Gyors, olcsó és egészséges - szeretem, ha egy recept ezt a három tulajdonságot egyesíti.
2012. október 20., szombat
2012. október 19., péntek
Vászon és terítő
Karinthy egyszer vendéglőbe ment egy gazdag ismerősével. A
sokfogásos vacsora után a gazdagember lazán a főpincér kezébe ejtett egy bankót
és azt mondta:
-
Ezt osszák el.
A folyamatosan pénzgondokkal küzdő, de folyton viccelődő
Karinthy pedig egy jelentéktelen összegű érmét csúsztatott a főúrnak:
- Ezt pedig szorozzák meg. *
Valami ilyesmi gondolat vezetett arra, hogy egy új sorozatot
nyissak a blogban. Ha már utazni, wellnessezni, jacuzziban pezsgőzni nincs pénzünk
kedvünk, attól még utazhatunk a képzeletünkben és filmek segítségével. Ha pedig
valamilyen hozzáillő ételt választunk a mozis estére, akkor még teljesebb lehet
az illúzió.
Cinema Paradiso
Kedvenc filmem. Ezért vele kezdem el ezt a sorozatot. Tornatore
mozija a mozi mozija. Salvatore, Toto olyan kisfiú, mint az enyém, elvarázsolja
a mozi. Más dimenzióba kerül, ha filmet nézhet. Szicíliában, a II. világháború után pedig
tényleg szükség van a varázslatra. A háborúban elesett apa hiánya, a szegénység,
a küzdelembe belefáradt anya – nem egy vágyott gyerekkor szereplői. A filmből
mégsem a szomorúság sugárzik. Totó, amikor teheti, belopózik a moziba, végignézi
a plébános háta mögött a filmeket, amikor az kicenzúrázza a belőlük a
nemkívánatos jeleneteket (= meztelen vállak, csókok és ki tudja még milyen
tűrhetetlenségek), beoson a vetítőszobába is, ahol Alfredo, a mozigépész
barátja lesz, mondhatni fia, és kifigyeli a gépészszakmai rejtelmeit. Ott van
az előadásokon, mint a falu összes lakosa, akik együtt sírnak, együtt nevetnek a
szereplőkkel. Olyan közösségi élmény a filmezés, mint az ősközösségben a tűz
körülülése. Totónak a film lesz az élete, a mozi leégése és Alfredo sebesülése
után mozigépészként pénzkeresővé válik. A történet hátterében az európai film nagyszerű
alkotásai jelennek meg a filmvásznon.
A film másik időszála a mában játszódik, Salvatore híres
filmrendező Rómában, aki 30 éve nem járt otthon. Üzenetet kap azonban Alfredo
haláláról, és a temetésre Szicíliába utazik, ahol találkozik egykori élete
szereplőivel. Alfredo búcsúajándékát Rómában nyitja ki. Ehhez a részhez az érzékenyebb
nézők készítsék be papír-zsebkendőiket.
A háromórás rendezői változatban a mozis szál mellett fontos
szerepet kap a szerelmi szál is. Szicíliában Totó találkozik egykori és
egyetlen igaz szerelmével, és megtudja, hogyan, hová tűnt el
megmagyarázhatatlanul 30 évvel ezelőtt a lány.
Egy letűnt világ meséjét látjuk, és azon kaphatjuk magunkat,
hogy szebbnek tűnik, mint a mi kevésbé küzdelmes, de jóval üresebb életünk. Mert
hol is vannak a tábortüzek mostanában? A laptopok nem melegítenek eléggé és pár
poszt vajon okoz-e olyan közös élményt, ami a folytatást meghatározza?
Paradicsomos-juhsajtos pizzácskák
Bár triviális választás, mégsem tudtam ellenállni. A
receptet egyébként az osztrák Kronen Zeitung vasárnapi mellékletében találtam
(aminél színvonalasabb színes mellékletet nem sokat ismerek – már ezért megérni
megtanulni németül), aminek azért örülök, mert szeretem az izgalmas párosításokat
(osztrák-olasz-magyar hogy jön ez össze?)
Hozzávalók
A tésztához
35-40 deka liszt
2 deci
langyos víz
1 cs. Szárazélesztő
1 tk cukor
1 tk só
3 ek étolaj
A feltéthez
Arany és piros mini paradicsomok
Juhsajt
2 gerezd fokhagyma
1 ek olívaolaj
Zöldfűszerek szárítva vagy frissen
A hozzávalókból kenyértésztát készítünk: a langyos vízhez
hozzákeverjük a szárazélesztőt és a cukrot, majd az olajat. Végül belekeverjük
a lisztet és a sót és a mixer dagasztókarjával addig gyúrjuk, amíg el nem válik
az edény falától. Akkor jó halmazállapotú, ha egységes gömböt alkot.
Félretesszük és meleg helyen kb. 40 perc alatt a
kétszeresére dagasztjuk.
Közben kettévágjuk a paradicsomokat és felkockázzuk a
juhsajtot.
Egy tepsit kiolajozunk. A megkelt tészta felét kerekre
kihúzkodjuk a tepsiben, az olajon, esetleg megfordítjuk, hogy mindkét oldala
olajos legyen, úgy könnyebb nyújtani.
Elrendezzük a tetején a paradicsomokat, meglocsoljuk
óvatosan az olívaolajjal, eloszlatjuk rajta a zúzott fokhagymagerezdeket és a
zöldfűszereket, enyhén megsózzuk.
Előremelegített sütőben 175 fokon 20 perc alatt készre
sütjük. Ha többen is esszük, előételnek, vagy nassolásnak, akkor szeletekre
vágjuk, és egy nagy tálon csinosan elrendezzük.
Tojásmentes.
Gyermekeimmel vasárnap néztük meg a filmet*, de még kedd
reggel is azt mondogatta a kisfiam:
-
Totó, Totó.
-
Igen, nekem is folyton az eszemben jár ez a film. És
tudod Kristóf, hogy miért? Azért mert a szívünkig ért.- mondta a kislányom.
Ilyen a katarzis.
* A történetet Kosztolányi Dezsőné Karinthyról írt könyvében
olvastam
** Itthoni filmklubot rendezek nekik, időről időre megnézünk
olyan filmeket, amiket már megértenek, és amik nélkül nem lehet...
2012. október 14., vasárnap
Körtepite
Nehéz dolog a szülői mesterség. Azzal még csak megbékél az
ember, hogy háromszor kell hazamennie, hogy egyszer megérkezzen. Mert, hogy
különórára hozni, onnan vinni gyermekünket, gyereknek öröm, szülőnek
kötelesség, mégpedig olyan, ami a gyermekek létszámának és életkorának
megfelelően exponenciálisan növekszik. Valóságos kis logisztikai szoftver
kattog a szülők fejében, hogy ki, mikor hol legyen. Még az olyan feladatoknak
is gördülékenyen kell teljesülniük, hogy kisleányunk időben érkezzen a különbalettre,
ne túl korán, hogy kiderüljön, hogy egyáltalán megrendezik-e, és ne is túl
későn, valamint édesanyja is odaérjen még a heti betevő tornájára. Semmi az
egész, időzítés kérdése, csak jól kell belőni azt az 5 percet. Persze, hogy
ilyenkor, indulás után jön egy telefonhívás, amelyet félkézzel rendezne le a
logisztikus, ha ez nem ütközne a kresz előírásaiba. Azért hát leánykája veszi
fel a kagylót. Amit ezután hall a bolygó hollandi, na az azonban már a
rutinosabbjának adrenalinszintjét is nagyságrendekkel növeli meg:
-
A Beni és a Kristóf? Ma délután? Az iskolaudvaron?
Úristen! – ilyenkor tűnnek a másodpercek
óráknak – Bogyót ettek???
Paff. Már megint az az érzés…amikor a csontokat kiszedik az
ember lábából, és lassított filmnek tűnik minden mozdulata.
Kiderült, hogy Beni
a zsebeiből kipakolt otthon az ebédlőasztalra pár magot és mondta, hogy ő ilyen
bokrot akar ültetni, mert ennek a bogyója nagyon finom. Végül is ősz van, a
bogyónak a szezonja. A mi „tettesünk” leszállításra került az iskolaudvarra,
ahol szembesítve lett a bokorral, amiről tárgyi bizonyítékként levelet és magot
szedtünk. A google sok mindent szemmel tart, így a sombokrokat is. Mert azt
ettek a fiúk, somot. Én eddig a somot nem ismertem túlzottan, azt a tényt
leszámítva, hogy a dédnagymamámat Som Gizellának hívták kislánykorában.
Kisfiam hüppögve
zárta az izgalmas estét.
-
Megijedtél? – esett meg rajta a szívem, lehiggadva a
haraggal vegyes ijedtség után (mert ugye, ha nem kismilliószor…”de a Dénes azt
mondta, hogy ehető”…..jájjjj, a kútbaugrós részt nagy önfegyelemmel ugrottam).
-
Nem, csak nagyon félek, hogy holnap leesik a gesztenyém!
– borult rám zokogva. Mert hogy menetközben a tanítónénit is felhívtam, hogy ő
tudja-e, milyen bogyós bokrok vannak az iskolaudvaron, aki megígérte, hogy
másnap ő is beszél a gyerekekkel a bogyóevés veszélyeiről. A gesztenyeleesés
az erre a célra rajzolt fáról pedig a létező legnagyobb büntetés, ami elsős
kisgyermeket érhet. Nagyobb veszedelem, mint ismeretlen bogyók elfogyasztása.
És akkor nézzünk egy igazi őszi sütit, amiben nincsenek
bogyók!
Hozzávalók
25 deka vaj
20 deka cukor
egy csipet só
4 tojás
1,2 dl
tej
30 deka liszt
3 tk. sütőpor
2 ek. kakaópor
10 deka darált mogyoró vagy dió vagy mandula
A tetejére
1 kg
érett körte
Fél citrom leve
Barack- és/vagy szilvalekvár
2 evőkanál durvára tört pisztácia
Először a körtét készítjük el, szeletekre vágjuk, magházát
kivágjuk, és a citromlével megöntözzük, hogy ne barnuljon meg.
Egy nagy tepsit kivajazunk.
A tepsibe simítjuk a masszát. A körteszeleteket egymás mellé
ráfektetjük.
Nem tudtam dönteni a lekvárok között, ezért mind a kettővel
megkentem. Az eredeti receptben baracklekvár szerepel, a család a szilvalekvárt
ítélte jobbnak.
Őszre esik a tojás világnapja is (minden év októberének második péntekje), erről a reggeli rádióműsorból értesülünk.
-
Biztos ma találták fel a tojást! – találja ki az okot
fiacskám. De vajon ki? A tyúk?
Epilógus: kisfiam gesztenyéje nem esett le. Csak
általánosságban beszélgettek a bogyóevés veszedelmeiről.
A receptet az Officina Nova Édességek című könyvében
olvastam.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)