2011. március 24., csütörtök

Tripla csokis muffin



- Nézd, Anyu, ezt a kincses térképet az oviban kaptam!
- Jajj, de szépen kiszínezted!
- Majd egyszer, ha ráérünk, menjünk el a kincsért! Jó? Nagyon veszélyes lesz. Tengeren is kell menni, ahol lesznek mérges delfinek, akik még a vadcápáknál is vadabbak. Meg lesznek kalózok is. És akkor majd erre kell menni, meg arra fordulni, és ahol a kincs lesz, ott lesz a földre rajzolva két piros vonal keresztbe!

Ezt a receptet Stahl Judit szakácskönyvéből tanultam. Úgy gondoltam, a sütemény csokival való egyszeri megjelölése nem elegendő, hangsúlyozzuk csak ki szépen, három piros kereszt helyett háromszoros csokimennyiséggel, hol is van az igazi kincs elrejtve.

Hozzávalók
30 deka étcsokoládé - a beosztósabbak gazdálkodjanak 20 dekából, de a tésztába mindenképpen 10 dekát tegyenek
15 deka cukor
2 tojás
10 deka vaj
15 deka liszt
10 deka lekvár - az eredeti receptben narancslekvár van, én gyakran használok más gyümölcsből is, a csokihoz különösen jól illik a szilva vagy az eper
½ tk sütőpor
3 ek. narancslé – egyéb gyümölcslé

A mázhoz 3-5 deka margarin.

A sütőt előmelegítjük 175 fokra.

Az étcsokoládét összeolvasztjuk a vajjal, kicsit félretesszük, hogy valamennyire kihűljön.

Mixer segítségével elkeverjük a tojásokat a cukorral, majd hozzákeverjük a lekvárt, a narancslevet és a vajas csokit.

Fakanállal, gyors mozdulatokkal hozzákeverjük a lisztet és a benne elkevert sütőport.

A muffinsütő mélyedéseibe egyenletesen elosztjuk a tészta kb. 2/3-át. 5-10 deka étcsokit kockára törünk, és a tészta tetejére tesszük, majd befedjük a maradék tésztával.

25 perc alatt készre sütjük.

5-10 deka étcsokit összeolvasztunk vajjal vagy margarinnal, és a kihűlt muffinok tetejét bevonjuk vele, majd hűtőbe tesszük a süteményt, hogy megdermedjen a máz. Ha túl sok lenne a máz, a muffinokat a hűtőből kivéve ismét megkenjük vele.


Az igazi kincs nem mindig van piros kereszttel jelölve. Azért rá lehet akadni. Most egy jó kis előadás formájában jelentkezett, amely a könnyű- és komolyzene mibenlétét, határvonalait történetét feszegette, remek zenei példákkal, kiváló humorral fűszerezve. Talán, mert a gyerek hozta a róla szóló kis cetlit az iskolából, azt hittem, neki is való. Így őt is és a még kisebb barátnőjét is magammal vittem. A harmadik percben tudtam, hogy hibáztam, ezt megérteni sok előismeretre volt szükség, a másfél órás előadást végighallgatni, ami tulajdonképpen számukra hottentottául volt, nagy önfegyelemre. Ki azonban nem mehettünk, az a kedves előadó súlyos megsértése lett volna. Néztem-néztem a gyerekeket szánakozva, de ők szépen ültek, figyeltek. Aztán eszembe jutott a saját gyerekkorom, amikor Apukámmal többször is tiszteletemet tettem a Kisplasztikai Barátok Körében, sőt egyik első élményem az, hogy visítok egy múzeumi terem közepén, mert meg akarom fogni a kiállított mozgó szobrot, a modern művészeti alkotást, de nem lehet. Anyukámmal is voltam vizsgázni az egyetemen ábrázoló geometriából (most a Divatcsarnok üvegosztályán eltöltött hosszas ácsingózásokat nem sorolom ide). Ha nem is értettem meg az ott hallottakat-látottakat, de valami módon mégis csak kaptam valamit. Talán azt, hogy valami lehet nagyon fontos valakinek, akkor is, ha én azt nem értem. A szolfézstanárnő mindenestre gratulált a végén a lányoknak, hogy kibírták. Ők meg azt mondták, a következő részre is eljönnek….

3 megjegyzés:

Bianka írta...

Isteni finom

Altnőder Emese írta...

ó te jó ég, marcival éppen muffin receptet keresek, kikötés legyen csokis;)

Anyul írta...

Hát ez tök jó :)