2010. április 28., szerda

Takarékos lasagne


Gyermekeimet vásárolni vittem- Általában egyedül szeretek menni, de most úgy alakult, hogy őket is vittem, végül is tanulni kell az életet. Amikor annyi idős voltam, mint a nagyobbikom, már évek óta egyedül jártam Anyukám bevásárló kosarával a boltba. Édesanyám szépen felírta, mit kell vennem, fillérre pontosan melléírta az árát is, én meg nagyon szerettem lesétálni a boltba és vissza. Más világ volt az, nagyon más.

Nos a múlt heti nagybevásárlást az én kis majmocskáimmal együtt hajtottam végre. Vagy helyesebb lenne talán Mauglikat írnom, mert pont úgy viselkednek, mint a farkasok felnevelte embergyerek, amikor visszakerül a civilizációba. Nyilvánvaló dolgokra csodálkoznak rá, mint ahogyan mi tennénk, teszem azt egy dzsungelben. Ahogyan példának okáért a Rózsadombon, tehát nagyvárosi viszonylatban nem túlzottan szennyezett helyen levő Budai Gyerekkórház felé igyekeztünkben kisebbikem megkérdezte, hogy mi ez a furcsa szag. A benzin volt és a kutyakaki (oh bocsánat, ez nem tipikus része egy gasztroblognak). Hiába mégiscsak más, mint az őáltaluk beszippantott édes falusi levegő. No szóval két kis Mauglim csimpaszkodott a bevásárlókocsin és mindent megcsodáltak. Tudják a marketingesek a dolgukat, mert léprementek volna az összes csipsznek-cukornak-üdítőnek. A legjobban azonban a lasagne-t rejtő doboz tetszett nekik. Mondtam, hogy ilyen félkész ételport nem vagyok hajlandó venni, de otthon szívesen csinálok nekik. Meggyőződésem, hogy a NA-glutamát, amit ízfokozóként az ilyesfajta ételekbe tesznek egyfajta legális drog. Igaz nem annyira káros, de függőséget okoz, az ember elszokik az élő ízektől.

Tehát a hétvégi feladat a lasagne volt. A méregdrága lasagne tészta helyett lebbencs tésztát vettem, ugyanolyan jól betölti a célját, lényegesen olcsóbb és még magyar is. Sajnálom, hogy a szüleim olyan messze laknak, így nem hallhattam Apukám szokásos felkiáltását: - Az anyja, lazannya!!!

Hozzávalók

1 zacskó lebbencs tészta
80 deka darált hús 500 g főzőparadicsom (vagy paradicsomlé) 1 kis doboz paradicsomsűrítmény nyári időszakban friss, hámozott paradicsom 1 fej vöröshagyma olívaolaj
egy kis kolbász (lehet szétfővős is)
1 szál zellerzöld 1 szál sárgarépa só fűszerek: oregánó, kakukkfű, bazsalikom (ezutóbbi most frissen került a szószba) 15 deka sajt (Illene valami olaszosat írni, én azonban csakazérrrrtis trappistát tettem rá; volt szerencsém többször is tiszteletemet tenni Olaszországban, amit imádok, sokféle sajtot is kóstoltam, míg egyszercsak el nem érkeztünk valami fantasztikus állagú és ízű alpesi sajthoz, megállapítottuk, hogy sok jót ettünk már, de eeeeez - aztán egyszer csak rájöttem, hogy ez tisztára olyan, mint a mi trappistánk....)
Az olívaolajon megdínszteljük a hagymát, vele egyidejűleg a lábosba dobjuk az apró kockára vágott sárgarépát is, kicsit később a kolbászt (nyamm, eddig majdnem olyan, mint egy jófajta magyaros rántotta). Rátesszük a húst, kifehérítjük. Hozzáöntjük a paradicsomlevet, a sűrítményt, sózzuk, fűszerezzük, beledobjuk a zellerszárat is.

Körülbelül 40 percen át rotyogtatjuk. Kissé levesebbre maradhat, hogy legyen a tésztának miben megfőnie.

A szögletes alakú jénai tál aljába öntönk egy kis olívaolajat, hogy a tészta le ne ragadjon. Ezután kilegózzuk a tésztából a tál alaprajzát, ráteszünk egy adag paradicsomos húst, majd megint egy tésztaréteg következik. Addig játszunk így, amíg a hozzávalók kitartanak, felülre hús jusson.
Betoljuk a sütőbe és 30-40 percig, tűpróbáig sütjük. Én most úgy jártam, hogy nem volt elég lédús a szaftos husi, és a teteje már pirult, de a tészta még nem volt kész. Nos, csaltam egy kicsit, és bevontam a kritikus pontokat tejföllel. Nem ártott az egyvelegnek, bár olasz gasztronómia szakértők most biztos a fejükhöz kapnak (na ne nagyképűsködjek, jobb dolguk is van nekik, mint hogy ezeket a sorokat olvassák). Ez azonban minket egy cseppet se zavarjon. A cél a legtöbb háziasszony és háziférfi esetében ugyanis nem az, hogy autentikus, bocuse d'Or esélyes ételeket készítsen, hanem hogy olyanokat, amiket pénztárcája megenged, és családja lehető legnagyobb örömére válnak. Meg a barátokéra és ismerősökére is.
Ennek a filozófiának a jegyében bátran szórjuk meg trappista sajttal a tetejét, és pirítsuk addig, amíg el nem éri azt a barnaságot, amit mi kedvelünk.
Barátaim, ne engedjétek, hogy az ízlésterroristák eluralják a lelketeket!

Kisfiam lovagolni jár, az óvoda szervezte ezt a lehetőséget. Kimennek a faluszéli lovardába a kis ovisok, hogy meglovagolják Villámot, a hatalmas hasú (kiscsikó van benne?), rendkívül békés fiú pónit. (a nomen est omen - bölcsességet erősítő kivételt). Miután mindenki meglovagolta a táltos paripát - némelyek még integetnek is az ovónéninek és a délelőttjét ebben a mesevilágban töltő, kivételezett helyzetben levő szülőnek -, répával etetik, vakaróval vakarják, kefével fésülik a mindent tűrő állatot. A lovardában nem csak gyönyörű telivérek vannak, akik a dús füvű mezőkön legelnek álló nap, hanem a gyerekek simogatásáért esedező ebecskék, egész nyúlfarm egészíti ki a képet.
Julika, a lovaglást tanító tündérlány nagy örömmel fogadta a kiscsoportot. - Megszületettek a kisnyuszik, mindenféle színű van! - Kék is? - reménykedett egy bátortalan hangocska. Sajnos kék azonban nem volt.
Meg kell még tanulni ezt a világot, tele kell írni a fehér lapokat, feltölteni az információkat az adatnélküli sofwerekre, amíg úgy működnek, ahogy annak lennie kell. Az Állatok és tulajdonságaik adathalmaz is hiányokat mutat fel tehát, mint ahogyan az az előző és a következő példából is látszik.
- Ez milyen állat bőréből van? - kérdezi reggel a pizsomáját simogatva fiú kicsinyem, ahogy ő nevezi magát. - Ez nem állat bőréből van, ezt az anyagot úgy hívják, hogy plüss. - Plüssállatból! - köt kompromisszumot a két információ között.
Ha az embernek már kellő számú adat áll a rendelkezésére ahhoz, hogy a fenti párbeszéden jóindulatú mosoly kíséretében vihogjon, az élet akkor sem könnyű. Leckefüzetet kellett venni, de csak három féle mintájút lehetett kapni a papírboltban. Egy hercegnőset, és két kamaszfiúknak valót: az egyik valamilyen ismeretlen vadul kinéző fiúbandát, a másik pedig egy raftingos csapatot ábrázolt. Kislányom hosszasan vívódott, sejtettem miért. Próbáltam segíteni neki a döntésben:
- Válaszd a kajakosokat.
- Anyu, én igazából a hercegnőset szeretném. - Akkor válaszd azt. - De félek, hogy kinevetnek. - Tudod, mit? Vegyük a hercegnőset, bekötöm egy szép papírba és csak Te tudod majd, hogy ott vannak a hercegnők alatta. A hercegnőpalánta nagyon megörült ennek a javaslatnak. Az én szívem meg összefacsarodott, hogy milyen világ az, ahiol a gyerek nem vállahatja fel szabadon, hogy ő az....

6 megjegyzés:

Zizi írta...

Tetszenek a gyerekedről készült kis szösszenetek! :)

Anyul írta...

Zizi,

köszi :)

Én is megcsodáltam a képeidet, szépek :)

Bianka írta...

Nagyon guszta, finoooooom :)

Mária írta...

Hát erre érdemes volt várni :)
mária

Mária írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a blog adminisztrátora.
Névtelen írta...

Megvan a hétvégi ebéd!! Köszi!!
Üdv Viki