is folyton az eszemben jár ez a film. És tudod Kristóf, hogy miért? Azért mert a szívünkig ért.- mondta a kislányom.

Ilyen a katarzis.

* A történetet Kosztolányi Dezsőné Karinthyról írt könyvében olvastam

** Itthoni filmklubot rendezek nekik, időről időre megnézünk olyan filmeket, amiket már megértenek, és amik nélkül nem lehet...

Ha böjt, legyen kövér

Risotto Royale - Rizottó vargányával, parmezánnal

Jött jó sok vendég. Nem hozzám személyesen, de hozzám is. A svájci delegáció tagjai pedig svájci estet tartottak. Rendkívül lelkesen jelentkeztem a feladatra, hogy segítek nekik a konyhában tolmácsolni. Lelkesedésem persze, hogy a svájciak miatt is őszinte volt, az egyik szakdolgozatomat a svájci nőirodalomból írtam, érdekel az ország nagyon, de ne vegyék bűnömül, elsősorban a profi konyhának szólt, ahová végre bebocsájtást nyertem. A konyhai személyzet kajánul végignézte, hogy hogyan aprítok fel egy hagymát. Nagyon igyekeztem, gondoltam, legalább egy hármast szeretnék elérni. Szerintem nem kaptam meg az áhított jegyet, mert amikor kész lettem, megkérdezték, hogy az összes hagymát szeretném-e felvágni, mert van ám aprítógép is. Meg még mi minden! Vízszűrő, profi sütő, fűszerfal, sok-sok láng, serpenyő, lábos, és minden acélosan csillog.
A svájci vendég az ország olaszok lakta vidékéről, Ticinoból jött. Talán ez a mediterrános lazaság mondatta vele, hogy ráérünk még elkezdeni a főzést, sőt a nyugalmát akkor sem vesztette el, amikor én izgága kelet-európaiként a vacsora kezdete előtt 20 perccel sokadszorra ajánlottam, hogy fogjunk neki az étel elkészítésének (nekem lett igazam, de a késés nem volt kivárhatatlan). Mert a manyana-életérzést azért eddig nem gondoltam a svájciakra jellemtőnek. Roberto bőkezűen szórta az előírt sáfránymennyiség többszörösét az ételbe. Mikor kérdeztem, hogy nem lesz-e sok, mondta, hogy ó, ugyan, ez lesz a Rizotto Royale. Mi készíthetjük azért egyszerűbben is. Sáfrány helyett kurkumát használva, a szárított gombával is csalhatunk, egyszerűbb fajtát választva és egy kis erdei gombaport beleszórva. Amúgy böjti ételnek egy hétvégén kitűnő választás.

Hozzávalók
10 deka vaj
15-20 deka finomra reszelt parmezán vagy grana padano
1 közepesen finomra vágott hagyma
2 dl száraz fehérbor
400-500 g arborio/vialone/carnalori rizs
5 deka szárított vargánya
1 tasak sáfrány (ízlés szerint)
3 liter tyúkhúsleves (biokockából, zöldségleves kocka is lehet)
A megadott mennyiségek irányadóak, ízlés szerint lehet változtatni rajtuk.

A vargányákat hideg vízbe áztatjuk, majd 1-2 óra múlva kivesszük a vízből és felszeleteljük. A visszamaradt vizet felhasználhatjuk a húsleves alaplé kiegészítéseként (akkor annyival kevesebb alaplé kell.

Egy magasfalú, széles lábosban kevés vajat olvasztunk, a hagymát világosbarnára pirítjuk rajta.

A rizst hozzáadjuk és kevergetjük, amíg oda nem kezd kapni az edény aljához.


Hozzáadjuk a gombát és a sáfrányt. Ekkor felöntjük a borral és addig kevergetjük, amíg a rizs teljesen elválik az edény aljától. Hozzáöntjük a gomba levét és a húslevest is.

Ez utóbbiakat lehet kisebb adagokban is hozzáöntögetni. Kisebb adagokban hozzákeverjük a vaj többi részét és a sajtot is.

Addig kevergetjük, míg a rizs beissza a folyadékot és megpuhul. Egy kissé „folyékony“ maradhat.

Sózni nem kell, a húsleves és a sajt eleve sós.

A tányéron még megszórhatjuk sajttal.

A svájci est keretében egy speciális svájci főtt kolbásszal ettük, aminek az ízesítésében szegfűszeg is volt, de a pontos receptúrát nem lehet tudni, mert ez mionde hentes féltve őrzött titka.. Remekül illettek egymáshoz.

Tojásmentes.

Gluténmentes.

Utazni jó. ismeretlen vidékekre barangolni, új emberekkel megismerkedni izgalmas. Sokan hódolnak ennek a szenvedélynek, ha tehetik…
- Amikor sétáltunk, velünk jött a kiskutya és nektek hoztuk ajándékba! – mondta a leleményes szomszéd kisfiú, amikor megkérdeztem, hogy ez az aranyos, magát border collinak álcázó spániel keverékebecske, aki épp a mi kertünkben segít nekünk ásni, az ő kutyájuk-e vajon. Mert eddig még nem láttuk. Hm. Hát szóval ez elveszett kutya. A szomszédapuka is megerősítette a tényállást. Sétáltak a falu fölötti hegyen és ez a kutya levakarhatatlanul jött velük. Jól ápolt, csinos. Lehet, hogy kirándulók hagyták el? Boszorkányos ráérzéssel épp azt az állatorvosi rendelőt hívtam elsőnek, amelyik vasárnap délután nyitva volt a „közelben”. A kutyus, mint aki erre a sétakocsikázásra készült, készségesen beugrott az autóba. Kislányom fogta, simogatta a hátsó ülésen, amíg az orvoshoz nem értünk. Többször átfutott az agyamon, hogy az ebédről maradt kacsacombbőrt és némi husit talán mégsem az autózás előtt kellett volna odaadni neki. No, mi gyakorlatlanok vagyunk kutya-ügyekben. De nem lett semmi baj. Kisleányom mondta is, hogy ennek a gyönyörű tavaszi napnak nem is lehetett volna szebb befejezése. Pedig akkor ,még nem is tudtuk, mi a történet vége. Az állatorvosi rendelőben is kedvesen fogadtak, csak hát csip, az bizony nem volt a kuttyban. Így elővettem a másik ötletem, felhívtam a falusi állatorvost, aki egyébként messze lakik, és vasárnap nem rendel, hogy leírás alapján ráismer-e. Az ő tippje az volt, hogy ez Rumli lesz a Berkenye utcából. Így már csak a térképen nem létező Berkenye utcát kellett megkeresni – második nekifutásra meg is lett -, egy kerítés nélküli házhoz a vaksötétben odaosonni, reménykedve, hogy nem ugrik egy vérkutya a nyakunkba (az összes többi háznak volt kerítése-kapuja, de nem volt csengője), a háziak legnagyobb rémületére bekopogtatni az ablakon, és a kerti ásásra használt öltözetben (egy kis piros sapkával dobva a jelenségen) egy valószerűtlen mesét előadni az elveszett Rumliról. Szerencsére a leírás alapján itt is ráismertek a többszörösen visszaeső renitensre, és kiderült, két házzal lejjebb lakik. Azt nem mondom, hogy kutya és gazdája egymás nyakába borult a viszontlátás örömére, a háziak valószínűleg többször átélték ezt, a kutyus pedig úgy tett, mintha a jutalomüdülésről túl korán ért volna haza. Mi azért büszkék voltunk magunkra, hogy a beszélni nem tudó, csiptelen eb otthonát megleltük. A nagyot álmodó Rumli kutya újra otthon van. Igaz, nem sokáig….

Epilógus: a benzintankot ábrázoló csekklámpa már az állatorvos felé vezető úton kigyulladt, de azt gondoltam, hogy kutyával-gyerekkel nem tankolok, és többszörösen kipróbáltam, hogy ilyenkor még egy oda-vissza-oda út benne van a tankban. A berkenye utca utáni hajkurászást nem vettem bele a tervembe, így egy kicsit izgultam, amikor a ma reggel a másik gyermekemmel a hátsóülésen a dugóban araszoltunk. Jelentem, a benzinkutat sikeresen elértük.

…..

Takarékos lasagne

Gyermekeimet vásárolni vittem- Általában egyedül szeretek menni, de most úgy alakult, hogy őket is vittem, végül is tanulni kell az életet. Amikor annyi idős voltam, mint a nagyobbikom, már évek óta egyedül jártam Anyukám bevásárló kosarával a boltba. Édesanyám szépen felírta, mit kell vennem, fillérre pontosan melléírta az árát is, én meg nagyon szerettem lesétálni a boltba és vissza. Más világ volt az, nagyon más.

Nos a múlt heti nagybevásárlást az én kis majmocskáimmal együtt hajtottam végre. Vagy helyesebb lenne talán Mauglikat írnom, mert pont úgy viselkednek, mint a farkasok felnevelte embergyerek, amikor visszakerül a civilizációba. Nyilvánvaló dolgokra csodálkoznak rá, mint ahogyan mi tennénk, teszem azt egy dzsungelben. Ahogyan példának okáért a Rózsadombon, tehát nagyvárosi viszonylatban nem túlzottan szennyezett helyen levő Budai Gyerekkórház felé igyekeztünkben kisebbikem megkérdezte, hogy mi ez a furcsa szag. A benzin volt és a kutyakaki (oh bocsánat, ez nem tipikus része egy gasztroblognak). Hiába mégiscsak más, mint az őáltaluk beszippantott édes falusi levegő. No szóval két kis Mauglim csimpaszkodott a bevásárlókocsin és mindent megcsodáltak. Tudják a marketingesek a dolgukat, mert léprementek volna az összes csipsznek-cukornak-üdítőnek. A legjobban azonban a lasagne-t rejtő doboz tetszett nekik. Mondtam, hogy ilyen félkész ételport nem vagyok hajlandó venni, de otthon szívesen csinálok nekik. Meggyőződésem, hogy a NA-glutamát, amit ízfokozóként az ilyesfajta ételekbe tesznek egyfajta legális drog. Igaz nem annyira káros, de függőséget okoz, az ember elszokik az élő ízektől.

Tehát a hétvégi feladat a lasagne volt. A méregdrága lasagne tészta helyett lebbencs tésztát vettem, ugyanolyan jól betölti a célját, lényegesen olcsóbb és még magyar is. Sajnálom, hogy a szüleim olyan messze laknak, így nem hallhattam Apukám szokásos felkiáltását: - Az anyja, lazannya!!!

Hozzávalók

1 zacskó lebbencs tészta

80 deka darált hús 500 g főzőparadicsom (vagy paradicsomlé) 1 kis doboz paradicsomsűrítmény nyári időszakban friss, hámozott paradicsom 1 fej vöröshagyma olívaolaj

egy kis kolbász (lehet szétfővős is)

1 szál zellerzöld 1 szál sárgarépa só fűszerek: oregánó, kakukkfű, bazsalikom (ezutóbbi most frissen került a szószba) 15 deka sajt (Illene valami olaszosat írni, én azonban csakazérrrrtis trappistát tettem rá; volt szerencsém többször is tiszteletemet tenni Olaszországban, amit imádok, sokféle sajtot is kóstoltam, míg egyszercsak el nem érkeztünk valami fantasztikus állagú és ízű alpesi sajthoz, megállapítottuk, hogy sok jót ettünk már, de eeeeez - aztán egyszer csak rájöttem, hogy ez tisztára olyan, mint a mi trappistánk....)

Az olívaolajon megdínszteljük a hagymát, vele egyidejűleg a lábosba dobjuk az apró kockára vágott sárgarépát is, kicsit később a kolbászt (nyamm, eddig majdnem olyan, mint egy jófajta magyaros rántotta). Rátesszük a húst, kifehérítjük. Hozzáöntjük a paradicsomlevet, a sűrítményt, sózzuk, fűszerezzük, beledobjuk a zellerszárat is.

Körülbelül 40 percen át rotyogtatjuk. Kissé levesebbre maradhat, hogy legyen a tésztának miben megfőnie.

A szögletes alakú jénai tál aljába öntönk egy kis olívaolajat, hogy a tészta le ne ragadjon. Ezután kilegózzuk a tésztából a tál alaprajzát, ráteszünk egy adag paradicsomos húst, majd megint egy tésztaréteg következik. Addig játszunk így, amíg a hozzávalók kitartanak, felülre hús jusson.

Betoljuk a sütőbe és 30-40 percig, tűpróbáig sütjük. Én most úgy jártam, hogy nem volt elég lédús a szaftos husi, és a teteje már pirult, de a tészta még nem volt kész. Nos, csaltam egy kicsit, és bevontam a kritikus pontokat tejföllel. Nem ártott az egyvelegnek, bár olasz gasztronómia szakértők most biztos a fejükhöz kapnak (na ne nagyképűsködjek, jobb dolguk is van nekik, mint hogy ezeket a sorokat olvassák). Ez azonban minket egy cseppet se zavarjon. A cél a legtöbb háziasszony és háziférfi esetében ugyanis nem az, hogy autentikus, bocuse d'Or esélyes ételeket készítsen, hanem hogy olyanokat, amiket pénztárcája megenged, és családja lehető legnagyobb örömére válnak. Meg a barátokéra és ismerősökére is.

Ennek a filozófiának a jegyében bátran szórjuk meg trappista sajttal a tetejét, és pirítsuk addig, amíg el nem éri azt a barnaságot, amit mi kedvelünk.

Barátaim, ne engedjétek, hogy az ízlésterroristák eluralják a lelketeket!

Kisfiam lovagolni jár, az óvoda szervezte ezt a lehetőséget. Kimennek a faluszéli lovardába a kis ovisok, hogy meglovagolják Villámot, a hatalmas hasú (kiscsikó van benne?), rendkívül békés fiú pónit. (a nomen est omen - bölcsességet erősítő kivételt). Miután mindenki meglovagolta a táltos paripát - némelyek még integetnek is az ovónéninek és a délelőttjét ebben a mesevilágban töltő, kivételezett helyzetben levő szülőnek -, répával etetik, vakaróval vakarják, kefével fésülik a mindent tűrő állatot. A lovardában nem csak gyönyörű telivérek vannak, akik a dús füvű mezőkön legelnek álló nap, hanem a gyerekek simogatásáért esedező ebecskék, egész nyúlfarm egészíti ki a képet.

Julika, a lovaglást tanító tündérlány nagy örömmel fogadta a kiscsoportot. - Megszületettek a kisnyuszik, mindenféle színű van! - Kék is? - reménykedett egy bátortalan hangocska. Sajnos kék azonban nem volt.

Meg kell még tanulni ezt a világot, tele kell írni a fehér lapokat, feltölteni az információkat az adatnélküli sofwerekre, amíg úgy működnek, ahogy annak lennie kell. Az Állatok és tulajdonságaik adathalmaz is hiányokat mutat fel tehát, mint ahogyan az az előző és a következő példából is látszik.

- Ez milyen állat bőréből van? - kérdezi reggel a pizsomáját simogatva fiú kicsinyem, ahogy ő nevezi magát. - Ez nem állat bőréből van, ezt az anyagot úgy hívják, hogy plüss. - Plüssállatból! - köt kompromisszumot a két információ között.

Ha az embernek már kellő számú adat áll a rendelkezésére ahhoz, hogy a fenti párbeszéden jóindulatú mosoly kíséretében vihogjon, az élet akkor sem könnyű. Leckefüzetet kellett venni, de csak három féle mintájút lehetett kapni a papírboltban. Egy hercegnőset, és két kamaszfiúknak valót: az egyik valamilyen ismeretlen vadul kinéző fiúbandát, a másik pedig egy raftingos csapatot ábrázolt. Kislányom hosszasan vívódott, sejtettem miért. Próbáltam segíteni neki a döntésben:

- Válaszd a kajakosokat.

- Anyu, én igazából a hercegnőset szeretném. - Akkor válaszd azt. - De félek, hogy kinevetnek. - Tudod, mit? Vegyük a hercegnőset, bekötöm egy szép papírba és csak Te tudod majd, hogy ott vannak a hercegnők alatta. A hercegnőpalánta nagyon megörült ennek a javaslatnak. Az én szívem meg összefacsarodott, hogy milyen világ az, ahiol a gyerek nem vállahatja fel szabadon, hogy ő az....