2014. december 21., vasárnap

Szalonnával tűzdelt tejfölös gyöngytyúk krokettel körítve, húslevessel előtte

A téli szünet jó, mert tele van várakozással meg örömmel meg illatokkal.
A téli szünet jó, mert eggnogot lehet inni a meleg szobában, miközben kint ropog a hó. Vagy dörög az ég. Kinek-kinek globális felmelegedése szerint.
A téli szünet jó, mert lehet társasjátékozni. Ha a gyerekek megunták, akkor indulhat az igazi vérre menő küzdelem.
A téli szünet jó, mert végtelenített üzemmódban lehet filmezni. Akár pizsamában egész nap.
A téli szünet jó, mert sokat lehet olvasni. Reggel, ágyban.
Vagy betakargatni csöppjeinket, lelopózni korán a nappaliba és egyedül nesz(t)ezni. Anélkül, hogy 180 fokos szögben kitekerve a fejünket, újra megtekintenénk a teljes táncelőadást, vagy a legújabb kunsztokat. (Majdnem mindent – mosogatás, főzés, kertészkedés, blogírás – 180 fokban kitekert fejjel csinálok.) Persze, hogy tudom, mi lesz a beszélgetés forgatókönyve, ha kisebbikem utánam jön:
-        Azt tudod, hogy én előbb keltem fel? - kérdi ő.
-        Tényleg? És az nem számít, hogy még a sötétben betakargattalak, miközben mélyen aludtál?
-        Nem, én már éjjel egykor fent voltam!
Hm. A dac útjai kifürkészhetetlenek.

Szalonnával tűzdelt tejfölös gyöngytyúk krokettel körítve, húslevessel előtte


A gyöngytyúk, bár háziállat, az íze mégis olyan, mintha vadat ennénk. Első találkozásaim a gyöngytyúkokkal a Feneketlen-tó közelében estek meg. Ki tudja miért, a budai óvoda környékén gyakran parkolt a hetvenes évek közepén egy kamion, aminek kis rekeszeiben a gyöngytyúkok, ezek a gyönyörű állatok ültek. Annyira tetszettek, sokáig nem voltam hajlandó megenni őket. Végül győzött az ízük. Kisleányom is meggyőzte magát, hogy megeheti az őzpörköltet, emígyen: „Egyem meg Bambit? Bambi nem csak aranyos, hanem az íze is jó!”

Azért is szeretem ezt az ételt, mert leves és második fogás is lesz belőle. Azonkívül finom, még nem volt olyan vendég, aki a krokettel ne tunkolta volna az asztalnál a tálból, majd a konyhában a tepsiből a szaft maradékát. A hús persze huss, már régen elfogyott. Karácsony környéki vendégeink, barátaink, rokonaink és üzletfeleink könnyen találkozhatnak ezzel a menüvel a mi asztalunknál.

Gyöngytyúk és leves


Hozzávalók
2 gyöngytyúk – a gyöngytyúk elég kicsi állat, családi asztalra egy nem lesz elegendő
Füstölt szalonna csíkokra vágva
Leveszöldségek ízlés szerint (a zellert lehetőleg ne hagyjuk ki)
Sok tejföl
Majoranna
Bors
levestészta

A tyúkokat megtisztítjuk, ha szükséges, a szalonnacsíkokat egyenletesen elrendezve a bőre alá tűzzük. Profik tehetik ezt spékelőtűvel (vö. Speck = szalonna, németül). Akinek ilyen nincs, mint ahogyan nekem sem, egyszerűen szúrjon egy éles késsel lyukat a bőrébe és tolja be rajta a szalonnacsíkot. Nagyon egyszerű.

Elkészítjük a húslevest: a gyöngytyúkokat és a hagymafejeket feltesszük főni. A fővő levest lehabozzuk, majd a megtisztított leveszöldségeket és a sót, egész borsot hozzátesszük.

Amikor a hús már félig megfőtt, és az ízéből valamennyit már átadott a levesnek, kivesszük a lábosból, feldaraboljuk, és amennyire lehet, kicsontozzuk (a combokból nem szoktam kivenni a csontot), majd tepsibe helyezzük. Lehetőleg az egyes darabok minél jobban maradjanak egyben. A leves levét sok tejföllel összekeverjük, óvatosan adagolva a forró levet, hogy a tejföl össze ne ugorjon. Leöntjük vele a gyöngytyúkokat úgy, hogy a tejfölös elegy ellepje. Majorannával meghintjük a húsokat és 175 fokon sütni kezdjük.

Sütés közben időről időre (negyedóránként) locsolgatjuk a saját levével. Addig sütjük, amíg be nem sűrűsödik körülötte, rajta a tejfölös lé, és a hús meg nem puhul.

Közben a levest gyöngyözve készre főzzük, és ne feledkezzünk el a levesbetétről sem, ami nálam csakis cérnametélt lehet.


Krokett

Nem írok mennyiséget, mert nem lehet elrontani. Legfeljebb sok lesz. Elfogy, nyugi.

Hozzávalók
Krumpli
Liszt
Zsemlemorzsa
Étolaj a sütéshez

A krumplit héjában megfőzzük, lehúzzuk a héját és kihűtjük.

Krumplinyomón áttörjük.

Hozzákeverünk sót és annyi lisztet, hogy jól gyúrható legyen. Lassan adagoljuk, nem kell sok hozzá.

Kroketteket formázunk belőle, és zsemlemorzsában meghempergetjük.

Forró olajban kisütjük, szalvétára helyezzük, hogy felitassuk a fölösleges olajat.

Tojásmentes.

Dackorszak. Azt hiszem, diplomázhatnék belőle. Rendkívüli akarattal, érzelmi töltettel, képzelőerővel, makacssággal megáldott nagyobbikom, eszes lánykám olyan színvonalú és hosszúságú dackorszakot produkált, közvetlenül a többemberes babakorszaka után (= több ember szükséges a gyermek sírásmentesen tartásához a nap 24 óráján keresztül, ami nem jelenti azt, hogy rendelkezésre is áll ez a több ember), hogy viccesen azt szoktam mondani, biztosan átmenet nélkül fogunk átkerülni a dackorszakból a kamaszkorba.
   Volt, hogy az csúszott ki meggondolatlanul a számon, hogy „ha nem hagyod abba, pszichológushoz viszlek!”. Ami duplán butaság, mert egyrészt semmi bajom a pszichológusokkal, sőt, másrészt, ha egyszer tényleg szükség lesz rá, akkor büntetésszámba fog menni. Amikor a téli sötétségben megérkeztünk egy ügyintéző hely kihalt udvarára, arra lettem figyelmes, hogy egyre nagyobb csönd honol a hátsó üléseken. Majd egy remegő hangocska szólalt meg:
- A pszihihihihohoholóóógushoz jöttünk? – a röhögéstől majdnem kidőltem a kocsi ajtaján. Végül pszichológus nélkül is rendeződtek a soraink, voltak nyugodt éveink, és bár itt van, a kamaszkor nem támad olyan erővel (talán megszolgáltam már a magamét, mondja a remény hangja). Viszont kísértetiesen emlékeztet a dackorszakra. Bármit ajánlok fel, nem jó. Sem az ellenkezője. Sem az összes, a helyzetből lehetségesen következő ügylefolyás. Bármit is javasol a szülő, az idegesítő. Nem kicsit, nagyon.
-        Mért beszélsz velem így? – kérdezem én, a nyugalom rutinjával és a tehetetlenség érvrendszerével.
-        Nem beszélek így!
-        Dacos vagy.
-        Nem vagyok dacos!!! – olyan szenvedély árad a szavakból, hogy azt a Nemzeti Színház színészei is megirigyelhetnék. Ezen az elvetemült szülő hangosan és szívből jövően röhög. Fejlett (ön)kritikai érzékkel megáldott gyermeke pedig vele. Ettől persze még ez a párbeszéd heti rendszerességgel lezajlik. A szülő szíve pedig titkon reméli, hogy gyermekét elég önérvényesítő szándékkal sikerült felvérteznie a jövőre nézve.

(Sőt, lenyugodva még el is játsszuk mindketten a szenvedélyes mondatokat, de döntenie az arra alkalmas helyzetekben ettől függetlenül még neki kell.)










2014. december 13., szombat

Borban sült kacsamell rozmaringgal, gombával, szalonnás nokedlivel tálalva

-Jijiiii dejeeeee! – ez volt az első mondat, amit a kisfiam kimondott és persze csak az anyai fül értette, hogy azt jelenti, ’Mimi, gyere!’. Egészen pontosan az anyai és a nővéri fül, hiszen a kislányom tudta, hogy őt hívja a testvére játszani. Neki szólt tehát az első mondat. A mindig vidám, sok mókát ismerő, megnevettető, a világról mindent tudó, a halandzsanyelvet tökéletesen (meg Anyulnál is jobban) dekódoló, a megvigasztaló, a közös játékra mindig kapható, a versenyfutó, együttrollerező, hintáztató, a vasárnapi reggelen mesétmondó, a bunkit építő, a napköziből kivevő, leckében segítő, az edzésre kísérő, a szülők távollétében vigyázó és szerető nővérnek.
Amikor Mimi Anyult elkísérte a „babamoziba”, azt mondta neki az orvos:
- Mégsem Húgod lesz, hanem kisöcséd! – amin valljuk be Anyul és Apul igencsak elámult, tekintve, hogy a nagy napig már nem volt túl sok idő hátra és az első rózsaszín ruhácskák már ott lapultak a kis komód fiókjában. Nos, Mimi ekkor is tudta, hogy mit akar, hogy nem véletlenül kell minden szembejövő babakocsist megállítani és a kisbaba neve és kora után érdeklődni, mert Mimi nem mást szeretne, mint testvérkét, legyen az fiú, vagy lány, Mimi ezt válaszolta tehát az orvosnak:
- Én akkor is szeretni fogom!
És ez így is van azóta is, kölcsönösen, hiába a korkülönbség, hiába a nembeli különbség, hiába ébredt a „nép” a tudatára és hiába kezdett lázongani a „fennhatóság” ellen. A hosszú hét végén, a sok iskola, lecke, különóra után, még mindig tudnak együtt játszani. Látom, hogy „hiányoztak” egymásnak a feladatok sodrásában.


Borban sült kacsamell rozmaringgal, gombával, szalonnás nokedlivel tálalva


Amíg gyermekeim lefoglalják egymást, engem lefoglal a konyha. Vagy én a konyhát. Mostanában feltűnt a hentes-pultban a kacsamell-filé. Nohát, mit is csináljunk vele?

Hozzávalók
Kacsamellfilé
Füstölt szalonna
Fehér bor
Friss rozmaring
Kis fejű barna sampinyon
 (nem írok mennyiséget, elronthatatlan)

A füstölt szalonnát felkockázzuk és megpirítjuk egy mély serpenyőben. A sült szalonnakockákat és a kisült zsír felét kivesszük az edényből és külön-külön félretesszük. Célszerű a szalonnazsírt abba az edénybe tenni, amibe a kifőtt nokedlit tesszük majd.

A kacsamelleket egymás után mindkét oldalán megpirítjuk, és szintén félretesszük, amíg mindegyik kisül.

Ha ezzel kész vagyunk, felöntjük a kisült szalonnazsírt borral. És addig kevergetjük, amíg a lesült pörcdarabok elválnak az edény faláról. Visszatesszük a kacsamelleket és kiegészítjük a bort úgy, hogy ellepje a melleket. Hozzátesszük a gombafejeket. Megszórjuk rozmaringlevelekkel, és enyhén megsózzuk.

Addig főzzük, amíg a bor lényegében véve le nem fő róla, csak egy kisebb szaft marad belőle. Időnként óvatosan elrendezzük a kacsamelleket, hogy minden része átfőjön.

Elkészítjük a nokedlit. Összekeverjük a szalonnazsírral, hogy ne ragadjon, és a tetejét megszórjuk a kisült szalonnakockákkal.

Tejfehérjementes.

Az aprónép öntudatára ébredt és lázongani kezdett. így hozzánk is beköszöntött a testvéri viták ideje.
A testvéri küzdelmeket rafináltan is lehet vívni. Kisnagylányunk például emígyen szól hozzánk az öccsével folytatott szópárbaj után:
- Anyukám, Apukám, ne haragudjatok, hogy a Krisi rajtam keresztül azt tanulta meg, hogy a nagyobbakkal lehet csúnyán beszélni!

Vita után viszont ki kéne békülni, hogy lehessen folytatni a játékot.
-          Krisi, ne veszekedjünk!
-          Jó.
-          Miért veszekedtünk, tiszta hülyék vagyunk, hogy veszekszünk.

-          Én nem! – és megint kihúztuk a „Vissza a startmezőre!” – szerencsekártyát.

A szülőnek nem könnyű úgy igazságosnak lenni a testvérek között, hogy nagy lánya és kis fia van. Úgy adni jogokat és úgy kérni kötelezettségeket, hogy minden gyerek úgy érezze, igazságos helyzetben van. Hiszen a testvérféltékenységi háborúkat a szülők figyelméért és szeretetéért vívják. Jó, ha az embernek olyan okos nagylánya van, aki átlát a szitán, és azt kérdezi:
- Én nem tettetem magam cuki mókusnak, mint Krisi, de azért ugye szeretsz?

Hát persze, hogy imádjuk!  










2014. december 3., szerda

Kókuszos csokoládés pite

Észak-Amerika a Hálaadást, ezt a nagyon amerikai, mégis európai gyökerű ünnepet ülte a napokban, amely az Egyesült Államokban hagyományosan november 4. csütörtökjére, Kanadában pedig október második hétfőjére esik. A Hálaadás ünnepének története VIII. Henrik uralkodásának idejére nyúlik vissza. A reformáció, mely Henriknek a válást tette lehetővé, változtatni kívánt a számos egyházi ünnepen is. Ezekből 95 volt egy évben (régi szép idők!), amihez hozzávéve az 52 vasárnapot, nagyjából megkapjuk a mai kor szabad szombatjait és fizetett szabadnapjait is tartalmazó naptárát. Ez bizony soknak számított a reformátorok szemében, és az egyházi ünnepnapok számát 27-re csökkentették. A puritánok az összes egyházi ünnepet meg kívánták szüntetni – a Karácsonyt és a Húsvétot is – és olyan új ünnepeket hoztak létre, mint a Böjt Napjai (Days of Fasting), amelyek a váratlan, fentről elrendelt katasztrófákra reagáltak, valamint a Hálaadás Napjai (Days of Thanksgiving), amelyek az Istentől jövő áldásokért mondanak hálát. 
   Ezt a hagyományt vitték magukkal az Újvilágba a kivándorló puritánok. Az első írásos feljegyzés az első Hálaadás-napi ünnepről 1621-ből, az új angliai Playmouthból származik. Ezen a napon az ünneplők valóban átélhették a Hálaadás szó értelmét. Az egybegyűltek az előző évben, 1620. november 11-én érkeztek az angliai Playmouth városából a Mayflower fedélzetén. Már az utazás is kimerítő volt, betegségek pusztítottak az utasok között. A hajó a lehorgonyzás után télre az öbölben maradt. Az utasok a fedélzeten laktak, és élelmet kerestek a parton. Tavasszal a hajó visszaindult Angliába, az életben maradt 102 utas pedig megpróbált boldogulni, vagyis szó szerint életben maradni. Ebben segítették őket a wampanoag indiánok, megtanították nekik a helyi halászatot, vadászatot, a kukoricatermelést és a juharszirup kinyerését. Az első szüret után, 1621-ben ünnepelte meg az életben maradt 51 (!) telepes, közösen az indiánokkal az első Hálaadás napját amerikai földön. A területből azután a Playmouth-kolónia fővárosa lett. A Hálaadás mostani hagyományait, melynek szerves és elengedhetetlen tartozéka a sült pulyka és a sütőtökös pite, a XIX. század végén, a XX. század elején alakították ki, a polgárháború ütötte sebek begyógyítására, az egységes nemzeti identitás kialakításának segítésére.
  A Hálaadásnak, a szüret, a termények betakarítása utáni köszönetmondásnak Európában is vannak hagyományai. Ilyen a német Erntedankfest, amiből a mai Oktoberfest nőtte ki magát. Valamint a Márton-napi vigasságok, mert a hagyomány szerint ezen a napon fizették ki a cselédek, szolgálók, tanítók, papok, pásztorok éves munkadíját. A Márton-napi járandóság részét képezte a liba is.
   A puritánok jó helyre mentek, ha az Újvilág felé vették útjukat, hiszen az akkori körülmények talán még az 52 vasárnap munka nélkül való eltöltését sem tették lehetővé. Tartok tőle, hogy gyakran volt okuk Böjti Napokat tartani a rájuk törő katasztrófák miatt és igencsak hálásnak kellett lenniük a legkisebb jóért is. Mégis tudtak a kevésből is szépet alkotni, ennek a megnyilvánulása a maradékokból készülő foltvarrás, vagy a nagyszerű, kevés alapanyagból, kevés eszközzel (vö. hozzávalók kiméréséhez bögre, mint mértékegység) és lehetőleg gyorsan elkészült ételek is. Igazi népművészet az övék, felesleges cirkalmak nélkül. Tiszta forrás. Mint a népzene. Gyakran visszatérő beszédtémánk leánykámmal, hogy melyik zenei stílust választanánk, ha csak egy maradhatna a világon. Nagy csatát vív a swing a latinzenével, miközben a rock már-már becsúszással szereli a világzenét, mégis azt hiszem, ha csak egy maradhat, akkor a népzene lenne az.

Kókuszos, csokoládés pite


Szeretem az amerikai pitekultúrát, ebben is a népiesség, egyszerűség, praktikusság megnyilvánulását látom. Ezt a receptet egy amerikai blogban találtam. Az is igaz, hogy nem nevezném éppen puritán ételnek, de nagyon finom. 









Hozzávalók
A tésztához
2 bögre liszt
Csipetnyi só
¾ bögre vaj vagy margarin (kb. 12 deka, ha valaki hedoniosta módon tartana otthon konyhai mérleget)
6-8 evőkanál hideg víz

10 deka étcsokoládé

A pudinghoz
2/3 bögre kristálycukor
¼ bögre + 1 ek. kukoricakeményítő
Csipetnyi só (az eredeti receptben egy teáskanálnyi van, na ezt például sosem fogom megérteni)
3 bögre édesítetlen kókusztej (egy tejpótlásra szolgáló kókusztej-készítményt választottam, aminek egy része volt csak igazi kókusztej, de az íze így is elég kókuszos volt)
2 ek. vaj
½ bögre kókuszreszelék (ez nem volt benne az eredeti receptben)
4 tojássárgája
1 tk. vanília-kivonat (vaníliás cukor is megteszi)

A tetejére
5-6 deci habtejszín
Porcukor ízlés szerint
Habfixáló
Vanília-kivonat
3 ek. kókuszreszelék megpirítva

Összedolgozzuk a lisztet a sóval és a margarinnal. 3 evőkanalanként hozzáadjuk a hideg vizet. Tényleg összeáll tőle a tészta.

Kinyújtjuk akkorára, hogy szép fodros szélet tudjunk neki hajtogatni. Kizsírozott, lisztezett pitesütő tepsibe tesszük, és csinosan elrendezzük a széleit.

175 fokra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt készre sütjük.

Apróra vágjuk a csokoládét. Amikor a tésztát kivesszük a sütőből, a tetejére szórjuk a csokoládét és egyenletesen elrendezzük rajta. A forró tésztát a csokoládé először elolvad, majd a tészta hűlésével megkeményedik.

A tojássárgájákat egy külön edényben felverjük.

Összekeverjük a keményítőt, a sót, a kókusztejet, a kókuszreszeléket, a cukrot és a vanília-kivonatot egy vastagtalpú acéllábosban. Lassú tűzön, folytonos kevergetés mellett főzni kezdjük. Mielőtt felforrna, meregetünk belőle a tojássárgájákhoz, összekeverjük, többször megismételve a folyamatot. Ha a tojásos elegye kellően meleg, az egészet visszaöntjük a lábosba és forrásig keverjük. Ekkorra be fog sűrűsödni. A tűzről levéve hozzáadunk 2 evőkanál vajat, majd hűlni hagyjuk.

Ha kihűlt a tészta és a krém, akkor a krémet a tésztára simítjuk.

A tejszínhabot keményre verjük a porcukorral, a vanília-kivonattal és a habfixálóval. A puding tetejére simítjuk, és megszórjuk a megpirított kókuszreszelékkel. Hűtőben hagyjuk összeállni.





A recept leírásáig jutottam, amikor gondolkodóba estem, hogy mi legyen a vége. Az élet megadta a választ, mely egy kisebb fajta, de hivatalosan is azzá nyilvánított természeti katasztrófa képében érkezett. Kis falumra sosem látott ónos eső szakadt, a fák pedig az elektromos vezetékekre. Trafóházak robbantak és máris tisztában lehettünk vele, hogy mit is jelent az elektromosság hiánya. Nagy szerencse, hogy van egy kis vaskályhánk és sok gyertyánk. Utolsó 3 szál gyufa is akadt. Aztán meg órás sorbanállás a boltnál, hiszen a faluból nem engedtek ki. Tulajdonképpen az is nagy szerencse, hogy tegnap este még beengedtek. Igaz, hogy tűzoltóautók sorfala közt, akik, mint indiánok a macsetével az őserdőt, úgy vágták a benzines fűrésszel az útra dőlt fákat előttünk.

Még nincs vége, de talán a kiengesztelő Böjtölés Napjai segíthetnének. És ha már túl vagyunk rajta, akkor meghímezhetjük a pólóinkra a „Túléltem a kisszakácsi ónos esőt” feliratot és megtarthatjuk a Hálaadás Napjait. De addig még ki kell élvezni ezt a természeti csodát, mert férjem meglátása szerint, lehet, hogy több ilyen sohasem lesz.


















2014. október 25., szombat

Resztli. Bécs 4.0

A bécsi polgár tudja mi a jó és él is vele. Ebben az összeállításban azokról a helyekről esik szó, amelyek méltán fontos helyet foglalnak el Bécs gasztrotérképén, de a korábbi összeállításokban (WürstelstandNaschmarktKávéházak) nem esett még szó róluk. Resztli. Maradék.Pofátlanság így nevezni, hiszen bármelyik darab világbajnok.

 Julius Meinl am Graben – üzlet a Grabenen

A Meinl nekünk, magyaroknak is ismerős, hiszen üzlethálózata a rendszerváltozás után Magyarországon is megjelent. Sőt, az idősebbek arra is emlékezhetnek, hogy a II. világháború előtt is működtettek üzleteket itt. A nagymamám például mindig azt mondta a sarki kisboltra, amit már réges rég a Közért Vállalat üzemeltetett, hogy lemegyek a Meinlbe. Amit én úgy értettem, hogy lemegyek a mennybe, aminek nem volt értelme, tekintettel arra, hogy oda felmenni szokás, de hát ki tudja.



Japán teaház


Csíkos tészta

Szénhidrátpolc

Ezen a sarki bolton kívül a Meinl Rt.-nek 1939-ben már több mint 1000 üzlete volt európaszerte. A vállalkozás egy 1862-ben I. Julius Meinl által alapított, zöldkávét árusító, bécsi első kerületi boltból indult ki, ahol később már pörkölték is a kávét. A kávéhoz aztán egyéb, magas minőségű élelmiszerek is csatlakoztak. A marketinghez nagyon értettek, a Meinl jól ismert logóját, a piros fezes mór kisfiúfejet Joseph Binder, osztrák grafikus tervezte 1924-ben. Az évezred végén aztán úgy döntött a Meinl család, hogy az élelmiszerüzlet-hálózatot eladja, az ausztriai üzleteket a Spar- és a Rewe-konszern, a kelet-európaiakat a belga Delhaize vette meg. A család az eredeti kávépörkölő-üzletágat tartotta meg magának és egy üzletet a Grabenen. Ezenkívül néhány lengyel bolt is megmaradt és egy chicagói kávéház.
   A Grabenen található boltban nem lehet végigmenni folytonos nyálcsorgatás nélkül. Elképesztő a választék. Kávé természetesen, aztán lekvárok, fűszerek, borok, sajtok, sonkák garmadája. Tésztafélék, színesek, csíkosak, mindenféle alakúak. Majonézes saláták, hidegkonyhai készítmények, olajbogyók, kimért savanyúságok. A teát két kimonós japán hölgy árulja egy „japán teaházban”.  Csokoládé, édesség, karamella, pékáru. Nosztalgiatermékek, poszterek is kaphatóak és egy vendéglő is helyet kapott a falak között.
   Magyar terméket lehet-e kapni vajon itt, ahol az élelmiszerek a világ mind a négy sarkáról adnak találkozót egymásnak? Van pirospaprika, de nem az, amit én vennék meg, ha egy jó kis pörköltet készülnék főzni. A boros pult – vagyis inkább pultrendszer  - legalján, a LEGALSÓ POLCON találunk tokaji aszút. Villányi, badacsonyi, vagy egyéb magyar borvidék nedűi sehol. Szóba állunk az eladóval. Azt mondja, tudja, hogy vannak remek magyar borok (Villányt említi), de nem rendelnek, mert eladhatatlan. A tokajit is alig tudják eladni, mert nem ismerik. Értik? NEM ISMERIK. Budapesttől három órányira. Ha én lennék a magyar Agrármarketing Centrum, mindent megtennék, hogy megismerjék. Ennek egyik jó módja lenne ebbe a boltba bekerülni, hiszen a világ minden tájáról érkeznek ide turisták, ha csak pár órájuk van Bécsre, ebbe az üzletbe akkor is betérnek és nem kevés százeuróst hagynak itt, hogy magukkal vigyék az európai ízeket, mondjuk a Távol-Keletre, Amerikába, Ausztráliába. 
   Az üzletben, a lépcsőforduló korlátjának a tetején ott ül a kis mór, fából kifaragva. Figyeli az üzletmenetet, V. Julius Meinl birodalmát.


Tichy, a fagylaltszalon


Onnan lehet tudni, hogy megérkezett a tavasz Bécsbe, hogy kinyílik az ibolya a Tichy. Nem véletlenül várják sokan ezt az időpontot, a felhőtlen fagyizások, a fagyifelhők idejét. Alig lehet választani a sokféle nagyméretű fagyikehely közül, én mégis a cég reklámarcát, a Marillenknödel-t, azaz a barackos gombócot ajánlom. Elsőre kicsit hülye ötletnek tűnik. Minek megcsinálni egy édes ételt egy másik édes alapanyagból? De nem kell mindig okoskodni, mert a végeredmény ellenállhatatlan. Ez az igazi fagyigombóc. Vanília fagylalt, melynek a közepén barackszósz van, a gombóc pedig cukros darált mogyoróba van forgatva, pont úgy néz ki, mint egy prézlibe hempergetett túrógombóc, a híres kremsi Marillenknödel mása. A fagyigombóc család tagja a Himbeerknödel (málnás gombóc), amely mákborítást kapott, valamit a Schokoknödel – a név nem igényel magyarázatot - és a Schneeball, azaz hógolyó is. Ez utóbbi közepén déligyümölcs szósz van, a külseje pedig apró habcsók pöttyökkel van kirakva. Sokáig nem tudtam eldönteni, hogy déligyümölcs, vagy téligyümölcs? Végül is a déligyümölcsök télen kerülnek a boltokba. Teljesen indokoltnak érzem hát ezt az ízkombinációt. A fagylaltszalon zászlóshajójára olyan nagy az igény, hogy ezt a terméket nem csak itt kínálják, hanem sok vendéglátóhely csalogatja vendégeit a Tichy-gombócok plakátjaival. A fagyigombócok haza is vihetőek. Én most például nagyon bánom, hogy nincs a mélyhűtőmben egy pár adagocska.
Szalon
A fagylaltozóban a hagyományos módon, tölcsérben, kispohárban is lehet fagyit kapni – a környéken hömpölyögnek a fagylalt szerelmesei – azonban ha erre vetett a jó sorsunk, akkor mindenképpen üljünk be a fagylalt-szalonba, amelynek berendezése egy biedermeier otthon szalonjára emlékeztet. Minden habos, minden rózsaszín, minden csillog. Hellokitty, Barbie és Mylittlepony legszebb álma.
A Tichy család második generációja üzemelteti a fagylaltszalont, amely szlogenje szerint 1955 óta „biztosítja a bécsiek édes életét”.


Trześniewski – a kimondhatatlanul jó szendvics

Nem is annyira kimondhatatlan, „magyarul” Trezsnyevszki. Sosem találnák ki: ezt a boltot is a Grabenen alapították, 111 éve, méghozzá Franczisek Trześniewski, aki egyenesen Krakkóból érkezett.
A kínálat apró szendvicsek, kis sörrel. A toplista élén a szalonnás-tojásos szendvics áll. Kapható 22 féle szendvics, ebből 18 a kezdetek óta változatlan receptúrával, szalámis, gombás, paprikakrémes, paradicsomos, tonhalas, lazacos, tojáskrémes, elvitelre is, akár vegetáriánus, vagy halas összeállításban is. A kencefincék összetétele titok. Az elmúlt több mint egy évszázadban sokféle újítást próbáltak ki, például megpróbálták automatizálni a szendvicskenést, de hosszútávon nem vált be, villát használnak. Meg válogatott, friss alapanyagokat. Igazi tartós sikert csak egy újítás hozott, az, amikor a húszas években feldarabolták a szendvicseket. Szokatlan a sörméret, szintén kicsi, nyolcadliter, a neve Pfiff. Talán éppen ebben a praktikus méretben és az ahhoz szabott árakban rejlik az azóta lánccá nőtt üzlet sikerének titka. Vagy a tojásfőzésben.


Haas & Haas – Teázó

A teabolt, amely a Stephansdom mögött található már első látásra is jó érzéssel tölti el az embert. Mintha csak egy középkori patikába lépnénk be, gyönyörű fából faragott polcok, mérlegek, csinos dobozok látványa fogad. Teák, gyógyteák illata lengi be a teret, maga az egészség esszenciája száll az orrunkba. Ami magával ragad, az mégis az igazi gyümölcsléből készült zselék és a gyönyörű teáskannák. Karácsonyi vásáruk is van, jó ajándék lehet egy csinos csomag egészség vagy finomság.


A figyelmes olvasó megtalálhatja a szerzőt a képen 
Gyümölcszselé





   












Seyidoğlu


Baklava, török pékségek

Bizony, a baklava és a török pékáru igencsak hozzátartozik Bécs gasztrokultúrájához. Tekintettel a Törökországban eltöltött évekre, elfogult vagyok a friss török búzakenyér utcára kiáradó illatával szemben. Nem tudok ellenállni a szezámmagos, fekete köményes kerek fehérkenyereknek, a simitnek, azaz szezámos karikának, az ayčöreknek, a félhold alakú süteménynek. A baklavának sem, de ha megkaptam az adagomat, félévig nem kívánom újra. Most lejárt a baklavamentes időszak és lelőhely után néztünk. Jó helyre, autentikusra ültünk be, Seyidoğluhoz. Mert a baklava nem ám akárhonnan, egyenesen Isztambulból érkezik mindennap frissen, repülővel. Kipróbáltuk a sárgarépásat, amihez jócskán adagoltak pisztáciát is. Teát is kaptunk, ajándékba. Cserébe a török szóért, amivel mindig sikerül meglepetést okozni. A baklavás tehát egyáltalán nem baklövés, sőt!

Manner

Nem csak vinnék (magyar termékeket), hoznék is. Túl kicsi a Manner nápolyi kínálata Magyarországon. Követeljük az Dragee Keksi Zartbitter Orange-t ide is! A félhold alakú keksz nem hiába ízlett annyira, 2014-ben az év keksze lett.
És igen, a Mannert is a XIX. században alapították. A recept pedig azóta változatlan, 5 ostyaszelet között 4 réteg cukorból, mogyoróból, kakaóporból és kókuszzsírból készült massza. A szelet mérete 49x17x17 milliméter, súlya pontosan 7,5 gramm. Mivel a mogyoró Nápoly környékéről érkezett, nápolyi szeletnek, Neapolitaner Schnitte-nek nevezték el. Kezdetekben darabonként árulták, mert egy-egy szeletet időnként minden polgár megengedhetett magának. 1924 óta árulják az ismert 2x5-ös csomagolásban. A nápolyikat Pergben gyártják, itt található a világ legnagyobb ostyakemencéje, amiben naponta 49 tonnát lehet kisütni.



Itt a vége, fuss el véle? Nem, semmiképp. Írni kell még a Heurigerekről, a Wiener Schnitzelről, a bécsi fánkról. Ezek még további tanulmányozást igényelnek. És hát „lassen wir uns überraschen”, hagyjuk magunkat meglepni, ki tudja mit hoz még Bécs és Ausztria gasztronómiai hedonizmusa?















2014. szeptember 15., hétfő

Segítsüti 2014 ősz


A süti segít.
És így tesz már 2009 óta. Hogyan? A Segítsüti akció keretében gasztroblogger anyukák összefogásából, akik süteményeket ajánlanak fel online árverésre, évente kétszer, tavasszal és ősszel. A gyűjtést a sütiárverés után következő Sok kicsi akció is segíti, ahol szép ajándékokat lehet venni megfizethető áron. A bevételekből mindig gyerekekkel kapcsolatos alapítványokat támogatunk, idén a Leukémiás Gyermekekért Alapítványt.

Tavaly ugyanazon a héten, amikor a Segítsüti zajlott, a munkahelyemen nemzetközi szemináriumot rendeztünk. A bemutatkozó körben elmondtam, hogy számomra ez a hét nemcsak a szeminárium miatt izgalmas, hanem a Segítsüti miatt is. A hét végén a szeminárium egyik részvevője kipenderült a terem közepére, levette a sapkájáét és azt mondta, elég nagy feje van, kéri, hogy ezt a sapkát töltsék meg pénzzel a résztvevők. Így esett, hogy 7 ország 40 polgára hozzájárult a Rett-szindrómás gyerekek hétköznapjainak könnyebbé tételéhez.

Az idei Segítsütire oroszkrémtortát sütök. Amikor a Húgommal arról beszélgetünk, hogy mi a „tökéletes édesség”, amit a legjobban szeretünk, amiben benne foglaltatik az édesség kvintesszenciája, arra szoktunk jutni, hogy ez az.  Tejszín, rum, aszalt gyümölcsök, vanília.

Oroszkrémtorta

Hozzávalók:
egy kerek piskótalap (6 tojásból)

A krémhez:
3 tojássárgája
3 evőkanál mazsola
rum, vagy rumaroma
kandírozott narancshéj
1 evőkanál liszt
10 deka kristálycukor
2 zacskó vaníliás cukor
½ dl tej
2 dl tejszín
1 zacskó habfixáló


A díszítéshez:
darált keksz, vagy dió vagy mandulaforgács
pár szem gyümölcs: meggy, eper vagy ribizli
2 dl tejszín
2 ek porcukor
1 zacskó habfixáló

A mazsolát beáztatjuk a rumba, vagy a rumaromába.

A krémhez lábosban habverővel összekeverjük a 10 deka kristálycukrot, a 2 vaníliás cukrot a három tojássárgájával, hozzákeverjük, az 1 evőkanál lisztet és a fél deci tejet. Nagyon lassú tűzön, vastagtalpú acéllábosban vagy gőz fölött folyamatos kevergetés mellett besűrítjük.

Felverjük a tejszínt a habfixálóval habnak, ha kihűlt a tojásos krém, fakanállal óvatosan összekeverjük vele, hogy a hab össze ne törjön. Hozzáadjuk a lecsepegtetett mazsolát (pár szemet tegyünk félre) és egy kicsit a levéből is löttyintünk hozzá.

A kerek piskóta lapot lehetőség szerint 3 lapra vágjuk, de ha úgy alakul, a kettő is megteszi. A lapokat meglocsoljuk a rummal, vagy az aromával, megkenjük a krémmel. Úgy gazdálkodjunk, hogy az oldalára és a tetejére is jusson.
Az oldalát megszórjuk darált keksszel.

A tetejére habzsákból kinyomjuk a 2 evőkanál porcukorral és 1 zacskó habfixálóval felvert 2 deci tejszínt. Ha nincs habzsákunk, akkor villával tetszetősen elrendezgetjük a torta tetején a habfelhőket., az amerikai lakodalmi torta keresetlenségét kölcsönözve neki. A mazsolából félretett pár szemmel megszórjuk, a szélére egyenlő távolságra meggyet, vagy epergerezdeket ültetünk. Vagy meghintjük ribizlivel, cukrozott narancshéjjal.

Behűtjük, egy pár óra kell neki, hogy ne legyen folyós a krém.




2014. augusztus 19., kedd

Céklás krumplileves


- Anyu. itt hány fa van? – kérdezi kisfiam, miközben a Balaton felől autózunk Sümeg vára felé a szeptemberi augusztusban.
- És hány fűszál? – kontráz rá nővére.
Mérő László mondta, hogy onnan lehet tudni, hogy a gyerekek kezdenek felnőni, hogy megválaszolható kérdéseket tesznek fel. És hogy ez lassan nálunk is így van, abból is látszik, hogy azt a kérdést is megkapjuk, hogy a Balaton-parti településeken hány állandó lakos él. Na persze nem ebben a formában, de kibontjuk a lényeget (és megtippeljük, mert a kérdés megválaszolható ugyan, na de nem könnyen).
   Hiába szeptemberi az augusztus és rendkívül esős az idei nyár (a zöldséges, ahol a napi betevő gyümölcsöt vásároljuk, és a 30. szezonját ünnepelte itt az idén, azt mondja, hogy még sosem volt ilyen), nagy szerencsénk van az időjárással.  Csak egy „alvónapot” kellett beiktatni, a monszunesőre való tekintettel, a többi napokon kirándulunk Sümegre, Badacsonyba és strandolni is tudunk. Igaz, a vízben csak a német turisták és az én gyerekeim lubickolnak vígan, én egyszer merülök alá, becsületből, hogy nehogy anélkül menjek haza, hogy ez nem történt meg. Az is igaz, hogy a víz minősége nagyon jó. És mindeközben gyermekeim kacagnak, csacsognak, beszélnek, hozzánk bújnak minél többet, hiszen be kell pótolni mindazt, amit az iskolaév elvesz tőlünk. Kisfiunk különösen sokat szeret beszélni, a családban időnként Pepin bácsiként emlegetjük, Hrabal örökbecsű műve és nagybátyja alapján, aki kissé sokat beszél. Pláne most, hogy végre együtt vagyunk. Ezt a sok beszédet az amúgy introvertált kisfiúról sokan nem is hinnék el. Olyannyira sokat beszél, hogy Apukája az ebédnél azt kéri:
- Kisfiam, egy kicsikét csöndben tudnál maradni?
- Hát persze! – szól készséges hangon gyermekünk. – Öt forint lesz!
(Lehet, hogy inkább Mézga Aladár?)

Céklás krumplileves

Az úgy kezdődött, hogy kicsit csodálkoztam, amikor kibontottam a második zacskó retekmagot. Nem vagyok nagy szakértő, de azt azért láttam, hogy ez máshogy néz ki, mint az első zacskó volt. No sebaj, elvetettem azért szépen, a másik reteksor mellé. Panelben nőttem fel, még akkor sem fogtam gyanút, amikor már szépen kibújtak az első kis levélkék. Anyósom mondta meg (tanyasi gyermekkor), hogy ez cékla. Valami fura van a vetőmag-zacskókkal. Tavaly patisszon helyett margaréta nőtt és hagyma helyett répa. Úgy képzelem, hogy a maguk jókat nevetgélnek magukban a föld alatt és várják a nagy pillanatot, amikor közeledek a veteményes felé, ők meg váratlanul előbújnak, és azt kiáltják. Meglepetééééés!!!
   Szóval csinos kis cékláink lettek, csak egy kicsit sokan vannak. Hát most mi legyen velük? A választ egy olyan nap adta meg, ami úgy alakult, hogy viszonylag kevés számú hozzávaló volt itthon, ebédet viszont kellett főzni. Ekkor találtam ki a céklás krumplilevest, sok jó zöldfűszerrel a fűszeres kertből (másik büszkeségem). Szedtem egy marék zöld levelet, csombort, rozmaringot, kakukkfüvet, bazsalikomot, oregánót, zsályát. Mint az odori (illatok) az olasz konyhában. Illatos csokor, amit a zöldséglevesükbe, vagy tésztaszószaikba tesznek.
   A veteményes persze csak hobbi, jó, ha nullszaldósra jövünk ki a végén (víz+vetőmag+palánta). Azért csináltuk, hogy a gyerekek (meg mi is) lássuk, hogy működik a természet. Hogy az étel nem csak úgy odaterem az asztalunkra. Hogy abban mennyi munka van. Melléktermékként a zöldséget igen ritkán a szájába bocsájtó fiúgyermekünk hajlandó volt megkóstolni és meg is szeretni többet is belőlük, hiszen „a mi kutyánk kölyke”. Na azért a patisszon inkább csak maradjon ott, ahol van. Akkor már inkább a margaréta (hiszen főztem már „margarétás-büdöskés” levest is).
Jó érzés várakozni. Mi lesz a következő történés, kibomlik-e a virág, kinő-e a termés? Jó érzés, hogy egyre többféle ételt tudunk készíteni csak a mi kertünkből.

Hozzávalók
3-4 szem krumpli
2-3 kisebb cékla
Egy marék zöld vagy szárított fűszer (ami a kezünkbe akad: zsálya, kakukkfű, csombor, bazsalikom, rozmaring, oregánó)
1 bio leveskocka
1 tk só
2 ek liszt
5 ek étolaj
2 deci tejföl


A krumplit és a céklát felkockázzuk

Az étolajból és a lisztből világos rántást készítünk. Amikor kész, vízzel hirtelen felöntjük, miközben habverővel gyorsan megkeverjük, így nem lesz csomós.

Beletesszük a zöldséget és kiegészítjük még vízzel, ha szükséges. Beletesszük a leveskockát, a sót, a fűszereket. Puhára főzzük. A fedőt billentsük féloldalra és ha felforrt, mérsékeljük a hőerőt, mert a lisztes levesek könnyen kifutnak!

A tejfölbe meregessünk bele szép lassan a meleg léből, keverjük össze, meregessünk újra. Ha a tejfölös elegyünk elég meleg, zúdítsuk bele a lábosba, keverjük össze a levessel, így nem ugrik össze a tejföl. Rottyantsunk rajta még egyet (vagy ne).

Tojásmentes.

A nyaralásból hazatérve is ezt főztem vacsorára. Szereti a családom.


 Várakozni jó. Az ember várja, várja a nyaralást, és amikor végre megpillantja a kéklő szalagot az autópálya korlátja felett, felkiált, hogy Balaton, Balaton!!!
- Bajaton, Bajaton! - kiáltja a még kétéves se, akinek fogalma sincs, hogy mit jelent a szó. De a nővére mondta, aki annyi jó mókát tud, akivel annyit lehet nevetni, játszani, aki olyan okos. Ez csakis valami jó lehet. A szerepleosztás változott azóta, a nép lázongani kezdett, de együtt játszani még mindig jó. Nekünk szülőknek pedig mindig ez a szó cseng a fülünkben, amikor meglátjuk a szép vizet, Bajaton.















2014. július 20., vasárnap

Két hét Bécs 3.0 - Kávéházak

Nem, nem hittem a szememnek, amikor először láttam, hogy a Sacher hotellel és kávéházzal pontosan szemben telepítette egyik lerakatát a Starbucks. Ez minimum akkora szemtelenség, mint hogy, mi, magyarok tanuljunk rántott-csirkét sütni kentákiból, vagy a szegedi gulyás a bécsi étlapokon, ami olyan pörkölt, ami savanyú-káposztát tartalmaz. Mi van???
A kávéház a bécsi életstílus egyik szimbóluma. A mindennapoknak keretet ad: a jó bécsi polgár elindul a megszokott kávéházba, vagy pékségbe reggelizni, majd munkába, végül a törzskávéházába. Szeretik múlatni az időt itt, beszélgetni, újságot olvasni, nézni a többieket, csak úgy lenni. Csak semmi sietség. Kényelmesen, barátságosan, otthonosan. Ez a hely a Gemütlichkeit maga. A lefordíthatatlan fogalom, amit legtöbbször kedélyességnek szoktak hívni. Az osztrák életérzés.
A kávéház munkahely is egyben. Elsősorban a 19. század végén, a 20. század elején, az íróké, költőké, művészeké, ahogyan az Budapesten is volt egykor. Arthur Schnitzler, Hugo von Hofmanstahl, Felix Salten a Café Griensteidl-ben műlatta az időt, a Café Museum törzsvendégei közé tartozott Klimt, Schiele, Kokoschka (ők mind átköltöztek időközben az igazi múzeumokba), Lehár Ferenc. A Café Herrenhofé Franz Werfel és Robert Musil.
A legenda szerint a Bécs alól elvonuló török seregek által hátrahagyott zsákban találták az osztrákok első kávészemeket, amiket először teveeleségnek véltek. Valójában egy örmény, Johannes Theodat alapította az első bécsi kávéházak egyikét 1685-ben. 1900-ban már 600 kávéház közül választhatott a nép. Mármint a férfiak, nők csak férfikísérővel léphettek be a kávéházakba. (Hát csoda, hogy elindultak a nőmozgalmak?)
Törzshelyük van a bécsi polgároknak, a művészeknek és nekünk is. A mienket Frauenhubernak hívják, a Kärtnerstrasse egyik mellékutcájában található, 2 percre a hömpölygő tömegtől. Bordó bársonyhuzatú nyugalom szigete. Pont, mint akár száz éve is lehetett. Nádból készült újságtartó a thonet-fogasra akasztva. Elegáns pincérek. Ha úgy látják, hogy szükség van rá, megtörölhetik a kedves vendég szemüvegét. Házias sütemények sorakoznak az üvegvitrin mögött. Nem túl nagy választék, de éppen elég. A szilvás rétesbe (Zwetschkenstrudel), Sacher-tortába, túrós süteménybe beleteszik, amit kell. Megkérdik, melegen kívánja-e fogyasztani a kedves vendég. Csak semmi műanyag, cukrászdai műízek. Épp így a kávé. A jó bécsi kávé kellően erős, nem híg lötty, de nem is szemet kiugrasztó gyűszűnyi méreg. Épp megfelel annak a földrajzi szélességi körnek, ami északról dél felé halad, és amely mentén Európában a csésze kávéról beszélve az átlátszó „teától” megyünk a sűrű, sötét fekete felé, a kávé méretében egyúttal fordított fejlődést mutatva, északon nagy, délen kicsi az adag. A tejszínhab is igazi rajta. Az osztrák sokféle kávét ismer (capuccinót a világért sem, Kapuziner a becsületes neve!), majdnem annyit, mint amennyi fröccsöt a magyar. Az anekdota szerint korábban színskálát tartottak a vendég elé, ami alapján kiválasztotta, hogy milyen fajtájú kávét kér. Az egyik leggyakrabban fogyasztott fajta a melange, ami fél rész kávé, fél rész tej. Nem löttyinteném ki a Fiaker-t sem, a nagy adag mokkát cukorral, pohárban, szilvapálinkával vagy rummal felöntve. A kávéházban a kávét fényes szervírozó tálcán hozzák, és mindig adnak mellé egy pohár vizet is.
A kávéházak eredeti funkciója mára kiegészült az éttermi kínálattal is. A bécsiek szívesen fogyasztják azonban itt is a megszokott virslijüket. Nem a méret a lényeg. Dehogynem! Vágja rá a jó bécsi és a hagyományosnál fűszeresebb, sötétebb, füstölt virslit rendel: a Sacher-Würstelt, ami jóval hosszabb a többieknél, 25 centi! (A virslinek csak a neve közös a híres kávéházéval, igazából a Trünkel nevű cég gyártja az eredetit). A bécsiek egyébként már 1906-ban feltalálták a hotdogot, „virsli sláfrokban”, azaz, virsli köntösben (hálóingben) „Würstel im Schlafrock” néven. Ha túl sok lenne egy pár a Sacher-virsliből, akkor némely helyen egyes fogatot (Einspänner) is lehet rendelni, akkor csak egy szálat hoznak. Einspänner néven fut a klasszikus kávékreáció is, ami nem más, mint egy eszpresszó, jó vastag tejszínhabréteggel befedve. Nevét az egyes fogatot hajtó kocsisokról kapta, akik egyik kezükben a szárat, a másikban a forró italt tartották, ami a tejszínhab-szigetelés miatt sokáig meleg maradt. A forró kávét szokásosan a hideg habon át kell kortyolni.
A kávéházak nyáron szeretnek kitelepülni az utcára. Ezeket a helyeket, kis „kertecskéket” Schanigarten-nek hívják. Ez abból adódik, hogy a főnök, tévedhetetlenül tudja, hogy itt a jó idő, hogy a vendégeknek nem akarózik már odabent ücsörögni, sokkal inkább odakünn, a „természetben”. Akkor odaszól a lóti-futi pincérfiúnak. „Ugyan Sanyikám, rittyentsd már ki az asztalokat a kertbe!” Annyi módosítással, hogy Schani nem Sanyi, hanem Zsani, azaz Jean (mint a Gabin), azaz Johann, vagyis Jani, hiszen minden fiút Johannak hívtak abban az időben, amikor Bécs igazi császára Johann Strauss volt, és a polgárok pedig a francia kultúrát tekintették még mintának és nem az amerikait. Mindenesetre a legszebb Schanigarteneket most is kiírják az újságban. (Mint ahogyan azt is megszavaztatják a néppel, hogy jövőre milyen színűek legyenek a bécsi virágágyások; 2015-ben tojás-sárgák lesznek).
Café Central

Igazi időutazást tehet az ember a Café Central-ban. Neogótikus stílusú kávéház, az elmaradhatatlan márvány-asztalokkal Sissivel és Franz Joseffel a falon. Úgy éreztem magam itt, mintha csak egy filmbe csöppentem volna. Hihetetlen, hogy ez igazi, és mégis az. Ráadásul megettük a császármorzsák császárát is itt. A pincér figyelmeztetett, hogy nagy lesz.
 - Keine Panik (csak semmi pánik)! - így én. Mivel ebédnek



Nagy a sürgés-forgás

A császármorzsák császára - Kaiserschmarren
Háttérben a Sacher-Würstel


szántam ezt a finomságot, amelyet belecsurgatott, karamellizált vajascukorral készítenek ehelyütt és természetesen jó nagy adag szilva-röszter is jár hozzá (Zwetschkenröster, darabos szilvalekvár, amit sütéssel készítenek és jobb helyeken rummal összekeverve tálalnak). Mit mondjak, majdnem leestem a székről, amikor kihozták. Ettem és ettem. Küzdöttem. Pihentem. Folytattam. Újrakezdtem. Nem ment. Feladtam.
- Mondjon egy jó érvet, hogy miért nem ette meg? – kérdezi a pincér, barátságos hangon.
- Hiszen ez akkora, mint egy hegy!
- Ez nem elég jó érv.
- Sosem ettem jobbat! – Ez elég meggyőzően hangzott. Így is gondoltam.

 A bécsi kávéházi kultúrát az UNESCO 2011-ben a kulturális világörökség részének nyilvánította. 

Bónusz-track: kis német nyelvlecke. A kávé német neve der Kaffee, a kávéház das Café, vagy das Kaffeehaus.









2014. július 11., péntek

Két hét Bécs 2.0 - Naschmarkt



Török tea- és fűszerárus

„Bécs 190 piaca téged vár. Te mire vársz még?” – így kelleti magát óriásplakátokon a sok-sok szabadtéri élelmiszer-áruda. Bécs 23 kerületében hivatalosan 1-2 állandó jelleggel nyitvatartó piacot tartanak számon, rengeteg azonban az ideiglenesen kitelepülő standokból álló piac is.
 

A hátrébb levő paradicsom az Ochsenherz (marhaszív) féle: egy-egy példány fél kilót is nyomhat!
Helyi termelők

Azt mondják, hogy ha igazán meg akarsz ismerni egy várost, menj ki a piacára. Na de melyik lehet Bécs „piaca” a 190 közül? Természetesen a piacok királynője, a Belváros mellett elterülő Naschmarkt. Neve valószínűleg a naschen (nassolni) igéből származik, ami egyáltalán nem véletlen, hiszen a bécsiek tudják mi a finom, és szeretik is finom ízekkel kényeztetni magukat. Más elméletek szerint az elnevezés az Asche (hamu) szóból eredeztethető, mert az egykor a városfalakon kívül elterülő területen, a nyugatról keletre tartó Wien folyócska partján itt hamulerakó volt. Ennek helyén alakult ki egy kis tejpiacocska a XII. században. Egyes meglátások szerint talán a kőrisfából készült tejesrocskák (Eschenholz) adták a nevet ennek a területnek. Gyümölcs és zöldségpiac Bécs Freyung nevezetű városrészében volt található, de a szomszédos Skót-kolostorral (Schottenkloster) való ismételt konfliktusok miatt a piacot ide, a városfalakon kívülre telepítették, és mivel a Kärtner-kapu közelében volt, Kärtnertormarktnak nevezték. A kocsikon Bécsbe érkező zöldséget és gyümölcsöt ezen a piacon kellett értékesíteni (a víziúton jövők felúszhattak a Dunacsatornán a városba is).


Mókusparadicsom: kesudió, pisztácia, wasabi
A Naschmarkt elnevezés 1820 táján jelent meg, én magam is azt hiszem, hogy a piacon kapható mindenféle gyümölcs, keleti nyalánkság, datolya, cukrozott narancshéj miatt. Mindenesetre 1905 óta ez a hivatalos neve. A XIX. század utolsó évtizedében szabályozták az addig tekergő Wien folyócskát, helyenként fedett mederbe terelték vagy íves hidakkal kötötték össze a két partját. Így esett ez a Naschmarkt közelében is. A területet két „utca”, a Wien folyó két „partja” szegélyezi, a Rechte és a Linke Wienzeile (jobb- és baloldali Wienpart), gyönyörű házakkal, köztük a szecessziós stílusú Majolikaházzal. 1910-ben kezdtek bele a piac 120 darab egységes stílusú, kőből készült standjának építésébe, amelyekben ma is folyik az árusítás.







Raviolik frissen
Jamgyökér, főzőbanán

Minden kapható itt, ami egy szokásos piacon is: hús, zöldség, gyümölcs, hal, minden igen tetszetősen elrendezve. Sokféle egzotikus gyümölcs, zöldség, nincs az a különleges recept, aminek a hozzávalóit ne találná itt meg a lelkes háziasszony. Külön kategóriát képeznek a magvakat, aszalt gyümölcsöket, a fűszereket, az olajbogyókat árulók. Kedvenceim az antipastik, az előétel-falatok, a kecske-sajttal töltött óriás-olajbogyó, a dióval töltött datolya, baconnal bebugyolálva, az articsóka. Finomak a keleti édességek, a baklava, a két kókuszreszelék közé fogott pisztácia-réteg. Édes, de megvan az az előnye, hogy hamar elég is lesz belőle. Imádnivaló a kész ravioli, rukkolával-juhsajttal töltve, a gombás, a spenótos.




Kihagyhatatlan a török teaárus, akihez, ha törökül szólsz (vidd magaddal törökül tudó húgod, ahogyan én is tettem), jó esélyed van egy grátisz forró teára kis üvegcsészéből. Ha kitartóan, visszatérő vendégként kérdezgeted, hogy citromízesítésű teát lehet-e kapni, előbb-utóbb felkerül a polcra, a narancsos, az orosz, az oolong, a darjeeling, a számtalan zöld- és gyümölcstea mellé.






A Naschmarktra sokan nem a főzés, hanem kizárólag az étkezés miatt járnak, a fűszeres illatot, amit a piac eleve áraszt, tovább színesíti a sokféle étkezde ezerféle íze. Inni is lehet, a málnamurcit például, melyről megemlékeztünk már e sorokon, ki ne hagyja senki. Kellemes málnaszörpikének álcázza magát és hamar jó hangulatba ringatja a mit sem sejtő szomjazót. Bécset Alsó-Ausztria (Niederösterreich) tartomány öleli körül, melyet négy negyedre osztottak fel. Ezek egyike a Weinviertel, a Bornegyed, természetes hát, hogy az innen származó itókákkal is lehet a torkokat locsolgatni a pultként-asztalként funkcionáló fából készült boroshordóknál.

 Szombat az igazi piac-nap. Ilyenkor a környékbeli termelők is behozzák friss termékeiket, sok esetben biogazdálkodásból származót. Egy euróért gyönyörű fej, egész hétre elég tölgyfalevél-salátát kapni, friss bazsalikomköteget. A gyümölcs bizony nem olcsó mulatság, gyakran csak a fél kiló árát írják ki, hogy ne tűnjön fel, kisebb vagyonokról beszélünk. Szombaton van a bolhapiac is, aki szeret régiségek között kutakodni, bizonyára jó lelőhelynek fogja gondolni a színes kirakodóvásárt. Én eléggé el nem ítélhető módon egy „Müller” és „13” feliratú német válogatott meznél döntöttem úgy, hogy nem élhetek tovább anélkül, hogy U9-es méretben meg ne vásároljam.. Talán túl gyorsan vágta rá az árus, hogy rendben van, tíz euró az ára, az eredeti 15 helyett, amit ő ajánlott. Lehet, hogy még kisebb összeget kellett volna mondani?


A Naschmarktra inkább nézelődni, beszélgetni, kóstolgatni jár az ember, mintsem nagybevásárolni. Az árusok „Kosten, kosten!” (kóstold meg) felkiáltással folyton kínálgatják termékeiket, aminek nehéz ellenállni. Amerikai turista-csoportoknak jó érzékkel még az is odakiáltják, hogy „szép lesz a hajad tőle”! (Hiába ők a bad-hair-day népe…). Mindebből talán már kitűnt, hogy az eladók nagy része nem éppen tőzsgyökeres bécsi polgár, inkább első- és másodgenerációs bevándorlók. Valahogy mindez illik is a valaha volt soknemzetiségű Monarchiához. Magyarokat is találunk az árusok közt, a magyar majonéz nagyságrendekkel jobb, mint a nyugat-európai. Erős Pista, gulyáskrém, piros paprika a vezérfonal. Ha én magyar termelő lennék, biztosan hoznék cserepes virágot is erre a piacra. Ebben piaci rést véltem felfedezni. Hogy mást ne mondjak, az erzsébeti piac egyetlen virágosstandja is meglehetősen jó helyen végezne a nemzetközi összehasonlításban (az árakról nem is beszélve).


Aki a Naschmarkta jön, számítson rá, hogy el fog csábulni, és ez még akkor is így lesz, ha nem éppen olcsó áron adják a portékákat itt. Aki a Naschmarktra jön, számítson rá, hogy máskor is fog jönni.