2012. augusztus 25., szombat

Padlizsánkrém klasszik, vagy majdnem az




Tiszta erőből nyár, a kedvenc évszakom. Talán inkább a július, az még olyan, mint a szombat, az ígéret, még előttünk van a nagyja. Az augusztus pedig a vasárnap, a beteljesedés, az igazi pihenőnap. Ilyenkor, épp, mint vasárnap, mintha lelassulna az ország, van, aki a régóta halogatott házkörüli feladatokkal van elfoglalva (vö. flex), de a legtöbben mégiscsak a pihenéssel. És ott az ünnepien megterített asztal, rajta a dinnye, a barack, a szőlő, piros húsú paprikák, gyerekszájon végigcsorgó paradicsomok, főtt kukorica, szilva, parázson sült húsok.

Kisfiam a nyáron két jelentőségteljes személyiséget is a szívébe zárt. Jártunk a Kis-Balatonnál a mesebeli Kis-Diás szigeten, ahol Fekete István ihletet merített a Tüskevár megírásához. Áldott hely, megnyugtató és titokzatos, otthonos és fenséges. Onnan nézve olyan távolinak és zajosnak tűnik a strandolás (közelről nézve azért korántsem volt az), és olyan tisztának, egyszerűnek az igazi természet. Felépítették Matula bácsi kunyhóját is, mondom, varázslatos hely. Sőt kiállították a fotóját is annak a halászból lett első vadőrnek is, aki mintául szolgált Matula bácsi alakjának megformázásához.   
   Hazaérvén két ülésben megnéztük az egész filmsorozatot. És nem csak azt, mivel kisleányom egy kisebb műtétje házhoz szögezte a családot. Így legalább végigdrukkoltuk az egész olimpiát, és olyan klasszikusokkal is megismerkedtek kicsinyeink, mint Jaques Foche és az a nagy darab verekedős*. Kisfiam nem is tudta eldönteni hirtelen, ki is legyen az ő igazi hőse, ezért testvérét kérdezte meg:
-          Mimi, neked ki a kedvenc szereplőd, Matula bácsi, vagy Bádpencer?

És ha már a kedvenceknél tartunk, azt kérdezte tőlem a kislányom, hogy melyik zöldséget szeretem a legjobban, amire a válasz természetesen a padlizsán. Olyan titokzatos volt ez a növény a nyolcvanas években, és tulajdonképpen még ma is az. Azt a klasszikus vineta-krémet például sosem kóstoltam eredeti helyszínen. Így sem hagyománynak, sem tudásnak nem kellett vezérelnie, amikor ezt a feladatot adtam magamnak. A korábbi verzió után valami újat akartam. Azt hiszem, ez már közelebb van a klasszikus változathoz. A családomat mindenesetre nem gyötrik efféle kérdések, hanem pillanatok alatt tüntetik el az egyre több padlizsánból készülő krémet.
Azért is szeretem ezt készíteni, mert 200 forintért majdnem egy kiló padlizsánt adnak az augusztus végi piacon, így igazán pénztárcabarát reggeli-vacsora.

Hozzávalók
Padlizsán
Lila hagyma (ha lehet addig keressünk, amíg finom édes fejeket nem találunk)
Majonéz
Só frissen őrölt bors

A padlizsánokat 175 fokon, méretüktől függően 30-50 perc alatt megsütjük. Ha már barnul a héja, akkor biztosan jó. A sütőből kivéve leborítjuk egy tányérral, hogy az alatta fejlődő gőzben elváljon a héja a húsától. Meghámozzuk, összetörjük. Én krémessé zúzom (az éjszakában, bébi) ezt a változatot, de vineta-krém-területről származó kolléganőm azt mondja, hogy ő szereti inkább darabosabban.

Apróra vágom a lilahagymát, és a sóval, frissen őrölt borssal, majonézzel együtt (ez legyen kb. a padlizsán mennyiségének harmada) összekeverem a padlizsánnal.

Egy kis állás biztosan jót tesz neki.  

Gluténmentes.
Tejfehérjementes.

Tipikus nyári elfoglaltság gyermekek számára a szülő munkahelyének meglátogatása. Izgalmas megnézni, hogy dolgozik anyu, apu, amíg az ember az iskolapadot koptatja. És érdekes az első félóra után is, ha más gyerekek is eljöttek szüleikkel építeni a kapitalizmust. Lehet unózni, számítógépen játszani, fecserészni és az irodában fellelhető felszereléssel újságot szerkeszteni. Aminek a címe, ki tudja milyen megfontolásból MÓKUSKERÉK.
Kívánom, kedves Olvasó, hogy Te ne ezt az újságot vedd a kezedbe, hanem ahogyan az idő kereke őszbe fordul, kitartson még a nyári lendület!

* (természetesen volt társasjáték, meseolvasás, az egészségeseknek biciglizés, fáramászás és futás is)

1 megjegyzés:

Anyul írta...

Szia Beauty and fashion, köszönöm!