Kolbászos falatkák

Szilveszterkor malacot kell enni, mert az orrával előtúrja a szerencsét, míg a szárnyast kerülni kell, mert az pedig elkaparja. (kicsit oda kell figyelnem, amikor erre a bölcsességre gondolok, hogy nehogy úgy járjak vele, mint a csokigolyó-reklámmal: nem a szádban olvad, csak a kezedben! – vagy valami efféle). Szóval én is valami disznóság után néztem a kamrában (nem, most nem Aput akartam leleplezni, aki ott szokta megenni titokban az édességeket, így már a gyerekek is tudják, hogy ha csendben, kicsit hosszasabban időzik odabe’, akkor mit is csinál). Nem kellett sokáig keresgélnem, mert rögtön szemembe és orromba ötlött az ősszel beszerzett, egyenesen a füstölőből érkezett gyönyörűszép házikolbász-sor.

Hoppá, akkor most végre sort kerítünk a Húgom egyszerű, de nagyszerű ötletére, a kolbászos falatkákra! Tulajdonképpen a kolbászon kívül semmi extra nem kell hozzá.

Hozzávalók

kolbász

½ kiló liszt (egészségtudatosak használjanak 2/5 arányban teljesőrlésű lisztet)

1 szárazélesztő a belvárosi orvos patikájából

1 tk cukor

1 tk só

3 ek étolaj

10 deka reszelt sajt

margarin a sütőlap kikenéséhez

Egy mély tálba 2 és fél deci meleg (de nem forró) vizet teszünk, hozzákeverünk a mixer dagasztókarjával 1 tk cukrot, az élesztőt, belekeverjük a 3 ek. étolajat, majd a lisztet és a sót. Addig dagasztjuk, amig a tészta összeáll és elválik az edény falától (kb. 5 perc). Minél tovább dagasztjuk, annál több levegő kerül a tésztába és annál könnyebb lesz. Ez tehát egy kenyértészta.

Letakarva ¾ órán át meleg helyen pihentetjük.

Amikor szépen megkelt, akkor lisztezett deszkán kinyújtjuk, kolbászkarikákat fektetünk rájuk, majd kb. 5x5 centis négyzetekre vágjuk. A kolbászkarikás tésztadarabokból, mint ahogy a szilvásgombócot is szokás, csinos kis gombóckákat formálunk. Ha sietős a dolgunk, a nyújtás részt kihagyjuk, egyszerűen csak csippentünk a tésztából, és belegöngyöljük a kolnászdarabkákat.

A gombócokat kivajazott/margarinozott tepsibe vagy jénaiba ültetjük, kis távolságokra egymástól. A széleit megkenjük egy kis olvasztott vajjal/margarinnal. Süléskor a gombócok szépen össze fognak érni.

A tetejükre reszelt sajtot szórunk, és 175 fokon körülbelül fél óra alatt – a sajt pirulásáig megsütjük őket.

Az enyémek éppen kisültek, már csorog is a nyálam, hogy mikor haraphatok bele.

Tojásmentes.

Tejfehérjementes.

Szóval a karácsonyfát együtt díszítettük fel a gyerekekkel. Nagyon élvezték. Annyira, hogy amikor kész lettünk, egymát licitálva ájuldoztak:

- ÓÓÓÓ de szép lett!

- Hát én ezt nem hiszem el!

- Mindjárt el is ájulok!

- Ez nem lehet igaz! Csípj meg!

Hát ez utóbbi meg is történt. Kisfiam a kívánságnak megfelelően megcsípte a kislányomat. Aki naná, hogy sírvafakadt. Én meg naná, hogy vígasztaltam, de nem sokáig bírtam röhögés nélkül. Szerencsére ő sem.

A téli szünet pedig nem téli szünet egy jó kis mozi nélkül. Nem votam elájulva a kínálattól, a választás végül a Csizmás Kandúrra esett.

- Anyu, magammal hozzam a kutyusomat is? – kérdezi a leánykám kezében az agyonmosott játékkutyust szorongatva.

- Ahogy szeretnéd! – mondom, mert a döntést, hogy „nagylányként“ is játékállatot hoz magával nyílt terepre, neki kell meghoznia.

- Háááát, nem is tudom, hogy kutyusnak jó-e macskás filmre mennie! – osztja meg velem tépelődése igazi indítékát.

- Ó, effelől nyugodtan elhozhatod!

Nagy sóhaj a válasz, és a kutyus is jön velünk. Még jó, hogy neki nem vettünk 3D-s szemüveget, így nem látta kristálytisztán azt a sok macskát, akik a mozivásznon felvonultak.

Boldog Új Évet kívánok minden Kedves Olvasómnak!