Nem tudom, miért vált át kínai vagy indiai írásjelre a rendszer….
Oké, nyertetek gazdaságban, lélekszámban, ötletben, mindenben, de hadd írjam a blogom még egy kicsit magyarul!!!!

Erzsébet- és András-napi citromtorta

Úgy látszik, nem tudok szabadulni ettől a citromvágytól. Még citromosabbat, még krémesebbet szerettem volna, mint a múltkori – egyébként remek – citromos-joghurtos kenyér. És Anyukámnak is szerettem volna kedveskedni valamivel a névnapjára. Így hát a kellemeset a kellemessel összekötve újra csak a citromospult felé vettem az irányt….
És mivel Andrásunk is van a családban, és a tortácska után mind a tíz ujjukat megnyalták az érintettek – nem úgy néztek ki, mint akik citromba haraptak, pedig de - ma újra beszerzem a szép sárga gyümölcsöket – amik ebben a náthás időszakban amúgy is jó szolgálatot tesznek…
Kedves Olvasó, működik már a Pavlovi-reflex?

Hozzávalók

A tésztához
4 tojás
15 deka cukor
7.5 deka liszt
1 citrom reszelt héja
és a felének a leve

A krémhez
30 deka mascarpone (ha 25 dekás kiszerelést kapunk, az sem baj)
Vaníliapuding másfél deci tejből (nem főzős)
1 citrom reszelt héja
2-3 ek porcukor (ízlés szerint)

A díszítéshez
Vékonyra szelt citromkarikák
1 zacskó tortazselé
2 citrom leve
1 mandarin leve
4 ek kristálycukor
Esetleg mandulaforgács

A tészta Nagymamám receptje (az is fog következni hamarosan, a megfelelő krémmel együtt), és tulajdonképpen egy citromos piskóta.

Kizsírozunk egy kisebb tortaformát (23 centi átmérőjű), kilisztezzük, hogy a széleire is jusson liszt (zsír ne)।

A tojásfehérjéket felverjük habnak.

A tojássárgákat gyors mozdulatokkal összekeverjük a cukorral, a citrom héjával és levével, és a liszttel. Ha ügyesek vagyunk, akkor ennyi idő alatt nem esik össze a fehérje, és nem is kell robotkart mosogatni. Mivel a fehérje után lehet használni a sárgájához, csak fordítva nem megy. Sörre bor…borra sör…

A krémhez . a citromhéjat és a cukrot összekeverjük a mascarponéval. A puding utasításainak megfelelően elkészítjük arányosan a másfél deci tejből a pudingot. Hozzákeverjük a mascarponéhoz, hogy lágyabb, de még mindig kenhető állagú krémet kapjunk.

A tortát kétfelé vágjuk, megkenjük a krémmel úgy, hogy a tetejére is jusson. Egy kicsit tegyünk félre, hogy a végén az oldalát is bekenhessük vele. A tetejét ízlésesen díszítsük citromkarikákkal.

Helyezzük vissza a tortakarikát úgy, hogy kibéleljük alufóliával – hogy ne ragadjon rá majd a krém. Ez fogja megtartani a zselét.

Elkészítjük a tortazselét, de ne vizet használjunk hozzá, hanem a gyümölcsök levét. Mivel a citrom savanyú, több cukrot adjunk hozzá.

A zselével díszített tortát a hűtőbe tesszük, dermedésig. Onnan kivéve levesszük róla a tortakarikát, bekenjük a krémmel az oldalát, adott esetben mandulaforgáccsal is megdíszítjük.

Ha a tortaformánk nagyobb lenne, akkor értelemszerűen szorozzuk fel a mennyiségeket!

(Csak bátran, bátran, leírni majdhogynem hosszabb volt, mint elkészíteni.)

Kislányom rákapott a kártyázásra. Az iskolában römiznek (tavaly szenvedélyesen hímeztek, a fiúk is). Végül is ez így igazságos, éljen az egyenjogúság. Ennek nagyon örülök, mert én is szeretek kártyázni, és így már van könnyen kapható partnerem is hozzá. A vita tárgyát csak az képezi, hogy hagyományos, vagy rablórömi-e. (Csakis rabló, mi más?)
Na és ez a szenvedély átragadt kisfiamra is, ő a Fekete Pétert nyomja napestig…igazi bűnbarlang lettünk, forgatjuk az ördög bibliáját a hosszú, sötét estéken। Paralell folyik a Fekete Péter: Kicsi Banditám és nagymama , valamint a rablórömi: Violatekintetű-ám-de-csavaros-észjárású Mimi és Banditanyu
A kártyacsaták közben is dolgozik azonban a természet, Haramiabandika odaadja a kezecskéjében levő kártyalapokat a Nagymamájának:
- Elmegyek pisilni, addig tudsz játszani egyedül? Majd meglátod, Te fogsz nyerni!


Kép is jön hamarost, most épp otthon lapul a könyvespolcon, a reggeli rohanásban nem tettem be a táskáम्बा….addig is egy szép virágzó citromfa….

A citrom régi szenvedélyem….

Makettország - Szlovénia

Juhtúrós gnocchi Jó sorsom Szlovéniába vezérelt, ebbe a csöppnyi, kétmilliós országba (nyáron többen vannak). Olyan, mint egy terepasztal, minden a helyén, minden rendben…és minden megtalálható benne. Sűrítve a világ. A fővárostól félórányira csodás síterepek, másfélóra autóútra az Adria. Sok hegy, síkság, finom borok. Nyugdíjasok - is - a szállodákban. Olyan, amilyet mindig is kívántam Magyarországnak: Kelet és Nyugat, Észak és Dél évezredes kapcsolatából csakis a legjobb géneket örökölte: nyugati/északi precizitást, keleti/déli életörömet. Ez a juhtúrós gnocchi is mintha ezt mintázná, szlovák tejtermék az olasz eredetű ételen. És az elegáns szálloda tányérján elegánsan odapöttyentve egy kis adag, előételként, mint ahogyan ezt az ékszerdoboz-országot is odapöttyentették a térképre, végtelenül elegánsan, jóízléssel, minden falat öröm. Hozzávalók A gnocchihoz 1 kiló lisztes krumpli 25+5 deka liszt 2 tojás Só A szószhoz 25 deka juhtúró 3 deci tejföl A tálaláshoz Rucola A krumplit megfőzzük, áttörjük, kihűtjük. Összegyúrjuk a 25 deka liszttel, a sóval és a tojásokkal. Kisfiunk kezével 1-2 centi átmérőjű rudakat sodrunk belőle, elvágjuk őket, és egy villa hátával meghengergetjük, hogy recések legyenek (elmaradhat). A sodráshoz, hengeregtéshez használjuk fel az 5 deka lisztet. Forró vízben kifőzzük (amíg fel nem jön, és még egy kis idő, nagyjából 5 perc). Kiolajozott tálba tesszük, egy picit várunk, hogy megdermedjen, és akkor keverjük össze az olajjal és a már kifőtt gombóckákkal, így nem törik-málik szét. A tejfölt összemelegítjük a juhtúróval, hogy szépen összeolvadjanak. A tányér aljára rucolákat rendezünk csinosan - kisleánykám szerint bükklevelek -, erre kerül a gnocchi, majd egy pöttyintés – vagy sok – juhtúró. A tetejét az étteremben még egy nagyon érdekes, paprikaízű, kicsit kemény, szalmaszáljellegű képződmény is díszítette, ami minket, magyarokat képviselt – legalább is az én képzeletemben – és amire a nemzetközi társaságból senki sem jött rá, mi is lehet az. Viszont finom volt.

Kicsi fiamnak megengedtem, hogy rágózzon. Gondolom, ezért nem kerülök be a Leglazább anyukák rekordkönyvébe. Bár ha alaposabban megvizsgáljuk az előtörténetet…kislányom ugyanis fuldoklós típusú gyerek. Ősz hajszálaim jelentős részét szereztem be azon a módon, hogy gyermekem feje már kékült a félrenyelt alma- vagy barackdarab miatt. Speciális műfogással mindannyiszor kihalásztam a nem rendeltetésszerű helyről, de ezalatt a tizedmásodpercek éveknek tűntek, a hirtelen mozdulatokat pedig lassított felvételként éltem meg, és még most is, ahogy gépelek, fizikailag fájnak az ujjaim a félelemtől. Na és ezen előzmények után, jó sok év elteltével, megengedtem nagyobbamnak és a kisebbemnek is, hogy rágózzanak. A felnőttséghez vezető lépcső egy újabb fokát elérve a törpe méretű Laza Csávó csípőre és zsebre tett kézzel úgy summázta édesanyja életben való csetlését-botlását: - Anyu, te azt hitted, hogy nem tudok rágózni. Pedig én már kisbaba koromban is tudtam!

Joghurtos-citromos-ribizlis kenyér

Sok tennivaló akadt mostanában. És a sok kipihennivalót még több feladat követte. Most végre jutott egy kis szusszanás, szerettem volna egy könnyű és könnyen elkészíthető süteményt. Joghurtos-citromost. Rosszul emlékeztem, a recept, amit „asztalfiókban” (helyi lemez, „Receptek” mappa) tartok, mégsem tartalmazott joghurtot. Így hát kitaláltam ezt.

Hozzávalók

20 deka barna cukor

10 deka vaj

3 db tojás

1 citrom héja

1 doboz joghurt

25 deka liszt

2 tk. sütőpor

egy marék (fagyott) ribizli vagy más bogyós gyümölcs

Kivajazunk, kilisztezünk egy hosszúkás sütőformát.

A vajat mixer segítségével összekeverjük a cukorral. Hozzáadjuk a tojásokat, jól elkeverjük a masszát. Beletesszük a joghurtot, és a citromhéjat belereszeljük, ezzel is jól elkeverjük. Fakanálra váltunk, és gyors mozdulatokkal belekeverjük a liszttel elkevert sütőport, majd a gyümölcsöt, mely lehet fagyott állapotú is.

Beletöltjük a sütőformába.

175 fokra előmelegített sütőben 45 percig sütjük.

Jutott azért mulatás is.

Jól kirúgtam a hámból, kedves anyukatársaimmal töltöttem el egy hosszúra nyúlt estét. A buli nem sikerült túl vadra (nem is ez volt a cél), hanem jó kis beszélgetősre. Na de aki nem szokta a szántást… (jobban mondva elszokott tőle – az az egyszeri lány például nem ismeri már az éjszakai járatok megváltozott menetrendjét sem, megtudja, hogy a török vendéglők egész éjjel nyitva vannak, és „régen” odajártak a valahai fiatalok, mostani anyukák, apukák enni valamit a buliban elfogyasztott szeszekre, miközben arra gondol, hogy az „igazi régen” nem is voltak még török vendéglők, így röppen el az ifjúság…).

- Anyu, ma előbb kelt fel Apu, mint te, pedig te előbb szoktál kimenni a konyhába. – veri ki azt a pici álmot a szememből a kisfiam, ami még megmaradhatott azután, hogy ő is az ágyunkba költözött.

- Tudod, tegnap sokáig tartott a buli, és álmos vagyok. – mondom én.

- Na látod, nem kellett volna elmenned!

- De én jól éreztem magam ott!

- Jobban, mint itthon???

Pár perc múlva megkérdezem tőle:

- Hiányoztam neked?

- Igen, nagyon! – feleli teljes átéléssel, majd kicsit bamba arccal hozzáteszi:

- Mikor is??? – hiába no, anyai szív úgyis kifacsarva (jajj de értenek ehhez a gyerekek), és a dolgok mennek végre a megszokott kerékvágásban.

Sok tennivaló akadt mostanában. És a sok kipihennivalót még több feladat követte. Most végre jutott egy kis szusszanás, szerettem volna egy könnyű és könnyen elkészíthető süteményt. Joghurtos-citromost. Rosszul emlékeztem, a recept, amit „asztalfiókban” (helyi lemez, „Receptek” mappa) tartok, mégsem tartalmazott joghurtot. Így hát kitaláltam ezt.

Hozzávalók

20 deka barna cukor

10 deka vaj

3 db tojás

1 citrom héja

1 doboz joghurt

25 deka liszt

2 tk. sütőpor

egy marék (fagyott) ribizli vagy más bogyós gyümölcs

Kivajazunk, kilisztezünk egy hosszúkás sütőformát.

A vajat mixer segítségével összekeverjük a cukorral. Hozzáadjuk a tojásokat, jól elkeverjük a masszát. Beletesszük a joghurtot, és a citromhéjat belereszeljük, ezzel is jól elkeverjük. Fakanálra váltunk, és gyors mozdulatokkal belekeverjük a liszttel elkevert sütőport, majd a gyümölcsöt, mely lehet fagyott állapotú is.

Beletöltjük a sütőformába.

175 fokra előmelegített sütőben 45 percig sütjük.

Jutott azért mulatás is.

Jól kirúgtam a hámból, kedves anyukatársaimmal töltöttem el egy hosszúra nyúlt estét. A buli nem sikerült túl vadra (nem is ez volt a cél), hanem jó kis beszélgetősre. Na de aki nem szokta a szántást… (jobban mondva elszokott tőle – az az egyszeri lány például nem ismeri már az éjszakai járatok megváltozott menetrendjét sem, megtudja, hogy a török vendéglők egész éjjel nyitva vannak, és „régen” odajártak a valahai fiatalok, mostani anyukák, apukák enni valamit a buliban elfogyasztott szeszekre, miközben arra gondol, hogy az „igazi régen” nem is voltak még török vendéglők, így röppen el az ifjúság…).

- Anyu, ma előbb kelt fel Apu, mint te, pedig te előbb szoktál kimenni a konyhába. – veri ki azt a pici álmot a szememből a kisfiam, ami még megmaradhatott azután, hogy ő is az ágyunkba költözött.

- Tudod, tegnap sokáig tartott a buli, és álmos vagyok. – mondom én.

- Na látod, nem kellett volna elmenned!

- De én jól éreztem magam ott!

- Jobban, mint itthon???

Pár perc múlva megkérdezem tőle:

- Hiányoztam neked?

- Igen, nagyon! – feleli teljes átéléssel, majd kicsit bamba arccal hozzáteszi:

- Mikor is??? – hiába no, anyai szív úgyis kifacsarva (jajj de értenek ehhez a gyerekek), és a dolgok mennek végre a megszokott kerékvágásban.