Aranygaluska vaníliasodóval

Ez macsóhímzés! – ismeri fel a lányom a néptáncgála díszítőelemeit. Hát nem teljesen, de ha abból indulunk ki, hogy a magyar néptánc férfiközpontú, ahogy egy rádióműsorban állították, akkor nem járunk messze az igazságtól. A néptáncgálán a mi kis tökmagunk miatt voltunk ünneplő közönség, a jutalom pedig nem arany érem, hanem aranygaluska volt érte. Egyúttal megvalósíthattam azt a menüt, ami mindig a számon van, amikor azt akarom mondani, hogy tojásos nokedli salátával: tojásos nokedli galuskával. (ez hóvégi sokadikán nagyszerű menüsor lehet).

Hozzávalók

35 deka liszt

1 cs. szárazélesztő

2 tojássárgája

2 ½ deci tej

5 deka vaj vagy margarin

2 ek. porcukor

csipetnyi só

A szóráshoz

5 deka darált dió, ha klasszikusan szeretnénk csinálni, ha pedig rendbontó módon, akkor darált mák. Vagy mindkettő. Mint most nálam is történt.

kristálycukor

5 deka vaj vagy margarin

A margarint megolvasztjuk, a tejet meglangyosítjuk. A tészta hozzávalóit a mixer dagasztókarjainak segítségével összekeverjük, ebben a sorrendben: tej, tojás, cukor, só, élesztő, liszt, és végül az olvasztott margarin. Nem lehet elrontani.

Letakarva a kétszeresére kelesztjük (hogy meddig tart, az függ a melegtől, nagy átlagban egy óra).

Kivajazunk egy jénait, megolvasztjuk a margarint.

Ha megkelt a tészta, enyhén lisztes deszkán ujjnyi vastagra kinyújtjuk, pogácsa szaggatóval kiszaggatjuk.

Belefektetjük a jénaiba, kis távolságokra egymástól (hogy még tudjanak dagadni). Ha egy sort leraktunk, megkenjük a tésztakorongok oldalát az olvasztott margarinnal, megszórjuk az egészet a darált dióval, és egy kis cukorral.

Következik egy újabb sor. És így tovább, amíg tart a hozzávalókból. A teteje tészta legyen.

Előmelegített sütőben 175 fokon 25-30 percig, a tészta pirulásáig sütjük (ha nagyon pirulna, tegyünk rá alufóliát).

Közben elkészítjük a vaníliasodót.

Jobb, mint a boltipuding, ez adalékmentes lesz.

3 tojássárgája

3 ek. barnacukor

vaníliás cukor

3 deci tej

Összekeverünk habverővel 3 tojássárgáját 3 ek. barnacukorral, és egy kis vaníliás cukorral, ha lehet olyannal, ami valódi vaníliát tartalmaz. Hozzáadunk 3 deci tejet, és addig kevergetjük lassú tűzön, míg fel nem forr (tovább nem szabad, mert édes rántotta lesz az eredmény). Pont úgy, mint a borlevesnél. Ha sűrűbbet szeretnénk, még a tej előtt adjunk hozzá 2 púpozott ek. lisztet is.

Padláson jártam, hogy az iskolai papírgyűjtéshez hozzak le muníciót. És ott jártamban megtaláltam azt, amit már régóta kerestem, az elsős füzeteimet. Ugyanis megígértem a kislányomnak. Hiszen mindenki jó valamire, ha másra nem, hát elrettentő példának. Nos az én füzeteim pont ilyenek.

A házi feladatot magyarból kívülről fújtuk: 10 szó 3 mondat tollbamondás. Igaz félévkor változott: 15 szó öt mondatra. Máig emlékszem arra az érzésre, hogy milyen volt a füzetbe róni a soha véget nem érő szókígyókat. Bár lennék már túl az egészen….nem elég, hogy ronda, született rossz helyesíróként még hibás is…na nem tudom, hogy a grafománia miből keletkezik…. És most itt vannak a füzetek teljes valójukban. Kislányom őszinte érdeklődéssel nézte végig őket.

Először is az Érdekes füzetet, amibe a papíralapú kincseimet ragasztottam. Úgymint domborműves (!) matricák, állatokról szóló okoskártyák, kép az egyik felén, tudnivalók a másikon (a ragasztóipari forradalom előtti időkben megoldottam úgy, hogy máig olvasható, nézhető), az Alfa nevű, gyerekeknek szóló magazinból, melyre a szüleim előfizettek nekem (ez igazi kincsnek számított) kivágott érdekes újságcikkek. Éééééééés trataaaaaam banánról leszedett matricák. Ezek voltak az igazi ritka példányok, ha emlékszünk még a kubai narancsos telekre.

És persze a magyar füzetem. A tanév második feléből (15 szó, 5 mondat). „Ez csúnya!” „Szebben dolgozz!” „Ej-ej!”és hasonló intelmekkel. Üzenőfüzet is volt egyben, mert értesítik a szülőket, hogy az utolsó két hétre az ebédbefizetésre 6 forintot kell küldeniük, a szabad szombat megjelölés betartása mellett. Van benne versecske a sasról, aki csibét szeretne enni. Hiszen ez az egyik kedvenc játékuk! – döbbenünk rá a lányommal egyszerre. Én vagyok a sas, a gyerekek a csibék, de mindig kicsúsznak a karmaimból. Nem is emlékeztem rá, hogy egy ilyen versikét írtam le a füzetembe (a lélek rejtett útjai). Összefüggő történetekkel is találkozhat a múltba utazást tevő olvasó. Például a válogatós Marciról, aki elé édesanyja (akinél nincs igazibb barát, mint ahogyan egy másik mondatból megtudhatjuk; és persze – Jóbarátom a fogkefe. Is.) na szóval a szerető anyuka sajtot tett és babAlevest. Hú, ezen a hosszú szón is túl vagyunk! (az fel sem tűnt anno, hogy milyen furcsa menü ez, a bablevest akkor is tejföllel volt szokás enni, nem sajttal).

És a kedvenc történetem, ami sokat mond a korszellemről: „A töröt csésze. Az asztalon egy töröt csésze feküdt. A szép csésze oladalábol nagy darab hiányzot. Édesanya szomoruan kérdezte: Ki tőrte el a csészét: Csend let a szobában. Joska válát vonogatta. Egyszer csak rápillantott a nyakán levő kisdobos-nyakkendőre, és csendesen így szolt: Én, én törtem ösze. Édesanya letette a töröt csészét, és kisfiához lépett: örülök fiam, hogy megmondtad az igazat.”

(A tanító néni mondta a tollbamondáskor, hogy figyeljünk, hogyan ejti a szavakat, és úgy írjuk le, de miután leírtam két t-vel, hogy ttál, mivel annyira megnyomta az első hangot, és ezzel nem arattam osztatlan sikert, feladtam ezt a módszert)*

Kislányom végigkacarászta a füzetemet, és segítségével mindkettőnk előtt felrémlett az a kislány, aki jó pár éve voltam. Ha nem édesanya-gyermeke viszony fűzne egymáshoz, hanem valamilyen csoda folytán egy korszakban élnénk, nem a fogkefét választanánk legjobb barátunknak.

* Végül az olvasás segített rajtam. Rengeteget olvastam, mindenhol. Például kádban (a víz elzárása végett a könyvet szépen be is raktam a csapból folyó vízsugárba), utcán (lámpaoszlopnak mentem – na jó ezt könyv nélkül is hibátlanul voltam képes végrehajtani). Szenvedélyesen olvasok ma is, igaz kevesebb időm van rá (kádba nem ülök, mert banánt mindig lehet kapni, de a víz ára a csillagokba szökött; utcán pedig autóval járok…)