2010. július 3., szombat

Sütőzacskóban párolt tengeri hal

A férjem fejében a kímélő étel kifejezés összekapcsolódott a „párolt” szóval. És mivel kímélőt szeretett volna enni, ki is adta a jelszót: valami pároltat ennék. Én meg valami nyárias könnyűre vágytam, a két vágy legnagyobb közös osztója (vagy legkisebb közös többszöröse? mindenki ossza be magának) lett ez a villámétel. Hozzávalók tengeri halfilé 1 kaliforniai paprika 2-3 paradicsom 3-4 gerezd fokhagyma friss bazsalikom 3-5 ek olívaolaj só sütőzacskó A tengeri halfiléket megmossuk, a sütőzacskóba tesszük. A paprikát felkockázzuk, a paradicsomot gerezdekre vágjuk, mindkettőt egy tálba tesszük, hozzáadjuk az olívaloajat, belepréseljük a fokhagymát, beleaprítjuk a bazsalikomot, hozzátesszük a sót és jól összekeverjük. A zöldséges katyvaszt a halra halmozzuk a zacskóban. Majd művünket lezárjuk, és egy tepsiben elhelyezzük. 175-200 fokon ¾ órát sütjük, addig, amíg látnivalóan megpárolódott a hal a sütőzacskóban keletkezett lobogva forró főzőlében. Petrezselymes újkrumplival tálaltam. Az egykilónyi halat négyen szépen el is tüntettük. Ja és persze a figyelmes olvasó észrevehette már, hogy ez az étel nem más, mint tengeri halas lecsó… ha már nem pörkölt, akkor legyen ugyebár lecsó… Tejfehérjementes. Tojásmentes. Gluténmentes. Mostanában több, valamilyen testrészre vonatkozó megfigyelését osztotta meg velünk kisebbikünk. A szomszéd kutyusra vigyáztunk, amíg a gazdái távol voltak. Vittünk neki vizet. Kisfiam csodálattal nézte, ahogy az eb a nyelve segítségével, varázsos ügyességgel kiitta a tálka tartalmát: - Vizes lett a szája, és a nyelve a törölközője. – nyugtázta a vízivás technikai részleteit. Nem hagy fel őrző-védő lovagi szerepével (szerencsére). Ezért most ezt találta ki: - Amikor elmegyek oviba, az egyik szemem itthon hagyom, és az fog vigyázni a házra. A miénk mindenestre kikerekedett az ötlet hallatán. - A lepkék is összeházasodnak! – újságolja örömmel az apónép. - Igen, és hogyan? – kérdem gyanútlanul. - Hát úgy hogy összeérintik a popsijukat és úgy repülnek. Az ügy további részletei nem érdekelték azonban, és én be is tartom az aranyszabályt, hogy akkor kell válaszolni, ha a gyerek kérdez. Azt hiszem nálunk nem a méhecske a virágporral lesz a kiindulási alap.

2 megjegyzés:

Bianka írta...

Hű ez nagyon finom lehet. Ideje lenne kipróbálnom a sütőzacsit, mert még sosem tettem

Anyul írta...

Bianka,

végtelenül egyszerű, tíz perc alatt elkészül, elronthatatlan.