Vászon és terítő – A visszatérő

Karinthy egyszer vendéglőbe ment egy gazdag ismerősével. A sokfogásos vacsora után a gazdagember lazán a főpincér kezébe ejtett egy bankót és azt mondta:

- Ezt osszák el.

A folyamatosan pénzgondokkal küzdő, de folyton viccelődő Karinthy pedig egy jelentéktelen összegű érmét csúsztatott a főúrnak:

- Ezt pedig szorozzák meg.

Valami ilyesmi gondolat vezetett arra, hogy egy új sorozatot nyissak a blogban. Ha már utazni, wellnessezni, jacuzziban pezsgőzni nincs pénzünk kedvünk, attól még utazhatunk a képzeletünkben és filmek segítségével. Ha pedig valamilyen hozzáillő ételt választunk a mozis estére, akkor még teljesebb lehet az illúzió. 

Nem szokásom friss filmeket ajánlani, jobban szeretek a régebbiekről írni, mert a filmek manapság méltatlanul kevés időt töltenek el a filmszínházakban, úgy „tizenöt perc hírnév mindenkinek jár”-alapon. Nem mintha visszasírnám, de bizony elmúltak azok az idők, amikor egy-egy film évekig fut (cammog) a mozik műsorán (vö. tizenöt év hírnév mindenkinek jár). A Kossuth-on úgy reggel 9 körül felolvasták, hogy hol mit lehet megnézni, szinte együtt lehetett mondani a bemondóval. Értem én, hogy üzlet, de mégis jobban szeretném, ha az a sok munka, érzelem és persze pénz, amit egy-egy alkotásba beletesznek, valahogy tovább „kamatozna”.

And the award goes to...
Forrás: 9gag

   Nos, megnéztem A visszatérőt, mert tudtam, hogy látványos és persze kíváncsi is voltam, hogy Leonardo miért (nem) kap majd Oscart (ez a felhajtás jobb reklámja a filmnek, mint egy ’sima’ Oscar lenne). Az biztos, hogy sokat nem kellett bajlódnia a szövegtanulással, jobbára csak nyög és fújtat, kúszik, mászik, de azt hitelesen. Szeretem Leonardót, nem, nem a kinézete az oka. Kifejezetten haragudtam, hogy a kilencvenes évek végén egy kölyökképű suhanc miatt az éppen hogy, vagy már majdnem férfiak lettek a férfiideál megtestesítői. Leonardót azért szeretem, mert minden filmjében más karakter. És a legtöbb filmje jó. Izgalmas. Vagy neki van jó érzéke e megfelelő forgatókönyvek kiválasztásához, vagy a menedzserének van jó ízlése. Most is olyan figurát hozott, amilyet eddig még nem.  A másik ok, amiért becsődültem a moziba, a már említett lenyűgöző látvány, a természet képei. A film a gyönyörű kanadai Albertában forgott, majd amikor elfogyott a hó, akkor Argentínában is. A forgatás tovább tartott, mint a tervezett, többek között azért, mert a mexikói rendező, az Oscar-díjas Iñarritu ragaszkodott a természetes fényekhez (hála neki), és a forgatási helyszínek pedig annyira távol estek mindentől, hogy amíg a stáb kiért, meg vissza, máris eltelt a nap negyven százaléka. Iñarritu azt sem bánta, ha tényleg hideg van, a színészei pedig valóban kockára fagynak, mivel úgy ítélte meg, hogy annál hitelesebben játsszák majd a szerepüket, hiszen ha a zöld háttér előtt játszanának, miután kávéztak egyet kényelmesen, „mindenki boldog lenne, de az egész egy kalap szart se érne”. DiCaprio szerint jó pár jelenet volt, amiben a legnehezebb dolgokat kellett végrehajtania, azok közül, amit valaha is tett. Magát a történetet nem szeretném előre elmondani, ezért most csak azt emelem ki, hogy Leonardo arról panaszkodott, hogy folyamatosan kihűlés fenyegette. Ebben egy pillanatig sem kételkedem.
   Számomra ez a film az életösztönről szól. Arról, hogy az ember mindent megtesz, hogy életben maradjon, a legtöbbször nem is tudatosan, hanem önkéntelenül, mert ez a természet parancsa. A film elején, amikor a tábortűz mellett a prémvadászok az élet értelmét boncolgatják, egyikük (Tom Hardy) azt mondja, hogy milyen élet, neki nincs is élete, csak megélhetése. És mégis ragaszkodik hozzá mindenáron, mint ahogyan ragaszkodunk mindannyian. A film arról is szól hozzánk, hogy fantasztikusan elpuhult életünk van, fogalmunk sincs a jó dolgunkról. Szinte már szégyellem magam, hogy milyen minimális önfegyelem szorult belém. A moziból kijőve a hétköznapi gondjaink hangyakörömnyi bajocskáknak tűnnek.

   A film igaz történeten alapul, a megvalósításra csak annyit tudok mondani, hogy profi, profi, profi. A rendezőn, színészeken, forgatási helyszíneken túl a jelmezek, a maszkok, a számítógépes effektek. A zene kiváló kiegészítője a látványnak.

A film jó kritikákat kapott, a mai napig 226 millió dolláros hasznot hozott és jó pár díjat (BAFTA, Golden Globe) bezsebelt. Jöhet a következő?

Két téli saláta

A visszatérőben nem sok zöldséget esznek, inkább halat, vadat s mi jó falat, nyersen. Na, ez mind nincs ebben a két téli salátában. Viszont az önfegyelemre szoktató böjti időszaknak mindkettő remek darabja. Mindamellett meglehetősen jóízűek.

Madársaláta grillezett sajttal

Egy könnyű ebédnek is megfelel.

Hozzávalók

Madársaláta

grillezni való sajt (pl. halloumi)

3 körte

2 ek vaj

1 ek gyümölcsecet

2 ek akácméz

3 ek kukoricaolaj, vagy más semleges ízű étolaj

2 ek citromlé

só bors

A madársalátát salátás tálra rendezzük, a sajtot meggrillezzük és elrendezzük a saláta tetején..

A körtéket négybe vágjuk, a magházukat eltávolítjuk, és meglocsoljuk őket a citrom levével. Lábosban vajat olvasztunk, erre rádobjuk a körtéket, és a mézet. Addig tartjuk a lábosban, óvatosan megfordítva egyszer-kétszer, amíg meg nem puhul a körte (5 perc) és valamennyire rákaramellizáljuk a mézet. Kb. 5 perc alatt lehűtjük a körtéket, ezeket is elrendezzük a salátán.

Az öntethez összekeverjük az ecetet, az olajat, a sót, a borsot és a körték visszamaradt levét. Megöntözzük vele a salátát.

Figyelem! Csak frissen jó!

Tojásmentes.

Gluténmentes.

Lilakáposzta-saláta naranccsal, gránátalmával

Olyan elkáposztően jó, hogy már-már desszertnek számít.

Hozzávalók

egy kisebb lila káposzta fele

2 édes narancs

1 gránátalma

egy marék dió

2 ek dióolaj (vagy semleges ízű étolaj)

1 ek gyümölcsecet

2 ek ribizlilekvár (vagy más pirosbogyós savanykásabb) lekvár

fahéj

só

bors

A lila káposztát negyedekbe vágjuk, a torzsájukat eltávolítjuk, majd éles késsel vékony csíkokra szeljük.

Két narancsot egyben meghámozunk, félbe, majd szintén vékony szeletekbe vágjuk.

A gránátalmából kifejtjük a bíborszínű gyöngyöket.

A diót felaprítjuk és átpirítjuk.

Az öntethez összekeverjük az olajat, az ecetet, a fűszereket, a harmadik narancs levét, a ribizlilekvárt és a salátába keverjük. meghintjük a pirított dióval.

Tejfehérjementes.

Gluténmentes.

Tojásmentes.

- Anyu, neked mi az életcélod? – kérdezi a kisfiam.

- Hát mi is, mi is? Lássuk csak. Hogy legyen családom, legyen otthonom, legyen hivatásom.

- De nem ilyen! Hanem olyan igazi!

- Igazi. Hmmm. Hát akkor az, hogy bejárjam a kéktúrát! – itt már jó felé indultam szó szerint és képletesen. Nem elvont dolgok kellenek, hanem konkrétumok. Kalandok.

- Aha, jó. Nekem az, hogy elmenjek az indiánokhoz! – mondja ezt indiános könyv rajongó gyermekem, aki Cooper és May köteteit többször kiolvasta már. Csak azon is könnybe lábad a szeme, hogy milyen nagyot sírt már mindegyiken. Különösen a Winnettou áll közel a szívéhez. Hiába tudja, hogy mi lesz a vége, mégis vigasztalgatni kell utána. Ha estére esik a könyv vége, még az is megesik, hogy a mi ágyunkban köt ki a könyvrajongó, hogy el tudjon aludni.

Megállapodtunk hát, hogy együtt elmegyünk az indiánokhoz. csak ne az arikarák legyenek azok. A visszatérő után nem nagyon hiszek a vendégszeretetükben.

(A receptötletek a billa áruházlánc törzsvásárlóinak szánt gasztrofüzetéből származnak. Billa, ami betűszó, billiger Laden-t (olcsó bolt) jelent. Ez biztosan nem a gasztrofüzetek minőségére vonatkozik, mert azok meglehetősen magas színvonalúak. Már-már azt írnám, hedonisták, ha ez nem lenne akkora kontraszt a böjthöz képest. De hát Ausztria nekem sehogy sem jön össze a kifinomult ízlés és a hedonista életszemlélet nélkül. De ez egy másik történet.)

Winnetou avagy Pecsenyekacsa-máj zsírjára sütve szalonnapörccel, friss salátával

Előkerültek a padlásról Édesapa gyerekkori könyvei. Jules Verne, Dékány András művei, Cooper indiános könyvei és a Winnetou három kötete Karl May tollából. A quadrológia első kötetét hamar kivégezte az olvasópalánta. Azonban a második kötet hiányzott, akárhogy kerestük, nem lett meg. Kisfiam elfogadta a könyvajánlómat és az iskolába egy másik művet vitt magával.
   A könyvesboltok már sok dolgot elrendeztek családunk életében, nagy szerencse, hogy az autót is épp egy könyvesbolt mellett parkolom le rendszeresen. Így hónom alatt egy csodaszép zöld kötettel mentem kisfiamért délután az iskolába.
- Jaj, olyan jó ez a könyv, már sok oldalt elolvastam belőle! – fogadott lelkendezve délután a kisfiam.
 - De jó Neked, nekem ugyanis ma nem volt időm olvasni – mondom, hónom alatt pedig éppen gyerekszemmagasságban kikandikált a zöld könyvfül. Erre már a csemete is odanéz, vajon mi az a jó kis könyv, amit nem tudtam egész nap olvasni…nagy volt az öröm! Azóta már a negyedik kötetnél jár, amit szomorúan kezdett el, hiszen a címe ez: Winnetou halála (és mi lesz az ötödik kötetben? – kérdezi csodálkozva a hétkötetes harrypotter- és narnia-rajongó lányom).
    Csodálatos az emberi elme, Karl May ugyanis sosem járt Amerikában, „élményeit” Xántus János Éjszakamerikából írott leveleiből szerezte. Xántus magyar természettudós, utazó, néprajzkutató volt, a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja és a budapesti Állatkert első igazgatója. A Szabadságharc utáni fogságból szökött egészen Amerikáig, ahol a nagy vasútvonal felmérésén rajzolóként dolgozott, majd a Smithonian Museum felkérésére tudományos expedíciót vezetett. Nem csak leveleket írt, hanem tudományos felfedezéseiről európai előadókörúton számolt be. A drezdai Karl May Múzeumban ma is megtekinthető az a levél, melyben Karl May Xántus engedélyét kéri, hogy róla mintázhassa hősét, Old Shatterhandet. (Én tudom ám, mint jelent az Old Shatterhand! – na, mit jelent? – kérdezem és örülök, hogy most valamit megtudok, ami az utóbbi hónapok angol nyelvvizsgára való készülődésében kimaradt a tanulmányaimból – hát azt, hogy jó öreg Shatterhand!).
    Csodálatos az emberi elme, gyermekem annyira belovasította a napközis csoport tagjait a Winettou-Old Shatterhand páros kalandjaiba, hogy délutánonként winetúsat játszanak, habár a többiek nem olvasták, nem látták a történeteket. Sőt, filmet is fognak készíteni belőle, mondta el kisfiam komoly pofácskával, még a sámlira is felállt, hogy nyomatékot adjon bejelentésének. Szabi, a szőke hajú, kékszemű kisfiú lesz Winnetou, magára pedig jó öreg Shatterhand szerepét osztotta. Azt is kitalálták, hogy a felnőttek piknikeznek, szalonnát sütnek, amíg a gyerekek leforgatják a filmet. Szabi szerint még a moziba is be fogják vinni.

Pecsenyekacsa-máj zsírjára sütve 

Azt nem tudom, hogy Winnetou evett-e pecsenyekacsa-májat, gyanítom nem. Sajnálhatja!

Hozzávalók 
pecsenyekacsa-máj (ha könnyű ebédre. előételnek szánjuk, annyit vegyünk ahányan vagyunk – vagy többet, valaki úgyis repetázni fog)
füstölt szalonna
pici só

A tálaláshoz 
salátalevelek
tökmagolaj
lilahagyma
fehér kenyér

 A füstölt szalonnát felkockázzuk, aranybarnára sütjük, majd kivesszük a sütőedényből. 

A pecsenyekacsa-májat a szalonnazsíron mindkét oldalán átpirítjuk, egy kis vízzel felötjük, épp csak egy ujjnyival. Sózni nem szabad, csak a tányéron, ha szükséges lenne (a szalonnazsír eleve sós)!

Fedő alatt puhára pároljuk, amíg a víz el nem fő róla. Sütés közben meg is fordíthatjuk.

Közben a salátaleveleket összekeverjük nagyon kevés tökmagolajjal, sóval. A szalonnapörcökkel meghintjük, a tányér szélét nagyon vékonyra vágott édes lilahagymával díszítjük, majd a kacsamájat ráterítjük.

Fehér kenyérrel (is) isteni.

Tojásmentes. 
Tejfehérjementes. 
Gluténmentes. 

Édesapja felvetette, hogy a film forgatásához nem ártana, ha a többiek is elolvasnák a könyvet. Így az első kötet másnap reggel az iskolatáskába vándorolt, hogy egyenesen Szabi kezeibe kerüljön.
 - Én az olvasásnak szentelem az életem! – ezt mondta a kisfiam, amikor a hónom alól kezébe vette az indiános könyvet.

Epilógus:
A tanítónéni ezt írta a közösségi oldalon a poszt ajánlójához: Krisi tegnap, a 30-40 centis fűben hason kúszva súgta oda nekem: "Mióta a Winnetou-t olvasom, már kúszni is tudok"; és itt kezdetét vette a kúszva becserkészős játék, amibe szép lassan bekapcsolódott az egész osztály, volt, hogy csak egy-két kikandikáló sapit vagy popsit láttunk a nagy fűben  Nagyon élvezték a gyerekek 

Hogy kerül a csizma az asztalra?

Fekete retek-saláta fehérben

- Kisfiam, apukáddal megyünk vásárolni, ha útközben találkoznánk a karácsonyi angyalkákkal, mit mondjak nekik, mit szeretnél?
- Nem is! Ti veszitek az ajándékot!
- Ááááá, nem, mi csak a drogériába megyünk, az ajándékot az angyalkák hozzák!
- Tényleg??? – csillan fel a kisfiam szeme, akinek ravasz tesztkérdésére úgy látszik a megfelelő választ adtam, azt szeretné még ő is hinni, hogy létezik a Csoda.
- Bizony!
- Akkor távirányítós hajót kérek!
- Nem azt mondtad múltkor, hogy először távirányítós autót és később távirányítós hajót?
- Ja, de tényleg! Akkor távirányítós autót mondjál! - homloktörölgető szmájli, a távirányítós autót már hetek óta ott lapul a…na de pszt, mindent én sem árulok el!
- És mondtad múltkor a bobcatet is, tudod, amilyet tavaly kaptál Karácsonyra és mégis bevitted az oviba és eltört. – akkor azt mondtuk vigaszként, hogy majd hoznak a karácsonyi angyalok másikat, és ezt elég sokszor hallottam azóta is.
- Ja igen! Akkor bobcatet is! - megint csak homloktörölgető szmájli, mert a bobcat már megérkezett a nagynénihez, miután megkapta tőlem a forródrótot, hogy mit is kell az interneten rendelni.
- És kérsz még valamit?
- Hát bármit hozhatnak, ha még akarnak! – hagy egy kis teret a meglepetéseknek is.

Kislányomat is meginterjúvoltam angyalka-ügyben. Bár a szemén kristálytisztán láttam, hogy tudja az igazat, de nem akarja, hogy én is tudjam, hogy tudja.
- Nekem mindenem megvan! – mondja első körben. – de könyvet azért hozhatnak! – és megint csak homloktörölgető szmájli, mert ő még nem is tudja, hogy megjelent a főfőfőkedvenc könyvének újabb darabja, amit már régen kinéztem neki.

Így hát nekivágtunk az aranyvasárnapnak és a karácsonyi angyalkákkal leboltoltuk az ajándékokat. Igaz, tavaly egy kicsit már dühös voltam, én önző dög, hogy a gyerekeim egy nagyhasú fehérszakállas öregnek, lengeruhás kisdedeknek és szőrös rágcsálóknak hálásak az ajándékokért, de hát olyan jó ezt a csodát játszani. Mert igenis létezik a Karácsonyi Csoda.

És idén arra a kérdésre, hogy an angyalkák hozzák-e a fát, vagy segítsünk nekik feldíszíteni, üvöltve válaszolták, hogy SEGÍTSÜNK!!!!


Fekete retek-saláta
Hogy hogyan kerül ide ez az étel? Hát úgy, hogy ha véletlenül megcsömörlenénk a sok kalóriadús, rostszegény, zsíros-cukros-mézes-fűszeres ételtől, és valami könnyűre vágynánk, akkor gyorsan összedobhatjuk ezt a salátát. A szilveszteri asztalra is odakerülhet, ráadásul sok dolgot igazán nem kell venni hozzá, a nagybevásárláskor szépen beugorhatnak a kosarunkba ezek is.

A tél amúgy is a fekete retek szezonja, és ezt a csúnyácska növényt úgy is ismerik, mint az epehólyag és a légutak őrét, tele számos áaványianyaggal és vitaminnal

Hozzávalók
2 fekete retek (arra figyeljünk, hogy ne legyen puha)
1 csokor újhagyma vagy 1 fej lilahagyma
1 csokor petrezselyem
1/2 tk. só
2 deci joghurt vagy tejföl

A retkeket megpucoljuk, az almareszelőn lereszeljük (gyorsan megvan), az újhagymát felkarikázzuk, vagy a lilahagymát apróra vágjuk. A petrezselymet felaprítjuk.

Az összetevőket összekeverjük. Ha joghurttal készítjük, egészségesebb, ha tejföllel, finomabb (pláne a házitejföl, hmmm).

Gluténmentes.
Tojásmentes.

Ha már úgy is szó volt a nyúlról, beszéljünk róla még.
Esténként nagyon fontos a mese, amit általában nem fejből mondok (ejnye-ejnye, egy mentségem van, ilyenkor már üres töknek érzem a fejem….), és néha nem is mesét, hanem ismeretterjesztő művek is a repertoárra szoktak kerülni. Mint például most a lovagokról szóló darab. Igenám, de nem csak a fejem üres tök ilyenkorra, hanem a szemem is jojózik és már beszélni sem akarózik annyira, bár mindent megteszek, hogy nagyon tisztán, értelmesen hangsúlyozva adjak elő (ilyenkor gyakran egy színpadra képzelem magam, hiába no, szorult belém némi exhibicionizmus, bár talán megfelelőbb lenne Apukám módszere, aki annak idején saját maga aludt bele a mesélésbe, mi pedig bökdöstük a Húgommal, hogy Apu mondd már, hogyan van tovább??? Szegény mindig mondta, hogy csak a szememet pihentettem, hát nem irigylem a mai felnőtt eszemmel azokért a pillanatokért.)*.
Csak hát az elhivatott előadásomba bakik szoktak csúszni, tekintettel az elébb említett körülményekre. A mostani félreolvasásom egy különösen szép darab lett:
- A mórok irtózatos nyúlzáporral támadtak a keresztényekre.

* A műfaj egyik csúcsát osztálytársnőm anyukája képviseli. Saját fülemmel hallottam, hogy belealudván a felolvasásba, a saját álmait mesélte tovább a gyerekeknek.

Sumák

Padlizsánsaláta szumákkal

A mindennel felszerelt igazi török bolt polcán megláttam a szumákot (sumac), és eszembe ötlött, hogy erről a fűszerről már mintha hallottam volna, hogy ez a Közel-Kelet kedvelt fűszere. Itthon utánanéztem, és valóban így van, sőt a padlizsánhoz is kifejezetten ajánlják. Milyen szerencse, hogy abból is éppen bevásároltam, hiszen a sokféle színben, méretben kínált csodaszép zöldségnek nem lehet ellenállni. Most halványlila, fehércsíkozású képviselőire esett a választásom.

A szumákot állítólag nálunk is többfelé lehet kapni. Ha letagadnák a boltban, mondjuk azt: semmi sumák, hol a szumák?

Hozzávalók

4 kisebb padlizsán

2 paradicsom

Fél citrom leve

1 csokor petrezselyem (mármint magyar csokor, a törököknél egy csokor akkor

a, mint nálunk egy egész bolt teljes kínálata, kevesebbet venni nem lehet)

Olívaolaj (hmmmm helyi termelőtől vásárolt igazi olívaolaj, ezt natúr kenyérrel mártogatni is isteni

Szumák

3 gerezd fokhagyma

Só

A padlizsánokat megmossuk, sütőben 180 fokon körülbelül fél óra alatt megsütjük, kihűtjük.

Közben elkészítjük az öntetet: az olívaolajjal összekeverjük a szumákot, a zúzott fokhagymagerezdeket, a sót. A paradicsomokat félbe, majd vékony szeletekre vágjuk. A petrezselymet törökösen durván felaprítjuk.

Ha kihűlt a padlizsán, felkarikázzuk, és egy tálon elrendezzük körkörösen úgy, hogy közéjük majd egy-egy paradicsomszeletet illeszthessünk. Meglocsoljuk a padlizsánszeleteket a citromlével, hogy meg ne barnuljanak.

Amikor kész vagyunk a zöldségek elrendezésével, megöntözzük a fűszeres olívaolajjal, majd megszórjuk a petrezselyemmel.

Lehetőleg hűtőben, letakarva érleljük még egy-két órát.

Nekünk erre most nem jutott időnk. Sajtos pirítóst ettünk mellé, és ayrant (sós joghurt ital) ittunk hozzá. Tehát egy kis natúrjoghurttal is megbolondíthatjuk művünket.

Tejfehérjementes.

Gluténmentes.

Tojásmentes.

Kisleányomnak igen élénk a fantáziája. Most például azt mondta, hogy beszélget azokkal a kishalakkal, akiket a búvárszemüvegén át lát. Igaz eddig nem valami szószátyár népeknek ismertük a halakat, de hát sohasem lehessen tudni. Először még hallani vélte a hangjukat is (csicsergő), de aztán ez a verzió feledésbe merült, maradt a metakommunikáció. És ez igaz is, a halnézés technikája például az, hogy valaki viszonylag mozdulatlanul van a vízben, mert a kíváncsi halacskák köré gyűlnek, és a búvárszemüveggel rendelkező többiek (már aki be meri dugni a fejét a vízbe) megnézhetik a vidám és játékos halacskákat.

Magamban jókat kacarásztam ezen a halakkal való beszélgetésen, egészen addig, amíg eszembe nem jutott, hogy a magam portája előtt is sepergessek. Történt ugyanis, hogy egy meglehetősen hosszú buszúton egy nem túl jól halló rokonom mellett ülve kitűnően elbeszélgettem vele. Ha kellett bólintott, volt, hogy a fejét csóválta, miközben persze az elsuhanó tájat nézte. Csak akkor jöttem rá, hogy egyáltalán nem hallotta, amit odáig beszéltem, amikor végül nem egy eldöntendő, hanem kiegészítendő kérdést tettem fel. Amit ugyanis egyetértő bólogatásnak, biccentgetésnek véltem, az csak a busz rázása volt…

Két kis ötlet

A boltba, úgy éreztem, csinosan megyek. Kicsit fáradtan a pénteki munkából menet, de azért csinosan. Nem is látszom annyinak, amennyi, gondoltam a nagylelkű kirakatüveg jóvoltából, amely némely részleteket rejtve hagy. Hiába no, hiú majom vagyok, nem tagadom. A gondolák között elhaladt előttem egy fess fiatalember. Olyan ismerősnek tűnt, de nem tudtam hova tenni. Gondoltam, lehet, hogy egy sorozatsztár, a szupermarket frekventált helyen van, éppenséggel mért ne járhatna arra. Végül is, ők is esznek. Én meg nem annyira ismerem a sorozatsztárokat. Sem. (Gyermekkoromban néha arra gondoltam, hogy olyan furcsa, hogy Lenin is evett, hogy egyéb szükségleteiről már ne is beszéljünk. Szinte lehetetlennek tűnt akkor ez a gondolat, de ezt a messze futó szálat majd máskor gombolyítjuk fel). Na szóval nézem-nézem, annyira, hogy ő is észrevette ezt a bámulást- és megszólalt:

- Csóóóókolom, tanárnő. – jó hangosan, mindenki hallotta.* Na mostan asszem el kell kezdeni szedni a Cavintont.

A boltban tett látogatásom élelmezés szempontjából viszont eredményes volt. Mert megláttam ezt:

Itthon azóta be is bizonyosodott, hogy az egyik legokosabb konyhai eszköz, amit valaha is vettem. A gyerekek, nem tudni miért, az ezzel a vágóval cikkeire hasogatott almát szinte tömik magukba. Praktikus jószág valóban, a magházat gyönyörűen eltávolítja, az almaszeletek pedig meglehetősen csinosak lesznek. És egy mozdulat az egész.

És még egy almás apróság, amit mindenki ismer, de csinálok neki egy kis reklámot, mert én is hajlamos vagyok elfelejtkezni róla. Pedig guargumis joghurt helyett sokkal egészségesebb az alma-répa salátát kanalazni (arról nem is beszélve, hogy olcsóbb is). Az egyszerű ízeket, elveimet félredobva nem csak citromlével, hanem egy kis cukorral is feljavítom.

Tejfehérjementes.

Tojásmentes.

Gluténmentes.

* Korábbi években állt a kezelésem alatt.

Sült paradicsom-cukkini saláta

Egy újabb fogyis recept. Nyáron nagyon szeretem a slátaebédeket, de a télen valahogy vágyom a főtt étel után. Így ötvöztem a kettőt: sült salátát készítettem. Zárójelben megadom a pontos mennyiséget, mert a kalóriát is kiszámoltam hozzá. Ebből a mennyiségből két csinos jénai edénybe jutott, a negyede már elég lehet egy ebédre. De ha a felét esszük meg (mint e sorok falánk írója maga is tette, igaz szerénységet mímelve több részletben emelve a sütőedény tartalmát a tányérjára), az sem elvetemültség, mert az egész étel energiatartalma 636 kalória (ha az olíva olajat elhagyjuk, számítsunk 90 kalóriával kevesebbet), a feléé tehát 328.

A sült paradicsom pedig különlegesen egészséges, mert egyik hatóanyaga a likopin, amely egy antioxidáns, a legnagyobb koncentrációban nem a nyers, hanem a sült(főtt) paradicsomban található meg.


Hozzávalók
2 kisebb cukkini (30 deka)
2 paradicsom (30 deka)
30 deka kaukázusi kefir
5 deka fetasajt
5 deka olajbogyó
friss bazsalikom (vagy szárított)
jelzésértékű snidling vagy újhagyma
2 gerezd fokhagyma
bami göreng fűszerkeverék (vagy wok, vagy lestyán, urambocsá’ biovegeta…de azt inkább mégse)
olívaolaj (elmaradhat)

A tűzálló edényünk alját kikenjük az olívaolajal (elszántabbak ne tegyék). Szépen kirakjuk a vékonyra felkarikázott cukkinivel. Cukkinival. Megszórjuk a fűszerkeverékkel. Ráhelyezzük a vékony (fél)karikákra vágott paradicsomokat. Megszórjuk az apróra vágott bazsalikomlevéllel.

A kaukázusi kefirben elkeverjük a zúzott fokhagymát, egyenletesen elosztva óvatosan az edénybe öntjük.

Művünk tetejére morzsolunk-szórunk-tördelünk feta sajtot, és az egészet megkoronázzuk némi snidlinggel és olajbogyóval.

175 fokon 20-25 percig sütjük.

Tojásmentes.
Gluténmentes.

Gyerekeimmel sétáltunk, és hallgattuk, hogyan csicseregnek a madarak.
Kisfiam megkérdezte:
- Kinek énekelnek a madarak?
- Mindenkinek.
- Nekem is?
- Neked is.
- Köszi! – mondta és ugrándozva baktatott tovább.