2009. október 30., péntek

100. bejegyzés :)


Őszi saláta camembert sajttal, körtével

Az úgy volt, hogy megláttam a camembert sajtos szendvicset egy rendezvényen, de mire odaértem, elfogyott. Így másnap ebédre elkészítettem ezt a salátát 2 személyre. Hát nem én tehetek róla, hogy a második személy is én lettem! Ne bízzanak salátát Anyulra!

Hozzávalók

1 kerek camembert

1 körte

1 fürt szőlő

egy marék dió

fél fej jégsaláta (ne a mélyhűtőben keressék, mint ahogy tette volna valaki, szerencsére előtte kérdés formájában felmerült, hogy a mélyhűtőpult melyik részén található)

3 evőkanál olívaolaj

fél citrom leve (mérettől függően kevesebb is elég)

bors

A diót durvára törjük, mondjuk egy negyed diót félbe – én kézzel csináltam, gyorsan megvan (apropó, nincs mozsaram). Teflonedényben enyhén megpirítjuk.

A jégsalátát vékony csíkokra vágjuk, Összekeverjük 2 evőkanál olívaolajjal, sóval, borssal és a citromlével. Ízlésesen csinos tányérokra halmozzuk.


Nagyon vékonyan felszeleteljük a sajtot, a körtét, a szőlőszemeket kettévágjuk.


A salátán legyezőszerűn elrendezzük a sajtot és a körtét, körberakjuk a szőlővel és a dióval. Egy evőkanál olívaolajjal meglocsoljuk. Tekerünk még rá egy kis borsot.


Gluténmentes.

Tojásmentes.


A fent említett rendezvényről hazatérőben kislányommal rókát láttunk átszaladni az úton. Leánykám örömmel mesélte a kisöccsének a találkozást:

- Képzeld láttunk rókát!

- Fókát? – kérdezte csöppem magától értetődő hangon, mintha ez is egy lehetséges forgatókönyv lenne. Csak mi felnőttek vagyunk ilyen szűklátókörűek, hogy ez a lehetőség eszünkbe sem jut.

7 megjegyzés:

Puszedli írta...

Nagyon-nagyon erős vágyat érzek arra, hogy holnap én is elkészítsem. :)

lúdanyó írta...

Gratulálok a 100. bejegyzéshez :) Ki fogom én is próbálni, nagyon tetszik. Jót szórakoztam megint az írásodon, eddig eszembe nem jutott, hogy van olyan valaki, aki a mélyhűtőben keresné a jégsalátát :)

Anyul írta...

Puszedli,
jó étvágyat!

Lúdanyó,
köszönöm :)
Engem már csak az érdekelne, hogy a Jégbüfét vajon merre keresgélné? ;)

szepyke írta...

Fókát?
Igen, tényleg, csak mi vagyunk ilyenek felnőttek, hogy azt gondoljuk, egy fóka nem futhat át előttünk...

Egyszer volt a tévében valamelyik műsorban a Kati és a kerek perecből Kati, akinek kisállat kereskedése volt (lehet, hogy még van...). Ő mesélte, hogy rengeteg nagyon "extra" állatot is tartott, köztük egy kis oroszlánt is...
A kis oroszlán úgymond szabadon volt a boltban. Bement egy pasi, és az állat kedveskedni akart neki, ráugrott a hátára, de olyan szerencsétlenül, hogy végigkarmolta a hátát, széttépve az inget rajta.
A pasi írásos igazolást kért róla, hogy otthon is elfogadható legyen, hogy egy oroszlán karmolta meg... Egy gyereknek nem kellett volna magyarázni, hogy oroszlánokkal lehet találkozni bárhol, viszont egy feleségnek már igen... Mondjuk, megértem...

És gratulálok, és bocsánat, hogy hosszú voltam, a fókán jót röhögtem!:)

Anyul írta...

Szepyke,
jó, hogy hosszú voltál! :)

Cserébe én is továbbfűzöm az állatkereskedés témát egy állítólag igaz történettel:
Oroszországban elvitt egy nő egy nagy kutyát az állatorvoshoz, ugyan mondaná meg neki, mégis mekorára fog nőni az ebecske, melyet a piacon vett.
- Óriásira - szólt az állatorvos, hiszen ez egy jegesmedve!

szepyke írta...

Hát, ez sem rossz!:))))

H. Tünde írta...

:)) Én a jegesmedvéset konkrétan egy kolleganőmtől hallottam, hogy a barátjuk elvitte az ebet az állatorvoshoz, stb. :))) Itt Győrben. :))))