2010. május 14., péntek

Gombapaprikás - ahogy én szeretem










Gyerekkoromban ki lehetett volna üldözni a világból a gombával. A legelkeserítőbb napot az jelentette, amikor az oviban gombaleves, tejbegríz volt az ebéd. Aztán szépen lassan megváltozott az ízlésem, és megszerettem a gombát. Nem kis szerepet játszott ebben Judit, az őriszentpéteri szállásadónő-barátnőnk, akinek a vendégházába rendszeresen visszajárunk. Elvitt minket gombászni az erdőbe és el is készítette a gombapaprikást, amit azóta szívesen készítek úgy, ahogyan tőle láttam. Magam begyűjteni nem merném, pedig jó lenne megtanulni, mert igencsak gazdaságos módja az élelembeszerzésnek a gyűjtögetés. Azonkívül, mint kisfiamban a vadászgén, bennem a gyüjtögetőgén él és virul az évszázezrek hagyományaként.


Ha nem is ennyire takarékos módját találtam ma az élelmiszer-beszerzésnek, de majdnem. A gombákat meglehetősen akciós áron kínálták ugyanis. Húgommal vásároltam, akinek épp ma van a születésnapja. „Azt főzök neked, ami kérsz”. – ez volt az ajánlatom. Ő egy ideig a Janssen úr megkísértése felé hajlott, aztán mégis átpártolt a holnapra levadászott-begyűjtött gomba mellett. Talán mert távolabb él a hazai ízektől, szülinapi tortának túrógombócot választott. Egy kedves hölgy meghallotta a tejespult melletti tanakodásunkat, és gyorstalpaló tanfolyamon megosztotta velünk a hamis túrógombóc receptjét. Ez úgy szól, hogy olyan tejbegrízt kell főzni, amiben megáll a kanál, vaníliás cukorral ízesíteni és pirított zsemlemorzsába forgatni. A jóindulatú háziasszony nem tudhatta, hogy az ovis menüsor első összetevőjével ugyan már megbarátkoztam, de a másodikkal, a tejbegrízzel sohasem fogok. Engem ezzel az étellel vallatni is lehetne. Így aztán megvártuk, míg látótávolságon kívülre kerül, és gyorsan bedobtuk a kosárba a hagyományos túrógombóc hozzávalóit.





Hozzávalók


½ kiló gomba


1 nagy fej vöröshagyma


olívaolaj


friss vagy szárított kakukkfű


egy csokor petrezselyem


szárított erdei gomba (elmaradhat)


pirospaprika


piros arany



2 deci tejföl


2 kanál liszt




Az erdei gombát az előírásnak megfelelően beáztatjuk.




A hagymát apróra vágjuk, olívaolajon megdínszetljük. A megtisztított (hámozott) gombákat vékony szeletekre vágjuk, hozzáadjuk a hagymához. Megsózzuk, hozzáadjuk a zöldfűszereket, a beáztatott erdei gombát, a pirosaranyat. Ha már valamennyi levet eresztett, akkor a piros paprikát is beletesszük. Addig főzzük, amíg a gomba puha nem lesz. Ez körülbelül negyedóra – 20 perc. Ha a levét nagyon elfőné, akkor egy kis vízzel pótoljuk.




Közben összekeverjük a tejfölt a liszttel. Kis vizet is adunk hozzá, és habverővel szép egyenletesre keverjük. A gomba főzőlevéből lassan hozzámeregetünk, majd ha kellően meleg, az egészet belezúdítjuk a gombapörköltbe. Folytonos keverés mellett besűrítjük.




Uborkasalátával, nokedlivel, vagy főtt tésztával tálaljuk.





Tojásmentes.



Rákaptam a mozgásra. Sajnos a tornanatárnő lesérült, ezért elmaradt a tegnapi óra. Én viszont nagyon készültem rá, hogy mozogni fogok, így a vánszorgásos jellegű, közröhej tárgyát csak közönséghiány miatt nem képező futásom (hahaha, inkább ütemes sétafikálásom) után tornáztam egyet itthon. Gyerekeim is mellém telepedtek, majd ők is bemutatták azokat a gyakorlatokat, amiket maguk találtak ki. Kell-e mondani, hogy ők lényegesen több kalóriát égettek el, mint én, és hármunk közül én voltam a végén a legfáradtabb. Kicsi fiamat a gyerekek örökmozgása mellett az a szenvedély is fűti, hogy erősebb legyen, mint az apja. Most új cél is társult a régi mellé. Erősebb akar lenni, mint Misi.


<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->Mért gondolod, hogy Misi az erősebb?


<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->Hát mert ő nagyon erős.


<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->De lehet, hogy te erősebb vagy nála.


<!--[if !supportLists]-->- <!--[endif]-->Nem, ő sokkal erősebb. Ő akar lenni a világ parancsnoka!



Úgy látszik, ez a trükk nagyon hatásos. Hiába öregszünk jó pár évtizedet, mi felnőttek is elhisszük még mindig, hogy az a legerősebb, aki a legnagyobb hangon követeli magának az első helyet.