Mézeskalács

Nézni vagy enni? Magam részéről az „enni” mellett teszem le a voksom. Valamint amellett, hogy karácsonyi hangulatteremtés céljából szokást teremtsünk a mézeskalácssütésből. Gyömbér, szegfűszeg, fahéj illata – jól elraktározva a limbikus rendszerben, ahonnan majd semmi sem fogja olyan pontosan előhívni a gyermekkor adventi hangulatait, mint a sülő mézeskalács. Olyan receptet kerestem, ami finom, nem kell napokat/heteket várni a fogyasztásáig – hiszen a törpekommandó úgysem érti a „várni” szó jelentését – vagy legalább is úgy tesz – és amit könnyű kezelni, formázni az aprócska kezeknek is. Így a választásom olyan receptúrára esett, ami tartalmaz margarint. Nem mellesleg az Új Ember internetes portáljáról származik, mondhatni hiteles forrásból merítünk tehát, ha ennek a kútnak a vizéből iszunk, hogy egy képzavarral éljek (jóvanna, ilyen adventi hangulatom van nekem is, havazással a hátam mögött, arccal a puncsozás felé).
Pajtásokat is szoktam hívni a mézeskalácssütéshez, úgy az igazi.

Hozzávalók
1 kg liszt
4 dl porcukor
2 kávéskanál szódabikarbóna
2 kávéskanál fahéj
2 kávéskanál őrölt szegfűszeg (urambocsá, mézeskalács-fűszerkeverék)
csipet só
10 dkg vaj vagy margarin (ha úgy ítéljük meg a helyzetet, lehet több is, volt, hogy 25 dekát is belekevertem)
3 egész tojás
2 és fél - 3 dl méz

A díszítéshez
dió, mandula, mogyoró
szegfűszeg, narancs-citromkarika
színes cukrok

A cukormázas díszítéshez
egy tojásfehérje
6 evőkanál kristálycukor

A liszt felét félretesszük. A száraz összetevőket összekeverjük egy mély tálban (vagy a gyúró deszkán).

Hozzámorzsoljuk a vajat, vagy margarint, a tojásokat, a mézet. Majd szép lassan adagolva a liszt második felét is. Ha keménnyé válna a helyzet, akkor adjunk hozzá még vajat.

Ha összeállt a tészta, azaz lehet gyúrni, akkor a deszkát kilisztezzük, és 2-3 milliméter vastagságúra nyújtjuk. Mármint a tésztát.

Most jöhet az élvezet: kiszaggatjuk a különböző formákkal, és a kis tálakban előre odarendezett díszítőelemekkel megdíszítjük.

Kivajazott, kilisztezett sütőlapra helyezzük a kész formákat (egy nagy kés segítségével könnyebb). 175 fokon enyhe pirulásig süssük. Nagyon gyorsan megvannak (tíz perc). Úgyhogy inkább felügyeljük.
Ha mégis elfáradnánk, vagy a gyereksereg elvonná a figyelmünket, akkor a túlsült formákra fogjuk rá, hogy azok csokisak. A fára dísznek azért még fel lehet tenni.

A cukormázhoz verjük fel a tojás fehérjét, adjuk hozzá a cukrot, azzal is alaposan keverjük el। Egy nejlonzacskóba töltsük bele, a sarkát vékonyan kivágjuk, és máris nyomható belőle a fehér díszítés.

Ha a fára szeretnénk feltenni, egy tűvel szúrjuk át rajta a cérnát.

Magam részéről a mandulával díszítettet szeretem a legjobban. Kisfiam mindent szeret, ami édes. Meglátása szerint hús nélkül lehet élni, de cukor nélkül nem. (onnan fogjuk majd megtudni, hogy már közepes fiú, hogy megfordítja a kijelentést, és onnan, hogy nagy, hogy a Joey-nak feltett klasszikus kérdésre a másik választ adja majd).

Barátnőm fantasztikus mézeskalács-házikókat készít, amennyiben ki tud kerülni az új munkahely adta mókuskerékből, az ő variációját is megírom.

Currys-brokkolis csirke

- Miért élünk? – kérdezi a kisfiam. Hmmm…erről szól a világirodalom, a filozófia, na és persze az összes vallás….. Nem vagyok meggyőződve róla, hogy az igazi választ bármelyikük megtalálta volna. Az igazi, mindenkire érvényes választ. Olyan talán nincs is. Azt mindenkinek magának kell megkeresnie. Még én is keresem a sajátomat – pedig lassan nyugdíjas leszek (most attól eltekintve, hogy mire odajutok, már nem is lesz nyugdíj), úgyhogy jó lenne, ha megtalálnám. Az biztos, hogy a válasz összetett lesz, és egyes részeit már kidolgoztam. Például nem megválaszolni tudni gyermekeim ilyesfajta kérdéseit. De hogy ez hogy jutott egy ötéves eszébe… Egy internetes tudakozó közzétette a szakértőik által is megválaszolhatatlannak ítélt kérdések tízes toplistáját. Az első helyen természetesen ez a kérdés áll. A továbbiakat itt olvashatod. És most nem élek azzal a banális lehetősséggel, hogy azzal kössem össze az introt a recepttel, hogy addig is, amíg a válaszokra rájövünk, együnk currys-brokkolis csirkét. A receptet egy főzni-sütni szerető és tudó anyukatársamtól kaptam. Köszönet érte! Válogatós gyermekecském nem akart enni belőle, de nálunk az a szabály, hogy egy falatot kell enni, utána lehet azt mondani, hogy nem ízlik. A kötelező falat után láttam, ahogy a csöppem lapos oldalpillantásokkal méreget. Tudtam, hogy ez azt jelenti, hogy a vehemens tiltakozás ellenére mégiscsak kér, csak nem akar ellentmondásba kerülni önmagával. Megoldottuk a problémáját. Annyira, hogy másnap este a munkából hazaérve még számítottam egy kis maradékra (habár nem szoktam vacsorázni, de ez jól esett volna), de már csak az elmosogatott edényt találtam meg. Nem egy látványos, ám annál ízletesebb fogás. Hozzávalók egy fej brokkoli 1 kiló csirkemell 10 deka bacon (vagy több) 1 nagy doboz tejföl 1-2 fej lilahagyma 5-7 gerezd fokhagyma 10+5 deka reszelt sajt olívaolaj curry A brokkolit sós vízben megfőzzük. Egy jénai aljára terítjük. A csirkemellet és a bacont csíkokra vágjuk, majd olajon átpirítjuk. A sütés vége felé hozzáadjuk a curryt, abban is megforgatjuk egy kicsit. A legvégén belenyomjuk a fokhagymát, és kb. 20 másodpercig hevítjük így az ételt, csak addig, amíg a fokhagyma illatát megérezzük. Külön nem sózom, vagy csak enyhén, a bacon önmagában is sós. A brokkolira halmozzuk a kész curry-s csirkemell-csíkokat., és az apróra vágott lilahagymát. A tejfölt elkeverjük a 10 deka reszelt sajttal, és jól megöntözzük az egészet vele. 5 dekányi sajtot a tetejére szórunk. Sütőben 175 fokon 20-30 perc alatt átpirítjuk.

Tojásmentes.

Gluténmentes. A havas reggelen a hókotró érkezéséig az autók törik maguknak az utat a friss, fehér hóban. - Nézd Anyu, ott az autó lábnyoma! – nyugtázza a tényt a műszaki megoldások iránt fogékony fiúcska.

Nem tudom, miért vált át kínai vagy indiai írásjelre a rendszer….
Oké, nyertetek gazdaságban, lélekszámban, ötletben, mindenben, de hadd írjam a blogom még egy kicsit magyarul!!!!

Erzsébet- és András-napi citromtorta

Úgy látszik, nem tudok szabadulni ettől a citromvágytól. Még citromosabbat, még krémesebbet szerettem volna, mint a múltkori – egyébként remek – citromos-joghurtos kenyér. És Anyukámnak is szerettem volna kedveskedni valamivel a névnapjára. Így hát a kellemeset a kellemessel összekötve újra csak a citromospult felé vettem az irányt….
És mivel Andrásunk is van a családban, és a tortácska után mind a tíz ujjukat megnyalták az érintettek – nem úgy néztek ki, mint akik citromba haraptak, pedig de - ma újra beszerzem a szép sárga gyümölcsöket – amik ebben a náthás időszakban amúgy is jó szolgálatot tesznek…
Kedves Olvasó, működik már a Pavlovi-reflex?

Hozzávalók

A tésztához
4 tojás
15 deka cukor
7.5 deka liszt
1 citrom reszelt héja
és a felének a leve

A krémhez
30 deka mascarpone (ha 25 dekás kiszerelést kapunk, az sem baj)
Vaníliapuding másfél deci tejből (nem főzős)
1 citrom reszelt héja
2-3 ek porcukor (ízlés szerint)

A díszítéshez
Vékonyra szelt citromkarikák
1 zacskó tortazselé
2 citrom leve
1 mandarin leve
4 ek kristálycukor
Esetleg mandulaforgács

A tészta Nagymamám receptje (az is fog következni hamarosan, a megfelelő krémmel együtt), és tulajdonképpen egy citromos piskóta.

Kizsírozunk egy kisebb tortaformát (23 centi átmérőjű), kilisztezzük, hogy a széleire is jusson liszt (zsír ne)।

A tojásfehérjéket felverjük habnak.

A tojássárgákat gyors mozdulatokkal összekeverjük a cukorral, a citrom héjával és levével, és a liszttel. Ha ügyesek vagyunk, akkor ennyi idő alatt nem esik össze a fehérje, és nem is kell robotkart mosogatni. Mivel a fehérje után lehet használni a sárgájához, csak fordítva nem megy. Sörre bor…borra sör…

A krémhez . a citromhéjat és a cukrot összekeverjük a mascarponéval. A puding utasításainak megfelelően elkészítjük arányosan a másfél deci tejből a pudingot. Hozzákeverjük a mascarponéhoz, hogy lágyabb, de még mindig kenhető állagú krémet kapjunk.

A tortát kétfelé vágjuk, megkenjük a krémmel úgy, hogy a tetejére is jusson. Egy kicsit tegyünk félre, hogy a végén az oldalát is bekenhessük vele. A tetejét ízlésesen díszítsük citromkarikákkal.

Helyezzük vissza a tortakarikát úgy, hogy kibéleljük alufóliával – hogy ne ragadjon rá majd a krém. Ez fogja megtartani a zselét.

Elkészítjük a tortazselét, de ne vizet használjunk hozzá, hanem a gyümölcsök levét. Mivel a citrom savanyú, több cukrot adjunk hozzá.

A zselével díszített tortát a hűtőbe tesszük, dermedésig. Onnan kivéve levesszük róla a tortakarikát, bekenjük a krémmel az oldalát, adott esetben mandulaforgáccsal is megdíszítjük.

Ha a tortaformánk nagyobb lenne, akkor értelemszerűen szorozzuk fel a mennyiségeket!

(Csak bátran, bátran, leírni majdhogynem hosszabb volt, mint elkészíteni.)

Kislányom rákapott a kártyázásra. Az iskolában römiznek (tavaly szenvedélyesen hímeztek, a fiúk is). Végül is ez így igazságos, éljen az egyenjogúság. Ennek nagyon örülök, mert én is szeretek kártyázni, és így már van könnyen kapható partnerem is hozzá. A vita tárgyát csak az képezi, hogy hagyományos, vagy rablórömi-e. (Csakis rabló, mi más?)
Na és ez a szenvedély átragadt kisfiamra is, ő a Fekete Pétert nyomja napestig…igazi bűnbarlang lettünk, forgatjuk az ördög bibliáját a hosszú, sötét estéken। Paralell folyik a Fekete Péter: Kicsi Banditám és nagymama , valamint a rablórömi: Violatekintetű-ám-de-csavaros-észjárású Mimi és Banditanyu
A kártyacsaták közben is dolgozik azonban a természet, Haramiabandika odaadja a kezecskéjében levő kártyalapokat a Nagymamájának:
- Elmegyek pisilni, addig tudsz játszani egyedül? Majd meglátod, Te fogsz nyerni!


Kép is jön hamarost, most épp otthon lapul a könyvespolcon, a reggeli rohanásban nem tettem be a táskáम्बा….addig is egy szép virágzó citromfa….

A citrom régi szenvedélyem….

Makettország - Szlovénia

Juhtúrós gnocchi Jó sorsom Szlovéniába vezérelt, ebbe a csöppnyi, kétmilliós országba (nyáron többen vannak). Olyan, mint egy terepasztal, minden a helyén, minden rendben…és minden megtalálható benne. Sűrítve a világ. A fővárostól félórányira csodás síterepek, másfélóra autóútra az Adria. Sok hegy, síkság, finom borok. Nyugdíjasok - is - a szállodákban. Olyan, amilyet mindig is kívántam Magyarországnak: Kelet és Nyugat, Észak és Dél évezredes kapcsolatából csakis a legjobb géneket örökölte: nyugati/északi precizitást, keleti/déli életörömet. Ez a juhtúrós gnocchi is mintha ezt mintázná, szlovák tejtermék az olasz eredetű ételen. És az elegáns szálloda tányérján elegánsan odapöttyentve egy kis adag, előételként, mint ahogyan ezt az ékszerdoboz-országot is odapöttyentették a térképre, végtelenül elegánsan, jóízléssel, minden falat öröm. Hozzávalók A gnocchihoz 1 kiló lisztes krumpli 25+5 deka liszt 2 tojás Só A szószhoz 25 deka juhtúró 3 deci tejföl A tálaláshoz Rucola A krumplit megfőzzük, áttörjük, kihűtjük. Összegyúrjuk a 25 deka liszttel, a sóval és a tojásokkal. Kisfiunk kezével 1-2 centi átmérőjű rudakat sodrunk belőle, elvágjuk őket, és egy villa hátával meghengergetjük, hogy recések legyenek (elmaradhat). A sodráshoz, hengeregtéshez használjuk fel az 5 deka lisztet. Forró vízben kifőzzük (amíg fel nem jön, és még egy kis idő, nagyjából 5 perc). Kiolajozott tálba tesszük, egy picit várunk, hogy megdermedjen, és akkor keverjük össze az olajjal és a már kifőtt gombóckákkal, így nem törik-málik szét. A tejfölt összemelegítjük a juhtúróval, hogy szépen összeolvadjanak. A tányér aljára rucolákat rendezünk csinosan - kisleánykám szerint bükklevelek -, erre kerül a gnocchi, majd egy pöttyintés – vagy sok – juhtúró. A tetejét az étteremben még egy nagyon érdekes, paprikaízű, kicsit kemény, szalmaszáljellegű képződmény is díszítette, ami minket, magyarokat képviselt – legalább is az én képzeletemben – és amire a nemzetközi társaságból senki sem jött rá, mi is lehet az. Viszont finom volt.

Kicsi fiamnak megengedtem, hogy rágózzon. Gondolom, ezért nem kerülök be a Leglazább anyukák rekordkönyvébe. Bár ha alaposabban megvizsgáljuk az előtörténetet…kislányom ugyanis fuldoklós típusú gyerek. Ősz hajszálaim jelentős részét szereztem be azon a módon, hogy gyermekem feje már kékült a félrenyelt alma- vagy barackdarab miatt. Speciális műfogással mindannyiszor kihalásztam a nem rendeltetésszerű helyről, de ezalatt a tizedmásodpercek éveknek tűntek, a hirtelen mozdulatokat pedig lassított felvételként éltem meg, és még most is, ahogy gépelek, fizikailag fájnak az ujjaim a félelemtől. Na és ezen előzmények után, jó sok év elteltével, megengedtem nagyobbamnak és a kisebbemnek is, hogy rágózzanak. A felnőttséghez vezető lépcső egy újabb fokát elérve a törpe méretű Laza Csávó csípőre és zsebre tett kézzel úgy summázta édesanyja életben való csetlését-botlását: - Anyu, te azt hitted, hogy nem tudok rágózni. Pedig én már kisbaba koromban is tudtam!

Joghurtos-citromos-ribizlis kenyér

Sok tennivaló akadt mostanában. És a sok kipihennivalót még több feladat követte. Most végre jutott egy kis szusszanás, szerettem volna egy könnyű és könnyen elkészíthető süteményt. Joghurtos-citromost. Rosszul emlékeztem, a recept, amit „asztalfiókban” (helyi lemez, „Receptek” mappa) tartok, mégsem tartalmazott joghurtot. Így hát kitaláltam ezt.

Hozzávalók

20 deka barna cukor

10 deka vaj

3 db tojás

1 citrom héja

1 doboz joghurt

25 deka liszt

2 tk. sütőpor

egy marék (fagyott) ribizli vagy más bogyós gyümölcs

Kivajazunk, kilisztezünk egy hosszúkás sütőformát.

A vajat mixer segítségével összekeverjük a cukorral. Hozzáadjuk a tojásokat, jól elkeverjük a masszát. Beletesszük a joghurtot, és a citromhéjat belereszeljük, ezzel is jól elkeverjük. Fakanálra váltunk, és gyors mozdulatokkal belekeverjük a liszttel elkevert sütőport, majd a gyümölcsöt, mely lehet fagyott állapotú is.

Beletöltjük a sütőformába.

175 fokra előmelegített sütőben 45 percig sütjük.

Jutott azért mulatás is.

Jól kirúgtam a hámból, kedves anyukatársaimmal töltöttem el egy hosszúra nyúlt estét. A buli nem sikerült túl vadra (nem is ez volt a cél), hanem jó kis beszélgetősre. Na de aki nem szokta a szántást… (jobban mondva elszokott tőle – az az egyszeri lány például nem ismeri már az éjszakai járatok megváltozott menetrendjét sem, megtudja, hogy a török vendéglők egész éjjel nyitva vannak, és „régen” odajártak a valahai fiatalok, mostani anyukák, apukák enni valamit a buliban elfogyasztott szeszekre, miközben arra gondol, hogy az „igazi régen” nem is voltak még török vendéglők, így röppen el az ifjúság…).

- Anyu, ma előbb kelt fel Apu, mint te, pedig te előbb szoktál kimenni a konyhába. – veri ki azt a pici álmot a szememből a kisfiam, ami még megmaradhatott azután, hogy ő is az ágyunkba költözött.

- Tudod, tegnap sokáig tartott a buli, és álmos vagyok. – mondom én.

- Na látod, nem kellett volna elmenned!

- De én jól éreztem magam ott!

- Jobban, mint itthon???

Pár perc múlva megkérdezem tőle:

- Hiányoztam neked?

- Igen, nagyon! – feleli teljes átéléssel, majd kicsit bamba arccal hozzáteszi:

- Mikor is??? – hiába no, anyai szív úgyis kifacsarva (jajj de értenek ehhez a gyerekek), és a dolgok mennek végre a megszokott kerékvágásban.

Sok tennivaló akadt mostanában. És a sok kipihennivalót még több feladat követte. Most végre jutott egy kis szusszanás, szerettem volna egy könnyű és könnyen elkészíthető süteményt. Joghurtos-citromost. Rosszul emlékeztem, a recept, amit „asztalfiókban” (helyi lemez, „Receptek” mappa) tartok, mégsem tartalmazott joghurtot. Így hát kitaláltam ezt.

Hozzávalók

20 deka barna cukor

10 deka vaj

3 db tojás

1 citrom héja

1 doboz joghurt

25 deka liszt

2 tk. sütőpor

egy marék (fagyott) ribizli vagy más bogyós gyümölcs

Kivajazunk, kilisztezünk egy hosszúkás sütőformát.

A vajat mixer segítségével összekeverjük a cukorral. Hozzáadjuk a tojásokat, jól elkeverjük a masszát. Beletesszük a joghurtot, és a citromhéjat belereszeljük, ezzel is jól elkeverjük. Fakanálra váltunk, és gyors mozdulatokkal belekeverjük a liszttel elkevert sütőport, majd a gyümölcsöt, mely lehet fagyott állapotú is.

Beletöltjük a sütőformába.

175 fokra előmelegített sütőben 45 percig sütjük.

Jutott azért mulatás is.

Jól kirúgtam a hámból, kedves anyukatársaimmal töltöttem el egy hosszúra nyúlt estét. A buli nem sikerült túl vadra (nem is ez volt a cél), hanem jó kis beszélgetősre. Na de aki nem szokta a szántást… (jobban mondva elszokott tőle – az az egyszeri lány például nem ismeri már az éjszakai járatok megváltozott menetrendjét sem, megtudja, hogy a török vendéglők egész éjjel nyitva vannak, és „régen” odajártak a valahai fiatalok, mostani anyukák, apukák enni valamit a buliban elfogyasztott szeszekre, miközben arra gondol, hogy az „igazi régen” nem is voltak még török vendéglők, így röppen el az ifjúság…).

- Anyu, ma előbb kelt fel Apu, mint te, pedig te előbb szoktál kimenni a konyhába. – veri ki azt a pici álmot a szememből a kisfiam, ami még megmaradhatott azután, hogy ő is az ágyunkba költözött.

- Tudod, tegnap sokáig tartott a buli, és álmos vagyok. – mondom én.

- Na látod, nem kellett volna elmenned!

- De én jól éreztem magam ott!

- Jobban, mint itthon???

Pár perc múlva megkérdezem tőle:

- Hiányoztam neked?

- Igen, nagyon! – feleli teljes átéléssel, majd kicsit bamba arccal hozzáteszi:

- Mikor is??? – hiába no, anyai szív úgyis kifacsarva (jajj de értenek ehhez a gyerekek), és a dolgok mennek végre a megszokott kerékvágásban.

Segítsüti átadás

- Nem remeg a kezed? -kérdezte a férjem, amikor nekiláttam megsütni a mandulás almatortákat.

Nos, ilyen drága sütit valóban nem sütöttem még, de nem remegett a kezem, mert egyrészt tudtam, hogy a nemes cél miatt velem lesznek az égiek, másrészt ezt a sütit egyszerűen nem lehet elrontani.

Remélem így érezték ezt a nyerteseim is. A licit megnyerője Huszilvia kis csapatának vette a tortát - jajj de szeretem én is az ilyen csapatépítő tevékenységet! Nagyon aranyos, mosolygós 10 hónapos kisfiával jött az átadásra.

A másik torta is egy mosolygós nagyon aranyos kisfiús családba került, a vígaszágas nyertes Kedmona érezte úgy, hogy habár szerencsére nem érintett a koraszülött kérdésben, szeretne így segíteni a korababáknak. Huszilvinek köszönjük, hogy ő is hozzájárult ehhez.

Ehelyütt szeretném megköszönni a lehetőséget a Segítsüti mindenre elszánt és profi csapatának, hogy ennek az élménynek én is részese lehettem. Ahol csak lehetett, eldicsekedtem vele. Mint ahogyan a gyönyörű kiállítású Segítsüti füzettel is. Mindenkinek nagyon tetszik, kislányom örömmel kiáltott fel, amikor megpillantotta pont azt a tortaszeletet az újságban, amit a fotózás után egyébként ő evett meg:

- VILÁGHÍRŰ LETT A TÁNYÉRUNK!!!!!

Huszilvi csapata - kicsi a bors, de okos... :)

Kedmonáék - ugye milyen kedvesek?