VILÁGBÉKE!

Az úgy volt, hogy nekem eszembe se jutott, hogy blogot írjak, mások mondták. Meg azt is, hogy írjam bele, amiket a gyerekeim mondanak. És akkor elkezdtem. És mások neveztek be ebbe a goldenblogba is, én nem is gondoltam rá, hogy induljak. És a legfőbb célom az életben a VILÁGBÉKE! De ha már így alakult, szavazz rám, kérlek! Nem lesz nehéz, a gasztroblog kategóriában pont az első blog a házisárkány. Itt: http://www.goldenblog.hu/szavazas.aspx?bId=1062
Ja és VILÁGBÉKE!

És köszönöm!!!!

Ciprusi mozaik

.

Amikor húsz éve először utaztam Törökország felé, a buszon egy idősebb hölgy mesélt róla. Kíváncsian hallgattam, hiszen semmit sem tudtam erről az országról. Azt mondta, hogy az ember beleássa magát a tengerpart meleg homokjába és beleszeret a mesés Keletbe. Most is az történt velem, ami már olyan sokszor. Figyelmesen hallgatom a beszélőt, akinek a szavaira mindig emlékezni fogok, csak még nem tudom, hogy a történet rólam szól.

Ciprus kultúrák mozaikja, görögök, törökök, lovagok, ottománok, brit gyarmatosítók. Iszlám és kereszténység. Ókori városok, lovagvárak, dzsámik, a legmodernebb autók

Gazimağusa (Famagusta) a XII. században a világ leggazdagabb városa volt. A várfalakon belül 365 templom volt, hogy minden nap másikban lehessen misét hallgatni. A legnagyobbikban koronázták meg Jeruzsálem királyait. Itt található az Othello bástya is, a Shakespeare által megénekelt történet helyszíne.

Amikor a tengerparti sétából ’hazaérkeztünk’, a kisfiamnak földbegyökerezett a lába: „Ez nem is a mi házunk!” – mondta, hiszen ő szó szerint értette, hogy szépen hazasétálunk.

A tengerben a kishalak odajönnek barátkozni, nagyon kíváncsiak. Amikor a kezemet nyújtom óvatosan feléjük, a hasam alatt úsznak el fürgén, tudván, hogy a lomha, nagytestű állatok nem fordulnak meg olyan könnyedén.

Cipruson nyáron sohasem esik az eső.

A girnei (Kyrenia) lovagvár bejáratát nem találjuk. Körbejárjuk az épületet, kisfiam egy szellőzőnyílásra mutogat, hogy az lesz az, de hát nem. Basszus, ezek elfelejtettek kaput építeni! Végül megtaláltuk, egy szinttel feljebb kellett volna nézni – régebben víz vette körül a vár lábát. A melegben dől a víz rólunk, mire megérkezünk. A várban sok izgalmas faajtó van. Az egyik a csemetéim szerint a vészbejárat.

A várban többféle múzeum található, pl. egy hajóroncs is ki van állítva, amit ott találtak nem messze a parttól. Az ókorban süllyedt el, olajat, mandulát szállított, még a magok is megvannak. Egy másik részen egy ősi temetkezési helyet mutatnak be, egyrészt úgy, ahogyan azt megtalálták (csontvázzal), másrészt maketten, bemutatva a különböző kamrákat a föld alatt, amelyekben a használati tárgyakat helyezték el, és a legbelső részen pedig a halottat. Egy kisfiú fantáziájának ez éppen eléggé érdekes. Remélem nem fognak behívatni az óvodába, hogy a gyerek csontvázakról és halottas kamrákról beszél... Igaz eddig inkább arról van szó, hogy egy csodálatos hajót fog építeni éjszaka úgy, hogy kilopózik a barátjával, a Bálinttal. És azon a hajón minden lesz, még kertészkedhetek is.

Apukám elvitt minket a ciprusi pusztába, egy cipőboltba. Enkomi romváros mellett kellett elhaladni, amit lakói 3000 éve hagytak el, nem tudni miért. Talán az éppen akkor, a Szalamiszból elmenekült királyfi által alapított, a szintén Szalamisznak nevezett tengerparti városba költöztek, vagy költöztették őket. Szóval félsivatag, romváros, félsivatag, félsivatag, cipőbolt. Tele jobbnál jobb cipőkkel (márkás is), potom áron. Az i-re a pontot azonban egy innen nem messze található másik bolt tette fel: ott strucctojást árulnak. Hűtve, frissen, a héját kifúrva, dekorációnak, „csodálatosan” megmunkált egyedi darabokat, például asztali lámpának feldolgozva. És strucchúst is. Sohasem álmodtam volna, hogy van ilyen bolt, pláne ilyen helyen. Kíváncsi lennék a forgalmukra (a dolog egyébként logikusabb, mint első ránézésre tűnik, struccfarm mellé épült az üzlet).

Életem második legfinomabb „hamburgerét” ettem itt. Balik ekmek a neve, azaz halas kenyér. Szezámmagos hosszúkás zsömlébe olívaolajon grillezett halakat tesznek, salátával, hagymával. Csípős uborka és apró paprika is já

r hozzá. A férjemmel jókat nevetgélünk azon, hogy ez mennyivel jobb, mint a Fishmac – nem is szabadna egy mondatban említeni őket. (A legfinomabb „hamburgert” pedig Aksaray városában ettem, egy pénteki vásárnapon, az pedig döner volt, fél török kenyérbe ágyazva, sok paradicsommal, uborkával, hagymával – káposztával még véletlenül sem – a visszaúton már előre fentük rá a fogunkat, de kiderült, ezt csak akkor árulják, amikor vásár is van.)

Szent Barnabás kolostora gyönyörű épületegyüttes. Apukám szerint onnan lehet tudni, hogy mi nem igazhitű görögök vagyunk, hogy nem megyünk be a korláton belülre, és nem csókolgatjuk végig az összes ikont és freskót. Meglehetősen szép számú műalkotás található a falakon. A kolostorban kerengő is van, előírásszerűen. A kolostorkertben minden megtalálható, ami az itteni élethez kell: datolyapálma, olajfa, citrom, narancs. Szent Barnabás János apostollal érkezett Ciprus szigetére, ma a sziget védőszentjeként tisztelik. Az jár a fejemben, hogy akit évszázadokkal ezelőtt erre vetett a sorsa, nem biztos, hogy valaha viszont látta a szülőhazáját, a családját. Sokukat itt temették el, Szent Barnabást is. Mauzóleuma egy közeli épület. A kolostor mellett több kutya hűsöl az árnyékban, az egyikük elkísér minket. Mint egy kis idegenvezető mutatja az utat, biztos a turistáktól leste el, merre van a járás. A szentember koporsója a föld alatt található, lépcsőn kell lemenni, a kutya nem akar leengedni. Apukámat, a falkavezért végül leengedi. Ő lehívja magához a kutyát, így mi is lejutunk. A kutya megpróbál ásni, de nagyon kemény a talaj, nem sikerül neki. Talán csontot érez, és azért nem akar minket a közelbe engedni, mert védi a tulajdonát.

Nagyon szeretem hallgatni, ahogy a müezzin énekel. Talán ketten énekelnek, felváltva. Egyikük különösen hosszú szüneteket tart az egyes sorok között, így fokozva az izgalmakat. Próbálom magamban visszaidézni a dallamát. Lehetetlen vállalkozás.

A kikötő egyik éttermében kávézunk. Éppen visszaérnek a turistákat szállító hajók a tengeri kirándulásról. Befarolnak, és úgy állnak a helyükre, szájtátva figyelem, mennyire ügyesek a hajósok. A kikötői utazásszervező fiúktól érdeklődöm a Népművészeti Múzeum felől. Felemelt ujjal lájkolják, hogy törökül szólok hozzájuk (jól gazdálkodom azzal a kevéssel, ami van), és megkérdezik, honnan jöttem.

Az odaúton a repülőtérről taxi visz a házig, egy órás út vár ránk. Ugratjuk egymást a férjemmel: tudnál baloldalon közlekedni, balkézzel sebességet váltani, úgy hogy török nyelvű a gps – és éjszaka van? A sofőr kiszáll egy rövid időre – akkor látjuk, hogy strandpapucsban van… A visszaúton már rááll a fülem a nyelvre, érteni vélem a gps-t – viszont az autópályán még mindig nem tudnék előzni pont fordítva. Igaz a párásodás is fordított: éjszaka kívülről csapódik ki a meleg levegő az autóüvegre, belül a klíma miatt sokkal hidegebb van.

Kisebbik csemetém fél a repüléstől – jobban, mint én. A hazaúton is megfogtuk a felszálláskor a nővérkéjével a két kezét, ő pedig becsukta a szemét. Az izgalom, meg a sok élmény hatására legközelebb Budapesten nyitotta ki, szépen átszunyókálta az utat viharzónástul.

Már itthon nézzük az időjárásjelentésben megjelenő térképet, és feliratot, miszerint a Földközi-tenger hőmérséklete 29 fok (itthon a levegőé 18). A gyerekek észreveszik, hogy Ciprus kisebb, mint Magyarország. Apró vitézem kommentje: mert gyengén harcoltak (a ciprusiak).

Azt mondják, úgy kell eljönni valahonnan, hogy hagyjunk még megnézni valót, hogy máskor is visszavágyjunk. Jó pár dolog van még Cipruson, amit szeretnék megnézni, de a visszavágyás biztosan nem ezen fog múlni.

Sumák

Padlizsánsaláta szumákkal

A mindennel felszerelt igazi török bolt polcán megláttam a szumákot (sumac), és eszembe ötlött, hogy erről a fűszerről már mintha hallottam volna, hogy ez a Közel-Kelet kedvelt fűszere. Itthon utánanéztem, és valóban így van, sőt a padlizsánhoz is kifejezetten ajánlják. Milyen szerencse, hogy abból is éppen bevásároltam, hiszen a sokféle színben, méretben kínált csodaszép zöldségnek nem lehet ellenállni. Most halványlila, fehércsíkozású képviselőire esett a választásom.

A szumákot állítólag nálunk is többfelé lehet kapni. Ha letagadnák a boltban, mondjuk azt: semmi sumák, hol a szumák?

Hozzávalók

4 kisebb padlizsán

2 paradicsom

Fél citrom leve

1 csokor petrezselyem (mármint magyar csokor, a törököknél egy csokor akkor

a, mint nálunk egy egész bolt teljes kínálata, kevesebbet venni nem lehet)

Olívaolaj (hmmmm helyi termelőtől vásárolt igazi olívaolaj, ezt natúr kenyérrel mártogatni is isteni

Szumák

3 gerezd fokhagyma

Só

A padlizsánokat megmossuk, sütőben 180 fokon körülbelül fél óra alatt megsütjük, kihűtjük.

Közben elkészítjük az öntetet: az olívaolajjal összekeverjük a szumákot, a zúzott fokhagymagerezdeket, a sót. A paradicsomokat félbe, majd vékony szeletekre vágjuk. A petrezselymet törökösen durván felaprítjuk.

Ha kihűlt a padlizsán, felkarikázzuk, és egy tálon elrendezzük körkörösen úgy, hogy közéjük majd egy-egy paradicsomszeletet illeszthessünk. Meglocsoljuk a padlizsánszeleteket a citromlével, hogy meg ne barnuljanak.

Amikor kész vagyunk a zöldségek elrendezésével, megöntözzük a fűszeres olívaolajjal, majd megszórjuk a petrezselyemmel.

Lehetőleg hűtőben, letakarva érleljük még egy-két órát.

Nekünk erre most nem jutott időnk. Sajtos pirítóst ettünk mellé, és ayrant (sós joghurt ital) ittunk hozzá. Tehát egy kis natúrjoghurttal is megbolondíthatjuk művünket.

Tejfehérjementes.

Gluténmentes.

Tojásmentes.

Kisleányomnak igen élénk a fantáziája. Most például azt mondta, hogy beszélget azokkal a kishalakkal, akiket a búvárszemüvegén át lát. Igaz eddig nem valami szószátyár népeknek ismertük a halakat, de hát sohasem lehessen tudni. Először még hallani vélte a hangjukat is (csicsergő), de aztán ez a verzió feledésbe merült, maradt a metakommunikáció. És ez igaz is, a halnézés technikája például az, hogy valaki viszonylag mozdulatlanul van a vízben, mert a kíváncsi halacskák köré gyűlnek, és a búvárszemüveggel rendelkező többiek (már aki be meri dugni a fejét a vízbe) megnézhetik a vidám és játékos halacskákat.

Magamban jókat kacarásztam ezen a halakkal való beszélgetésen, egészen addig, amíg eszembe nem jutott, hogy a magam portája előtt is sepergessek. Történt ugyanis, hogy egy meglehetősen hosszú buszúton egy nem túl jól halló rokonom mellett ülve kitűnően elbeszélgettem vele. Ha kellett bólintott, volt, hogy a fejét csóválta, miközben persze az elsuhanó tájat nézte. Csak akkor jöttem rá, hogy egyáltalán nem hallotta, amit odáig beszéltem, amikor végül nem egy eldöntendő, hanem kiegészítendő kérdést tettem fel. Amit ugyanis egyetértő bólogatásnak, biccentgetésnek véltem, az csak a busz rázása volt…

Mediterraneo

A tavaszi-nyár eleji csevelyek visszatérő kérdése: hova mentek nyaralni (vagy a gazdasági válságra való tekintettel: mentek nyaralni?). Erre adott válaszom így hangzott: igen, a vidéki Nagypapához …… Ciprusra. És ez így is van, hiszen gyermekeim Nagyapója Cipruson építi a kapitalizmust. Annak is az északi felén (és nem a fővárosban). Nagyon vártuk hát, hogy elmehessünk erre a melegebb éghajlatra, még akkor is, ha én történetesen kifejezetten utálok repülni, és ezt persze nem mutathatom a gyerekeim előtt (a szomszédasszonyom azt javasolta, eszegessek mogyorót az idegek megnyugtatása végett, de én egy hatásosabbnak vélt megoldással éltem: egy Underberg miniüveget tettem a kézipoggyászomba...) Izgatottan ültünk hát a fedélzeten, kislányom végignézve a repülőbe hömpölygő tömegen, azt találta kérdezni: ők mind Ciprusra mennek? - - Nem, néhányan kiszállnak útközben – na jó, erre szerencsére nem került sor, hanem mindenki megérkezett a Szerelem szigetére, ahol nyáron sohasem esik az eső, izgalmas látnivalók, fehér homokos partú égszínkék tenger és a legjobb fajta mediterrán konyha várja az utazót.

Mediterrán lecsó

Egy tésztaszószos üvegen egyszer azt a feliratot olvastam: mediterrán zöldségek. Hmmm ez csak jó lehet, mondhatni a lehető legjobb kombináció. De mik is azok a mediterrán zöldségek? Olyan izgalmasan hangzik…kiderült a tizedmilliméteres betűk kisilabizálása után, hogy az bizony nem más, mint padlizsán és cukkini. Oké de azért….valami izgalmasabbra számítottam.
Hát íme, itt egy izgalmas mediterrán zöldség: az okra, vagy törökül bamya, ami tulajdonképpen a hibiszkusz bibéje. Ez is került a lecsómba, (naná, ilyen a magyar, azért még nem bújik ki a bőréből, mert más kultúrába érkezett), amit ki lehet tunkolni isteni, szezámmagos, fekete köményes fehér török kenyérrel, amit mindig frissen árulnak, lehet belőle tésztaszósz (akár összekeverve a szarvacskával vagy pennével és sütőben rá lehet még pirítani egy kis sajtot), vagy rizzsel natúr hússzelet körete. Állítólag jól csúszik rá a sör és a fröccs.

Hozzávalók
5-6 paradicsom
1 szép fej vöröshagyma
2 kisebb cukkini
1 közepes padlizsán
30 deka bamya főzve vagy konzerv alakban (ez utóbbi nálunk is kapható)
Egy kis paprikát is belecsempésztem, épp csak az íze kedvéért
2 gerezd fokhagyma
1 tk só
olivaolaj
Zöldfűszerek frissen, vagy szárítva, minden, ami ehhez az ízvilághoz illik: elsősorban oreganó, aztán ott van a bazsalikom, majoranna, provánszi fűszerkeverék
2 dl sűrített paradicsom

A lecsót tulajdonképpen a szokásos módon készítjük el: az olívaolajon el kezdjük dínsztelni a hagymát, közben pucoljuk a cukkinit, felkarikázzuk, a szeleteket negyedekbe vágjuk, azt is rádobjuk, aztán a paradicsomot kockázzuk fel, felöntjük egy kis vízzel is, aztán következik a padlizsán, hasonlóképpen járunk el vele, mint a cukkinivel. Végül a bamya, a fűszerek, a só, belezúzzuk a fokhagymát is, és hozzálöttyintjük a paradicsompürét. Addig főzzük, amíg a zöldségek meg nem puhulnak, illetve a szósz kellőképpen besűrűsödik (15-20 perc).

Tejfehérjementes.
Tojásmentes.
Lisztmentes.

Barnaszőkenőm (és itt most elnézést a szőkéktől, és a nőktől, csak a tipizálás miatt mertem ezt a jelzőt leírni, amúgy nem értek egyet az ilyesfajta megkülönböztetésekkel, sőőőőőt, most azt inkább a kevésszámú, de mégis létező férfiolvasókra való tekintettel el is hallgatom, hogy feminista vagyok, és az egyik kedvenc graffitim, hogyaszongya: „God is black. – és kicsit lejjebb más írással: „Yes, she is.” – „Isten fekete” „Igen, és nő”), naszóval leánygyermekem nagyon belejött a búvárkodásba, és az úszkálásba, annyira, hogy kitalálta: fejenáll a vízben (valószínűleg a kézenállásra gondolhatott, de ezt azért tisztáztuk, mielőtt orral szántja végig a homokos tengeraljat). Kisebbikem pedig ÚJABB TITOKZATOS ÉS FÉLELMETES állatokról tart kimerítő hosszúságú kiselőadásokat, de csak a vízben, mert a titokzatos és félelmetes állat a szárazföldön meghallja és akkor mérges lesz. Érdeklődésemre, miszerint, ez azt jelenti-e, hogy az a félelmetes földi állat tud-e magyarul, némi hümmögés volt a válasz, mert az természetesen szembetűnt neki, hogy itt nem a mi nyelvünkön beszélnek, sőt miután leadtam a rendelést a pincérnek, azt mondta nekem: olyan furán beszélsz.*

*A török meglehetősen hasonlít a magyarhoz hangzásában, ha nem figyelünk oda, akár magyarnak, vagy magyar halandzsának is tűnhet.

Galaktikus Mimibuli

Mimi mindig is szerette a bolygókat, csillagokat, ezért idén a Naprendszer adta a keretet a születésnapi parti játékaihoz. Már tavaly is kétségeim voltak, hogy amikor játszani kezdünk, a gyerekek nem fognak-e egy laza mozdulattal félresöpörni, és asztalontáncolós tombolós buliba fogni, de nem, fel sem merült bennük, szépen hagyták magukat elvarázsolni. Szerencsére idén sem volt ez másképp, noha a kétségeim csak fokozódtak az elmúlt év óta. De azért megpróbáltuk. Lehet, hogy egy-két év még benne van a pakliban.

A játékok kitalálása a legnehezebb feladat, sokfelé kutattam, mire összeállt a repertoár. Igaz, több elemet átvettünk a korábbi évek varázslós, illetve honfoglalós bulijaiból, de így legalább emlékeztettünk a kisfiamra, aki dínóknak gyűjt gyógynövényt, kalózokkal hadakozik, lovagként vív csatákat, megnyeri a formula 1 világbajnokságot, mindeközben mi csak azt látjuk, hogy hat éve csak szalad, szalad és szalad, miközben nagyon beleélős fejet vág (már a pocakomban is futott, és a pelenkázó asztalon is, hanyattfekve, hiszen felegyenesedni még nem tudott). Na szóval vannak játékok, amik mindig olyan fényben tűnnek fel, amiben mi szeretnénk, ha akarjuk kifordított bundakesztyű, vagy papucs orrán pamutbojt….

A gyerekek szépen egymás után megérkeztek, és az emeleti gyerekszobából kezdtek olyan hangok leszüremkedni a földszinti nappaliba, amik kétségessé tették, hogy jó egészségnek örvendenek-e mindannyian (igen, homloktörölgető szmájli). Na éppen emiatt találtuk ki a szervezett játékot. Pedig idén az igazi nagyágyúk el sem jöttek… Mire mindenki megérkezett, egy süvítőhang kíséretében lepottyant az égből egy meteorit kő is, éppen a gyerekszoba elé. Egy levélbe volt csavarba, amiben az ufók segítséget kérnek a gyerekektől. Eltévedtek, és azt kérik, hogy a gyerekek mutassák be a Naprendszerüket, hogy beazonosíthassák azt. A meteorit igazából egy rádió, és azon keresztül hallgatják az űrhajóban, hogy miket mondanak.

A játékokat a bolygók köré voltak csoportosítva tehát. Mindegyik bolygóhoz tartozott egy kártya, az egyik oldalán a képével, a másikon egy kis útleírással. Mivel a jószerencse úgy hozta, hogy a gyerekek az ökotáborban éppen ezen a héten voltak Planetáriumban, elég tisztességesen felismerték vagy a kártyán található képről, vagy a rövid leírásról, hogy melyik bolygóról van szó.

Két csapatot is választottunk, a Csillagokat és a Bolygókat, hogy annál izgalmasabb legyen a játék. Egy-egy feladat nyertes csapata elnyerte a bolygókártyát a leírással együtt.

Az első feladat az Uránuszhoz kapcsolódott, és ez az Almatánc volt. Itt szűkös fantázia öhöm időszűke miatt nem került közelebbi meghatározásra a játék és az Uránusz kapcsolata, csak annyiban, hogy az alma is olyan szép kerek, mint a bolygók. A játék lényege pedig abban áll, hogy a gyerekek párokat alkotnak, a homlokuk közé egy almát szorítanak, és úgy táncolnak, amíg az alma ki nem esik a homlokuk közül. Az utolsó pár csapata nyeri a kártyát. Az almát a gyerekek a játék után rendeltetésszerűen használták fel.

Ezután a kinti ugrálós játékok következtek.

A Napfogó, mely tulajdonképpen egy halászfogó. Keresünk egy vállalkozó szellemű gyermeket, a fejére illesztünk egy napformájú korongot, ő lesz a fogó. Ha megfog valakit, akkor ketten kergetik a többieket. Mint ahogy a Nap is magába olvaszt mindent, ami a közelébe kerül, úgy a fogó is magába olvasztja a megfogottakat, azaz lánccá alakulnak, és úgy kergetik a többieket. A nyertes csapat az, akinek a játékosa utoljára marad (ezt többször is el kellett játszani).

A Szaturnusz, a leglátványosabban gyűrűs bolygó. Mi más is lehetett volna itt a játék, mint hullahopp karikázás. Párokban versenyeztek a gyerekek. Nem is volt egyszerű, sokan itt találkoztak először a hullahopp-karikával (mint ahogyan a szörppel is – mivel többféle okból sem vagyok hajlandó ilyenkor kólát, fantát és hasonlóakat venni; volt gyerek, nem is egy, aki a szörpsűrítménybe azonmód, hígítás nélkül belenyalt, hiába a Nagyi készítette szörpök is lassan a múlt homályába vésznek…).

A Merkúr az istenek hírvivőjéről kapta a nevét, aki az úton levők istene is, így hozzá a bolygó hollandi nevű fogó kapcsolódott, a hajóról elnevezve, amely nem találja a kikötőjét. Ezt úgy kell játszani, hogy a gyerekek kört alkotnak. Ketten kiállnak, ők lesznek a fogók. Kiválasztanak másik két gyereket, akiket meg akarnak kergetni. A körön kívül, ellentétes irányba kell szaladniuk, és az a páros nyer, aki előbb visszaér a helyére.

A Mars a háború istenéről kapta a nevét. Egyértelmű, hogy az Adj király katonát! nevű, jól ismert játék került erre a helyre. Nagyon élvezték a gyerekek. Kicsit drukkoltunk, hogy sérülés ne legyen, nem is lett szerencsére.

A Plútó messze esik a Naptól, 2006 óta nem is számít már bolygónak. Sok tehát a sötétség, az árnyék rajta. Kifeszítettünk egy nagy lepedőt, a gyerekek elhelyezkedtek a két oldalán, és az egyik csapatnak ki kellett találnia, hogy a másik csapatból kinek az árnyékát látják a lepedővászonra kivetülni (úgy álltunk, hogy a Nap minél nagyobb árnyékot vessen rá). Nem volt különösebb kihívás, ámde nagyon jó szórakozás.

A nyugalmasabb játékok sora következett, amiket bent is lehet játszani (ez a hétvégi szélviharban épp idejében jött).

A Jupiter vörös-fehér csíkozású, a nagy viharok keltik ezt a képet. Azon a feladaton kellett párosával elgondolkodniuk a gyerekeknek, hogy hogyan tudnak egy papírlap mindkét oldalán végighúzni egy ceruzát anélkül, hogy felemelnék a hegyét. Nagyon elmés és jó megoldások születtek. Az „igazi” megoldás nem ennyire szabadon szárnyaló, mint a gyermeki fantázia, a Möbiusz-szalag lett volna. A gyerekek viszont a levegőben forgatták a papírt, behajtották, csúsztatták, így tényleg nem emelték fel a ceruza hegyét, mégis végigért a csík a lap mindkét oldalán.

A Vénusz a szerelem és szépség istennőjéről kapta a nevét. Mivel a gyerekek nem csak szépek, hanem okosak is, ezért egy okos-totót kellett kitölteni, ami a marslakók létezésétől kezdve a Naprendszer leghidegebb pontján át a legmagasabb hegycsúcsig szemezgetett az érdekességek közül (nem, -235 fok a Neptunusz Triton nevű holdján, 25 km Olympos Mons a Mars nevű bolygón). A 13+1 kérdést egy-két hibával sikerült megválaszolnia minden párnak.

A Földhöz Activity tartozott, amihez a Naprendszert érintő szavakat tartalmazó kártyákat sk gyártottuk le. Csak mutogatni és rajzolni kellett. Apullal különösen jól szórakoztunk azon, hogy a gyerekek félmozdulatokból is megértik egymást. Például valaki kitárta mindkét karját, és már vágták is rá a többiek: Naprendszer!

A Hold tiszteletre a Sajtból van a hold! című örökbecsű slágert kellett eldallani karaoke segítségével. Itt kicsit megingott a játék menete, mert a gyerekeket alig lehetett elválasztani a mikrofonoktól.

Azért szerencsére kíváncsiak voltak a játék végére. Ez pedig a jólbevált kishalhorgászat volt Neptunusz bolygó, és Neptun, a tenger istene áthallás miatt. A gyerekek ügyesen kifogták a gumilapból készített halakat, és jól megjegyezték a hátán található mintákat. Tudták, hogy nekik az ezzel a jellel ellátott kis ajándékot kell megtalálniuk.

Konkrétabb utasítást nem adhattam, mert valaki éppen szomjas volt, így én már arra értem ki a kertbe, hogy a gyerekek saját maguktól rájöttek, hogy az összes bolygókártyát egybeolvasva kell bejárniuk a Naprendszer bolygóinak az útját (a kártyán található utasítások szerint), hogy a körtefa a kiindulópont, ami a Napot jelképezi, és olyan sorrendben kell a kártyákat elolvasni, ahogyan azok a Nap körük keringek. Éppen a kettős elágazású fánál, azaz a Jupiternél tartottak, mire utolértem őket. A kis csomagban található anyósnyelvet és buborékfújót szépen fújogatták, a famatricákat és a nyulas csiptetőket cserélgették, amíg megterítettünk.

Az uzsonna a szokásos volt: pogácsa, sült csirkecomb, fasírtgolyó, kukorica és görögsaláta . A túrótorta után jött az ajándékozás. És a karaoke felszerelés megkaparintása.

Az ufók egy újabb kőbetekert levélben megköszönték a segítséget és elröppentek.

A gyerekeknek viszont persze, hogy alig akarózott hazamenni…

Mi is jól éreztük magunkat velük, pedig a kiscsillagok levonulása után úgy is érezhettük volna magunkat, mintha egy armageddon söpört volna rajtunk keresztül. De ez, csak úgy mint az izomláz, csak másnap derült ki.

Kicsi nagylányunk a lefekvéskor még megkérdezte, hogy a meteorit a Vénuszról jött-e vajon.

Rozmár vs. ősi csiga

Lapzárta után érkezett!

Felmerült bennem, miközben írtam a bejegyzést, hogy kicsi fiam hátha a rozmárokat látta a tévében, és azokat nézte meztelen csigának, Végül is ránézésre hasonló, és az agyar is stimmel. Rákérdeztem hát, de kiderült, hogy nem a rozmárról van szó. Bizony jól értettem, egy hatalmas csigáról, akit ősi csigának hívnak és a foga nagyon tiszta, tisztább, mint az embereké.

Képtelen természetrajz

A kisfiam nagyon szeret mesélni az állatokról. Például, hogy a cincér cinegél, és ezt úgy csinálja, hogy bólogat a kis fejével. Meg hogy ő már majdnem fogott egy mókust, de az éppen hogy ki tudott szaladni a kezei közül. És ott van az a bogár is, amelyik Franciaországban él, kék, zöld piros, és sárga, és ha lepisil, megnő az izmod. Meg a hatalmas meztelencsiga, amelyiknek két agyara van, és erősebb a gepárdnál is (gondolom gyorsabb is lehet, ha utol tudja érni). A félelmetesebb állatok bemutatásánál kutató tekintettel nézi az arcom, hogy kifürkéssze, igaz-e mindez, amit ő elmesél. Mert ha igen, akkor baj van… Miért is ne lehetnének ilyesfajta lények is a világon, amikor olyan képtelenségek is léteznek, mint a spenót, vagy a meggy. Az a jó kis cseresznye, ami savanyú, és egyesek még a süteménybe is beleteszik….

Meggyes pite

Ez az úgynevezett egyensúly tészta. Minden összetevőből annyiszor 4 dekát kell venni, ahány tojásunk van. A tepsi mérete dönti el, hogy mennyiből készítsük. Ez a recept a hagyomásnyos méretű tepsihez szól. És természetesen bármilyen gyümölcsöt lehet a tetejére szórni, Liga margarinnal készítve pedig tejfehérjementes.

Hozzávalók

5 tojás

20 deka vaj vagy margarin (én itt csalni szoktam, mivel nem akarom a hűtőben takargatni azt az 5 deka margarint, az egészet beleteszem – jót tesz neki, igaz, diétásabb nem lesz tőle)

20 deka porcukor

20 deka liszt

2-3 ek. rum

fél kiló gyümölcs

A süteményt ebben a logisztikai sorrendben elkészítve a leggyorsabb megoldáshoz jutunk.

A sütőt előmelegítjük 175 fokra. A tepsit kivajazzuk, kilisztezzük.

A tojásokat elválasztjuk, a sárgákat egy külön tányérba tesszük, a fehérjéket egy keverő tálba.

Kimérjük a cukrot és a vajat egy másik keverőtálba.

A robotkar segítségével felverjük a fehérjéket habnak. Innen kezdve viszonylag gyorsan kell dolgoznunk, hogy össze ne essen (viszont megspórolunk egy robotkar mosogatást).

Összekeverjük a vajat a cukorral, és egyesével hozzáadogatjuk a tojássárgájákat. Azért van erre szükség, mert különben megcsomósodik a vaj.

Hozzákeverjük a rumot, majd a lisztet.

Óvatosan belekeverjük a tojáshabot úgy, hogy először az egyharmadát adjuk hozzá a masszához, és ha az már fellazult, akkor a többi részét is.

A tepsibe töltjük a tésztát, a tetején elrendezzük a meggyet-gyümölcsöt.

Az előmelegített tepsiben 40 percig sütjük. Ha a tészta pirul, és a széle kezd elválni a tepsi falától, akkor jó. (ha még nem, akkor még „szalonnás”, egy kicsit nyers belül).

Porcukorral meghintve tálaljuk.

Tejfehérjementesen LIGA margarinnal.

Mivel eléggé el nem ítélhető módon a szülők, Anyul és Apul még nem szánták rá magukat, hogy valamilyen gerinces, de agyaratlan, lehetőleg szőrös, és a gepárdnál kisebb lény tegye vidámabbá a Nyúlgyerekek napjait, hát ők azokkal az állatokkal játszanak, amik a kertünkbe tévednek: gilisztákkal, bogarakkal, csigákkal. Főleg csigákkal. Építettek is nekik a teraszon egy egész kis várat, bástyákkal, árokkal. Sajnos a csigák másképp gondolták, alig várták, hogy becsukjuk a teraszajtót, azt kiáltották: SZABADSÁG! - és huss, már ott sem voltak.

Az a valahai kislány is hasonlóakat gondolhatott, amikor kis bádogból készült homokozó vödrét teleszedte vagy 20 éticsigával, és a finom ebéd után maci helyett velük tért lepihenni az ágyikójába. Az Édesanya, mit sem sejtve nyitott be a szobába, hogy megnézze be kell-e takargatnia a kislányát vajon. Alig hitt a szemének: A kicsike, édesen alvó lányka körül és rajta művészi rendezetlenségben számos csiga kúszott-mászott. Az állatokért nem különösképpen rajongó Édesanya kibírta, hogy sikítozás nélkül gyűjtse be róla a vadállatokat, és tegye ki a szűrüket a kertbe.

A Mostani Kislány is szerette volna megismételni a történetet, anélkül persze, hogy ismerte volna, és mivel eltelt pár évtized, annak a modernizált változatát adta elő. Egy szép kis papírhajót hajtogatott, telerakta kisebb méretű, de szépszámú csigával, és be akarta rakni az autóba, amikor vásárolni indultunk.

- Mimikém, ezek a csigák szerteszét fognak mászkálni, amíg mi vásárolunk. – mondta Anyul, aki jól ismeri már a csigák furfangos észjárását.

- Dehogyis, Anyu, ezek teljesen bealudtak! – mutatott az alvást színlelő mozdulatlan kavicsokra Mimi.

De Anyul nem volt meggyőzhető, főleg, hogy kölcsönautóval járunk. Így a csigák egy bokor aljában várták haza kis barátaikat (már amelyik el nem szökött).