A következő!

Ma házisárkány dúlfúl az m1-en.

Fociskártya a köbön

- Na, ne ijesztgessen! – ezt mondtam a kutya-macska boltosnak, aki mellékfoglalkozásként újságot és fociskártyát is árul, amikor elmesélte, hogy a 25 éves fiaival is járt ki bolhapiacra cserélgetni a kártyákat. Arra már én is rájöttem, hogy a jövő szezonban új album lesz esedékes. A kisfiamnak viszont hiába magyarázom, hogy biztos lehet benne, hogy a kártyákat a gyártók úgy adagolják, hogy egyes focisták csak a szezon vége felé kerülnek majd forgalomba. Ő ezt nem és nem akarja megérteni, legjobban 100 csomag fociskártyát szeretett volna Karácsonyra. Ha annyit nem is, azért Mikulás és Jézuska is hozott jó párat. Ezenkívül pedig marad a cserélgetés. Meg az azzal járó bonyodalmak.

- Anyu, Te mit csinálnál a helyemben? Norbi vissza akarja kapni azt a kártyáját, amit tegnap cserélt el velem, és azt mondta, hogy megver, ha nem adom vissza!

Nemcsak engem, az apját is megkérdezte. Egymástól függetlenül szinte szóról szóra ugyanazt mondtuk:

-        Add vissza a kártyát és mondd meg neki, hogy többet nem cserélsz vele, mert nem becsületes üzletember.

-        Nem, nem adom vissza!

-        Jól van kisfiam. Ez a te döntésed, és neked is kell viselned a következményeket.

Másnap a munkahelyi ebédlőben is elmeséltem a beszélgetésünket. Láttam, ahogy az életet nálunknál praktikusabb oldaláról szemlélők csóválják a fejüket ezt a szofisztikált bölcsész-választ hallva, és helyeslően bólogatnak a kisfiúnk álláspontjára. Egyes sportolók még azt is megüzenték neki, hogy alulról kell lebontani az embert.

-        Na, mi volt Norbival? - kérdeztük a kisiskolást a napközis foglalkozás végén, némi megkönnyebbüléssel eltelve, mivel láthatólag haja szála sem volt meggörbülve.

-        Semmi. Odajött hozzám, megkérdezte, hogy elhoztam-e a kártyát, én meg mondtam, hogy nem! És ezután elment.

Azt hiszem érdekérvényesítő-tanfolyamra a kisfiunkhoz kell beiratkoznunk.

Sütőtökkrémleves tökmagolajjal, snidlinggel

A sütőtökkel úgy jártam, hogy régebben nem szerettem, ám fognélküli, enni tanuló gyermekeim szájába olyan sebesen kellett bekanalaznom, hogy magam is megkóstoltam, mi lehet ebben olyan jó. Egész megkedveltem. A gyerekeim azóta tudnak rágni, a sütőtökből kiszerettek, én viszont benne ragadtam. Ha látok egy szép darabot a boltban, nem tudom ott hagyni. Leves formájában pedig mégis csak a család asztalára tehetem.

Hozzávalók

Egy kiló sütőtök

2 kisebb-közepes szétfővő krumpli

10 borókabogyó

2 ek vaj

1 l kockaleves (bio leveskockából)

Só

Frissen őrölt bors

1 ek alma- vagy borecet

Levesbetétnek

2 ek tökmag

1 ek apróra vágott snidling

4 ek tökmagolaj

3-4 ek olívaolaj

Pirított kenyérkocka

A tököt és s krumplikat megtisztítjuk, felkockázzuk. A borókát apróra zúzzuk. Mivel nincs mozsaram, egy húsklopfolóval jó párat ráütöttem a vágódeszkán.

A vajban röviden átpároljuk a tököt, a krumplit és a borókát, majd felöntjük az alaplével. Sózzuk, borsozzuk és közepes lángon kb. 15 perc alatt puhára főzzük.

Botmixerrel összepépesítjük a levest, hozzákeverjük az ecetet.

A kenyereket felkockázzuk. Egy tepsibe alufóliát teszünk, ezen eloszlatjuk a kenyérkockákat, óvatosan meglocsoljuk olívaolajjal. Alsó és felső lángon addig sütjük, amíg aranybarna nem lesz.

A tökmagolajat. a snidlinget és a kenyérkockákat a tányérban adjuk a leveshez.

Tejfehérjementes.

Tojásmentes.

Gluténmentes.

A focisalbum természetesen Nagyiékhoz is velünk utazott Karácsonykor. Nagynénje is belelapozott.

- Ó. Most már értem ezt a fociskártya-dolgot! – mondta, miután megcsodálta benne az idei szezonban játszó sok csinos sportolót.

Előkarácsony

Előkarácsonyt tartottunk. A segítsüti licitnyertese úgy kérte ugyanis a süti leszállítását, hogy az advent első vasárnapjára érjen oda egy távoli városba. Így azokat – diós aprósütemény-válogatást, másnéven karácsonyi süteményeket, úgy is, mint vaníliás kifli, moszkauer, diós puszedli – ma kellett megsütnöm. Ráadásul ebédre halat sütöttem, mert felfedeztem, hogy a szupermarket mirelitrészlegén csinos pisztrángokat árulnak kettesével csomagolva. Csak egy hétig hagytam, hogy izgassák a fantáziámat, aztán a tettek mezejére léptem…

Pisztráng citrommal, kakukkfűvel

A fantáziámat régóta izgatta az a kép is, amit a híres szakácskönyvben már régóta nézegettem, a látvány adta a recept alapját. Ráadásul a kertben még mindig hozza a leveleit a kakukkfű

Hozzávalók

Pisztráng

Citrom (ha lehet, bio)

Friss kakukkfűágak

Olívaolaj

Só

Fokhagyma

A pisztrángokat megmossuk (ha fagyasztott, sós vízben kiolvasztjuk, mintegy 2 óra alatt), szárazra töröljük, tepsibe fektetjük őket. Hasukat megtöltjük citromkarikákkal és kakukkfűágakkal. Meglocsoljuk olívaolajjal, és egy kis vizet is öntünk alájuk.

A sütőben 175 fokon körülbelül fél órát sütjük, amíg már csak egy kis víz van alattuk.

Közben olívaolajba préselünk 3-4 fokhagymagerezdet, egy fél teáskanál sóval összekeverjük. A halakat bekenjük a fokhagymás péppel, és a sütőbe visszatolva még kb, tíz percig sütjük őket, amíg a víz teljesen el nem párolog.

Tejfehérjementes.

Tojásmentes.

Gluténmentes.

Kisfiam nem volt feldobva a haltól, talán megijedt tőle, hogy az ételen eléggé látszik, hogy egy igazi élőlényből lett. Ezt, mondjuk meg tudom érteni, sohasem értettem a középkori lakomák képeit, hogy miért is jó az, hogy a különféle sültek úgy érkeznek a nagy tálakon, mintha még viselnék a gyönyörű tollruhájukat. És persze a kismalac, citromkarikával a szájában sem nyerő nálam. Hát szóval a hal alakú hal nagy feltűnést keltett gyermekeim körében.

Miközben a karácsonyi hangulatot gyertyafény és meghitt zene tette teljessé, nagyobbik gyermekem azt kérdezte:

-        Ez a hal tudta, hogy én fogom megenni?

-        Hát már hogy tudta volna, Mimikém, azt sem tudta, hogy a világon vagy, talán még azt sem, hogy ő maga a világon van.

-        Dehogyisnem tudta, hogy a világon van – szólt az ellenállás hangja – csak lehet, hogy már nem volt kedve élni, és épp ez lett a veszte.

Mindig mondom, hogy ez a gyerek menjen pszichológusnak (igaz, hogy ő erre meg azt szokta válaszolni, hogy dehogy is, nem akar rengeteg szomorú emberrel találkozni – mondom én, hogy ért a lélek dolgaihoz – a lelki szemeim előtt pedig megelevenedik az élni nagyon is akaró pisztráng, amelyik ellenállási mozgalmat szervez tenyésztői ellen).
 Mimi persze így rögtön saját magának is felmentést adott, hogy nem is olyan nagy baj, hogy megette azt a szegény lényt. Finom volt.

Ui: a fényképezőgépemet egy ügyes mozdulattal elhajítottam, így fellázadt a munka ellen, nem pisztráng ugyebár, hogy ficánkolnia kelljen. Úgy hallottam, a karácsonyi angyalok meglepnek majd eggyel...

 

Fociskártya: Epilógus 2.

Gokartozni mentünk a minap. Először.
- Jajj. el sem hiszem,. hogy mindjárt go-kartozni fogok! - szólt az aprónépaz autóban a hátunk mögül. Annyira izgult, hallottam a hangocskáján.
Kiderült a go-kart pályán, hogy az aprónép méreten aluli apróhal, nem ülhet be a go-kartba, nem éri el a lába a pedált. Így nem maradt más hátra, minthogy megnézze, amint nővére és édesapja az ajándékba kapott két jegy fejében sisakot kapnak a fejükre, végigszáguldanak a pályán és adrenalintól remegő térdekkel lejönnek onnan. Nagy önfegyelem kellett ehhez, a torokfojtogató szomorúságtól még a kedves pénztáros lány által felajánlott túrórudi sem kellett.
Még jó, hogy jött a mentőötlet: amennyibe a jegy került volna, azért az összegért kap fociskártyát. Kisfiam arca széles mosolyra derült. A kártya természetesen 5 perces hatótávolságon belül kapható is volt.
Mondom, hogy jó dolog ez a fociskártya!

Fociskártya EPILÓGUS

Azokat a kártyákat, amik még nem kerültek gyermekem birtokába, szépen lerajzolja magának. Még mondja valaki, hogy haszontalan papírfecnikről van szó...

Fociskártya, avagy mit adnál egy piros gémkapocsért?

 - Nem, fociskártyát nem vagyok hajlandó venni. – bizony, minket is elért a fiús szülők pénztárcáját kifosztó, a gyerekek rajongását kihasználó nagyszerű találmány, a fociskártya. Annyira bosszant, hogy papírfecnikért fizettetnek ki ezres nagyságrendű összegeket, hogy megmakacsoltam magam és nem akarok kifutni a focipályára, azaz nem vagyok hajlandó beszállni a ringbe. Még akkor sem, ha nagyon is egyetértek azzal a rádióban beszélő nagymamával, aki azt mondta, hogy ő a szülők rosszallása ellenére is megvette a barbie-babát az unokájának, mert ő nem szereti, ha egy gyerek sóvárog. Hát ez a két érzés csap össze a lelkemben és győz a nyakas magyar, hülye azért nem vagyok. Így aztán mindenki azzal főz, amije van, Vekerdy Tamás gyermekei macikkal barbiztak, az én gyermekem pedig barátaitól kapott az ő duplikátumaikból egy pár darabot. Valakitől a felmenői közül pedig üzleti érzéket is. Nem én voltam! Talán a nagymamám, aki a háború előtti időben leányanya gyermekeként pénzért mutogatott baglyot. Vagy kisfiam nagynénje, aki legendásan tud alkudozni. Törökországban töltötte gyerekkora egy részét ugyanis. Édesapánk pedig nem akart direktben nemet mondani a folyton-folyvást felmerülő kívánságokra, ezért lehetetlenül kis összegeket határozott meg elérendő vételárként. A csúcsot, ha jól emlékszem, az eredeti ár ötöde tartja. 
Szóval addig-addig cserélgette csemetém a kártyáit, amíg egy laza év alatt több mint 200-ra növelte a gyűjteményét. Hm. Ma is elmesélte legújabb szerzeményét: elcserélte Fabregast egy Bale-ért. Az nagyon ritka és értékes.
- Hát ki az a Bél? – kérdezte a tudatlan Anya.
- A Real Madrid legújabb sztárja.
- És ki az a hülye, aki hajlandó volt erre a cserére? – értetlenkedem, hátha közelebb jutok a megfejtéshez, hogyan lehet meggazdagodni.
- Hát én! – vágja ki a trompfot kisfiam.
 Úgy kellett minket Apjával együtt előszedni a vacsoraasztal alól.

 Pirított mogyorórémes torta

Van, aki a fociskártyákat gyűjti, van, aki a tortákat. Van, aki meg a mérleg-fiúkat (apukám, férjem, fiam mérleg). A családban négy fiúnak is ősszel van a születésnapja, így összegyűltünk nálunk egy négytortás ünneplésre. A választásom a nagymamám nemrég fellelt füzetében talált mogyorótortára esett.

Hozzávalók 
A tésztához 
8 tojás fehérje
28 dkg törökmogyoró
28 dkg porcukor
8 ek liszt

A krémhez 
8 tojás sárgája
8 ek cukor
10 dkg étcsokoládé
egy marék darált mogyoró
22 deka vaj

A mogyorót átpirítjuk egy teflonedényben és ledaráljuk.

A tésztához felverjük a tojásfehérjéket kemény habnak, majd lazán belekeverjük a cukrot és a mogyorót és a lisztet. 

Kis kapcsos tortaformában két lapban megsütjük. A sütőt 150 fokra állítjuk be a sütési idő kb. 20-25 perc. 

A krémhez a tojássárgájákból a cukorral lassú tűzön, vastag talpú lábosban krémet főzünk. Amikor kész (forrpontig szabad hevíteni), félrehúzzuk a tűzről, és beletördeljük a csokoládét.

Ha kihűlt, hozzákeverjük a darált mogyorót és a vajat. Ezzel a krémmel töltjük, vonjuk be a tortát.

Ízlés szerint díszítjük. Én most villával kis tejszínhabfelhőcskéket bigyesztettem a torta szélére.

Figyelem! a termék meglehetősen nagy nyomokban mogyorót tartalmazhat!

Kyle MacDonald kanadai blogger felelevenítette a „Többet jobbért” című gyerekjátékot, amelynek a lényege, hogy egy kis értékű tárgyat mindig egy kicsit értékesebbre kell cserélni. Kyle először egy piros gémkapocs kapcsán tette fel a kérdést: „mit adnál érte?” Az első csere során egy hal alakú tollat kapott a gémkapocsért. Kyle 2005 és 2006 nyara között 14 lépésben cserélte el egyre értékesebb tárgyait, míg végül egy filmszerepért cserébe egy házat kapott.
Hát nem a barkács-szakkörben tanították meg neki, hogyan kell gémkapocsból házat csinálni!

Persze, hogy kisfiúnk lelkesedése levett minket a lábunkról. A könnyelműbb Apa már vett egy csomaggal a kártyákból, és már én is tettem egy ígéretet egy csomagra. Már csak egy keveset kell aludni és unokája névnapjára Mama gyűjtőalbumot vesz. Így kell ezt csinálni! Remélhetőleg az üzleti érzék marad és gondtalan öreg napjainknak nézünk elébe.

EPILÓGUS: azokat a kártyákat, amik még nem kerültek gyermekem birtokába, szépen lerajzolja magának. Még mondja valaki, hogy haszontalan papírfecnikről van szó...

Gokartozni mentünk a minap. Először.
- Jajj. el sem hiszem,. hogy mindjárt go-kartozni fogok! - szólt az aprónépaz autóban a hátunk mögül. Annyira izgult, hallottam a hangocskáján.
Kiderült a go-kart pályán, hogy az aprónép méreten aluli apróhal, nem ülhet be a go-kartba, nem éri el a lába a pedált. Így nem maradt más hátra, minthogy megnézze, amint nővére és édesapja az ajándékba kapott két jegy fejében sisakot kapnak a fejükre, végigszáguldanak a pályán és adrenalintól remegő térdekkel lejönnek onnan. Nagy önfegyelem kellett ehhez, a torokfojtogató szomorúságtól még a kedves pénztáros lány által felajánlott túrórudi sem kellett.
Még jó, hogy jött a mentőötlet: amennyibe a jegy került volna, azért az összegért kap fociskártyát. Kisfiam arca széles mosolyra derült. A kártya természetesen 5 perces hatótávolságon belül kapható is volt.
Mondom, hogy jó dolog ez a fociskártya!

A mogyorótorta a képen leghátul látható.

 

Könyvek, könyvek, könyvek…

Egyik kedves szenvedélyemnek hódoltam a minap. Szüleim – szintén zenész...izé... könyvbarát - garázsából pakoltam elő jó pár könyvesdobozt. Majd egy évtizede vártak arra, hogy újra napvilágot lássanak. Ez már az utolsó előtti adag. Ahogy jut egy kis pénz, új könyvespolcsor kerül az új lakásba, valamint én, aki már nyálcsorgatva várom, hogy mikor pakolgathatok újabb adag könyveket. Az új polcokkal pedig új koncepciók is születnek. Most például az, hogy a keleti gyűjtemény darabjait térképszerűen helyezem el a polcokon, azaz a különböző keleti kultúrákról hírt adó kötetek egymáshoz képest úgy helyezkednek el, ahogyan a térképen is megtalálhatjuk őket. A könyvekhez fűződő szenvedélyes szeretetemen kívül az is motivál a könyvpakolásban, hogy még a gyermekeim gyerekkorában szeretném megtalálni a gyerekkori könyveimet. Ez az aktuális adaggal részint sikerült is, kivéve azt a kettőt*, amire legjobban fáj a fogam (igazából évek óta tudom, hogy az utolsó dobozban lesznek). Helyettük találtam rengeteg más kincset. Apukám tinédzserkori Jules Verne sorozatát (kisfiam le is csapott A tizenötéves kapitányra), régi Galaktika magazinokat Anyukám gyűjtéséből, Durrell-könyveket, dédnagymamám-nagymamám receptes füzeteit (ezeket beszkennelem majd, és szépen sorra főzöm belőle az ételeket, a leveseken kezdve a sort. Mert fogásonként külön írták a füzeteket, gyönyörű gyöngybetűkkel, dőlt írással, fekete tintával. Ilyen a címkefelhő a 20. század elején! És hát néhány olyan kötet is a kezembe akadt, amihez nagy képzelő erőre van szükség, ha velük kapcsolatban szeretnénk választ kapni a következő égető kérdésekre: mért születtek meg? Ki olvasta egykor és ki olvassa ma? Az örökkévalóság reményében rótta-e a sorokat a szerző a papírra? Ízelítőül néhány cím: Sztálin üzenetváltása az Egyesült Államok és Nagy-Britannia kormányfőivel 1941-1945 (1958-ból, tele „autentikus” szöveggel), Hasznos tanácsok a Hitopadésa meséiből (azt nem találtam, hogy hogyan jöjjünk ki a fizetésünkből gazdasági válság esetén, de mégcsak egy tuti paleós recept se volt benne sehol.) És a személyes kedvencem: A közigazgatás társadalmi problémái a mai Indiában (1986). Sejtésem szerint több száz oldalon arról lehet szó benne, hogy durvára senki nem csinál semmit. Megszereztem viszont a Húgom képregényes könyvét, amire annyira irigykedtem. És megtaláltam a rajzfüzetét is, aminek az első lapján egy lány fejéből gondolatfelhő pattan ki, amiben egy kutya van. Egyértelmű az üzenet: kutyát szeretett volna. Azóta állatorvos lett…

 Bableves

Nyilván nem találom fel vele a spanyolviaszt, de szeretném, ha a gyerekeim emlékeznének rá, hogy milyenek is voltak a gyerekkori ízeik. Bächer Iván írta, hogy a családjában senki nem jegyezte le a paradicsompüré receptjét, az annyira magától értetődő volt. És tessék, most nem sikerül reprodukálni azt a régi finom ízt. 
A bablevesben nem szeretem se a csipetkét, se a krumplit. Legalább kisebb a szénhidrát-tartalma. Ezt a mostani levest bográcsban főztem. 



Hozzávalók 
füstölt csülök, vagy sonka
bab (előző este beáztatva)
sárgarépa
fehérrépa
petrezselyem
 A rántáshoz 
olaj
liszt
pirospaprika
fokhagyma 

Feltesszük a babot főni a füstölt hússal együtt. Egy jó óra múlva hozzáadjuk a zöldségeket.

 Közben elkészítjük a rántást. Megfuttatjuk rajta a fokhagymát, majd ha kihűlt, hozzáadjuk a pirospaprikát is (hogy meg ne égjen). Ha a zöldségek megpuhultak, beletesszük a rántást a levesbe és legalább 10 percig főzzük (tovább is lehet) 

A végén megszórjuk az apróra vágott petrezselyemmel. Tejföllel tálaljuk.

Tojásmentes. 
Tejfehérjementes. 

 A könyvesboltokhoz életem párja is meglehetősen vonzódik. Hogy mást ne mondjak, az első randevúnk is egy könyvesboltban esett. Azóta is rendszeresen találkozunk könyvesboltban, arra való tekintettel, hogy ott várjuk be egymást, és aztán együtt jöjjünk haza. Mivel általában rám kell várni, így a férjem már több könyvet olvasott ki a boltban álldogálva. Legutóbb úgy esett, hogy én vártam őrá. Épp tanév eleje volt, a bolt bejárata mellett rögtön leárazott nyelvkönyvek voltak (nyelvtanár – is – vagyok). Köztük egy olasz könyv (hobbiolasztanuló vagyok, az utóbbi másfél évben a 6. leckéig jutottam). Méghozzá az volt a címe, hogy Gasztrokulturális kalandozások Olaszországban (gasztroblogger vagyok). Magyar szövegekkel, fotókkal, nyelvtani és szókincs feladatokkal, sok ismerettel és szép színes képekkel. Találja ki a kedves Olvasó, hogy hátam mögött a szeptemberi iskolakezdés minden örömével és kínjával, a zsebemben meglehetősen kevés konyhapénzzel vajon otthagytam-e a könyvet a boltban? Naná, hogy nem! Gyorsan a pénztárhoz siettem vele, és elővettem a bankkártyámat. Ekkor autóajtó-csapódást hallottam, lelki szemeim előtt már láttam is, hogyan bukom le a férjem előtt, hogy ilyen könnyelműséget művelek. Ijedtemben kiesett a kezemből a fizetőeszköz. Láttam, hogy a könyvesboltos fiúnak rosszul esett, hogy csak úgy elé hajítottam a bankkártyát.
- Jajj, már azt hittem, a férjem jött meg, és félek, mit szól, hogy csak úgy költöm a pénzt. – a költekező, unatkozó háziasszony szerepe hihetőnek tűnik ezen a környéken. Azt mégiscsak zsenánsnak éreztem, hogy a fizetésem maradék részeit költöm itt el.
 - Hát persze, persze – mondta megértő mosollyal az arcán.
- Én pedig szépen ártatlanul tovább fogok nézelődni itt, a táskámban a könyvvel – zártam le a beszélgetést (kint ugyanis viharos szél fújt).
- Természetesen! – mondta ő.
Hát erre szoktuk azt mondani a Húgommal, hogy Livin’ on the edge…. azaz két végéről a gyertyát.

*A két keresett könyv Bogáti Pétertől való, Az ágasvári csata és A hóvirág másodkormányosa jelenti a címük.