2008. december 5., péntek

Karácsonyi sütemények II.



Londoni szelet

Nem tudom, hogy mért Londoni, hiszen London nem tipikusan diótermő vidék, a barackról is inkább Kecskemét jut eszembe, a manduláról meg a Balaton-felvidék… Az biztos, hogy teához (is) jól csúszik, és még azok a férfiak is, akik egyébként a férfiasan tökéletes 007-es imidzsüket „én nem szeretem az édességet!” felkiáltással kívánják még kézelfoghatóbbá tenni, nos még ők is lecsusszantanak belőle jó párat. Persze a végén hozzáteszik, hogy "azért jó, mert nem is anyira édes". Ezért a képzeletemben inkább Legényfogónak hívom…



Hozzávalók
Az omlós tésztához:
21 deka liszt
12 deka vaj vagy margarin
7 deka cukor
3 tojássárgája

A tetejére:
4-6 tojás fehérje
25 deka darált dió
20 deka cukor
baracklekvár
3-4 deka mandula, hosszában felhasogatva (négy részre vágva, nem olyan bonyolult, gyorsan meg lehet csinálni)


A hozzávalókból elkészítjük a tésztát. Kinyújtjuk a tepsi méretére és a kivajazott, kilsztezett tepsibe tesszük.

Megkenjük baracklekvárral, a dióból egy kicsinyt elcsenünk, és megszórjuk vele a lekvárt, majd egy kis porcukorral a diót.

A tojások habját keményre verjük, hozzáadjuk a diót, a cukrot, szép óvatosan összekeverjük vele, majd a diós masszát a lekváros tésztára halmozzuk.

A tetejét megszórjuk a mandulahasábokkal.

175 fokon 50 percig sütjük. Ha látjuk, hogy pirulni kezd a mandula a tetején, illetve a massza kezd elválni a tepsi falától, akkor jó.


Kis, 3-3 centis kockákra szoktam vágni.




A gyerekeim szeretnek segíteni a háztartásban. Szívből remélem, hogy rácáfolnak Apukám axiómájára, miszerint „a gyerek addig szeret segíteni, amíg azzal több kárt okoz, mint hasznot hajt. Ha fordulna a kocka, akkor a gyerekek kedve elmegy a segítéstől”.
Kisfiam még az első típusba tartozik, vele sütni-főzni-háztartásni egyelőre többlet energiákat és türelmet kíván. Például diót úgy törünk, hogy az ő keze a markoló, ami kivesz egy diót a többi közül, odaszállítja, természetesen illúziókeltő hanghatások kíséretében a diótörőhöz, ami az én kezemben van, és ezek után törhetem meg én. A művelet alig vesz több időt igénybe, mint 5 perc, diónként. Viszont a kedvencével játszott: egy erőgéppel.

Múltkorában mit sem sejtő gyermekem találkozott egy Bionicle Harcossal, akit az unokatestvére felejtett a nagyszülőknél.
- Diótörjőőőőőőő!!! – kiáltott fel boldogan.

A második találkozásnál már sejthetett valamit, Féjejmetes Diótöjőőőőőőőnek titulálva a gyermekszerető játéktervező megvalósult álmát.
















1 megjegyzés:

cukroskata írta...

Jól néz ki :-) Nálunk is londoni szeletnek hívtak egy nagyon hasonló süteményt.