2017. április 18., kedd

Zabpalacsinta

 „Huston, van egy kis baj.” – ezt jelentette James Lowell, az Apollo-13 parancsnoka a földi irányításnak, amikor az űrhajójuk egy felrobbant oxigéntartály miatt magatehetetlenül keringett a világűrben. 
„Huston, van egy kis baj.” – pont ezt éreztem, amikor azt láttam a papírra írva, hogy engem is utolért korunk népbetegsége, az inzulinrezisztencia. Végül is mindig is ellenálló voltam.
A kényszerben meglepően nagy potenciál van a kreativitást illetően. A floridai űrközpont szakértőinek asztalára odaöntötték az űrhajóban megtalálható tárgyakat. Ezekből állították össze és építtették meg az űrhajósokkal azokat a felszereléseket, amik hozzásegítették őket a biztonságos visszatéréshez.  
Ugyanígy barkácsolok én is, amikor úgy kell összeállítanom az étrendemet, hogy bizonyos dolgokat kihagyok belőle. Azért, mert én diétázásra életmódváltásra adtam a fejem, a család még nem fogja (bár a teljes kiőrlésű kenyereket már osztjuk a lányommal). A palacsinta pedig, mint minden gyerekes családban, abszolút sztár. Az azért pedig mégiscsak kiszúrás lenne a köbön, ha kisütném a sok-sok palacsintát, de nem ehetnék belőle, úgyhogy azonnal beúszott a tudatos régiókba az addig csak a passzív szókincsemben meglevő kifejezés: zabpalacsinta. Van, aki pálmaolajjal készíti, ez parasztvakítás de étolajjal ugyanannyira jó. 
A híres mondatot valójában nem pontosan szokták idézni, mert eredetileg nem egyszerű jelen időben hangzott, hanem így: „Huston, we’ve had a problem here”̽̽. Az inzulinrezisztenciában az a jó, hogy helyes életmóddal visszafordítható a folyamat. És ahogy a Hustonnak küldött mondatból kiolvasható, hogy a baj már megtörtént, de a jelenre is van kihatása, sejtem már, hogy ez az életmód akkor is jelen idő kell, hogy legyen, amikor az IR már csak múlt.


Hozzávalók
Az előtérben a zabpalacsinta, a háttérben a hagyományos .
Én ettől egyáltalán nem lettem zabos. És ugye milyen csinosak?

150 g zabpehelyliszt
1 tojás
4-5 dl tej
2 ek étolaj
1 csipet só
Reszelt narancshéj (elhagyható)

Étolaj a kisütéshez

A hozzávalókból a szokásos módon palacsintatésztát keverünk és kisütjük őket. Egy kicsivel vastagabbak lesznek, mint hagyományos társaik.

Nyírfacukorral készített eperlekvárral és cukormentes túrókrémmel töltöttem.

A megadott mennyiségből 7 darab palacsinta lesz.





Egy palacsinta tápértéke (töltet nélkül)
Szénhidrát: 18 g, melyből 15 g lassú és 3 g gyors szénhidrát.
Energia: 231 Kcal


-          Anyu, fog menni a kémiadolgozat?  - ez a kérdés a reggeli forgatókönyvek elengedhetetlen alapmondata, a kémia szó bármilyen tantárggyal behelyettesíthető.
-          Persze, hogy fog menni, ügyes vagy, tanultál, mért ne menne?
-          De ha mégsem?
-          Akkor majd kapsz egy rossz jegyet és én aláírom.
-          De én nem akarok rossz jegyet.
-          Persze, hogy nem akarsz, de akkor sincs semmi, ha azt kapnál. Gondolod, hogy az én életem boldogabb lenne, ha annak idején ötös vagyok a gimnáziumban kémiából? Most boldogabb ember lennék?
-          Miért, nem voltál ötös kémiából???
-          Hát izé…nem is emlékszem…na, látod, még csak arra sem emlékszem már, hogy hányast kaptam kémiából. Nem egy dolgozatra, hanem az év végén. Na, pont ennyi jelentősége van annak, hogy ha nem úgy sikerül most a dolgozat.
-          Én meg hiányoztam arról az óráról, amikor elmondták az egésznek a lényegét – kontráz az apja. – Sohase tudtam meg, és Kati néni olyan szigorú volt, hogy soha nem is mertem megkérdezni. Ezért mindig csak bemagoltam az egyenleteket.
-          Ó, hát akkor neked vissza kellene menned Dokival ezerkilencszáz… - emelem fel a mondat végi hangsúlyt.
-          1976-ba.
-          1976-ba – ismétlem, és máris forog a szemem előtt a film, mint egy lassított felvétel, az iskola folyosóján – szürke gránitkocka padlójú folyosók, olajzöld ajtók, sok, rengeteg gyerek özönlik –  Péter, a kémiazseni, éppen készül rátüsszenteni az én akkor hetedik osztályos férjemre, de Doki félrehúzza őt. Péter nem is veszi észre a nagy tömegben, hogy ki volt az, a tüsszentés cseppjei messzire szállnak, Vili nem lesz beteg, beül a kémiaórára, és megérti a Nagy Összefüggést.
-          Apu, én elmondom neked, hogy mi az egyenletek lényege! – ajánlja fel a lányom.
És tényleg elmondja, még aznap este a kanapén.
      Ha visszamehetnék Dokival, vajon hova kellene mennem, és mit kellene csinálnom, hogy ezt az IR-dolgot jóvátegyem? Hát, azt hiszem, hogy bárhová is, pont azt kellene csinálnom, amit most is, hogy már van ez a kis probléma. Egészségesen élni, sportolni, jobban odafigyelni, cukrot elhagyni. Azt mondták a diétás oktatáson, hogy Lamborghinibe nem töltünk olcsó üzemanyagot.




̽ Tom Hanks az Apollo-13 című filmben így mondta a mondatot: „Huston, we have a problem.” -  ezt azóta is így szokták idézni.


Idézet forrása: Index







2017. február 13., hétfő

Chia, a bűnös mag

Gyerekként imádtam az Alfa magazint. Olyasmi volt ez, mint a National Geografic Kids, csak ebben voltak képregény részletek is. Kivágtam a nekem legjobban tetsző írásokat és képeket, és egy vonalas füzetbe ragasztottam őket, együtt a Donald rágóban található képregényekkel, a dombornyomott matricákkal (Éééértik? Dombornyomott matrica a hetvenes években!) és hát mit is szépítsem, igen, nos, a banánokon található eredetmegjelölő matricákkal (pironkodó szmájli). Talán ez utóbbiakat volt a legnehezebb beszerezni, lévén, hogy a banán akkoriban ritka volt, mint a fehér holló. Érdekes füzet – ezt írtam az elejére, és még ma is megvan. A szüleim elő is fizettek nekem erre a sajtótermékre. Nos, jól tettem, hogy kigyűjtöttem a színes képeket, döbbenetes híreket, mert az Alfa magazin kisvártatva megszűnt. Csakúgy, mint jó pár társa, amire előfizettünk: a Lúdas Matyi, a Verena kötős újság és még sok más.
   Aztán volt, hogy világot látni szerettünk volna. Megvettük a repülőjegyet….és…..megszűnt a légitársaság.
   Írjam, ne írjam? Volt egy álomutazós tervem is. Igen, a Közel-Kelet lett volna a cél.
   És most itt a chia.
   Eddigelé nem sokat törődtem a chiával. De aztán az úgy volt, hogy beültem egy tejivóba a barátnőmmel. Répatortát vettem, mert ezúttal sokkal szerencsésebb voltam, mint Nyuszika, és a jépatojta még nem szűnt meg. Akkor jött egy nyugdíjas dzsigoló, az a fajta, aki mindig is értette a dürgést, és odaszólt a süteményes pultban álló lánynak:
-          Szívem, van chiapuding?
-          Mindjárt hozok hátulról – szólt a válasz a bennfentes beavatottnak.
   Ejha, chia puding! Gyúlt ki agyamban a piros fény. Ez valami extra dolog lehet. Na, majd legközelebb. És legközelebb, amikor arra jártam, mert a szomszédos postán régi szenvedélyemnek hódolva hó elején vásároltam egy sor sárga és fehér papírfecnit nagyon sok pénzért, éreztem, hogy ez az a pillanat. Le kell öblíteni a keserű élményt valami édessel. És akkor megismerkedtünk. Mit is mondjak, isteni volt. Gyorsan el is olvastam a chiáról, hogy milyen értékes alapanyag. Mert igaz ugyan, hogy régebben állateledelnek használták, de aztán rájöttek, hogy van benne egy csomó omega 3, ami most fontos, és így azok is hozzájutnak ehhez az értékes alapanyaghoz, akik allergiásak a halfélékre. Aztán van még benne alfa-linolénsav, a szív és érrendszer támogatója, mert emeli a jó koleszterin szint mennyiségét. Ráadásul nagy a rosttartalma, sok vizet képes felvenni, azaz telítettségérzést okoz, fogyókúrában jól használható. És még a szénhidráttartalma sem túl magas. És hogy erre ilyen jól rájöttek, rájöttek arra is, hogy mostantól kezdve a termelési költségei is megnőttek. Más oka nem lehet, hogy ilyen aranyárban adják, mert aligha hiszem, hogy állateledel korában is ennyibe került. Különben a vagyü marha tartási költségei eltörpülnének a chiával etetett jószágoké mellett. Na, mindegy, nyeltem egy nagyot, és vettem, mert érzetem, hogy ennek az új szenvedélyemnek hódolnom kell.
   Nem telt el két nap, és mit olvasok az „újságban” (abban, amelyiket nem szüntettek – még – meg)? Ugye kitalálták? A chia mag rosttartalma annyira magas, hogy az esetleges emésztési problémák miatt szakemberek nem ajánlanak többet fogyasztani napi 15 grammnál (á, el sem merem képzelni, mi lehetett az állatoknál, akik nem ebben a mennyiségben ehették). Csak előrecsomagolt formában, vagy bizonyos ételek összetevőjeként értékesíthető. „Kizárólag pékárukba, reggeli gabonapelyhekbe, valamint gyümölcs-, csonthéjas és magkeverékekbe legfeljebb 10 %-nyi mennyiségben, továbbá a magot törve vagy őrölve gyümölcslevekhez és gyümölcsital-keverékekhez legfeljebb 15 g/450 ml mennyiségben adagolva adható. Vagyis nem árusítható „chia puding”, „chia joghurt”, sem más hasonló dolog.”̽ 
   Puff neki.
   Ciao chia?
   Kicsit már félek magamtól. Vajon mi szűnjön meg legközelebb?

Chiapuding

Azért én még otthon csinálhatok, csináltam is. Ez ám a magyar virtus! És ebbe sem kell több 15 grammnál adagonként.
Szénhidrátcsökkentett változatban készítettem el. Ha elhagyjuk a joghurtot, vegán. Ha nem akarunk sztéviát használni, elhagyhatjuk, vagy tehetünk bele cukrot. A tetejére nyírfacukorral készített eperlekvárt tettem. Természetesen cukros is jó.

Hozzávalók 4 adaghoz
4 ek. chiamag
2 deci kókusztej
1 ek. sztévia (elmaradhat)
2 ek. görögjoghurt (elmaradhat)
eperlekvár

  1. A chiamagokat lábasba tesszük, hozzáöntjük a kókusztejet és a sztéviát.

  1. Addig főzzük, amíg be nem sűrűsödik, gyakran megkeverjük. Ez körülbelöl 3-4 percet jelent.

  1. Ha kihűlt, belekeverünk 2 evőkanál joghurtot, ha szeretnénk.

  1. Eperlekvárt teszünk a tetejére.

Na jó, a chia tényleg inkább állateledelnek néz ki 

Tojásmentes.
Tejfehérjementes. (joghurt nélkül).
Vegán. (joghurt nélkül)


Nos, legalább annyira hülyén néztem, amikor a veszélyes chiamagról olvastam, mint kisfiam, amikor meglátta a tévé képernyőjén, hogy kik a focimeccs egymás ellen játszó csapatai:
- Eger-USA????

A megfejtésért görgessen lejjebb!



















(GER-USA)








Idézet forrása: Index







2017. február 10., péntek

Akik a nutella alá vajaznak

       -          Kérsz valamit az ápiszból? – kérdezem a lányomat.
-          Nem tudom, mi az. – mondja ő.
Bizony, ez már történelem. Amikor kicsi voltam, imádtam hallgatni anyukám történeteit a gyerekkoráról. Hogy hogyan gyűjtött a gyár mellé kidobált selejtes üvegampullákat, hogyan úsztak át a többiekkel a Dunán, miket vettek a trafikban, hogy egyedül járt már óvodába is, azt, hogy egy nyár alatt nőtt meg, mire nyolcadikos lett, addig sokkal kisebbnek nézték a saját koránál, és hogyan kellett belógni a moziba. Sokkal izgalmasabbnak tűnt az a mesevilág. Azt gondoltam, hogy én már semmi érdekeset nem fogok tudni mesélni a gyerekeimnek, mert mire ők megszületnek, a világ mit sem fog változni. Nem is. Csak a sarkaiból fordult ki azóta. Néha úgy érzem magam, mint ha a Nagymamám lennék, aki következetesen Andrássy utat mondott Népköztársaság útja helyett, harisnyának hívta a zoknit. Eléggé meghökkent a Barbie babától, de azért hozott nekünk az olaszországi nyaralásából, és még mondta is, hogy hozott volna korábban is, de ilyen csúnya, nyeszlett babát nem akart venni, nem tudta, hogy ez nekünk tetszene. Az első és egyetlen Barbie babámat 12 évesen kaptam. Manapság már a tízévesek se babáznak (lehet, hogy már a még kisebbek se – nem tudom, évekkel ezelőtt elvesztettem a kapcsolatomat a csillámpóni világgal). Nos, én meg ilyeneket beszélek, hogy ápisz, meg Moszkva tér. Aztán vannak fertelmes szokásaim is. Például a kenyeret először megvajazom, és utána kenem rá a nutellát. Mi van??? Blehhh. Olyan dalokat (is) énekelek, amik már nem szerepelnek a Nemzeti Alaptantervben – feszabaDÚLVA zengje a nép. És csodatörténeteket is tudok mesélni arról, hogy milyen volt régen. Hogy a benzinkút helyén egy titkos kert volt, tele szederfával, ahol nyáron annyi szedret ettünk, hogy este, amikor lehunytam a szemem, csakis szedreket láttam, végtelen mennyiségben. Hogy nem volt, csak fekete-fehér tévé, Junoszty, vagy ahogyan mi olvastuk még a felsős idegen nyelvi tanulmányaink megkezdése előtt: Hohoc Tibi. Hétfőn még az se, egyébként a két adó kínálatát a csehszlovák 1-2. színesítette. Az első mobilomat 28 évesen vettem, előtte csak vonalas volt, arra is évekig vártunk, meg fülkéből telefonáltunk. Okos telefon se volt, GPS se. Mindent előre meg kellett beszélni, és be kellett tartani. Ha nem tudtuk az utat, fel kellett találni magunkat. A húgom, ha eltévedt, telefonfülkéből hívta anyukánkat, hogy „Eltévedtem, most hol vagyok?”
-          Nézz körül, mit látsz! – mondta a várost jól ismerő Anyu.
-          Van itt egy mozi, meg egy nagy út, meg még egy metrómegálló is.
-          Akkor az Arany János utcánál vagy, ha kiléptél a fülkéből, menj…
   Tánciskolába jártam. A fegyvergyárat nem szabadott annak hívni, ami. Lámpagyár. Ez volt a buszmegállóba írva. Lámpuska gyár, mondtuk mi. A tcom székház még művelődési ház volt és ott volt a biológia szakkör. A legfrissebb német nyelvű nyugati újságom 2-3 éves volt. És közkincs. Akár csak az összes burda újság. Ha valakinek volt, kölcsönadta, a többiek pedig rongyosra nézegették. Valós idejű nyelvgyakorlás anyanyelvi beszélőkkel? Há-há-há-há! Jó, nekem szerencsém volt, a baráti NDK-ba utaztam az Interfluggal, egyedül, 17 évesen, egy baráti családhoz. És amikor megjelentek a közösségi oldalak, hát az olyan volt, mintha újra kinyitottam volna a meséskönyvet és megtudtam belőle, hogy mi történt a szereplőkkel a történet vége utáni 10-20-30 évben. A mostani gyerekek, a dolgok mostani állása szerint mindig ismerősei maradnak egymásnak.
-          Jó neked – mondja a lányom – mert ti még most is foglalkoztok egymással, mi pedig lehet, hogy nem fogunk, hiába maradunk ismerősök a fércbukon.
Nem tudom, hogy így lesz-e. Hogy így van-e, hogy jobb-e az egyik generációnak, mint a másiknak. Az idő az egyik kezével ad, a másikkal elvesz valamit.

Szederfák helyett például a batátát. Az biztos, hogy annak idején még a piaci árusok között se hallott róla senki.

Currys-tejszínes batátakrémleves














Hozzávalók
kb. 1 kg batáta
1 fej vöröshagyma
Olívaolaj
3 ek. currypor
1 ek. Só
3 l víz
2 deci főzőtejszín
Bioleveskocka (elmaradhat)
1 csokor petrezselyem

A tálaláshoz
Reszelt sajt (parmezán)

1. Apróra vágjuk a hagymát. Olívaolajon megdinszteljük.

2. Megpucoljuk a batátát, felkockázzuk. Megfuttatjuk egy kicsit a hagymás olajon.

3. Felöntjük a vízzel, megfűszerezzük a sóval és a curryvel.

4. Addig főzzük, amíg a batáta meg nem puhul.

5. A tűzről levéve kézi mixerrel pürésítjük.

6. Egy tálkába kiöntjük a tejszínt, hozzámerünk lassan, fokozatosan a meleg levesből, majd az egészet visszaöntjük a levesbe. Így nem csapódik ki a tejszínből a fehérje.

7. Visszatesszük a tűzre és forráspontig otthagyjuk.

8. A tetejét megszórjuk apróra vágott petrezselyemmel.

Reszelt sajttal tálaljuk.

Tojásmentes.
Gluténmentes.

CURRY                                                                                                                                                                 
                                                                                                                                                                             
Nosztalgia. Ez szólt belőlem. Képzeljék, a curry keletkezésének is a nosztalgia az oka. Az angolok alkották meg ezt a fűszerkeveréket azért, hogy India ízeire emlékeztesse őket, de olyan formában, ami az európai ízlésnek megfelel. A gyarmatokról hazaköltözvén hiányzott nekik India íze. A curry por ebben a 18. században megjelent formájában valójában nem létezett az indiai konyhában. A tamil kari szó szó szerint szószt jelentett, az indiai fűszerkeverékek neve pedig garam masala.         
   A curry por összetevői területenként változnak, legfőbb alkotóelemei a kurkuma, a római kömény, a koriander, a csili és a lepkeszegmag, azaz görögszéna. A karilevél lehetséges, de nem kötelező összetevője. 




Idézet a „Gyakori kérdések” internetes oldalról:
Mi az az "ápész" vagy ápisz vagy mi?
Egy filmben mondja egy fiú: "A tolltartómon is rajta van, amit az anyám az ápészban vett."
Gondolom valami kommunista bolt vagy mi.


Az ÁPISZ, Állami Papír és Írószer Kereskedelmi Vállalat átalakulva ÁPISZ-Budapiért Zrt. néven valójában még ma is létezik. A cég helyében alaposan kiaknáznám azt a lehetőséget, ami elő-előbuggyan az emberek tudatalattijából. Mit kérsz az ápiszból? Észre sem vettem, hogy egy régi világ nyelvén beszélek.