Segítsüti, Sacher-torta, Mosoly - mindenki arcára

Ha ősz, akkor Segítsüti.

Idén is, mit minden évben, egy gyermekekkel foglalkozó szervezetet támogatunk, idén a Mosoly Alapítványt.

A Mosoly Alapítvány céljairól: 

"Magyarországon évente több száz gyermeket diagnosztizálnak olyan súlyos betegséggel, amely hosszú kórházi tartózkodással, testet-lelket megviselő kezelésekkel jár. Egy beteg gyermek testét szerencsés esetben meg lehet gyógyítani. A trauma viszont a legtöbb esetben olyan súlyos lelki sérüléseket is okoz, melyek kezelésére a magyar egészségügyben nincs elég kapacitás.

A Mosoly Alapítvány ingyenes mese- és művészetterápiákkal kezeli, enyhíti a gyerekek testi betegségével járó pszichés problémáit. Munkánkkal igyekszünk megerősíteni a családtagokat is, hogy a lehető legjobban tudják támogatni beteg gyermeküket."

Ha szeretnél te is mosolyt csalni a gyerekek arcára, gyere és licitálj a süteményekre!

Anyul a következővel készült:

Sacher-torta

 

Sacher ist sicher, azaz a Sacher-tortával biztosra lehet menni. Csak az a bizonytalan, hogy mi is a Sacher torta igazi receptje. Üzleti titok, melyet a Sacher Hotel, az eredeti Sacher-torta (Original Sacher-Torte) birtokosa hétpecsét alatt őriz. Megküzdött az „eredeti” jelző használatáért, bírósági per zajlott abban a kérdésben, hogy ki árulhatja ezzel a névvel a finomságot.

   Történt ugyanis, hogy a magyar történelemben egyáltalán nem dicső szerepet játszó Metternich herceg 1832-ben azt a parancsot adta szakácsának, hogy valamilyen emlékezetes desszerttel lepje meg a vendégeket. A főszakács azonban megbetegedett és 16 éves segédje megkapta élete nagy lehetőségét, amivel élni is tudott: Franz Sacher megalkotta a Sacher-tortát. Franz az Eszterházyaknál Pozsonyban és Pest-Budán töltött inasévek után Demel udvari cukrásznál helyezkedett el, és ott tökéletesítette élete főművét. Ott is és a később megalapított Hotel Sacherben is eredeti Sacher-tortaként kezdték árulni a süteményt.

   Persze, hogy per lett belőle, tanúként szerepelt az a törzsvendég, aki saját fáradtságát nem kímélve, mindkét helyen meglehetősen sok időt töltött a torta tanulmányozásával. A per során vizsgálat alá vonták a készítési eljárást: volt-e a tortában középen lekvárcsík, margarinnal, vagy vajjal kell-e készíteni azt?

  Az eljárás meglehetősen sokáig tartott, végül is 1963-ban peren kívül sikerült megegyezniük a feleknek abban, hogy az Eredeti Sacher-Torta címet a Hotel Sacher birtokolhatja, míg az Eduard-Sacher-Torta nevet a Demel cukrászda használhatja (a kissé zűrzavaros történetben Franz leszármazottja, Eduard magával vitte a Demelbe a tortakészítés mikéntjét). A köznyelv persze gyorsan elkeresztelte Echte-Sacher-Torténak (Igazi Sacher-Torta) a süteményt, melyet időközben a Demels’s Sacher-Torte (a Demel Sacher-tortája) néven árusítanak.

   És hogy mi is lehet a Sacher-torta titka? Egyesek szerint nem az összetevőkben kell keresni (maga az elkészítés is meglehetősen egyszerű), hanem a csokoládémázban, amit a Hotel háromféle, köztük lübecki és belga csokoládéból készít.

  A Hotel Sacher a tortát kissé túlcukrozott tejszínhab kupac társaságában, egy igazi, az Original Sacher Café kínálatából származó Wiener Melange mellett ajánlja elfogyasztani.

   Az én receptem dédnagymamám szupertitkosnak egyáltalán nem mondható szakácskönyvéből származik. Hogy honnan fürkészhette ki az elkészítés mikéntjét, ezt nem tudom, de az biztos, hogy Magyarország Bécshez legközelebb eső szegletében élt…

Hozzávalók

20 deka vaj

25 deka cukor

8 tojás

20 deka darált mandula vagy dió

10 deka étcsokoládé

12 deka liszt

Tölteléknek

Baracklekvár

Rum(aroma)

A csokoládémázhoz

10 deka étcsokoládé

5 deka vaj

Díszítésnek

Egész mandula- vagy diószemek

1. 10 deka étcsokoládét összeolvasztunk 5 deka vajjal és kihűtjük. Dédnagymamám recepteskönyvében 5 borda csokoládé szerepelt (amit a cirkalmas írásnak köszönhetően akár 5 hordának is olvashatnánk, de egész hordányi csokoládéról, ráadásul mindjárt ötről talán mégsem lehet szó). Ha vastagtalpú acéllábost és lassú tüzet választunk, akkor eltekinthetünk a vízgőz felett való bohóckodástól, nem lesz szemcsés a csokoládénk.

A sütőt előmelegítjük 175 fokra, a 25 cm-es kapcsos tortaformát kivajazzuk.

2. Elválasztjuk a tojásokat és két külön tálba tesszük őket. Összekeverjük a mixer segítségével a vajat a cukorral. Egyesével hozzáadjuk a tojássárgájákat is, jól elkeverjük a masszát. Hozzátesszük az olvasztott étcsokoládét, a darált mandulát vagy diót (az eredeti receptben mandula van, a mi kertünkben viszont 7 diófa, és mondhatom, dióval sem megvetendő a sütemény), majd a 12 deka lisztet. A tojásfehérjéket felverjük habnak és ezt is a tésztához adjuk. Először csak az egyharmadát, szépen óvatosan, hogy össze ne törjön, így fellazítjuk a tojássárgás masszát. Majd a maradék tojás-habot is hozzákeverjük.

3. Lassú tűzön, 150 fokon 60-65 perc alatt megsütjük. A sütőből kivéve egy rácson pihentetjük egy negyedórát, majd kiszedjük a tortaformából és megvárjuk, amíg tejesen kihűl.

4. Elfelezzük a tortakarikát, és jóféle baracklekvárral megkenjük a közepét, a tetejét és az oldalát is (ezek szerint Dédnagyanyó Demeléknél járt). Opcionálisan meglocsolhatjuk rum(aromá)val – amiről az eredeti receptben ugyan szó sem volt, de ennyire lehet rebellis a magyar konyhaművész.

5. A már ismert módon összeolvasztunk 10 deka étcsokoládét 5 deka margarinnal, majd bevonjuk vele a tortát. Ha nagyon folyna, akkor csináljuk két menetben: kenjük meg a felével, majd tegyük a tortánkat a hűtőbe. Ha megdermedt a csokoládé, jöhet rá a második fele. Szeretem, ha rusztikusan egyenetlen marad a csokoládé-felület.

6. Ha kész vagyunk a torta bevonásával (ne felejtsünk el némi csokoládét hagyni a lábos alján az arra járó kotnyeleskedőknek), tegyük a tortát a hűtőbe 10-15 percre, amíg a csokoládé szilárdulni kezd, de még nem teljesen kemény. Ekkor tegyünk bele mandula, vagy diószemeket díszítésnek. Született feleségek gondoskodhatnak csokoládémintákról is.

És hogy mennyire hathat a hely szelleme, mi sem bizonyítja jobban, mint az a párbeszéd, amit a Hotel Sacher elvitelre kínált Sacher-tortájáért való sorbanállás során hallottam. (Megjegyzem, az elegáns bordó papírtasak, arany S-betűvel az oldalán, melyben a tortát megkaptuk, meglehetősen tartósnak bizonyult ernyő-uzsonna-könyv-szállító funkcióban is).

Két jó bécsi, egy fiatalember és egy csinos fiatal nő állt a hátunk mögött.

-          Wie viel kaufen wir uns? (Mennyit vegyünk magunknak?) – kérdezte a fiú.

-          Gibt es noch so was, wie „uns”? (Van még olyan, hogy „nekünk”?) – kérdezte a lány.

Mondhatom, hogy a legfurcsább szakítós szöveg volt, amit valaha is hallottam. Reménykedem benne, hogy ahogy a Hotel Sacher és a Demel, a fiatal pár is megegyezett végül.

Forrásaim a Hotel Sacher és a Wikipedia (Deutsch) témába illő oldalai voltak.

Juhsajtos-sonkás tészta miniparadicsommal

Horvátországban jártunk, életünkben először. Pag szigetén voltunk, Pag városában, a nem túl szofisztikált nevű Pag apartmanban. Tehát Pago Pagón. Különleges táj, néhol tökéletesen kopár, egyes helyeken egy kis száraz fű aszalódik, és vannak helyek, ahol olajligetek, minifenyők váltják egymást. Ilyen volt az a tengerpart is, amit kinéztünk magunknak. Keveredve a tenger sós illatával igazi aromaterápiát jelentett. Kisfiam a zsebpénzéből búvárfelszerelést vett, amelyet vízálló óra (szintén zsebpénzből), dizájnos süncipő (az ő méretében csak a legjobb minőséget árulták, hiába az élethez kellegy kis szerencse), valamit a saját maga által, gumikarikákból, megfelelő tengerkék színkombinációban fűzött karkötők egészítettek ki. Csemetém addig kedveskedett, amíg hajlandó voltam a felszerelést felvenni és lenézni, hogy mi van a vízfelszín alatt – jobban szeretem azt képzelni, hogy csak én, de hát persze nem. Miután azt a rossz érzést is leküzdöttem, hogy én vagyok Darth Vader, legalább is, a lélegzésem a pipán keresztül úgy hangzott, kiderült, hogy egy másik világ, maga Narnia.

   A sziget legjobb hasznosításának – természetesen a turizmus mellett - a filmforgatást ítéltük, sokféle háttérként szolgálhat e táj. Winnetous, második világháborús partizános filmeket forgattak is szép számban a hajdani Jugoszláviában. A szürreális kopár dombok és a tenger kontrasztja alkalmassá tennék a szigetet a Csillagok háborúja egyes jeleneteinek (vö. Darth Vader) vagy más sci-fi és tengeri filmek (Narnia) forgatására is. Csak meg ne hallják ezt a filmesek, oda lenne a nyugalom, ami most még jellemzi a szigetet!

A helyiek is kieszeltek valamit. Bármilyen hihetetlen, de ezen a száraz füvön megél a juh, ami maga is olyan szürke színű, mint a sziklás talaj, amelynek köveiből épített kerítésekkel a sziget népe (amely, mint megállapítottam a kerítés népe is, még a tengerbe is elkerített részeket építenek maguknak sziklakövekből, hogy abban sütkérezzenek) jól elválasztott részekre osztja a tulajdonképpeni semmit. Látszólag semmit. Mert ebből a száraz szürkeségből juhtej terem, amiből kiváló, kemény sajtot készítenek, felhasználva hozzá a sót, amely a sziget gazdaságának évszázadok óta adja az alapját.

Szép darabot vettünk belőle, vörösbor mellé eszegettük esténként. És a klasszikus hármas, a sajtos-sonkás-paradicsomos részeként a tészta tetejére szórtuk. Azt hittem, marad belőle másnapra is. Tévedtem.

Juhsajtos-sonkás tészta miniparadicsommal

Hozzávalók

Kemény juhsajt

Füstölt, serrano-jellegű sonka (én fekete-erdeit vettem, csak hogy összekeverjem Keletet és Nyugatot, Északot és Délt a tányéromon)

Egy-két marok miniparadicsom

1 fej lilahagyma

2-3 gerezd fokhagyma

Oregánó

Bazsalikom

Olívaolaj

Spagetti tészta

 

A vizet feltesszük főni a tésztának.

Közben elkészítjük a tésztaszószt, egy akkora edényben, hogy majd a tészta is beleférjen.

Ehhez olívaolajon hagymát dinsztelünk. Átpirítjuk a sonkát, majd megfuttatjuk a serpenyőben  a fokhagymát is, vigyázva, hogy ne égjen oda. Rátesszük a paradicsomokat. Az egyiket kinyithatjuk, hogy a leve elég nedvességet szolgáltasson addig is, amíg a többiek levet eresztenek (így nem ég oda a többi hozzávaló). Fűszerezzük, lehetőleg friss fűszerekkel. A sóval óvatosan bánjunk, hiszen a sonka eleve sós (én már nem szoktam utána sózni).

Ha átpárolódott a paradicsom, készen is vagyunk a szósszal.

A közben elkészült tésztát rámerjük a szószra és átforgatjuk benne.

A sajtot zöldséghámozóval vékony pelyhekre vágjuk, a tányéron meghintjük vele a tésztát.

Tojásmentes.

Az idegen ország, idegen nyelv, más kultúra sok beszélgetés kiindulópontja lett. Édesapa megemlítette, hogy a XVIII. században élt Magyarországon egy ember, az utolsó, aki még tudott kunul. Ez persze megragadta gyermekeim fantáziáját, már csak azért is, mert a kunság jelét, a kunfoltot ők is magukon hordják. Latolgatni kezdtük, hogy a magyar nyelvnek milyen esélyei vannak vajon. Kisfiam úgy értelmezte, hogy nem túl jók, és diadalittasan a levegőbe csapott:

-          Hurrá, mi leszünk az utolsók!

Azaz olyanok, akik egy különleges helyzetet élvezhetnek. Ez az igazi pozitív hozzáállás!

Morzsabál

Cetlizek. Hogy el ne felejtsem, mert a gondolat aztán huss, mintha ott se lett volna. Aztán a cetlikből blogbejegyzések lesznek. Vagy nem. A baj akkor van – azt leszámítva, hogy időnként nem tudom elolvasni a saját kézírásomat - ha a cetlin levő feljegyzésből már magam sem jövök rá, hogy mire is gondolhattam, amikor ezt írtam például, hogy „nyúltáp jutazsákban”, vagy hogy „Tour de France-on 80-nal jönnek, de ő 120-szal”. Mielőtt végképp elfelejteném, hogy mit jelent a szavak véletlenszerűnek tűnő egymásutánja, készítettem az idei fel nem használt cetlikből egy kis gyűjteményt. Morzsabál az ünnepek után.

Kisebbik gyermekem is megkezdte német-tanulmányait az iskolában. Egyelőre nem lenne kötelező, de neki járnia kell. Nyilván jobb lenne helyette a napköziben játszani.

- Anyu, ezt a német-ügyet meg kell beszélnünk. Telepedik az ölembe komoly pofácskával -  Olyanokat kell mondanunk, hogy der Pinsel! (= az ecset).

’Ó, milyen felháborító!’ – kuncog magában a szülő, hangosan meg ezt mondja:

- És, mi ezzel a baj?

- De nekem fáj a torkom!

Hiába no, frányák ezek a német szavak…

…de azért nem annyira, hogy ne ismételgetné, amit az iskolában tanult, legyen az mondóka, szó vagy mondat.

-          Ich bin Krisi Téli, ich bin Krisi Téli. – azaz, Téli Krisi vagyok. Ezt nem kevesebbszer, mint naponta negyvenszer biztos, hogy hallottuk.

-          Ich bin Anyu Weiss. – kontrázok rá, a leánykori nevemet használva. Gondoltam, hogy kijavít, mert milyen hivatalos név is lenne az, hogy Anyu. Már hallom is:

-          Nem. Úgy mond, hogy: Ich bin Anyu Téliné Weiss!

Igen, az összes nevem közül szerintem is ez a legszebb, Anyu.

Sakk. Nagy szenvedély. Sajnos én nem osztom, és nem is vagyok már elegendő ellenfél. Az apja igen, de ezt az adagot, amire igény mutatkozik, nem lehet kielégíteni. Így gyakran előfordul, hogy Krisi magával kénytelen játszani. A parti végén megkérdezem tőle:

-          Ki nyert?

-          Hát én! – vágja rá büszkén.

A képzeletbeli ellenfél persze mindig az apja. Porba szokta alázni. Ödipusz könyörtelen.

Október van, az 56-os filmek korszaka. Hiába látszik úgy, hogy Molotov-koktélokkal győzni lehet a tankok ellen, a küzdelem egyenlőtlen. Nincs mese, a forradalmárok ügye meg van pecsételve. Kisfiam, aki ’Intéző’-típus, csóválja a fejét ekkora tehetetlenség láttán. Az van az arcára írva, hogy ő egyedül is megnyerné a tankcsatát.

Imádják a gyerekeim, ha hozzám bújnak, simogatjuk, cirógatjuk egymást. A kisebbik különösen sokat ül az ölemben, úgy mondjuk, „töltőn van”, a szeretet-töltőn. A feladatok meg várnak, ha kérem, hogy hadd menjek, így tartanak vissza: még csak 90 %-on vagyok!

Leánykám osztályában a fiúk megalakították a Sajtklubot, mert szeretik ezt az ínyencséget. Mimi szintúgy, ezért beszélgetésbe fogott a Sajtklub tagjaival, de mindkét résztvevő fél hamar felismerte a másik érthetetlen hozzáállását, így nem lett belőle munkakapcsolat. Mimi felvetésére ugyanis a Sajtklub-tagok ezt válaszolták:

-          Camembert???? Fúúúúúújjjj!!!!!!

A világ tele van rejtélyes dolgokkal. Például ezzel: Mit árulnak a bolhapiacon, bolhát?

Vagy itt van a könyv, amiben a valaha volt legsikeresebb, de levitézlett Tour de France-bajnok Amstrong doppingolásáról írnak: Mit lehet erről több száz oldalon írni? Hétfőn beszedett egy tablettát, csütörtökön egy másikat?

A tarsolyunkban sok magyarázat is van a dolgok működésére. Például az időjárási egyenlőtlenségekre, amikor az apróember hiába várja a telet: tévedésből tavaly esett le az idei hó!

Gyermekeimtől tudtam meg azt is, hogy a napszemüveg azért van a rock-énekesen, hogy ne látszódjon, hogy sír, mert annyira tetszik neki az ének. És milyen szerencse, hogy angolul énekel, nem baj, ha eltéveszti, mert úgysem érti senki!

Kisfiam udvarol: Anyu, szépebb a hajad, mint a pocakodban gondoltam!

A testvéri küzdelmeket rafináltan is lehet vívni. Kisnagylányunk például emígyen szól hozzánk az öccsével folytatott szópárbaj után:

- Anyukám, Apukám, ne haragudjatok, hogy a Krisi rajtam keresztül azt tanulta meg, hogy a nagyobbakkal lehet csúnyán beszélni!

Vita után viszont ki kéne békülni, hogy lehessen folytatni a játékot.

-          Krisi, ne veszekedjünk!

-          Jó.

-          Miért veszekedtünk, tiszta hülyék vagyunk, hogy veszekszünk.

-          Én nem! – és megint kihúztuk a „Vissza a startmezőre!” – szerencsekártyát.

A végtelenített dolgok iránti vonzalom genetikus. Biztosan van egy gén, amibe az van írva, hogy így kell számolni: egy, kettő, három, négy, öt, hat….ööö….. négy, öt hat, négy öt, hat…

Mindkét gyerek így számolt.

Jó, ha az ember nyitott szemmel, füllel, szívvel jár, mert a gyermekeitől is tanulhat.

Leánykánknak van egy kedvenc írója, Frances Hodgson Burnett, akinek számos műve közül három, gyermekeknek szóló könyve lett igazán világhírű (A titkos kert, A kis lord és A padlásszoba kis hercegnője). Csak hát ezt viszonylag gyorsan ki lehet olvasni, mi az, hogy „csak” három könyvet írt?

-          Mimikém, én überboldog lennék, ha három olyan könyvet írtam volna, amit az egész világon olvasnak.

-          Én akkor is boldog lennék, ha a blogomat naponta több mint százan olvasnák.

MINDEN KEDVES OLVASÓMNAK NAGYON BOLDOG ÚJ ÉVET KÍVÁNOK!

Szalonnával tűzdelt tejfölös gyöngytyúk krokettel körítve, húslevessel előtte

A téli szünet jó, mert tele van várakozással meg örömmel meg illatokkal.

A téli szünet jó, mert eggnogot lehet inni a meleg szobában, miközben kint ropog a hó. Vagy dörög az ég. Kinek-kinek globális felmelegedése szerint.

A téli szünet jó, mert lehet társasjátékozni. Ha a gyerekek megunták, akkor indulhat az igazi vérre menő küzdelem.

A téli szünet jó, mert végtelenített üzemmódban lehet filmezni. Akár pizsamában egész nap.

A téli szünet jó, mert sokat lehet olvasni. Reggel, ágyban.

Vagy betakargatni csöppjeinket, lelopózni korán a nappaliba és egyedül nesz(t)ezni. Anélkül, hogy 180 fokos szögben kitekerve a fejünket, újra megtekintenénk a teljes táncelőadást, vagy a legújabb kunsztokat. (Majdnem mindent – mosogatás, főzés, kertészkedés, blogírás – 180 fokban kitekert fejjel csinálok.) Persze, hogy tudom, mi lesz a beszélgetés forgatókönyve, ha kisebbikem utánam jön:

-        Azt tudod, hogy én előbb keltem fel? - kérdi ő.

-        Tényleg? És az nem számít, hogy még a sötétben betakargattalak, miközben mélyen aludtál?

-        Nem, én már éjjel egykor fent voltam!

Hm. A dac útjai kifürkészhetetlenek.

Szalonnával tűzdelt tejfölös gyöngytyúk krokettel körítve, húslevessel előtte

A gyöngytyúk, bár háziállat, az íze mégis olyan, mintha vadat ennénk. Első találkozásaim a gyöngytyúkokkal a Feneketlen-tó közelében estek meg. Ki tudja miért, a budai óvoda környékén gyakran parkolt a hetvenes évek közepén egy kamion, aminek kis rekeszeiben a gyöngytyúkok, ezek a gyönyörű állatok ültek. Annyira tetszettek, sokáig nem voltam hajlandó megenni őket. Végül győzött az ízük. Kisleányom is meggyőzte magát, hogy megeheti az őzpörköltet, emígyen: „Egyem meg Bambit? Bambi nem csak aranyos, hanem az íze is jó!”

Azért is szeretem ezt az ételt, mert leves és második fogás is lesz belőle. Azonkívül finom, még nem volt olyan vendég, aki a krokettel ne tunkolta volna az asztalnál a tálból, majd a konyhában a tepsiből a szaft maradékát. A hús persze huss, már régen elfogyott. Karácsony környéki vendégeink, barátaink, rokonaink és üzletfeleink könnyen találkozhatnak ezzel a menüvel a mi asztalunknál.

Gyöngytyúk és leves

Hozzávalók

2 gyöngytyúk – a gyöngytyúk elég kicsi állat, családi asztalra egy nem lesz elegendő

Füstölt szalonna csíkokra vágva

Leveszöldségek ízlés szerint (a zellert lehetőleg ne hagyjuk ki)

Sok tejföl

Majoranna

Só

Bors

levestészta

A tyúkokat megtisztítjuk, ha szükséges, a szalonnacsíkokat egyenletesen elrendezve a bőre alá tűzzük. Profik tehetik ezt spékelőtűvel (vö. Speck = szalonna, németül). Akinek ilyen nincs, mint ahogyan nekem sem, egyszerűen szúrjon egy éles késsel lyukat a bőrébe és tolja be rajta a szalonnacsíkot. Nagyon egyszerű.

Elkészítjük a húslevest: a gyöngytyúkokat és a hagymafejeket feltesszük főni. A fővő levest lehabozzuk, majd a megtisztított leveszöldségeket és a sót, egész borsot hozzátesszük.

Amikor a hús már félig megfőtt, és az ízéből valamennyit már átadott a levesnek, kivesszük a lábosból, feldaraboljuk, és amennyire lehet, kicsontozzuk (a combokból nem szoktam kivenni a csontot), majd tepsibe helyezzük. Lehetőleg az egyes darabok minél jobban maradjanak egyben. A leves levét sok tejföllel összekeverjük, óvatosan adagolva a forró levet, hogy a tejföl össze ne ugorjon. Leöntjük vele a gyöngytyúkokat úgy, hogy a tejfölös elegy ellepje. Majorannával meghintjük a húsokat és 175 fokon sütni kezdjük.

Sütés közben időről időre (negyedóránként) locsolgatjuk a saját levével. Addig sütjük, amíg be nem sűrűsödik körülötte, rajta a tejfölös lé, és a hús meg nem puhul.

Közben a levest gyöngyözve készre főzzük, és ne feledkezzünk el a levesbetétről sem, ami nálam csakis cérnametélt lehet.

Krokett

Nem írok mennyiséget, mert nem lehet elrontani. Legfeljebb sok lesz. Elfogy, nyugi.

Hozzávalók

Krumpli

Liszt

Só

Zsemlemorzsa

Étolaj a sütéshez

A krumplit héjában megfőzzük, lehúzzuk a héját és kihűtjük.

Krumplinyomón áttörjük.

Hozzákeverünk sót és annyi lisztet, hogy jól gyúrható legyen. Lassan adagoljuk, nem kell sok hozzá.

Kroketteket formázunk belőle, és zsemlemorzsában meghempergetjük.

Forró olajban kisütjük, szalvétára helyezzük, hogy felitassuk a fölösleges olajat.

Tojásmentes.

Dackorszak. Azt hiszem, diplomázhatnék belőle. Rendkívüli akarattal, érzelmi töltettel, képzelőerővel, makacssággal megáldott nagyobbikom, eszes lánykám olyan színvonalú és hosszúságú dackorszakot produkált, közvetlenül a többemberes babakorszaka után (= több ember szükséges a gyermek sírásmentesen tartásához a nap 24 óráján keresztül, ami nem jelenti azt, hogy rendelkezésre is áll ez a több ember), hogy viccesen azt szoktam mondani, biztosan átmenet nélkül fogunk átkerülni a dackorszakból a kamaszkorba.

   Volt, hogy az csúszott ki meggondolatlanul a számon, hogy „ha nem hagyod abba, pszichológushoz viszlek!”. Ami duplán butaság, mert egyrészt semmi bajom a pszichológusokkal, sőt, másrészt, ha egyszer tényleg szükség lesz rá, akkor büntetésszámba fog menni. Amikor a téli sötétségben megérkeztünk egy ügyintéző hely kihalt udvarára, arra lettem figyelmes, hogy egyre nagyobb csönd honol a hátsó üléseken. Majd egy remegő hangocska szólalt meg:

- A pszihihihihohoholóóógushoz jöttünk? – a röhögéstől majdnem kidőltem a kocsi ajtaján. Végül pszichológus nélkül is rendeződtek a soraink, voltak nyugodt éveink, és bár itt van, a kamaszkor nem támad olyan erővel (talán megszolgáltam már a magamét, mondja a remény hangja). Viszont kísértetiesen emlékeztet a dackorszakra. Bármit ajánlok fel, nem jó. Sem az ellenkezője. Sem az összes, a helyzetből lehetségesen következő ügylefolyás. Bármit is javasol a szülő, az idegesítő. Nem kicsit, nagyon.

-        Mért beszélsz velem így? – kérdezem én, a nyugalom rutinjával és a tehetetlenség érvrendszerével.

-        Nem beszélek így!

-        Dacos vagy.

-        Nem vagyok dacos!!! – olyan szenvedély árad a szavakból, hogy azt a Nemzeti Színház színészei is megirigyelhetnék. Ezen az elvetemült szülő hangosan és szívből jövően röhög. Fejlett (ön)kritikai érzékkel megáldott gyermeke pedig vele. Ettől persze még ez a párbeszéd heti rendszerességgel lezajlik. A szülő szíve pedig titkon reméli, hogy gyermekét elég önérvényesítő szándékkal sikerült felvérteznie a jövőre nézve.

(Sőt, lenyugodva még el is játsszuk mindketten a szenvedélyes mondatokat, de döntenie az arra alkalmas helyzetekben ettől függetlenül még neki kell.)

Borban sült kacsamell rozmaringgal, gombával, szalonnás nokedlivel tálalva

-Jijiiii dejeeeee! – ez volt az első mondat, amit a kisfiam kimondott és persze csak az anyai fül értette, hogy azt jelenti, ’Mimi, gyere!’. Egészen pontosan az anyai és a nővéri fül, hiszen a kislányom tudta, hogy őt hívja a testvére játszani. Neki szólt tehát az első mondat. A mindig vidám, sok mókát ismerő, megnevettető, a világról mindent tudó, a halandzsanyelvet tökéletesen (meg Anyulnál is jobban) dekódoló, a megvigasztaló, a közös játékra mindig kapható, a versenyfutó, együttrollerező, hintáztató, a vasárnapi reggelen mesétmondó, a bunkit építő, a napköziből kivevő, leckében segítő, az edzésre kísérő, a szülők távollétében vigyázó és szerető nővérnek.

Amikor Mimi Anyult elkísérte a „babamoziba”, azt mondta neki az orvos:

- Mégsem Húgod lesz, hanem kisöcséd! – amin valljuk be Anyul és Apul igencsak elámult, tekintve, hogy a nagy napig már nem volt túl sok idő hátra és az első rózsaszín ruhácskák már ott lapultak a kis komód fiókjában. Nos, Mimi ekkor is tudta, hogy mit akar, hogy nem véletlenül kell minden szembejövő babakocsist megállítani és a kisbaba neve és kora után érdeklődni, mert Mimi nem mást szeretne, mint testvérkét, legyen az fiú, vagy lány, Mimi ezt válaszolta tehát az orvosnak:

- Én akkor is szeretni fogom!

És ez így is van azóta is, kölcsönösen, hiába a korkülönbség, hiába a nembeli különbség, hiába ébredt a „nép” a tudatára és hiába kezdett lázongani a „fennhatóság” ellen. A hosszú hét végén, a sok iskola, lecke, különóra után, még mindig tudnak együtt játszani. Látom, hogy „hiányoztak” egymásnak a feladatok sodrásában.

Borban sült kacsamell rozmaringgal, gombával, szalonnás nokedlivel tálalva

Amíg gyermekeim lefoglalják egymást, engem lefoglal a konyha. Vagy én a konyhát. Mostanában feltűnt a hentes-pultban a kacsamell-filé. Nohát, mit is csináljunk vele?

Hozzávalók

Kacsamellfilé

Füstölt szalonna

Fehér bor

Friss rozmaring

Kis fejű barna sampinyon

Só

 (nem írok mennyiséget, elronthatatlan)

A füstölt szalonnát felkockázzuk és megpirítjuk egy mély serpenyőben. A sült szalonnakockákat és a kisült zsír felét kivesszük az edényből és külön-külön félretesszük. Célszerű a szalonnazsírt abba az edénybe tenni, amibe a kifőtt nokedlit tesszük majd.

A kacsamelleket egymás után mindkét oldalán megpirítjuk, és szintén félretesszük, amíg mindegyik kisül.

Ha ezzel kész vagyunk, felöntjük a kisült szalonnazsírt borral. És addig kevergetjük, amíg a lesült pörcdarabok elválnak az edény faláról. Visszatesszük a kacsamelleket és kiegészítjük a bort úgy, hogy ellepje a melleket. Hozzátesszük a gombafejeket. Megszórjuk rozmaringlevelekkel, és enyhén megsózzuk.

Addig főzzük, amíg a bor lényegében véve le nem fő róla, csak egy kisebb szaft marad belőle. Időnként óvatosan elrendezzük a kacsamelleket, hogy minden része átfőjön.

Elkészítjük a nokedlit. Összekeverjük a szalonnazsírral, hogy ne ragadjon, és a tetejét megszórjuk a kisült szalonnakockákkal.

Tejfehérjementes.

Az aprónép öntudatára ébredt és lázongani kezdett. így hozzánk is beköszöntött a testvéri viták ideje.

A testvéri küzdelmeket rafináltan is lehet vívni. Kisnagylányunk például emígyen szól hozzánk az öccsével folytatott szópárbaj után:

- Anyukám, Apukám, ne haragudjatok, hogy a Krisi rajtam keresztül azt tanulta meg, hogy a nagyobbakkal lehet csúnyán beszélni!

Vita után viszont ki kéne békülni, hogy lehessen folytatni a játékot.

-          Krisi, ne veszekedjünk!

-          Jó.

-          Miért veszekedtünk, tiszta hülyék vagyunk, hogy veszekszünk.

-          Én nem! – és megint kihúztuk a „Vissza a startmezőre!” – szerencsekártyát.

A szülőnek nem könnyű úgy igazságosnak lenni a testvérek között, hogy nagy lánya és kis fia van. Úgy adni jogokat és úgy kérni kötelezettségeket, hogy minden gyerek úgy érezze, igazságos helyzetben van. Hiszen a testvérféltékenységi háborúkat a szülők figyelméért és szeretetéért vívják. Jó, ha az embernek olyan okos nagylánya van, aki átlát a szitán, és azt kérdezi:

- Én nem tettetem magam cuki mókusnak, mint Krisi, de azért ugye szeretsz?

Hát persze, hogy imádjuk!  

Kókuszos csokoládés pite

Észak-Amerika a Hálaadást, ezt a nagyon amerikai, mégis európai gyökerű ünnepet ülte a napokban, amely az Egyesült Államokban hagyományosan november 4. csütörtökjére, Kanadában pedig október második hétfőjére esik. A Hálaadás ünnepének története VIII. Henrik uralkodásának idejére nyúlik vissza. A reformáció, mely Henriknek a válást tette lehetővé, változtatni kívánt a számos egyházi ünnepen is. Ezekből 95 volt egy évben (régi szép idők!), amihez hozzávéve az 52 vasárnapot, nagyjából megkapjuk a mai kor szabad szombatjait és fizetett szabadnapjait is tartalmazó naptárát. Ez bizony soknak számított a reformátorok szemében, és az egyházi ünnepnapok számát 27-re csökkentették. A puritánok az összes egyházi ünnepet meg kívánták szüntetni – a Karácsonyt és a Húsvétot is – és olyan új ünnepeket hoztak létre, mint a Böjt Napjai (Days of Fasting), amelyek a váratlan, fentről elrendelt katasztrófákra reagáltak, valamint a Hálaadás Napjai (Days of Thanksgiving), amelyek az Istentől jövő áldásokért mondanak hálát. 

   Ezt a hagyományt vitték magukkal az Újvilágba a kivándorló puritánok. Az első írásos feljegyzés az első Hálaadás-napi ünnepről 1621-ből, az új angliai Playmouthból származik. Ezen a napon az ünneplők valóban átélhették a Hálaadás szó értelmét. Az egybegyűltek az előző évben, 1620. november 11-én érkeztek az angliai Playmouth városából a Mayflower fedélzetén. Már az utazás is kimerítő volt, betegségek pusztítottak az utasok között. A hajó a lehorgonyzás után télre az öbölben maradt. Az utasok a fedélzeten laktak, és élelmet kerestek a parton. Tavasszal a hajó visszaindult Angliába, az életben maradt 102 utas pedig megpróbált boldogulni, vagyis szó szerint életben maradni. Ebben segítették őket a wampanoag indiánok, megtanították nekik a helyi halászatot, vadászatot, a kukoricatermelést és a juharszirup kinyerését. Az első szüret után, 1621-ben ünnepelte meg az életben maradt 51 (!) telepes, közösen az indiánokkal az első Hálaadás napját amerikai földön. A területből azután a Playmouth-kolónia fővárosa lett. A Hálaadás mostani hagyományait, melynek szerves és elengedhetetlen tartozéka a sült pulyka és a sütőtökös pite, a XIX. század végén, a XX. század elején alakították ki, a polgárháború ütötte sebek begyógyítására, az egységes nemzeti identitás kialakításának segítésére.

  A Hálaadásnak, a szüret, a termények betakarítása utáni köszönetmondásnak Európában is vannak hagyományai. Ilyen a német Erntedankfest, amiből a mai Oktoberfest nőtte ki magát. Valamint a Márton-napi vigasságok, mert a hagyomány szerint ezen a napon fizették ki a cselédek, szolgálók, tanítók, papok, pásztorok éves munkadíját. A Márton-napi járandóság részét képezte a liba is.

   A puritánok jó helyre mentek, ha az Újvilág felé vették útjukat, hiszen az akkori körülmények talán még az 52 vasárnap munka nélkül való eltöltését sem tették lehetővé. Tartok tőle, hogy gyakran volt okuk Böjti Napokat tartani a rájuk törő katasztrófák miatt és igencsak hálásnak kellett lenniük a legkisebb jóért is. Mégis tudtak a kevésből is szépet alkotni, ennek a megnyilvánulása a maradékokból készülő foltvarrás, vagy a nagyszerű, kevés alapanyagból, kevés eszközzel (vö. hozzávalók kiméréséhez bögre, mint mértékegység) és lehetőleg gyorsan elkészült ételek is. Igazi népművészet az övék, felesleges cirkalmak nélkül. Tiszta forrás. Mint a népzene. Gyakran visszatérő beszédtémánk leánykámmal, hogy melyik zenei stílust választanánk, ha csak egy maradhatna a világon. Nagy csatát vív a swing a latinzenével, miközben a rock már-már becsúszással szereli a világzenét, mégis azt hiszem, ha csak egy maradhat, akkor a népzene lenne az.

Kókuszos, csokoládés pite

Szeretem az amerikai pitekultúrát, ebben is a népiesség, egyszerűség, praktikusság megnyilvánulását látom. Ezt a receptet egy amerikai blogban találtam. Az is igaz, hogy nem nevezném éppen puritán ételnek, de nagyon finom. 

Hozzávalók

A tésztához

2 bögre liszt

Csipetnyi só

¾ bögre vaj vagy margarin (kb. 12 deka, ha valaki hedoniosta módon tartana otthon konyhai mérleget)

6-8 evőkanál hideg víz

10 deka étcsokoládé

A pudinghoz

2/3 bögre kristálycukor

¼ bögre + 1 ek. kukoricakeményítő

Csipetnyi só (az eredeti receptben egy teáskanálnyi van, na ezt például sosem fogom megérteni)

3 bögre édesítetlen kókusztej (egy tejpótlásra szolgáló kókusztej-készítményt választottam, aminek egy része volt csak igazi kókusztej, de az íze így is elég kókuszos volt)

2 ek. vaj

½ bögre kókuszreszelék (ez nem volt benne az eredeti receptben)

4 tojássárgája

1 tk. vanília-kivonat (vaníliás cukor is megteszi)

A tetejére

5-6 deci habtejszín

Porcukor ízlés szerint

Habfixáló

Vanília-kivonat

3 ek. kókuszreszelék megpirítva

Összedolgozzuk a lisztet a sóval és a margarinnal. 3 evőkanalanként hozzáadjuk a hideg vizet. Tényleg összeáll tőle a tészta.

Kinyújtjuk akkorára, hogy szép fodros szélet tudjunk neki hajtogatni. Kizsírozott, lisztezett pitesütő tepsibe tesszük, és csinosan elrendezzük a széleit.

175 fokra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt készre sütjük.

Apróra vágjuk a csokoládét. Amikor a tésztát kivesszük a sütőből, a tetejére szórjuk a csokoládét és egyenletesen elrendezzük rajta. A forró tésztát a csokoládé először elolvad, majd a tészta hűlésével megkeményedik.

A tojássárgájákat egy külön edényben felverjük.

Összekeverjük a keményítőt, a sót, a kókusztejet, a kókuszreszeléket, a cukrot és a vanília-kivonatot egy vastagtalpú acéllábosban. Lassú tűzön, folytonos kevergetés mellett főzni kezdjük. Mielőtt felforrna, meregetünk belőle a tojássárgájákhoz, összekeverjük, többször megismételve a folyamatot. Ha a tojásos elegye kellően meleg, az egészet visszaöntjük a lábosba és forrásig keverjük. Ekkorra be fog sűrűsödni. A tűzről levéve hozzáadunk 2 evőkanál vajat, majd hűlni hagyjuk.

Ha kihűlt a tészta és a krém, akkor a krémet a tésztára simítjuk.

A tejszínhabot keményre verjük a porcukorral, a vanília-kivonattal és a habfixálóval. A puding tetejére simítjuk, és megszórjuk a megpirított kókuszreszelékkel. Hűtőben hagyjuk összeállni.

A recept leírásáig jutottam, amikor gondolkodóba estem, hogy mi legyen a vége. Az élet megadta a választ, mely egy kisebb fajta, de hivatalosan is azzá nyilvánított természeti katasztrófa képében érkezett. Kis falumra sosem látott ónos eső szakadt, a fák pedig az elektromos vezetékekre. Trafóházak robbantak és máris tisztában lehettünk vele, hogy mit is jelent az elektromosság hiánya. Nagy szerencse, hogy van egy kis vaskályhánk és sok gyertyánk. Utolsó 3 szál gyufa is akadt. Aztán meg órás sorbanállás a boltnál, hiszen a faluból nem engedtek ki. Tulajdonképpen az is nagy szerencse, hogy tegnap este még beengedtek. Igaz, hogy tűzoltóautók sorfala közt, akik, mint indiánok a macsetével az őserdőt, úgy vágták a benzines fűrésszel az útra dőlt fákat előttünk.

Még nincs vége, de talán a kiengesztelő Böjtölés Napjai segíthetnének. És ha már túl vagyunk rajta, akkor meghímezhetjük a pólóinkra a „Túléltem a kisszakácsi ónos esőt” feliratot és megtarthatjuk a Hálaadás Napjait. De addig még ki kell élvezni ezt a természeti csodát, mert férjem meglátása szerint, lehet, hogy több ilyen sohasem lesz.

Resztli. Bécs 4.0

A bécsi polgár tudja mi a jó és él is vele. Ebben az összeállításban azokról a helyekről esik szó, amelyek méltán fontos helyet foglalnak el Bécs gasztrotérképén, de a korábbi összeállításokban (Würstelstand, Naschmarkt, Kávéházak) nem esett még szó róluk. Resztli. Maradék.Pofátlanság így nevezni, hiszen bármelyik darab világbajnok.

 Julius Meinl am Graben – üzlet a Grabenen

A Meinl nekünk, magyaroknak is ismerős, hiszen üzlethálózata a rendszerváltozás után Magyarországon is megjelent. Sőt, az idősebbek arra is emlékezhetnek, hogy a II. világháború előtt is működtettek üzleteket itt. A nagymamám például mindig azt mondta a sarki kisboltra, amit már réges rég a Közért Vállalat üzemeltetett, hogy lemegyek a Meinlbe. Amit én úgy értettem, hogy lemegyek a mennybe, aminek nem volt értelme, tekintettel arra, hogy oda felmenni szokás, de hát ki tudja.

Japán teaház

Csíkos tészta

Szénhidrátpolc

Ezen a sarki bolton kívül a Meinl Rt.-nek 1939-ben már több mint 1000 üzlete volt európaszerte. A vállalkozás egy 1862-ben I. Julius Meinl által alapított, zöldkávét árusító, bécsi első kerületi boltból indult ki, ahol később már pörkölték is a kávét. A kávéhoz aztán egyéb, magas minőségű élelmiszerek is csatlakoztak. A marketinghez nagyon értettek, a Meinl jól ismert logóját, a piros fezes mór kisfiúfejet Joseph Binder, osztrák grafikus tervezte 1924-ben. Az évezred végén aztán úgy döntött a Meinl család, hogy az élelmiszerüzlet-hálózatot eladja, az ausztriai üzleteket a Spar- és a Rewe-konszern, a kelet-európaiakat a belga Delhaize vette meg. A család az eredeti kávépörkölő-üzletágat tartotta meg magának és egy üzletet a Grabenen. Ezenkívül néhány lengyel bolt is megmaradt és egy chicagói kávéház.

   A Grabenen található boltban nem lehet végigmenni folytonos nyálcsorgatás nélkül. Elképesztő a választék. Kávé természetesen, aztán lekvárok, fűszerek, borok, sajtok, sonkák garmadája. Tésztafélék, színesek, csíkosak, mindenféle alakúak. Majonézes saláták, hidegkonyhai készítmények, olajbogyók, kimért savanyúságok. A teát két kimonós japán hölgy árulja egy „japán teaházban”.  Csokoládé, édesség, karamella, pékáru. Nosztalgiatermékek, poszterek is kaphatóak és egy vendéglő is helyet kapott a falak között.

   Magyar terméket lehet-e kapni vajon itt, ahol az élelmiszerek a világ mind a négy sarkáról adnak találkozót egymásnak? Van pirospaprika, de nem az, amit én vennék meg, ha egy jó kis pörköltet készülnék főzni. A boros pult – vagyis inkább pultrendszer  - legalján, a LEGALSÓ POLCON találunk tokaji aszút. Villányi, badacsonyi, vagy egyéb magyar borvidék nedűi sehol. Szóba állunk az eladóval. Azt mondja, tudja, hogy vannak remek magyar borok (Villányt említi), de nem rendelnek, mert eladhatatlan. A tokajit is alig tudják eladni, mert nem ismerik. Értik? NEM ISMERIK. Budapesttől három órányira. Ha én lennék a magyar Agrármarketing Centrum, mindent megtennék, hogy megismerjék. Ennek egyik jó módja lenne ebbe a boltba bekerülni, hiszen a világ minden tájáról érkeznek ide turisták, ha csak pár órájuk van Bécsre, ebbe az üzletbe akkor is betérnek és nem kevés százeuróst hagynak itt, hogy magukkal vigyék az európai ízeket, mondjuk a Távol-Keletre, Amerikába, Ausztráliába. 

   Az üzletben, a lépcsőforduló korlátjának a tetején ott ül a kis mór, fából kifaragva. Figyeli az üzletmenetet, V. Julius Meinl birodalmát.

Tichy, a fagylaltszalon

Onnan lehet tudni, hogy megérkezett a tavasz Bécsbe, hogy kinyílik az ibolya a Tichy. Nem véletlenül várják sokan ezt az időpontot, a felhőtlen fagyizások, a fagyifelhők idejét. Alig lehet választani a sokféle nagyméretű fagyikehely közül, én mégis a cég reklámarcát, a Marillenknödel-t, azaz a barackos gombócot ajánlom. Elsőre kicsit hülye ötletnek tűnik. Minek megcsinálni egy édes ételt egy másik édes alapanyagból? De nem kell mindig okoskodni, mert a végeredmény ellenállhatatlan. Ez az igazi fagyigombóc. Vanília fagylalt, melynek a közepén barackszósz van, a gombóc pedig cukros darált mogyoróba van forgatva, pont úgy néz ki, mint egy prézlibe hempergetett túrógombóc, a híres kremsi Marillenknödel mása. A fagyigombóc család tagja a Himbeerknödel (málnás gombóc), amely mákborítást kapott, valamit a Schokoknödel – a név nem igényel magyarázatot - és a Schneeball, azaz hógolyó is. Ez utóbbi közepén déligyümölcs szósz van, a külseje pedig apró habcsók pöttyökkel van kirakva. Sokáig nem tudtam eldönteni, hogy déligyümölcs, vagy téligyümölcs? Végül is a déligyümölcsök télen kerülnek a boltokba. Teljesen indokoltnak érzem hát ezt az ízkombinációt. A fagylaltszalon zászlóshajójára olyan nagy az igény, hogy ezt a terméket nem csak itt kínálják, hanem sok vendéglátóhely csalogatja vendégeit a Tichy-gombócok plakátjaival. A fagyigombócok haza is vihetőek. Én most például nagyon bánom, hogy nincs a mélyhűtőmben egy pár adagocska.

Szalon

A fagylaltozóban a hagyományos módon, tölcsérben, kispohárban is lehet fagyit kapni – a környéken hömpölyögnek a fagylalt szerelmesei – azonban ha erre vetett a jó sorsunk, akkor mindenképpen üljünk be a fagylalt-szalonba, amelynek berendezése egy biedermeier otthon szalonjára emlékeztet. Minden habos, minden rózsaszín, minden csillog. Hellokitty, Barbie és Mylittlepony legszebb álma.

A Tichy család második generációja üzemelteti a fagylaltszalont, amely szlogenje szerint 1955 óta „biztosítja a bécsiek édes életét”.

Trześniewski – a kimondhatatlanul jó szendvics

Nem is annyira kimondhatatlan, „magyarul” Trezsnyevszki. Sosem találnák ki: ezt a boltot is a Grabenen alapították, 111 éve, méghozzá Franczisek Trześniewski, aki egyenesen Krakkóból érkezett.

A kínálat apró szendvicsek, kis sörrel. A toplista élén a szalonnás-tojásos szendvics áll. Kapható 22 féle szendvics, ebből 18 a kezdetek óta változatlan receptúrával, szalámis, gombás, paprikakrémes, paradicsomos, tonhalas, lazacos, tojáskrémes, elvitelre is, akár vegetáriánus, vagy halas összeállításban is. A kencefincék összetétele titok. Az elmúlt több mint egy évszázadban sokféle újítást próbáltak ki, például megpróbálták automatizálni a szendvicskenést, de hosszútávon nem vált be, villát használnak. Meg válogatott, friss alapanyagokat. Igazi tartós sikert csak egy újítás hozott, az, amikor a húszas években feldarabolták a szendvicseket. Szokatlan a sörméret, szintén kicsi, nyolcadliter, a neve Pfiff. Talán éppen ebben a praktikus méretben és az ahhoz szabott árakban rejlik az azóta lánccá nőtt üzlet sikerének titka. Vagy a tojásfőzésben.

Haas & Haas – Teázó

A teabolt, amely a Stephansdom mögött található már első látásra is jó érzéssel tölti el az embert. Mintha csak egy középkori patikába lépnénk be, gyönyörű fából faragott polcok, mérlegek, csinos dobozok látványa fogad. Teák, gyógyteák illata lengi be a teret, maga az egészség esszenciája száll az orrunkba. Ami magával ragad, az mégis az igazi gyümölcsléből készült zselék és a gyönyörű teáskannák. Karácsonyi vásáruk is van, jó ajándék lehet egy csinos csomag egészség vagy finomság.

A figyelmes olvasó megtalálhatja a szerzőt a képen 

Gyümölcszselé

   

Seyidoğlu

Baklava, török pékségek

Bizony, a baklava és a török pékáru igencsak hozzátartozik Bécs gasztrokultúrájához. Tekintettel a Törökországban eltöltött évekre, elfogult vagyok a friss török búzakenyér utcára kiáradó illatával szemben. Nem tudok ellenállni a szezámmagos, fekete köményes kerek fehérkenyereknek, a simitnek, azaz szezámos karikának, az ayčöreknek, a félhold alakú süteménynek. A baklavának sem, de ha megkaptam az adagomat, félévig nem kívánom újra. Most lejárt a baklavamentes időszak és lelőhely után néztünk. Jó helyre, autentikusra ültünk be, Seyidoğluhoz. Mert a baklava nem ám akárhonnan, egyenesen Isztambulból érkezik mindennap frissen, repülővel. Kipróbáltuk a sárgarépásat, amihez jócskán adagoltak pisztáciát is. Teát is kaptunk, ajándékba. Cserébe a török szóért, amivel mindig sikerül meglepetést okozni. A baklavás tehát egyáltalán nem baklövés, sőt!

Manner

Nem csak vinnék (magyar termékeket), hoznék is. Túl kicsi a Manner nápolyi kínálata Magyarországon. Követeljük az Dragee Keksi Zartbitter Orange-t ide is! A félhold alakú keksz nem hiába ízlett annyira, 2014-ben az év keksze lett.

És igen, a Mannert is a XIX. században alapították. A recept pedig azóta változatlan, 5 ostyaszelet között 4 réteg cukorból, mogyoróból, kakaóporból és kókuszzsírból készült massza. A szelet mérete 49x17x17 milliméter, súlya pontosan 7,5 gramm. Mivel a mogyoró Nápoly környékéről érkezett, nápolyi szeletnek, Neapolitaner Schnitte-nek nevezték el. Kezdetekben darabonként árulták, mert egy-egy szeletet időnként minden polgár megengedhetett magának. 1924 óta árulják az ismert 2x5-ös csomagolásban. A nápolyikat Pergben gyártják, itt található a világ legnagyobb ostyakemencéje, amiben naponta 49 tonnát lehet kisütni.

Itt a vége, fuss el véle? Nem, semmiképp. Írni kell még a Heurigerekről, a Wiener Schnitzelről, a bécsi fánkról. Ezek még további tanulmányozást igényelnek. És hát „lassen wir uns überraschen”, hagyjuk magunkat meglepni, ki tudja mit hoz még Bécs és Ausztria gasztronómiai hedonizmusa?