Ez macsóhímzés! – ismeri fel a lányom a néptáncgála díszítőelemeit. Hát nem teljesen, de ha abból indulunk ki, hogy a magyar néptánc férfiközpontú, ahogy egy rádióműsorban állították, akkor nem járunk messze az igazságtól. A néptáncgálán a mi kis tökmagunk miatt voltunk ünneplő közönség, a jutalom pedig nem arany érem, hanem aranygaluska volt érte. Egyúttal megvalósíthattam azt a menüt, ami mindig a számon van, amikor azt akarom mondani, hogy tojásos nokedli salátával: tojásos nokedli galuskával. (ez hóvégi sokadikán nagyszerű menüsor lehet).
Hozzávalók
35 deka liszt
1 cs. szárazélesztő
2 tojássárgája
2 ½ deci tej
5 deka vaj vagy margarin
2 ek. porcukor
csipetnyi só
A szóráshoz
5 deka darált dió, ha klasszikusan szeretnénk csinálni, ha pedig rendbontó módon, akkor darált mák. Vagy mindkettő. Mint most nálam is történt.
kristálycukor
5 deka vaj vagy margarin
A margarint megolvasztjuk, a tejet meglangyosítjuk. A tészta hozzávalóit a mixer dagasztókarjainak segítségével összekeverjük, ebben a sorrendben: tej, tojás, cukor, só, élesztő, liszt, és végül az olvasztott margarin. Nem lehet elrontani.
Letakarva a kétszeresére kelesztjük (hogy meddig tart, az függ a melegtől, nagy átlagban egy óra).
Kivajazunk egy jénait, megolvasztjuk a margarint.
Ha megkelt a tészta, enyhén lisztes deszkán ujjnyi vastagra kinyújtjuk, pogácsa szaggatóval kiszaggatjuk.
Belefektetjük a jénaiba, kis távolságokra egymástól (hogy még tudjanak dagadni). Ha egy sort leraktunk, megkenjük a tésztakorongok oldalát az olvasztott margarinnal, megszórjuk az egészet a darált dióval, és egy kis cukorral.
Következik egy újabb sor. És így tovább, amíg tart a hozzávalókból. A teteje tészta legyen.
Előmelegített sütőben 175 fokon 25-30 percig, a tészta pirulásáig sütjük (ha nagyon pirulna, tegyünk rá alufóliát).
Közben elkészítjük a vaníliasodót.
Jobb, mint a boltipuding, ez adalékmentes lesz.
3 tojássárgája
3 ek. barnacukor
vaníliás cukor
Összekeverünk habverővel 3 tojássárgáját 3 ek. barnacukorral, és egy kis vaníliás cukorral, ha lehet olyannal, ami valódi vaníliát tartalmaz. Hozzáadunk
Padláson jártam, hogy az iskolai papírgyűjtéshez hozzak le muníciót. És ott jártamban megtaláltam azt, amit már régóta kerestem, az elsős füzeteimet. Ugyanis megígértem a kislányomnak. Hiszen mindenki jó valamire, ha másra nem, hát elrettentő példának. Nos az én füzeteim pont ilyenek.
A házi feladatot magyarból kívülről fújtuk: 10 szó 3 mondat tollbamondás. Igaz félévkor változott: 15 szó öt mondatra. Máig emlékszem arra az érzésre, hogy milyen volt a füzetbe róni a soha véget nem érő szókígyókat. Bár lennék már túl az egészen….nem elég, hogy ronda, született rossz helyesíróként még hibás is…na nem tudom, hogy a grafománia miből keletkezik…. És most itt vannak a füzetek teljes valójukban. Kislányom őszinte érdeklődéssel nézte végig őket.
Először is az Érdekes füzetet, amibe a papíralapú kincseimet ragasztottam. Úgymint domborműves (!) matricák, állatokról szóló okoskártyák, kép az egyik felén, tudnivalók a másikon (a ragasztóipari forradalom előtti időkben megoldottam úgy, hogy máig olvasható, nézhető), az Alfa nevű, gyerekeknek szóló magazinból, melyre a szüleim előfizettek nekem (ez igazi kincsnek számított) kivágott érdekes újságcikkek. Éééééééés trataaaaaam banánról leszedett matricák. Ezek voltak az igazi ritka példányok, ha emlékszünk még a kubai narancsos telekre.
És persze a magyar füzetem. A tanév második feléből (15 szó, 5 mondat). „Ez csúnya!” „Szebben dolgozz!” „Ej-ej!”és hasonló intelmekkel. Üzenőfüzet is volt egyben, mert értesítik a szülőket, hogy az utolsó két hétre az ebédbefizetésre 6 forintot kell küldeniük, a szabad szombat megjelölés betartása mellett. Van benne versecske a sasról, aki csibét szeretne enni. Hiszen ez az egyik kedvenc játékuk! – döbbenünk rá a lányommal egyszerre. Én vagyok a sas, a gyerekek a csibék, de mindig kicsúsznak a karmaimból. Nem is emlékeztem rá, hogy egy ilyen versikét írtam le a füzetembe (a lélek rejtett útjai). Összefüggő történetekkel is találkozhat a múltba utazást tevő olvasó. Például a válogatós Marciról, aki elé édesanyja (akinél nincs igazibb barát, mint ahogyan egy másik mondatból megtudhatjuk; és persze – Jóbarátom a fogkefe. Is.) na szóval a szerető anyuka sajtot tett és babAlevest. Hú, ezen a hosszú szón is túl vagyunk! (az fel sem tűnt anno, hogy milyen furcsa menü ez, a bablevest akkor is tejföllel volt szokás enni, nem sajttal).
És a kedvenc történetem, ami sokat mond a korszellemről: „A töröt csésze. Az asztalon egy töröt csésze feküdt. A szép csésze oladalábol nagy darab hiányzot. Édesanya szomoruan kérdezte: Ki tőrte el a csészét: Csend let a szobában. Joska válát vonogatta. Egyszer csak rápillantott a nyakán levő kisdobos-nyakkendőre, és csendesen így szolt: Én, én törtem ösze. Édesanya letette a töröt csészét, és kisfiához lépett: örülök fiam, hogy megmondtad az igazat.”
(A tanító néni mondta a tollbamondáskor, hogy figyeljünk, hogyan ejti a szavakat, és úgy írjuk le, de miután leírtam két t-vel, hogy ttál, mivel annyira megnyomta az első hangot, és ezzel nem arattam osztatlan sikert, feladtam ezt a módszert)*
Kislányom végigkacarászta a füzetemet, és segítségével mindkettőnk előtt felrémlett az a kislány, aki jó pár éve voltam. Ha nem édesanya-gyermeke viszony fűzne egymáshoz, hanem valamilyen csoda folytán egy korszakban élnénk, nem a fogkefét választanánk legjobb barátunknak.
* Végül az olvasás segített rajtam. Rengeteget olvastam, mindenhol. Például kádban (a víz elzárása végett a könyvet szépen be is raktam a csapból folyó vízsugárba), utcán (lámpaoszlopnak mentem – na jó ezt könyv nélkül is hibátlanul voltam képes végrehajtani). Szenvedélyesen olvasok ma is, igaz kevesebb időm van rá (kádba nem ülök, mert banánt mindig lehet kapni, de a víz ára a csillagokba szökött; utcán pedig autóval járok…)
3 megjegyzés:
De jó kis bejegyzés, klassz lehet a lányodnak (fiadnak) lenni! Ej, de megnézném én is ezeket a füzeteket! :)
Tünde,
köszi :)
ha itt jársz, megmutatom :)
Oks, kezdhetjük a szervezést. :))
Megjegyzés küldése