Sacher-torta

Anyul olyan suta, hogy az már ravaszságnak számít. A nosaltytól érkezett felhívásra, amely szívét büszkeséggel töltötte el, hosszas tanakodás után végül két receptet választott, készített el, fotózott az előírásnak megfelelően, hogy aztán élvezettel írjon róluk. Mindkettőt beküldte a szerkesztőségbe, hogy válasszanak ők a saját elképzeléseik szerint. Naná, hogy mindkét cikk kellett. A második ma jelent meg, az egyik legfinomabb tortától szól, gasztrotörténettel körítve. És egy kis bécsi epizóddal díszítve, mintegy cseresznyeként a tejszínhabkupacon. Olvasd el te is!

Körtepite

Nehéz dolog a szülői mesterség. Azzal még csak megbékél az ember, hogy háromszor kell hazamennie, hogy egyszer megérkezzen. Mert, hogy különórára hozni, onnan vinni gyermekünket, gyereknek öröm, szülőnek kötelesség, mégpedig olyan, ami a gyermekek létszámának és életkorának megfelelően exponenciálisan növekszik. Valóságos kis logisztikai szoftver kattog a szülők fejében, hogy ki, mikor hol legyen. Még az olyan feladatoknak is gördülékenyen kell teljesülniük, hogy kisleányunk időben érkezzen a különbalettre, ne túl korán, hogy kiderüljön, hogy egyáltalán megrendezik-e, és ne is túl későn, valamint édesanyja is odaérjen még a heti betevő tornájára. Semmi az egész, időzítés kérdése, csak jól kell belőni azt az 5 percet. Persze, hogy ilyenkor, indulás után jön egy telefonhívás, amelyet félkézzel rendezne le a logisztikus, ha ez nem ütközne a kresz előírásaiba. Azért hát leánykája veszi fel a kagylót. Amit ezután hall a bolygó hollandi, na az azonban már a rutinosabbjának adrenalinszintjét is nagyságrendekkel növeli meg:

-          A Beni és a Kristóf? Ma délután? Az iskolaudvaron? Úristen!  – ilyenkor tűnnek a másodpercek óráknak – Bogyót ettek???

Paff. Már megint az az érzés…amikor a csontokat kiszedik az ember lábából, és lassított filmnek tűnik minden mozdulata.

   Kiderült, hogy Beni a zsebeiből kipakolt otthon az ebédlőasztalra pár magot és mondta, hogy ő ilyen bokrot akar ültetni, mert ennek a bogyója nagyon finom. Végül is ősz van, a bogyónak a szezonja. A mi „tettesünk” leszállításra került az iskolaudvarra, ahol szembesítve lett a bokorral, amiről tárgyi bizonyítékként levelet és magot szedtünk. A google sok mindent szemmel tart, így a sombokrokat is. Mert azt ettek a fiúk, somot. Én eddig a somot nem ismertem túlzottan, azt a tényt leszámítva, hogy a dédnagymamámat Som Gizellának hívták kislánykorában.

   Kisfiam hüppögve zárta az izgalmas estét.

-          Megijedtél? – esett meg rajta a szívem, lehiggadva a haraggal vegyes ijedtség után (mert ugye, ha nem kismilliószor…”de a Dénes azt mondta, hogy ehető”…..jájjjj, a kútbaugrós részt nagy önfegyelemmel ugrottam).

-          Nem, csak nagyon félek, hogy holnap leesik a gesztenyém! – borult rám zokogva. Mert hogy menetközben a tanítónénit is felhívtam, hogy ő tudja-e, milyen bogyós bokrok vannak az iskolaudvaron, aki megígérte, hogy másnap ő is beszél a gyerekekkel a bogyóevés veszélyeiről. A gesztenyeleesés az erre a célra rajzolt fáról pedig a létező legnagyobb büntetés, ami elsős kisgyermeket érhet. Nagyobb veszedelem, mint ismeretlen bogyók elfogyasztása.

És akkor nézzünk egy igazi őszi sütit, amiben nincsenek bogyók!

Hozzávalók

25 deka vaj

20 deka cukor

egy csipet só

4 tojás

1,2 dl tej

30 deka liszt

3 tk. sütőpor

2 ek. kakaópor

10 deka darált mogyoró vagy dió vagy mandula

A tetejére

1 kg érett körte

Fél citrom leve

Barack- és/vagy szilvalekvár

2 evőkanál durvára tört pisztácia

Először a körtét készítjük el, szeletekre vágjuk, magházát kivágjuk, és a citromlével megöntözzük, hogy ne barnuljon meg.

Egy nagy tepsit kivajazunk.

A vajat összekeverjük a cukorral, hozzákeverjük egyesével a tojásokat, majd a sót, a kakaót, a darált diót, a tejet. Fakanállal hozzákeverjük a lisztet és a sütőport.

A tepsibe simítjuk a masszát. A körteszeleteket egymás mellé ráfektetjük.

Előmelegített (175 fok) sütőben 40 percig sütjük. Rákenjük a lekvárt, megszórjuk a pisztáciával, és még 5-10 percre visszatoljuk a sütőbe.

Nem tudtam dönteni a lekvárok között, ezért mind a kettővel megkentem. Az eredeti receptben baracklekvár szerepel, a család a szilvalekvárt ítélte jobbnak.

 Őszre esik a tojás világnapja is (minden év októberének második péntekje), erről a reggeli rádióműsorból értesülünk.

-          Biztos ma találták fel a tojást! – találja ki az okot fiacskám. De vajon ki? A tyúk?

Epilógus: kisfiam gesztenyéje nem esett le. Csak általánosságban beszélgettek a bogyóevés veszedelmeiről.

A receptet az Officina Nova Édességek című könyvében olvastam.

Multifunkci narancslekváros linzer

Kedves barátainktól egyenesen Athénból kaptunk egy üveg narancslekvárt azzal a kéréssel, hogy valamilyen ételhez használjam fel. És bár szorgalmas pontgyűjtésünk következtében szert tettünk egy kiváló kenyérpirítóra és a narancslekvár különösen jól tud esni egy bögre tejeskávéval egy hűvös-jeges téli reggelen, eleget tettem a kérésnek. Kisfiammal „szalmák” voltunk péntek délután, a család többi tagjának farsangi jelenése volt, kinek nyúl, kinek konferanszié szerepkörben. Így hát mi kettesben kedvenc szenvedélyeinknek hódoltunk: sütöttünk egy jó kis sütit, és ha arra érdemes szám következett a rádióban (úgy mint Tankcsapda, Guns ’n’ Roses és társai), akkor a hangerőt meglehetős feltekerve léggitároztunk egy jót.
A sütemény többcélú felhasználása lehetséges: először is sokáig eláll és bőséges adag lesz belőle, így alkalmas arra, hogy uzsonna(kiegészítő) legyen az adalékanyagokkal teletömött kekszek helyett. Ugyanezen tulajdonságai miatt arra is jó, hogyha olyan farsangi buliba megyünk, ahol nem ügyelnek szigorúan a HAPPCI eu-s előírásokra, és szabad vinni házisüteményt, akkor előre elkészítve egy csinos dobozba éppen ezt a süteményt rendezzük. Ha pedig szerelmünknek szeretnénk kedveskedni Bálint-nap alkalmából, akkor csakis szívalakúra szaggassuk a tésztát és sütés előtt szórjuk meg durvára darált-tört dióbéllel.

Hozzávalók
40 deka liszt
fél cs. sütőpor
20 deka cukor
35 deka vaj vagy margarin
3 tojás sárgája
fél citrom leve
1-2 evőkanál tejföl

A hozzávalókat összegyúrjuk a robotgép dagasztókarjának segítségével a következő sorrendben: margarin, cukor, tojássárgáják, citromlé, liszt, sütőpor és a végén a tejföl. Ha úgy látnánk, hogy egy kanál tejföltől még nem gyúrható eléggé, akkor tegyünk bele még egyet (és még egyet).

Erősen liszetzett deszkára borítjuk a süteményt, kézzel is átgyúrjuk, majd 3-4 mm vastagságúra nyújtjuk. Tetszőleges formákkal kiszúrjuk a tésztát. Arra figyeljünk, hogy ha több mintával dolgozunk, a mintákat párosan szúrjuk ki. Különben a nyúl és a medve, a harang és a violinkulcs, valamint a hintaló és a kisrigó fognak csűrdöngölőst járni egymással a farsangi buliban.

A süteményeket sütőpapírral kibélelt sütőlapokra helyezzük egymástól némi távolságra, mert a sütőpor miatt a formák sülés közben megdagadnak (3 sütőlap fog megtelni).

Amíg rokkerpalántánk a Tappancsmeséket nézi, a linzereket 175 fokra előmelegített sütőben 10-12 perc alatt készre sütjük.

Még melegen tányérra szedjük őket. Ilyenkor még puhák, a kihűlés közben keményednek meg. Ha kihűltek, megkenjük lekvárral és összeragasztjuk őket. Vaníliás porcukorral meghinthetjük a tetejüket.

Csak másnap lesznek jók, amikor a tészta már magába szívta a lekvárt.
Kicsit „szorongva” vártam a farsangot, mert idén újra jelmezt varrtam. Szerencsére nem minden évben kell új darabbal előrukkolnom (vagyis dehogyis nem, csak nem minden évben ugyanannak a gyermekemnek), mert annyira beleszeretnek a jelmezekbe, hogy 2 év szokott lenni a lejárati idejük. Amiért szorongtam, az az volt, hogy eddig abban az évben, amikor megvarrtam kislányom számára a jelmezt, kivétel nélkül beteg lett, és a vörösre sírt szemek csak akkor váltak mosolygósra, amikor kiderült, hogy a gyógyulás után Nyuszi barátait, rokonait és üzletfeleit meginvitáljuk egy kedves jelmezbálba, a Nyúlodúba (ezzel indítva jelmezkészítési lavinát a mit sem sejtő rokonok, barátok és üzletfelek számára). Szerencsére idén a (lámpa)lázas farsangvárás elmaradt és Nyúl teljes pompájában vonulhatott fel a farsangi mulatságon. A jelmezpróbán a sminkelést is kipróbáltuk, sőt a diszkóra már sikerült szakszerűen eltávolítani a nyúlbajszokat is.
Pedig ebből fakadhat ám gond. Hajjajj. Történt ugyanis, még az ántivilágban, hogy a Húgommal szépen kifestettük magunkat otthon, rúzs és szemceruza segítségével, a motívumokra már nem nagyon emlékszem, szerintem felnőtt nőnek akartuk magunkat látni. Az unokatestvérünk is velünk játszott és megtetszett neki az ötlet. Csak hát a részleteket nem figyelte meg alaposan, és ebből lett a baj. Mert amikor jó 20 perc múlva előkerült a fürdőszoba mélyéről, a bajusz mellett gyönyörű virág- és nonfiguratív motívumok borították a művészi érzékkel meglehetősen megáldott kislány arcát. Akárcsak a maori őslakosok tetoválásai. A kutya azonban mindig a részletekben (vagy az apróbetűs részben) van elásva. Ő ugyanis nem szemceruzával dolgozott. Hanem fekete filccel. A két anyuka napjának további része azzal telt, hogy megpróbálják leszedni a kisleány arcáról a díszítést. Mivel ez ugye nem mostanában esett meg, természetesen nem olyan filctollról volt szó, amit el lehet szopogatni, vagy a ruhából ki lehet mosni. Dehogy is. Ebben még volt anyag. Így aztán szintén az egykori körülményekből adódóan, nevezetesen, hogy akkoriban még nem képezte autó a legtöbb magyar család tulajdonát (igaz, svájci frankos hitelük se volt hozzá), kénytelenek voltak érdeklődő tekintetek kereszttüzében megtenni a kétórás Dél-Pest - Észak-Buda távolságot. (Hogy másnap az iskolában mi történt, azt már jótékony balladai homály fedi).

Rácsos tészta (linzer)

>

A Húgom egyik kedvenc elmélete, hogy az osztrák konyha a magyar konyhából építkezik. Mondj egy „osztrák” ételt, és a Húgom megmondja, hogy az hogyan származik a magyar konyhából. Ezt az elméletét meg is osztja a bécsi egyetemi társaival. Hogy a Gulasch magyar, az még talán rendben van. De azt már érdeklődve hallgatják, hogy a krumplis tészta (Grenadiermarsch), vagy hogy a kakaós csiga is tőlünk származna. Nyilván a magyarok tanulták az osztrákoktól, hogy Karácsonykor töltött káposztát kell enni. És a Strudelt (rétes), na azt már végképp nem adják. Szemtelen nép ez a magyar, mindig is tudták. Talán bizony még Mozart is magyar volt. Vagy Liszt. Piha! Az egyikük elóvakodott idáig, hogy saját szemével is meggyőződjön minderről. Békésen üldögéltek, a labanc, meg a kuruc a Ruszwurm cukrászdában, s amíg a süteményt hozták, olvasgatták az étlapot. És mit tesz Isten, mi áll benne? Hát az, hogy az egész világ tévesen hiszi, hogy a híres osztrák sütemény, a LINZER Linz városából származna. Ó dehogyis. Azt a Ruszwurm magyar tulajdonosa sütötte a Szabadságharc idején a szépemlékezetű, de méltatlanul elfeledett Linzer tábornok megnyert csatája emlékére. Az osztrák feltette két kezét és meghajolt a magyar konyha dicsősége előtt.

A gondolataimban felrémlett Nagymamám rácsos tésztája. Talán azért, mert egy olyan könyvet olvastam, ami a gyerekkoromat idézte. Egy baj volt csak: a lekvárokat már megettük. Hoppá! A mélyhűtőben van viszont jó pár csomag ribizli, amit pedig ideje elfogyasztani, így szezon előtt. Mélyhűtőtakarítási akció. Így hát gyorsan összefőztem a ribizlit egy kis barnacukorral, annyival, hogy még kellemesen savanykás legyen, icipici rummal, csak az íze kedvéért. És aztán botmixerrel átturmixoltam, és egy szűrőn át is passzíroztam, csak a kisfiam kedvéért. Miatta kár volt fáradni, ő ugyanis az első falat után félretette. Nem így a szomszéd kisfiú. Ő kijelentette, hogy neki ez a kedvenc sütije most már.

Hozzávalók

30 deka margarin (a sárgalapú szakácskönyvben zsír szerepel természetesen)

1 tojás

20 deka cukor

60 deka liszt (ami magyar ugyebár)

fél csomag sütőpor

pici só

fahéj

szegfűszeg

egy kis tejföl, amitől gyúrható lesz a tészta

lekvár; nézd csak, Nagyanyó is ribizlilekvárt írt, erre eddig nem is figyeltem fel

A sütőt előmelegítjük 175 fokra.

Egy tepsit, kivajazunk, kilisztezünk. Összekeverjük a tészta hozzávalóit a mixer dagasztókarja segítségével. Válasszuk mondjuk a margarin-cukor-tojás-liszt-sütőpor-só-fűszerek sorrendet. A lisztet kétszerre adjuk a masszához, hogy dolgozni tudjunk vele. A végére hagyjuk a tejfölt, mert akkor tudjuk eldönteni, hogy mennyi is kerüljön a tésztába. Ha nincs tejföl, tejjel is pótolhatjuk.

A tésztát borítsuk deszkára, kézzel jól gyúrjuk át. Osszuk el nem testvériesen. A nagyobb darabot tepsiméretűre nyújtjuk, és belefektetjük a tepsibe.

Megkenjük lekvárral.

A kisebb darabból hosszú rudakat sodrunk és átlósan rátesszük a lekáros tésztára.

A forró sütőben addig sütjük, míg pirulni nem kezd. Körülbelül fél óra alatt lesz kész.

Kisfiam plüssállatokat tart az ágya végében, nem is keveset. Sosem játszik velük, de gondoskodik róluk. Mindig alaposan be kell takarnom őket is. Ezt külön ellenőrzi, minden este, egy se maradjon ki. Különben megfagynának. „Hiszen a lábacskám is megfagyna, ha kint tartanám, a takarón kívül!” - szokta magyarázni. Hát nem tudom, szerintem nincs hideg nálunk (és erről bizonyítékom is van, elég csak bármelyik gázszámlát elővenni). Áthúztam az ágyát.

- Tegyük vissza az állataidat! – javaslom.

- Mért?

- Hát, mert szereted őket.

- Ja iiiiigeeen! – mondja, mint aki rácsodálkozik egy régen elfelejtett, de most megtalált gondolatra, szűkösebb időkre eldugott csokoládéra, vagy a 25. éves érettségi találkozón viszont látott padtársra.

Csiribú, csiribá, legyen itt egy finom sütemény!

Tripla csokis muffin

- Nézd, Anyu, ezt a kincses térképet az oviban kaptam!
- Jajj, de szépen kiszínezted!
- Majd egyszer, ha ráérünk, menjünk el a kincsért! Jó? Nagyon veszélyes lesz. Tengeren is kell menni, ahol lesznek mérges delfinek, akik még a vadcápáknál is vadabbak. Meg lesznek kalózok is. És akkor majd erre kell menni, meg arra fordulni, és ahol a kincs lesz, ott lesz a földre rajzolva két piros vonal keresztbe!

Ezt a receptet Stahl Judit szakácskönyvéből tanultam. Úgy gondoltam, a sütemény csokival való egyszeri megjelölése nem elegendő, hangsúlyozzuk csak ki szépen, három piros kereszt helyett háromszoros csokimennyiséggel, hol is van az igazi kincs elrejtve.

Hozzávalók
30 deka étcsokoládé - a beosztósabbak gazdálkodjanak 20 dekából, de a tésztába mindenképpen 10 dekát tegyenek
15 deka cukor
2 tojás
10 deka vaj
15 deka liszt
10 deka lekvár - az eredeti receptben narancslekvár van, én gyakran használok más gyümölcsből is, a csokihoz különösen jól illik a szilva vagy az eper
½ tk sütőpor
3 ek. narancslé – egyéb gyümölcslé

A mázhoz 3-5 deka margarin.

A sütőt előmelegítjük 175 fokra.

Az étcsokoládét összeolvasztjuk a vajjal, kicsit félretesszük, hogy valamennyire kihűljön.

Mixer segítségével elkeverjük a tojásokat a cukorral, majd hozzákeverjük a lekvárt, a narancslevet és a vajas csokit.

Fakanállal, gyors mozdulatokkal hozzákeverjük a lisztet és a benne elkevert sütőport.

A muffinsütő mélyedéseibe egyenletesen elosztjuk a tészta kb. 2/3-át. 5-10 deka étcsokit kockára törünk, és a tészta tetejére tesszük, majd befedjük a maradék tésztával.

25 perc alatt készre sütjük.

5-10 deka étcsokit összeolvasztunk vajjal vagy margarinnal, és a kihűlt muffinok tetejét bevonjuk vele, majd hűtőbe tesszük a süteményt, hogy megdermedjen a máz. Ha túl sok lenne a máz, a muffinokat a hűtőből kivéve ismét megkenjük vele.


Az igazi kincs nem mindig van piros kereszttel jelölve. Azért rá lehet akadni. Most egy jó kis előadás formájában jelentkezett, amely a könnyű- és komolyzene mibenlétét, határvonalait történetét feszegette, remek zenei példákkal, kiváló humorral fűszerezve. Talán, mert a gyerek hozta a róla szóló kis cetlit az iskolából, azt hittem, neki is való. Így őt is és a még kisebb barátnőjét is magammal vittem. A harmadik percben tudtam, hogy hibáztam, ezt megérteni sok előismeretre volt szükség, a másfél órás előadást végighallgatni, ami tulajdonképpen számukra hottentottául volt, nagy önfegyelemre. Ki azonban nem mehettünk, az a kedves előadó súlyos megsértése lett volna. Néztem-néztem a gyerekeket szánakozva, de ők szépen ültek, figyeltek. Aztán eszembe jutott a saját gyerekkorom, amikor Apukámmal többször is tiszteletemet tettem a Kisplasztikai Barátok Körében, sőt egyik első élményem az, hogy visítok egy múzeumi terem közepén, mert meg akarom fogni a kiállított mozgó szobrot, a modern művészeti alkotást, de nem lehet. Anyukámmal is voltam vizsgázni az egyetemen ábrázoló geometriából (most a Divatcsarnok üvegosztályán eltöltött hosszas ácsingózásokat nem sorolom ide). Ha nem is értettem meg az ott hallottakat-látottakat, de valami módon mégis csak kaptam valamit. Talán azt, hogy valami lehet nagyon fontos valakinek, akkor is, ha én azt nem értem. A szolfézstanárnő mindenestre gratulált a végén a lányoknak, hogy kibírták. Ők meg azt mondták, a következő részre is eljönnek….