Risotto Royale - Rizottó vargányával, parmezánnal
Jött jó sok vendég. Nem hozzám személyesen, de hozzám is. A svájci delegáció tagjai pedig svájci estet tartottak. Rendkívül lelkesen jelentkeztem a feladatra, hogy segítek nekik a konyhában tolmácsolni. Lelkesedésem persze, hogy a svájciak miatt is őszinte volt, az egyik szakdolgozatomat a svájci nőirodalomból írtam, érdekel az ország nagyon, de ne vegyék bűnömül, elsősorban a profi konyhának szólt, ahová végre bebocsájtást nyertem. A konyhai személyzet kajánul végignézte, hogy hogyan aprítok fel egy hagymát. Nagyon igyekeztem, gondoltam, legalább egy hármast szeretnék elérni. Szerintem nem kaptam meg az áhított jegyet, mert amikor kész lettem, megkérdezték, hogy az összes hagymát szeretném-e felvágni, mert van ám aprítógép is. Meg még mi minden! Vízszűrő, profi sütő, fűszerfal, sok-sok láng, serpenyő, lábos, és minden acélosan csillog.
A svájci vendég az ország olaszok lakta vidékéről, Ticinoból jött. Talán ez a mediterrános lazaság mondatta vele, hogy ráérünk még elkezdeni a főzést, sőt a nyugalmát akkor sem vesztette el, amikor én izgága kelet-európaiként a vacsora kezdete előtt 20 perccel sokadszorra ajánlottam, hogy fogjunk neki az étel elkészítésének (nekem lett igazam, de a késés nem volt kivárhatatlan). Mert a manyana-életérzést azért eddig nem gondoltam a svájciakra jellemtőnek. Roberto bőkezűen szórta az előírt sáfránymennyiség többszörösét az ételbe. Mikor kérdeztem, hogy nem lesz-e sok, mondta, hogy ó, ugyan, ez lesz a Rizotto Royale. Mi készíthetjük azért egyszerűbben is. Sáfrány helyett kurkumát használva, a szárított gombával is csalhatunk, egyszerűbb fajtát választva és egy kis erdei gombaport beleszórva. Amúgy böjti ételnek egy hétvégén kitűnő választás.
Hozzávalók
10 deka vaj
15-20 deka finomra reszelt parmezán vagy grana padano
1 közepesen finomra vágott hagyma
2 dl száraz fehérbor
400-500 g arborio/vialone/carnalori rizs
5 deka szárított vargánya
1 tasak sáfrány (ízlés szerint)
3 liter tyúkhúsleves (biokockából, zöldségleves kocka is lehet)
A megadott mennyiségek irányadóak, ízlés szerint lehet változtatni rajtuk.
A vargányákat hideg vízbe áztatjuk, majd 1-2 óra múlva kivesszük a vízből és felszeleteljük. A visszamaradt vizet felhasználhatjuk a húsleves alaplé kiegészítéseként (akkor annyival kevesebb alaplé kell.
Egy magasfalú, széles lábosban kevés vajat olvasztunk, a hagymát világosbarnára pirítjuk rajta.
A rizst hozzáadjuk és kevergetjük, amíg oda nem kezd kapni az edény aljához.
Hozzáadjuk a gombát és a sáfrányt. Ekkor felöntjük a borral és addig kevergetjük, amíg a rizs teljesen elválik az edény aljától. Hozzáöntjük a gomba levét és a húslevest is.
Ez utóbbiakat lehet kisebb adagokban is hozzáöntögetni. Kisebb adagokban hozzákeverjük a vaj többi részét és a sajtot is.
Addig kevergetjük, míg a rizs beissza a folyadékot és megpuhul. Egy kissé „folyékony“ maradhat.
Sózni nem kell, a húsleves és a sajt eleve sós.
A tányéron még megszórhatjuk sajttal.
A svájci est keretében egy speciális svájci főtt kolbásszal ettük, aminek az ízesítésében szegfűszeg is volt, de a pontos receptúrát nem lehet tudni, mert ez mionde hentes féltve őrzött titka.. Remekül illettek egymáshoz.
Jött jó sok vendég. Nem hozzám személyesen, de hozzám is. A svájci delegáció tagjai pedig svájci estet tartottak. Rendkívül lelkesen jelentkeztem a feladatra, hogy segítek nekik a konyhában tolmácsolni. Lelkesedésem persze, hogy a svájciak miatt is őszinte volt, az egyik szakdolgozatomat a svájci nőirodalomból írtam, érdekel az ország nagyon, de ne vegyék bűnömül, elsősorban a profi konyhának szólt, ahová végre bebocsájtást nyertem. A konyhai személyzet kajánul végignézte, hogy hogyan aprítok fel egy hagymát. Nagyon igyekeztem, gondoltam, legalább egy hármast szeretnék elérni. Szerintem nem kaptam meg az áhított jegyet, mert amikor kész lettem, megkérdezték, hogy az összes hagymát szeretném-e felvágni, mert van ám aprítógép is. Meg még mi minden! Vízszűrő, profi sütő, fűszerfal, sok-sok láng, serpenyő, lábos, és minden acélosan csillog.
A svájci vendég az ország olaszok lakta vidékéről, Ticinoból jött. Talán ez a mediterrános lazaság mondatta vele, hogy ráérünk még elkezdeni a főzést, sőt a nyugalmát akkor sem vesztette el, amikor én izgága kelet-európaiként a vacsora kezdete előtt 20 perccel sokadszorra ajánlottam, hogy fogjunk neki az étel elkészítésének (nekem lett igazam, de a késés nem volt kivárhatatlan). Mert a manyana-életérzést azért eddig nem gondoltam a svájciakra jellemtőnek. Roberto bőkezűen szórta az előírt sáfránymennyiség többszörösét az ételbe. Mikor kérdeztem, hogy nem lesz-e sok, mondta, hogy ó, ugyan, ez lesz a Rizotto Royale. Mi készíthetjük azért egyszerűbben is. Sáfrány helyett kurkumát használva, a szárított gombával is csalhatunk, egyszerűbb fajtát választva és egy kis erdei gombaport beleszórva. Amúgy böjti ételnek egy hétvégén kitűnő választás.
Hozzávalók
10 deka vaj
15-20 deka finomra reszelt parmezán vagy grana padano
1 közepesen finomra vágott hagyma
2 dl száraz fehérbor
400-500 g arborio/vialone/carnalori rizs
5 deka szárított vargánya
1 tasak sáfrány (ízlés szerint)
3 liter tyúkhúsleves (biokockából, zöldségleves kocka is lehet)
A megadott mennyiségek irányadóak, ízlés szerint lehet változtatni rajtuk.
A vargányákat hideg vízbe áztatjuk, majd 1-2 óra múlva kivesszük a vízből és felszeleteljük. A visszamaradt vizet felhasználhatjuk a húsleves alaplé kiegészítéseként (akkor annyival kevesebb alaplé kell.
Egy magasfalú, széles lábosban kevés vajat olvasztunk, a hagymát világosbarnára pirítjuk rajta.
A rizst hozzáadjuk és kevergetjük, amíg oda nem kezd kapni az edény aljához.
Hozzáadjuk a gombát és a sáfrányt. Ekkor felöntjük a borral és addig kevergetjük, amíg a rizs teljesen elválik az edény aljától. Hozzáöntjük a gomba levét és a húslevest is.
Ez utóbbiakat lehet kisebb adagokban is hozzáöntögetni. Kisebb adagokban hozzákeverjük a vaj többi részét és a sajtot is.
Addig kevergetjük, míg a rizs beissza a folyadékot és megpuhul. Egy kissé „folyékony“ maradhat.
Sózni nem kell, a húsleves és a sajt eleve sós.
A tányéron még megszórhatjuk sajttal.
A svájci est keretében egy speciális svájci főtt kolbásszal ettük, aminek az ízesítésében szegfűszeg is volt, de a pontos receptúrát nem lehet tudni, mert ez mionde hentes féltve őrzött titka.. Remekül illettek egymáshoz.
Tojásmentes.
Gluténmentes.
Utazni jó. ismeretlen vidékekre barangolni, új emberekkel megismerkedni izgalmas. Sokan hódolnak ennek a szenvedélynek, ha tehetik…
- Amikor sétáltunk, velünk jött a kiskutya és nektek hoztuk ajándékba! – mondta a leleményes szomszéd kisfiú, amikor megkérdeztem, hogy ez az aranyos, magát border collinak álcázó spániel keverékebecske, aki épp a mi kertünkben segít nekünk ásni, az ő kutyájuk-e vajon. Mert eddig még nem láttuk. Hm. Hát szóval ez elveszett kutya. A szomszédapuka is megerősítette a tényállást. Sétáltak a falu fölötti hegyen és ez a kutya levakarhatatlanul jött velük. Jól ápolt, csinos. Lehet, hogy kirándulók hagyták el? Boszorkányos ráérzéssel épp azt az állatorvosi rendelőt hívtam elsőnek, amelyik vasárnap délután nyitva volt a „közelben”. A kutyus, mint aki erre a sétakocsikázásra készült, készségesen beugrott az autóba. Kislányom fogta, simogatta a hátsó ülésen, amíg az orvoshoz nem értünk. Többször átfutott az agyamon, hogy az ebédről maradt kacsacombbőrt és némi husit talán mégsem az autózás előtt kellett volna odaadni neki. No, mi gyakorlatlanok vagyunk kutya-ügyekben. De nem lett semmi baj. Kisleányom mondta is, hogy ennek a gyönyörű tavaszi napnak nem is lehetett volna szebb befejezése. Pedig akkor ,még nem is tudtuk, mi a történet vége. Az állatorvosi rendelőben is kedvesen fogadtak, csak hát csip, az bizony nem volt a kuttyban. Így elővettem a másik ötletem, felhívtam a falusi állatorvost, aki egyébként messze lakik, és vasárnap nem rendel, hogy leírás alapján ráismer-e. Az ő tippje az volt, hogy ez Rumli lesz a Berkenye utcából. Így már csak a térképen nem létező Berkenye utcát kellett megkeresni – második nekifutásra meg is lett -, egy kerítés nélküli házhoz a vaksötétben odaosonni, reménykedve, hogy nem ugrik egy vérkutya a nyakunkba (az összes többi háznak volt kerítése-kapuja, de nem volt csengője), a háziak legnagyobb rémületére bekopogtatni az ablakon, és a kerti ásásra használt öltözetben (egy kis piros sapkával dobva a jelenségen) egy valószerűtlen mesét előadni az elveszett Rumliról. Szerencsére a leírás alapján itt is ráismertek a többszörösen visszaeső renitensre, és kiderült, két házzal lejjebb lakik. Azt nem mondom, hogy kutya és gazdája egymás nyakába borult a viszontlátás örömére, a háziak valószínűleg többször átélték ezt, a kutyus pedig úgy tett, mintha a jutalomüdülésről túl korán ért volna haza. Mi azért büszkék voltunk magunkra, hogy a beszélni nem tudó, csiptelen eb otthonát megleltük. A nagyot álmodó Rumli kutya újra otthon van. Igaz, nem sokáig….
Epilógus: a benzintankot ábrázoló csekklámpa már az állatorvos felé vezető úton kigyulladt, de azt gondoltam, hogy kutyával-gyerekkel nem tankolok, és többszörösen kipróbáltam, hogy ilyenkor még egy oda-vissza-oda út benne van a tankban. A berkenye utca utáni hajkurászást nem vettem bele a tervembe, így egy kicsit izgultam, amikor a ma reggel a másik gyermekemmel a hátsóülésen a dugóban araszoltunk. Jelentem, a benzinkutat sikeresen elértük.
Utazni jó. ismeretlen vidékekre barangolni, új emberekkel megismerkedni izgalmas. Sokan hódolnak ennek a szenvedélynek, ha tehetik…
- Amikor sétáltunk, velünk jött a kiskutya és nektek hoztuk ajándékba! – mondta a leleményes szomszéd kisfiú, amikor megkérdeztem, hogy ez az aranyos, magát border collinak álcázó spániel keverékebecske, aki épp a mi kertünkben segít nekünk ásni, az ő kutyájuk-e vajon. Mert eddig még nem láttuk. Hm. Hát szóval ez elveszett kutya. A szomszédapuka is megerősítette a tényállást. Sétáltak a falu fölötti hegyen és ez a kutya levakarhatatlanul jött velük. Jól ápolt, csinos. Lehet, hogy kirándulók hagyták el? Boszorkányos ráérzéssel épp azt az állatorvosi rendelőt hívtam elsőnek, amelyik vasárnap délután nyitva volt a „közelben”. A kutyus, mint aki erre a sétakocsikázásra készült, készségesen beugrott az autóba. Kislányom fogta, simogatta a hátsó ülésen, amíg az orvoshoz nem értünk. Többször átfutott az agyamon, hogy az ebédről maradt kacsacombbőrt és némi husit talán mégsem az autózás előtt kellett volna odaadni neki. No, mi gyakorlatlanok vagyunk kutya-ügyekben. De nem lett semmi baj. Kisleányom mondta is, hogy ennek a gyönyörű tavaszi napnak nem is lehetett volna szebb befejezése. Pedig akkor ,még nem is tudtuk, mi a történet vége. Az állatorvosi rendelőben is kedvesen fogadtak, csak hát csip, az bizony nem volt a kuttyban. Így elővettem a másik ötletem, felhívtam a falusi állatorvost, aki egyébként messze lakik, és vasárnap nem rendel, hogy leírás alapján ráismer-e. Az ő tippje az volt, hogy ez Rumli lesz a Berkenye utcából. Így már csak a térképen nem létező Berkenye utcát kellett megkeresni – második nekifutásra meg is lett -, egy kerítés nélküli házhoz a vaksötétben odaosonni, reménykedve, hogy nem ugrik egy vérkutya a nyakunkba (az összes többi háznak volt kerítése-kapuja, de nem volt csengője), a háziak legnagyobb rémületére bekopogtatni az ablakon, és a kerti ásásra használt öltözetben (egy kis piros sapkával dobva a jelenségen) egy valószerűtlen mesét előadni az elveszett Rumliról. Szerencsére a leírás alapján itt is ráismertek a többszörösen visszaeső renitensre, és kiderült, két házzal lejjebb lakik. Azt nem mondom, hogy kutya és gazdája egymás nyakába borult a viszontlátás örömére, a háziak valószínűleg többször átélték ezt, a kutyus pedig úgy tett, mintha a jutalomüdülésről túl korán ért volna haza. Mi azért büszkék voltunk magunkra, hogy a beszélni nem tudó, csiptelen eb otthonát megleltük. A nagyot álmodó Rumli kutya újra otthon van. Igaz, nem sokáig….
Epilógus: a benzintankot ábrázoló csekklámpa már az állatorvos felé vezető úton kigyulladt, de azt gondoltam, hogy kutyával-gyerekkel nem tankolok, és többszörösen kipróbáltam, hogy ilyenkor még egy oda-vissza-oda út benne van a tankban. A berkenye utca utáni hajkurászást nem vettem bele a tervembe, így egy kicsit izgultam, amikor a ma reggel a másik gyermekemmel a hátsóülésen a dugóban araszoltunk. Jelentem, a benzinkutat sikeresen elértük.
…..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése