2014. december 21., vasárnap

Szalonnával tűzdelt tejfölös gyöngytyúk krokettel körítve, húslevessel előtte

A téli szünet jó, mert tele van várakozással meg örömmel meg illatokkal.
A téli szünet jó, mert eggnogot lehet inni a meleg szobában, miközben kint ropog a hó. Vagy dörög az ég. Kinek-kinek globális felmelegedése szerint.
A téli szünet jó, mert lehet társasjátékozni. Ha a gyerekek megunták, akkor indulhat az igazi vérre menő küzdelem.
A téli szünet jó, mert végtelenített üzemmódban lehet filmezni. Akár pizsamában egész nap.
A téli szünet jó, mert sokat lehet olvasni. Reggel, ágyban.
Vagy betakargatni csöppjeinket, lelopózni korán a nappaliba és egyedül nesz(t)ezni. Anélkül, hogy 180 fokos szögben kitekerve a fejünket, újra megtekintenénk a teljes táncelőadást, vagy a legújabb kunsztokat. (Majdnem mindent – mosogatás, főzés, kertészkedés, blogírás – 180 fokban kitekert fejjel csinálok.) Persze, hogy tudom, mi lesz a beszélgetés forgatókönyve, ha kisebbikem utánam jön:
-        Azt tudod, hogy én előbb keltem fel? - kérdi ő.
-        Tényleg? És az nem számít, hogy még a sötétben betakargattalak, miközben mélyen aludtál?
-        Nem, én már éjjel egykor fent voltam!
Hm. A dac útjai kifürkészhetetlenek.

Szalonnával tűzdelt tejfölös gyöngytyúk krokettel körítve, húslevessel előtte


A gyöngytyúk, bár háziállat, az íze mégis olyan, mintha vadat ennénk. Első találkozásaim a gyöngytyúkokkal a Feneketlen-tó közelében estek meg. Ki tudja miért, a budai óvoda környékén gyakran parkolt a hetvenes évek közepén egy kamion, aminek kis rekeszeiben a gyöngytyúkok, ezek a gyönyörű állatok ültek. Annyira tetszettek, sokáig nem voltam hajlandó megenni őket. Végül győzött az ízük. Kisleányom is meggyőzte magát, hogy megeheti az őzpörköltet, emígyen: „Egyem meg Bambit? Bambi nem csak aranyos, hanem az íze is jó!”

Azért is szeretem ezt az ételt, mert leves és második fogás is lesz belőle. Azonkívül finom, még nem volt olyan vendég, aki a krokettel ne tunkolta volna az asztalnál a tálból, majd a konyhában a tepsiből a szaft maradékát. A hús persze huss, már régen elfogyott. Karácsony környéki vendégeink, barátaink, rokonaink és üzletfeleink könnyen találkozhatnak ezzel a menüvel a mi asztalunknál.

Gyöngytyúk és leves


Hozzávalók
2 gyöngytyúk – a gyöngytyúk elég kicsi állat, családi asztalra egy nem lesz elegendő
Füstölt szalonna csíkokra vágva
Leveszöldségek ízlés szerint (a zellert lehetőleg ne hagyjuk ki)
Sok tejföl
Majoranna
Bors
levestészta

A tyúkokat megtisztítjuk, ha szükséges, a szalonnacsíkokat egyenletesen elrendezve a bőre alá tűzzük. Profik tehetik ezt spékelőtűvel (vö. Speck = szalonna, németül). Akinek ilyen nincs, mint ahogyan nekem sem, egyszerűen szúrjon egy éles késsel lyukat a bőrébe és tolja be rajta a szalonnacsíkot. Nagyon egyszerű.

Elkészítjük a húslevest: a gyöngytyúkokat és a hagymafejeket feltesszük főni. A fővő levest lehabozzuk, majd a megtisztított leveszöldségeket és a sót, egész borsot hozzátesszük.

Amikor a hús már félig megfőtt, és az ízéből valamennyit már átadott a levesnek, kivesszük a lábosból, feldaraboljuk, és amennyire lehet, kicsontozzuk (a combokból nem szoktam kivenni a csontot), majd tepsibe helyezzük. Lehetőleg az egyes darabok minél jobban maradjanak egyben. A leves levét sok tejföllel összekeverjük, óvatosan adagolva a forró levet, hogy a tejföl össze ne ugorjon. Leöntjük vele a gyöngytyúkokat úgy, hogy a tejfölös elegy ellepje. Majorannával meghintjük a húsokat és 175 fokon sütni kezdjük.

Sütés közben időről időre (negyedóránként) locsolgatjuk a saját levével. Addig sütjük, amíg be nem sűrűsödik körülötte, rajta a tejfölös lé, és a hús meg nem puhul.

Közben a levest gyöngyözve készre főzzük, és ne feledkezzünk el a levesbetétről sem, ami nálam csakis cérnametélt lehet.


Krokett

Nem írok mennyiséget, mert nem lehet elrontani. Legfeljebb sok lesz. Elfogy, nyugi.

Hozzávalók
Krumpli
Liszt
Zsemlemorzsa
Étolaj a sütéshez

A krumplit héjában megfőzzük, lehúzzuk a héját és kihűtjük.

Krumplinyomón áttörjük.

Hozzákeverünk sót és annyi lisztet, hogy jól gyúrható legyen. Lassan adagoljuk, nem kell sok hozzá.

Kroketteket formázunk belőle, és zsemlemorzsában meghempergetjük.

Forró olajban kisütjük, szalvétára helyezzük, hogy felitassuk a fölösleges olajat.

Tojásmentes.

Dackorszak. Azt hiszem, diplomázhatnék belőle. Rendkívüli akarattal, érzelmi töltettel, képzelőerővel, makacssággal megáldott nagyobbikom, eszes lánykám olyan színvonalú és hosszúságú dackorszakot produkált, közvetlenül a többemberes babakorszaka után (= több ember szükséges a gyermek sírásmentesen tartásához a nap 24 óráján keresztül, ami nem jelenti azt, hogy rendelkezésre is áll ez a több ember), hogy viccesen azt szoktam mondani, biztosan átmenet nélkül fogunk átkerülni a dackorszakból a kamaszkorba.
   Volt, hogy az csúszott ki meggondolatlanul a számon, hogy „ha nem hagyod abba, pszichológushoz viszlek!”. Ami duplán butaság, mert egyrészt semmi bajom a pszichológusokkal, sőt, másrészt, ha egyszer tényleg szükség lesz rá, akkor büntetésszámba fog menni. Amikor a téli sötétségben megérkeztünk egy ügyintéző hely kihalt udvarára, arra lettem figyelmes, hogy egyre nagyobb csönd honol a hátsó üléseken. Majd egy remegő hangocska szólalt meg:
- A pszihihihihohoholóóógushoz jöttünk? – a röhögéstől majdnem kidőltem a kocsi ajtaján. Végül pszichológus nélkül is rendeződtek a soraink, voltak nyugodt éveink, és bár itt van, a kamaszkor nem támad olyan erővel (talán megszolgáltam már a magamét, mondja a remény hangja). Viszont kísértetiesen emlékeztet a dackorszakra. Bármit ajánlok fel, nem jó. Sem az ellenkezője. Sem az összes, a helyzetből lehetségesen következő ügylefolyás. Bármit is javasol a szülő, az idegesítő. Nem kicsit, nagyon.
-        Mért beszélsz velem így? – kérdezem én, a nyugalom rutinjával és a tehetetlenség érvrendszerével.
-        Nem beszélek így!
-        Dacos vagy.
-        Nem vagyok dacos!!! – olyan szenvedély árad a szavakból, hogy azt a Nemzeti Színház színészei is megirigyelhetnék. Ezen az elvetemült szülő hangosan és szívből jövően röhög. Fejlett (ön)kritikai érzékkel megáldott gyermeke pedig vele. Ettől persze még ez a párbeszéd heti rendszerességgel lezajlik. A szülő szíve pedig titkon reméli, hogy gyermekét elég önérvényesítő szándékkal sikerült felvérteznie a jövőre nézve.

(Sőt, lenyugodva még el is játsszuk mindketten a szenvedélyes mondatokat, de döntenie az arra alkalmas helyzetekben ettől függetlenül még neki kell.)










Nincsenek megjegyzések: