Előkarácsonyt tartottunk. A segítsüti licitnyertese úgy
kérte ugyanis a süti leszállítását, hogy az advent első vasárnapjára érjen oda
egy távoli városba. Így azokat – diós aprósütemény-válogatást, másnéven
karácsonyi süteményeket, úgy is, mint vaníliás kifli, moszkauer, diós puszedli
– ma kellett megsütnöm. Ráadásul ebédre halat sütöttem, mert felfedeztem, hogy a szupermarket mirelitrészlegén csinos pisztrángokat árulnak kettesével csomagolva. Csak egy
hétig hagytam, hogy izgassák a fantáziámat, aztán a tettek mezejére léptem…
Pisztráng citrommal, kakukkfűvel
A fantáziámat régóta izgatta az a kép is, amit a híres
szakácskönyvben már régóta nézegettem, a látvány adta a recept alapját.
Ráadásul a kertben még mindig hozza a leveleit a kakukkfű
Hozzávalók
Pisztráng
Citrom (ha lehet, bio)
Friss kakukkfűágak
Olívaolaj
Só
Fokhagyma
A pisztrángokat megmossuk (ha fagyasztott, sós vízben
kiolvasztjuk, mintegy 2 óra alatt), szárazra töröljük, tepsibe fektetjük őket.
Hasukat megtöltjük citromkarikákkal és kakukkfűágakkal. Meglocsoljuk
olívaolajjal, és egy kis vizet is öntünk alájuk.
A sütőben 175 fokon körülbelül fél órát sütjük, amíg már
csak egy kis víz van alattuk.
Közben olívaolajba préselünk 3-4 fokhagymagerezdet, egy fél
teáskanál sóval összekeverjük. A halakat bekenjük a fokhagymás péppel, és a
sütőbe visszatolva még kb, tíz percig sütjük őket, amíg a víz teljesen el nem
párolog.
Tejfehérjementes.
Tojásmentes.
Gluténmentes.
Kisfiam nem volt feldobva a haltól, talán megijedt tőle,
hogy az ételen eléggé látszik, hogy egy igazi élőlényből lett. Ezt, mondjuk meg
tudom érteni, sohasem értettem a középkori lakomák képeit, hogy miért is jó az,
hogy a különféle sültek úgy érkeznek a nagy tálakon, mintha még viselnék a
gyönyörű tollruhájukat. És persze a kismalac, citromkarikával a szájában sem
nyerő nálam. Hát szóval a hal alakú hal nagy feltűnést keltett gyermekeim körében.
Miközben a karácsonyi hangulatot gyertyafény és meghitt zene
tette teljessé, nagyobbik gyermekem azt kérdezte:
-
Ez a hal tudta, hogy én fogom megenni?
-
Hát már hogy tudta volna, Mimikém, azt sem tudta, hogy
a világon vagy, talán még azt sem, hogy ő maga a világon van.
-
Dehogyisnem tudta, hogy a világon van – szólt az
ellenállás hangja – csak lehet, hogy már nem volt kedve élni, és épp ez lett a
veszte.
Mindig mondom, hogy ez a gyerek menjen
pszichológusnak (igaz, hogy ő erre meg azt szokta válaszolni, hogy dehogy is,
nem akar rengeteg szomorú emberrel találkozni – mondom én, hogy ért a lélek
dolgaihoz – a lelki szemeim előtt pedig megelevenedik az élni nagyon is akaró
pisztráng, amelyik ellenállási mozgalmat szervez tenyésztői ellen).
Mimi persze így rögtön saját magának is felmentést adott, hogy nem is olyan nagy baj, hogy megette azt a szegény lényt. Finom volt.
Mimi persze így rögtön saját magának is felmentést adott, hogy nem is olyan nagy baj, hogy megette azt a szegény lényt. Finom volt.
Ui: a fényképezőgépemet egy ügyes mozdulattal elhajítottam, így fellázadt a munka ellen, nem pisztráng ugyebár, hogy ficánkolnia kelljen. Úgy hallottam, a karácsonyi angyalok meglepnek majd eggyel...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése