Amikor húsz éve először utaztam Törökország felé, a buszon egy idősebb hölgy mesélt róla. Kíváncsian hallgattam, hiszen semmit sem tudtam erről az országról. Azt mondta, hogy az ember beleássa magát a tengerpart meleg homokjába és beleszeret a mesés Keletbe. Most is az történt velem, ami már olyan sokszor. Figyelmesen hallgatom a beszélőt, akinek a szavaira mindig emlékezni fogok, csak még nem tudom, hogy a történet rólam szól.
Ciprus kultúrák mozaikja, görögök, törökök, lovagok, ottománok, brit gyarmatosítók. Iszlám és kereszténység. Ókori városok, lovagvárak, dzsámik, a legmodernebb autók
Gazimağusa (Famagusta) a XII. században a világ leggazdagabb városa volt. A várfalakon belül 365 templom volt, hogy minden nap másikban lehessen misét hallgatni. A legnagyobbikban koronázták meg Jeruzsálem királyait. Itt található az Othello bástya is, a Shakespeare által megénekelt történet helyszíne.
Amikor a tengerparti sétából ’hazaérkeztünk’, a kisfiamnak földbegyökerezett a lába: „Ez nem is a mi házunk!” – mondta, hiszen ő szó szerint értette, hogy szépen hazasétálunk.
A tengerben a kishalak odajönnek barátkozni, nagyon kíváncsiak. Amikor a kezemet nyújtom óvatosan feléjük, a hasam alatt úsznak el fürgén, tudván, hogy a lomha, nagytestű állatok nem fordulnak meg olyan könnyedén.
Cipruson nyáron sohasem esik az eső.
A girnei (Kyrenia) lovagvár bejáratát nem találjuk. Körbejárjuk az épületet, kisfiam egy szellőzőnyílásra mutogat, hogy az lesz az, de hát nem. Basszus, ezek elfelejtettek kaput építeni! Végül megtaláltuk, egy szinttel feljebb kellett volna nézni – régebben víz vette körül a vár lábát. A melegben dől a víz rólunk, mire megérkezünk. A várban sok izgalmas faajtó van. Az egyik a csemetéim szerint a vészbejárat.
A várban többféle múzeum található, pl. egy hajóroncs is ki van állítva, amit ott találtak nem messze a parttól. Az ókorban süllyedt el, olajat, mandulát szállított, még a magok is megvannak. Egy másik részen egy ősi temetkezési helyet mutatnak be, egyrészt úgy, ahogyan azt megtalálták (csontvázzal), másrészt maketten, bemutatva a különböző kamrákat a föld alatt, amelyekben a használati tárgyakat helyezték el, és a legbelső részen pedig a halottat. Egy kisfiú fantáziájának ez éppen eléggé érdekes. Remélem nem fognak behívatni az óvodába, hogy a gyerek csontvázakról és halottas kamrákról beszél... Igaz eddig inkább arról van szó, hogy egy csodálatos hajót fog építeni éjszaka úgy, hogy kilopózik a barátjával, a Bálinttal. És azon a hajón minden lesz, még kertészkedhetek is.
Apukám elvitt minket a ciprusi pusztába, egy cipőboltba. Enkomi romváros mellett kellett elhaladni, amit lakói 3000 éve hagytak el, nem tudni miért. Talán az éppen akkor, a Szalamiszból elmenekült királyfi által alapított, a szintén Szalamisznak nevezett tengerparti városba költöztek, vagy költöztették őket. Szóval félsivatag, romváros, félsivatag, félsivatag, cipőbolt. Tele jobbnál jobb cipőkkel (márkás is), potom áron. Az i-re a pontot azonban egy innen nem messze található másik bolt tette fel: ott strucctojást árulnak. Hűtve, frissen, a héját kifúrva, dekorációnak, „csodálatosan” megmunkált egyedi darabokat, például asztali lámpának feldolgozva. És strucchúst is. Sohasem álmodtam volna, hogy van ilyen bolt, pláne ilyen helyen. Kíváncsi lennék a forgalmukra (a dolog egyébként logikusabb, mint első ránézésre tűnik, struccfarm mellé épült az üzlet).
Életem második legfinomabb „hamburgerét” ettem itt. Balik ekmek a neve, azaz halas kenyér. Szezámmagos hosszúkás zsömlébe olívaolajon grillezett halakat tesznek, salátával, hagymával. Csípős uborka és apró paprika is já
r hozzá. A férjemmel jókat nevetgélünk azon, hogy ez mennyivel jobb, mint a Fishmac – nem is szabadna egy mondatban említeni őket. (A legfinomabb „hamburgert” pedig Aksaray városában ettem, egy pénteki vásárnapon, az pedig döner volt, fél török kenyérbe ágyazva, sok paradicsommal, uborkával, hagymával – káposztával még véletlenül sem – a visszaúton már előre fentük rá a fogunkat, de kiderült, ezt csak akkor árulják, amikor vásár is van.)
Szent Barnabás kolostora gyönyörű épületegyüttes. Apukám szerint onnan lehet tudni, hogy mi nem igazhitű görögök vagyunk, hogy nem megyünk be a korláton belülre, és nem csókolgatjuk végig az összes ikont és freskót. Meglehetősen szép számú műalkotás található a falakon. A kolostorban kerengő is van, előírásszerűen. A kolostorkertben minden megtalálható, ami az itteni élethez kell: datolyapálma, olajfa, citrom, narancs. Szent Barnabás János apostollal érkezett Ciprus szigetére, ma a sziget védőszentjeként tisztelik. Az jár a fejemben, hogy akit évszázadokkal ezelőtt erre vetett a sorsa, nem biztos, hogy valaha viszont látta a szülőhazáját, a családját. Sokukat itt temették el, Szent Barnabást is. Mauzóleuma egy közeli épület. A kolostor mellett több kutya hűsöl az árnyékban, az egyikük elkísér minket. Mint egy kis idegenvezető mutatja az utat, biztos a turistáktól leste el, merre van a járás. A szentember koporsója a föld alatt található, lépcsőn kell lemenni, a kutya nem akar leengedni. Apukámat, a falkavezért végül leengedi. Ő lehívja magához a kutyát, így mi is lejutunk. A kutya megpróbál ásni, de nagyon kemény a talaj, nem sikerül neki. Talán csontot érez, és azért nem akar minket a közelbe engedni, mert védi a tulajdonát.
Nagyon szeretem hallgatni, ahogy a müezzin énekel. Talán ketten énekelnek, felváltva. Egyikük különösen hosszú szüneteket tart az egyes sorok között, így fokozva az izgalmakat. Próbálom magamban visszaidézni a dallamát. Lehetetlen vállalkozás.
A kikötő egyik éttermében kávézunk. Éppen visszaérnek a turistákat szállító hajók a tengeri kirándulásról. Befarolnak, és úgy állnak a helyükre, szájtátva figyelem, mennyire ügyesek a hajósok. A kikötői utazásszervező fiúktól érdeklődöm a Népművészeti Múzeum felől. Felemelt ujjal lájkolják, hogy törökül szólok hozzájuk (jól gazdálkodom azzal a kevéssel, ami van), és megkérdezik, honnan jöttem.
Az odaúton a repülőtérről taxi visz a házig, egy órás út vár ránk. Ugratjuk egymást a férjemmel: tudnál baloldalon közlekedni, balkézzel sebességet váltani, úgy hogy török nyelvű a gps – és éjszaka van? A sofőr kiszáll egy rövid időre – akkor látjuk, hogy strandpapucsban van… A visszaúton már rááll a fülem a nyelvre, érteni vélem a gps-t – viszont az autópályán még mindig nem tudnék előzni pont fordítva. Igaz a párásodás is fordított: éjszaka kívülről csapódik ki a meleg levegő az autóüvegre, belül a klíma miatt sokkal hidegebb van.
Kisebbik csemetém fél a repüléstől – jobban, mint én. A hazaúton is megfogtuk a felszálláskor a nővérkéjével a két kezét, ő pedig becsukta a szemét. Az izgalom, meg a sok élmény hatására legközelebb Budapesten nyitotta ki, szépen átszunyókálta az utat viharzónástul.
Már itthon nézzük az időjárásjelentésben megjelenő térképet, és feliratot, miszerint a Földközi-tenger hőmérséklete 29 fok (itthon a levegőé 18). A gyerekek észreveszik, hogy Ciprus kisebb, mint Magyarország. Apró vitézem kommentje: mert gyengén harcoltak (a ciprusiak).
Azt mondják, úgy kell eljönni valahonnan, hogy hagyjunk még megnézni valót, hogy máskor is visszavágyjunk. Jó pár dolog van még Cipruson, amit szeretnék megnézni, de a visszavágyás biztosan nem ezen fog múlni.
