Zabpalacsinta

 „Huston, van egy kis baj.” – ezt jelentette James Lowell, az Apollo-13 parancsnoka a földi irányításnak, amikor az űrhajójuk egy felrobbant oxigéntartály miatt magatehetetlenül keringett a világűrben. 

„Huston, van egy kis baj.” – pont ezt éreztem, amikor azt láttam a papírra írva, hogy engem is utolért korunk népbetegsége, az inzulinrezisztencia. Végül is mindig is ellenálló voltam.

A kényszerben meglepően nagy potenciál van a kreativitást illetően. A floridai űrközpont szakértőinek asztalára odaöntötték az űrhajóban megtalálható tárgyakat. Ezekből állították össze és építtették meg az űrhajósokkal azokat a felszereléseket, amik hozzásegítették őket a biztonságos visszatéréshez.  

Ugyanígy barkácsolok én is, amikor úgy kell összeállítanom az étrendemet, hogy bizonyos dolgokat kihagyok belőle. Azért, mert én diétázásra életmódváltásra adtam a fejem, a család még nem fogja (bár a teljes kiőrlésű kenyereket már osztjuk a lányommal). A palacsinta pedig, mint minden gyerekes családban, abszolút sztár. Az azért pedig mégiscsak kiszúrás lenne a köbön, ha kisütném a sok-sok palacsintát, de nem ehetnék belőle, úgyhogy azonnal beúszott a tudatos régiókba az addig csak a passzív szókincsemben meglevő kifejezés: zabpalacsinta. Van, aki pálmaolajjal készíti, ez parasztvakítás de étolajjal ugyanannyira jó. 

A híres mondatot valójában nem pontosan szokták idézni, mert eredetileg nem egyszerű jelen időben hangzott, hanem így: „Huston, we’ve had a problem here”̽̽. Az inzulinrezisztenciában az a jó, hogy helyes életmóddal visszafordítható a folyamat. És ahogy a Hustonnak küldött mondatból kiolvasható, hogy a baj már megtörtént, de a jelenre is van kihatása, sejtem már, hogy ez az életmód akkor is jelen idő kell, hogy legyen, amikor az IR már csak múlt.

Hozzávalók

Az előtérben a zabpalacsinta, a háttérben a hagyományos .
Én ettől egyáltalán nem lettem zabos. És ugye milyen csinosak?

150 g zabpehelyliszt

1 tojás

kb. 3,5 dl tej

2 ek étolaj

1 csipet só

Reszelt narancshéj (elhagyható)

Étolaj a kisütéshez

A hozzávalókból a szokásos módon palacsintatésztát keverünk és kisütjük őket. Egy kicsivel vastagabbak lesznek, mint hagyományos társaik.

Nyírfacukorral készített eperlekvárral és cukormentes túrókrémmel töltöttem.

A megadott mennyiségből 7 darab palacsinta lesz.

Egy palacsinta tápértéke (töltet nélkül)

Szénhidrát: 18 g, melyből 15 g lassú és 3 g gyors szénhidrát.

Energia: 231 Kcal

-          Anyu, fog menni a kémiadolgozat?  - ez a kérdés a reggeli forgatókönyvek elengedhetetlen alapmondata, a kémia szó bármilyen tantárggyal behelyettesíthető.

-          Persze, hogy fog menni, ügyes vagy, tanultál, mért ne menne?

-          De ha mégsem?

-          Akkor majd kapsz egy rossz jegyet és én aláírom.

-          De én nem akarok rossz jegyet.

-          Persze, hogy nem akarsz, de akkor sincs semmi, ha azt kapnál. Gondolod, hogy az én életem boldogabb lenne, ha annak idején ötös vagyok a gimnáziumban kémiából? Most boldogabb ember lennék?

-          Miért, nem voltál ötös kémiából???

-          Hát izé…nem is emlékszem…na, látod, még csak arra sem emlékszem már, hogy hányast kaptam kémiából. Nem egy dolgozatra, hanem az év végén. Na, pont ennyi jelentősége van annak, hogy ha nem úgy sikerül most a dolgozat.

-          Én meg hiányoztam arról az óráról, amikor elmondták az egésznek a lényegét – kontráz az apja. – Sohase tudtam meg, és Kati néni olyan szigorú volt, hogy soha nem is mertem megkérdezni. Ezért mindig csak bemagoltam az egyenleteket.

-          Ó, hát akkor neked vissza kellene menned Dokival ezerkilencszáz… - emelem fel a mondat végi hangsúlyt.

-          1976-ba.

-          1976-ba – ismétlem, és máris forog a szemem előtt a film, mint egy lassított felvétel, az iskola folyosóján – szürke gránitkocka padlójú folyosók, olajzöld ajtók, sok, rengeteg gyerek özönlik –  Péter, a kémiazseni, éppen készül rátüsszenteni az én akkor hetedik osztályos férjemre, de Doki félrehúzza őt. Péter nem is veszi észre a nagy tömegben, hogy ki volt az, a tüsszentés cseppjei messzire szállnak, Vili nem lesz beteg, beül a kémiaórára, és megérti a Nagy Összefüggést.

-          Apu, én elmondom neked, hogy mi az egyenletek lényege! – ajánlja fel a lányom.

És tényleg elmondja, még aznap este a kanapén.

      Ha visszamehetnék Dokival, vajon hova kellene mennem, és mit kellene csinálnom, hogy ezt az IR-dolgot jóvátegyem? Hát, azt hiszem, hogy bárhová is, pont azt kellene csinálnom, amit most is, hogy már van ez a kis probléma. Egészségesen élni, sportolni, jobban odafigyelni, cukrot elhagyni. Azt mondták a diétás oktatáson, hogy Lamborghinibe nem töltünk olcsó üzemanyagot.

̽ Tom Hanks az Apollo-13 című filmben így mondta a mondatot: „Huston, we have a problem.” -  ezt azóta is így szokták idézni.

Idézet forrása: Index

Nagy sütés

Zabpelyhes sütemény mascarpone-lime krémmel

A gyerekek, egy fővel kiegészülve csöndesen játszottak a gyerekszobában. Jó gyerekek egyébként, de ez a csönd azért a leggyanútlanabb szülő figyelmét is felkelti. Bekukkantottam hozzájuk, vajon mi az, ami ennyire leköti őket. Egy süteményes könyv volt, amit a szomszéd kislány áthozott.
- Anyu képzeld, most nagy sütés hetet tervezünk!
- Tényleg és hogy fogjátok csinálni?
- A hétvégén 2 napig mindent beszerzünk, utána 5 napig megsütünk 27 süteményt, és ami jól sikerül azt eladjuk!
- Szép tervek. – mondtam és gondolatban azt tettem hozzá, hogy a vállalkozás melyik pontján lesz ebből vajon csalódás.
- És miből fogtok vásárolni? – próbáltam a realitások talaja felé irányítani a képzelet szárnyain suhanó terveket (hiába, én már csak ilyen földhözragadt vagyok, vagy egyszerűen csak túlságosan felnőtt).
- Van zsebpénzünk és az erdőben málna.
- Gyerekek én sem tudok megütni naponta 5-6 süteményt, pedig én gyakorlottabb vagyok.
- De mi ketten vagyunk! – szólt a lelkesedés hangja.
Ezek után megnéztük a süteményeket a könyvben. Tényleg szépek.
- Tudjátok mit, válasszatok ki egy sütit, azt holnap megsütöm veletek, és ha akarjátok, akkor hetente megsütünk egyet, így előbb-utóbb mind meglesz, és ti is belejöttök a süteménysütésbe. – azt gondoltam magamban, hogy a gyakorlat talán rávilágít, hogy milyen nehezet gondoltak ki maguknak.
A lányoknak tetszett az ötlet, a választás pedig a
Csipkés sütemény lime krémmel töltve
című opuszra esett. Apu hazafelé meg is vette a

Hozzávalókat
75 g zabpehely
75 g vaj vagy margarin
100 g porcukor
1 tojás
5 deka liszt
1 tk sütőpor
A töltelékhez
250 mascarpone
25 g porcukor
1 lime vagy citrom vagy narancs reszelt héja

A margarint felolvasztjuk, fakanállal belekeverjük a zabpelyhet és 2-3 percig állni hagyjuk, hogy megszívja magát a zsiradékkal.

Hozzákeverjük a porcukrot, a tojást, és a sütőporral elkevert lisztet.

Sütőpapírral kibélelt tepsibe púpozott teáskanálnyi adagokat ültetünk egymástól jókora távolságra.

175 fokra előmelegített sütőben 10 percig sütjük.

A sütőből kivéve egy élesebb szélű lapát segítségével azonnal tányérra szedjük a süteményeket, majd ott megdermednek (későbbmár törik).

A krémhez összekeverjük a hozzávalókat és két-két lap közé töltjük.

Az eredeti receptben 2 teáskanálnyi liszt szerepel, ezt én kevésnek ítéltem, annyira folyós lett a tészta, hogy púpozott kanálról szó sem lehetett. Így került bele több liszt, legközelebb a liszt felét lehet, hogy kicserélem zabpehelyre.

A lányoknak nem volt nehéz dolguk, tényleg könnyen mesütötték a süteményt. A levezető gyakorlatot – 5 tepsi elmosása, mosogatás stbstb. azonban én csináltam, így nem biztos, hogy teljesen felmérték, hogy mitől is fárasztó a sütés. Fogjuk fel ezt most beetető akciónak, legközelebb rendet is ők raknak majd (jajj…).
A lányokkal amúgy könnyű dolgom volt, mivel ugyanúgy hívják őket. Nekem csak annyit kellett mondanom, hogy Mimi és máris ketten szorgoskodtak a sütemény elkészültén.
A sütik egyébként villámgyorsan elfogytak, pedig dupla adagot készítettünk.

A könyv, amiből a receptet származik:
Fiona Patchett: Nagy sütiskönyv gyerekeknek
A történet folytatódik….

Zabpelyhes tallér

Kellett ebben a ritka rusnya időben valami szívmelengető. Ami mindig abszolút biztos siker gyermekeimnél, az a zabpelyhes tallér. Gyermekkoromban nálam is toplistás volt a zabpehely. Mármint a zacskója. Akárhányszor megláttam a gyermekszem-magasságban kihelyezett barna zacskót, amire nagyjából 5 piros és 3 kék vonallal copfos kislány volt rajzolva, rögtön kértem Anyukámat, hogy vegyen nekem. Valószínűleg ez a csodálatos dizájn emelte ki a zabpelyhet a hetvenes évek szürke tengeréből. Mert a zacskóban rejlő ételt aztán semmilyen formában nem voltam hajlandó elfogyasztani. Anyukám mindig megpróbált valamiféle ellenállást kifejteni:

- A múltkor sem etted meg.

- De most megeszem!

- Biztos?

- Biztos!

És mivel nem voltam követelőző gyerek, nem kunyeráltam például csokit soha, Anyukám végül is mindig vett zabpelyhet. Én meg tudtam, hogy most tényleg megeszem. Egészen addig kísért ez az érzés, amíg elém nem tálalták. Akkor viszont rájöttem, hogy mégsem fog ez menni. Hogy Anyukám mit csinált azzal a mintegy 50 kiló zabpehellyel, amit megvetettem vele, azt nem tudom…

A zabpelyhes tallér tulajdonképpen egyfajta házi müzliszeletnek is felfogható.

Bár ez a blog nem egy újrafőző, mondhatni recooked blog, most kivételt teszek. Stahl Judit receptje annyira bevált, hogy szinte heti rendszerességgel sütjük. Mármint a gyerekeim, én meg figyelem őket. Barátaink is gyakran kérdezik a mikéntjét, hát íme.

Hozzávalók

15 deka zabpehely

10 deka liszt

12 deka barna cukor

10 deka csokoládé

10 deka puha vaj vagy margarin

1 tojás

1 tk szódabikarbóna

fél tk fahéj

csipet só

Egy mélyebb tálban „robotigéppel” összekeveri kisfiam a vajat és a cukrot, majd hozzá keveri a tojást.

Közben kislányom kiméri egy másik tálba a zabpelyhet, a lisztet, a szódabikarbónát, a fahéjat, a sót és beletördeli a csokoládét.

Ezután a két tál tartalmát fakanállal felváltva összekeverik. Vizes kézzel diónyi gombócokat formálnak belőlük, és tisztes távolságra egymástól sütőpapírral kibélelt sütőlemezre helyezik.Majd a tetejét egy csöppet benyomják.

Előmelegített sütőbe tolom, 12 percig sütjük. Ha kész, kiszedjük lapos tányérra, ahogy hül, megdermed.

Ma kissé sok csokinyulat tördeltünk a süteménybe – sőt még 2 apró télapó is belehuppant a masszába – így hát túlságosan szétfolyt az alkotás. Ahogy annak Murphy szerint lennie kell, persze, hogy akkor történik ez, amikor a blogba szerettem volna fotózni.

Kármentésként csináltunk vanília pudingot, rászeleteltünk friss epret, és azokkal a darabokkal, amik morzsákban jöttek ki a tepsiből, megszórtuk a tetejét.

A rádióban szól az AC/DC, kisfiamnak is tetszik a zene. Érzi benne a férfias erőt. Nem ismeri, ezért hát rákérdez:

- Ez a Kaláka Együttes?

Éjszaka a tetőn menyét futkározott. Erről beszélgetünk, és csöppségemnek újra és újra hallania kell, talán szent borzongás fut végig rajta, vagy arról sző képzeletképeket, hogyan ment meg miket majd a félelmetes menyéttől.

- Mi is ment a tetőn éjszaka? – kérdezte.

- A görény felmászott az esőereszen a tetőre és ott szaladgált. – görényeztem le a menyétet. Végül is a rendőrségi kihallgatáson is azért mondatják el annyiszor a mesét, hátha belezavarodik a páciens. Nekem sikerült És ez az információ új volt.

- A bölény? – kérdezte ő felcsillanó szemmel.

Bár erős a tetőnk, de annyira azért mégsem. Az ereszcsatornáról már nem is beszélve.