2011. január 30., vasárnap

Nagymamám almáspitéje





-Anyu, Anyuuuuuuu ébredj feeeeeel!!!!!! – szalad az ágyamhoz a kisfiam.
- Miért? – nyögöm kissé szemrehányóan. Épp alvással gyógyítom magam egy enyhe kis kórból, amit az oviból kaptunk, és ami miatt korábban hazaengedtek a munkahelyemről.
- Hát hogy süssél nekem almáspitét! – még a hangja is ragyog gyermekemnek. „Nékem olyan anya kell, ha beteg is keljen fel, süsse meg az almáspitét, ezzel kínálja gyermekét!”* – gondolom ezt a falvédőszöveget olvasgatta valahol. És ezek szerint ő már jobban van.
- Majd a hétvégén sütünk, most biztosan nem. - hűtöm le a kedélyeket.
- És addig még hányat kell aludni?
- Ötöt.
Számolgatja az ujjain, nem boldog, de beletörődik.
Péntek délután aztán amikor a nyakbaugrós részen már túl voltunk, rögtön ezt kérdezte:
- Vettél?
- Mit?
- Hát hozzávalókat!
Persze hogy vettem, a következőket:

50 deka liszt
25 deka vaj vagy margarin
3 tojás
2 ek. porcukor +1 a szóráshoz
½ cs. sütőpor
egy kis pohár rum
2 ek. tejföl
egy csipet só

1 kiló alma
fahéj
cukor
esetleg darált dió

Az omlós tészta készítésének** szabályait fölrúgva én a következőképpen állítom össze a tésztát:

Összekeverem a vajat és a cukrot, egyesével hozzáadom a tojássárgájákat. A rumot és a sót is is. Összekeverem a lisztet a sütőporral, és két részletben a masszához keverem. Hozzáadom a tejfölt, annyit, hogy ruganyos, jól nyújtható tésztát kapjak.

A tepsit kizsírozzuk, kilisztezzük.

Az almát megpucoljuk és lereszeljük.

A tésztát kétfelé vágjuk. Gyúródeszkán még egyszer átgyúrjuk, és enyhén lisztes felületen kinyújtjuk az egyik felét. A tepsibe tesszük, ráhalmozzuk a reszelt almát, megcukrozzuk, meghintjük fahéjjal, esetleg darál dióval. Rácsúsztatjuk a másik lapra nyújtott tésztát is.

Villával megszurkáljuk, és tojásfehérjével megkenjük („befestjük”) a tetejét, hogy szép pirosra süljön.

175 fokos sütőben 45-50 percig sütjük. Porcukorral meghintve tálaljuk.

Az almáspitét pedig nem is én sütöttem, csupán a kiskukta szerepére vállalkoztam.

Karácsonyra kislányom kapott egy 1000 darabos puzzle-t. Berni pásztorkutyakölykök vannak rajta, egy kertben virágok között csücsülnek egy kék kádban. Giccses, de bájos. A kiskutyák mosolyognak, a nyelvük is kilóg. Kivéve az egyiküket.
- Biztos azért nem dugta ki, mert piszkos a nyelve és nem akarja, hogy meglássák. – jön rá az egyetlen ésszerű magyarázatra kisfiam.

* Az eredeti falvédőszöveg: „Nékem olyan asszony kell, ha beteg is kelljen fel, főzze meg a vacsorát, azzal várja az urát.” Feminista társaim, rémes, nem?

** (liszt , vaj, cukor, tojás, rum, tejföl a sorrend; a vaj legyen hideg és morzsoljuk össze a liszttel – na lehet, hogy legközelebb így próbálom majd?)

4 megjegyzés:

Bianka írta...

Nagymamák receptjei a legfinomabbak :)

Fruzsi írta...

Kifejezetten úgy érzem, hogy vizsgaidőszakban. Amikor nincs ideje az embernek, akkor ezek kínzások :D
Lehet rendelni is? :)

írta...

Én is csak azt tudom mondani mint Bianka:))

Anyul írta...

Igen, én is így éreztem, amikor a munkahelyemen elmajszoltam az utolsó kockát :)

Fruzsi,
lehet :)