2010. július 30., péntek

VKF XXXVI. Világjáró fazék




Tévút – Muhammara




Már régóta szemezgettem a Cyprus Today remek gasztronómiai rovatának hasábjain megjelent Muhammara – Csípős paprikaszósz receptjével. Mivel „mindig is birizgálta a fantáziámat”, hát botmixert ragadtam, hogy a végére járjak a csábító eledel rejtelmeinek. Nos annyira nem kellett volna sietnem. A recepttel hiba nincsen, leellenőriztem többfajta forráson, a Muhammara, amely Szíriából indult bendőhódító útjára, éppen így készül, a baj velem van. Az össze nem illő alapanyagok nálam nem válnak be. A hideg még évtizedes távolból is kilel a mézes fokhagyma gondolatára, mellyel náthámat gondoltam gyógyítani, és amire egyesek esküsznek. Kicsit felvontam a szemöldököm, amikor a muhammara összetevői között egyaránt olvastam pirított zsemlemorzsát, citromot, fokhagymát, gránátalmaszörpöt, de hát reménykedtem…


Reménykedtem én már egyéb tévútjaimon is. Amikor barátnőm versenykerékpárját kölcsönkaptam, és életemben először, gyakorlatlanul hajtva egy ilyen csodás példányt, hatalmasat zakóztam vele (ez volt az én Tour de Francom). Hol máshol essen az ember egetrengetően nagyot, arccal az aszfaltra bukva, mint az SZTK előtt? Reménykedtem, hogy talán nem tűnt fel senkinek…kár volt, mert bizony hogy feltűnt. Egyre több cipőorrot láttam magam körül gyülekezni a földön. Tudtam, hogy kutyabajom, azért nem pattantam fel, mert azon elmélkedtem, hogyan is karikázhatnék el feltűnés nélkül (akkoriban nyugodtan indulhattam volna a Világ Legszégyenlősebb Embere vetélkedőn). A nőttön növekvő jószándékú tömeg meg azon tanakodott felettem, hogy hogyan is kellene engem megmenteni. Végre valaki fejéből kipattant az isteni szikra, hogy vigyenek be a rendelőintézetbe. „Na azt már nem” – gondoltam magamban, és mintha puskából lőttek volna ki, felpattantam, körülöttem a tömeg tátott szájjal kettévált, mint a Vörös-tenger, én meg, mint aki jól végezte dolgát, elbicigliztem. A továbbiakban maradtam a Csepel camping kerékpáromnál. Mint ahogy inkább maradok a kőrözöttnél…



Hozzávalók



2 nagy piros kaliforniai paprika


2 ek csípős paprikakrém (Erős Pista)


1 gerezd zúzott fokhagyma


¾ bögre zsemlemorzsa


1 fej (lila)hagyma


¾ bögre darált dió


3 ek citromlé


2 ek gránátalmaszörp


1 ek joghurt


köménymag


1 tk só


¼ bögre olíva olaj




A tálaláshoz


török lapos kenyér (pide), vagy pirítós




A paprikákat sütőben addig sütjük, amíg héjuk barnulni kezd (félóra). A sütőből kivéve letakarjuk alufóliával, vagy egyéb alkalmatossággal negyedórára. Utána már könnyen le tudjuk húzni a héjukat. A paprika húsát felszeleteljük, és botmixer segítségévél pépesítjük.



Megpirítjuk a zsemlemorzsát, apróra vágjuk a hagymát, megdaráljuk a diót.



Hozzákeverjük a paprikapüréhez. Hozzáadjuk a többi összetevőt is. A citromlevet, a sót, a fokhagymát, a gránátalmaszörpöt, a joghurtot, a köménymagot és az olívaolajat.



Egy napra hűtőbe tesszük érlelni.



Pirítóson, vagy török lepénykenyéren tálaljuk.




Tojásmentes.


Tejfehérjementes.



Csaknem sikerült csődületet okoznom egy rendelőintézet előtt a minap is, amennyiben kisleányomra hallgatok. Anyajegyet ellenőriztetni mentünk egy nagyszerű orvoshoz, akit régebb óta ismerek, mint a férjemet, pedig az már több évtizedes múltra tekint vissza (de erről majd később) – az anyajegyelleőriztetést pedig forrón ajánlom mindenkinek (közszolgálati felhívásunkat olvasták). Mondom leánykámnak még az autóban, hogy kisebbfajta dolgom támadt (amit egyébként a rendelő e célra minden kívánalomnak megfelelő helyiségében gondoltam orvosolni).


- Hát akkor guggolj ide! – mutatott széles mozdulattal a gyönyörű villákkal körülvett temlpom mellé ültetett platánfák tövére.


- Nem. – mondtam én.


- De mért?????






3 megjegyzés:

Névtelen írta...

Bocs, de a biciKli szó helyesen: bicikli. (kerékpár=angolul bicycle, bi=kettő, dupla; cycle=kör, kerék). A felesleges igekötőről nem szólok, nehogy "be"sértődj...

Anyul írta...

Szia Névtelen!

köszi, a bicigli szándékos ;)
én sem szólok a "be"igekötő elharapózásáról :)

Bianka írta...

Ez a névtelen nekem is beszólt, hogy nem karikákra szeljük a zöldséget :))))
Guszta étel