2013. január 5., szombat

Gofri



- Most már tényleg le kell oltani a villanyt és aludni kell! - a robothangú olvasás zajára mentem fel este fél tízkor gyermekem szobájába.
- De Anyu, hadd olvassam el még ezt az oldalt a könyvből!
A könyv A kis herceg, gyermekem pedig nem is tanult meg még minden betűt elolvasni az iskolában. Viszont összeállt neki a kép és mindent elolvas, ami a szeme elé kerül. Igaz, hogy a felolvasás annyi figyelmet elvon, hogy a szöveg értelmezésére már nem jut belőle.
- Értetted kisfiam, amit olvastál?
- Hát nagyjából nem, csak részeket belőle. De most beleteszem a könyvjelzőmet és holnap elviszem az iskolába.
Az iskolatáskában ott lapul már a Boribon, ugyanúgy könyvjelzővel ellátva. Karácsonyi szerzemény, esténként 2 oldalt olvas fel a mese előtt az olvasónép az anyukájának. Ez a legújabb kötet valahogy hosszabbnak tűnik, mint a többi, messze még a mese vége. Ezért támadt az elsős kisfiúnak az a remek ötlete, hogy elviszi az iskolába. Túl izgalmas a sztori, hamarabb szeretné megtudni, mi a folytatás, mint a holnap este.
Bizony, izgalmas dolog az olvasás-tanulás. Nagyobbik gyermekem magától megtanult olvasni, hiába is próbáltuk takargatni az igazságot előle – gondolván, hogy jobb, ha az iskolában tanulja meg – mégis kiderítette azt. Édesanyja is így volt ezzel, akinek a szülei akkor szembesültek a ténnyel, hogy gyermekük egyáltalán ismeri a betű fogalmát, amikor anyukájához szaladt a konyhába azzal a kérdéssel, hogy hogy van a D-betű, mert ez kellett a lyukkártyára készített (aki tudja, tudja…) névjegykártyájához, amin már csak a lakcím egy része hiányzott. Hát szóval nem voltam felkészülve, hogy hogyan lesz majd, ha valakit tényleg megtanítanak olvasni. Az első lecke még könnyű volt. A M betűt kellett elolvasni körülbelül tizennyolcszor. Csak egy kicsit volt idegesítő a foglalt telefonra emlékeztető hang. Aztán jöttek a bonyolultabb figurák. Mikor gyermekem nem azt olvasta, ami valójában oda volt írva, akkor ezt mondta indoklásnak:
- Jajj anyu, nem emlékszem, hogy mit írtak oda! – itt egy kisebb okfejtés következett anyai részről arról, hogy az olvasás igazi mibenléte éppen ez, hogy olyan dolgokat megtudhatunk, amikre nem is emlékezhetünk, hiszen sosem hallottunk róla korábban…blablala… Értettem persze, hogy a betűképet vési az emlékezetébe a frissagyú nyúl, és párosítja egy hangalakkal, mint egy hieroglifát vagy kínai írásjelet.A monománia azonban sokmindenre jó, arra is, hogy az ember az akaratától függetlenül is el- és felolvasson folyton folyívást mindent, ami a szeme elé kerül.
Itt tartunk most. Az olvasókönyvből való olvasás nem tartozik a kedvencei közé (igaz, ami igaz, az olyan szavak, mint például a „lázít’, aligha hoznak lázba egy első osztályost).  Pedig a nagymamája megpróbálta lefizetni, 500 forintot kapott felolvasásonként. Szerencse, hogy a betegség gyorsan elmúlt és a nagymama nyugdíja megmaradt részeivel biztonságban távozhatott. (a szülők pedig megpróbáltak félrenézni a családi béke kedvéért…).
Szeretném, ha az ő számára is annyi mindent jelentenének a könyvek, mint nekünk, nagyobbaknak.

Karácsonyi ajándék volt az a szendvics-sütő is, aminek cserélhetők a lapjai, és kontaktgrillként illetve gofrisütőként is funkcionál. Több mint tíz éve néztem ki magamnak, és a Húgaim most megleptek vele. Még nem volt gyerekem, de a lelki szemeim előtt az volt, hogy sütöm, sütöm a gofrikat és a gyerekseregek pedig megeszik. Egy nagyon jó receptet találtam hozzá.

Hozzávalók
4 tojás
4 ek. cukor
20 deka olvasztott vaj vagy margarin
50 deka liszt
Fél liter tej
1 vaníliás cukor
1 sütőport
1 citrom reszelt héja
1 csipet só

A hozzávalókat a tojásfehérjék kivételével összekeverjük a palacsintatésztához hasonló módon.

Én a következőképpen csináltam: tojássárgájákat összekeverjük a cukorral, hozzákeverjük a margarint, majd az ízesítőket: a vaníliás cukrot, a sót, a citromhéjat. A liszt felét belekeverjük a tésztába, hozzáöntjük kisebb adagokban a tejet, jól elkeverjük. A liszt másik feléhez hozzáadjuk a sütőport, ezt is a masszába adjuk, jól elkeverjük. (nem szerencsés, ha a sütőpor közvetlenül találkozik a tejjel).
Felverjük habnak a tojásfehérjéket és óvatosan a masszába keverjük.

A gofrisütőben kisütjük.

A szokott feltétekkel tálaljuk. Az én kedvencem a kakaós tejszínhab – hiába a nyolcvanas években a Palatinuszon voltam tinédzser. Már akkor is sejtettem, hogy a gofrisütés jó üzlet lehet. Most már tudom is.

Ui: a férjem felajánlotta, hogy nyugdíjas korunkban legyünk gofrisütők. Igényes, magára nálamnál sokkal többet adó életem párját megkérdeztem, hogy mit tesz azzal a ténnyel, hogy állandóan gofriszagú lesz a haja: Azt válaszolta, hogy nem baj, kopaszra nyírja. Lehet, hogy ízlett neki a gofrim?










5 megjegyzés:

gionetta írta...

A gyerekem szintén mindent elolvas. Mindkét nyelven. Néha kijavítom magyarul (mivel német iskolába jár, németül tanul írni-olvasni), de már lassan nem nagyon kell, maga jön rá a kiejtésre. Fennhangon olvassa a képregényeket, a könyveket inkább meghagyja nekünk. Van benne egy eredendő lustaság, jobban szereti hallgatni a meséket és úgy megérteni. De délutánonként szívesen olvas fel nekem az olvasókönyvből. Igaz csak nagy ritkán hozzák haza, ezért is érdekes, olvasólapokat kapnak gyakorlásképpen.
A gofrireceptet köszönöm! A család férfitagjaitól kaptam egy ilyen sütőt a nyáron, de még keresgetem a tökéletes receptet. Ezt is ki fogom próbálni. :-))

Anyul írta...
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
Anyul írta...

Gionetta,

hű, klasszak lehetnek ezek az olvasási lapok, szívesen megnézném, milyenek?
Persze, hogy szívesen hallgatja kicsiny gyermeked a felolvasott mesét, naná, még az én nagylányom is odaül, ha fogára- vagyis miket beszélek, fülérevaló mese van az esti meseolvasáskor. Most épp a Bambit olvassuk, készülök egy kisebb recenzióval belőle itt a blogban. ;)

Jó szórakozást a gofri-sütéshez! :)

H. Tünde írta...

A kakaós hab az milyen? A gyerekkori, habszifonos?

Anyul írta...

Tünde,
igen, az :)
(nekem nincs habszifnom - hallod Jézuska?, (csak hogy időben szóljak) - ezért kézi mixerrel verem fel.