2009. május 26., kedd

Szülinapi buliiiiiiiiiiiiii



Kislányunk Áprilisi Tréfa. Ezt megünneplendő rendezünk neki minden évben szülinapi partit. Komplett forgatókönyvet írunk, tervezgetünk, barkácsolunk, beszerzünk, persze mindent titokban, hogy igazi meglepetés legyen. Alaposan megszervezünk mindent, mert körülbelül 15 kis vendéget várunk.
Íme a recept-repertoár játékokhoz – menühöz.


Az idén keretjátékot is kitaláltunk a játéksor köré.
A Varázsló kért meg, hogy segítsünk neki. De ne rohanjunk annyira előre.

Amíg gyülekeznek a gyerekek, kézművesezni szoktunk, idén ördögfejet hajtogattunk. Ilyenkor még van türelmük ilyesmihez, és addig sem szabadulnak el az indulatok, amíg mindenki megérkezik.

Egy feltűnésmentes összekacsintás után megcsörrent a zsebemben a mobilom, - mit tesz Isten, épp mire mindenki meghajtogatta az ördögfejet. Maga a Varázsló hívott. Elmondta, hogy a Varázsládája eltűnt, és segítsünk neki megtalálni. Ő a Boszorkány, Mirnix-Dirnix után repült, hogy kérdőre vonja. Írt egy levelet is, ott van a fa ágai között. A gyerekek varázslótanoncokká válnak, hogy segíthessenek. Amikor megkérdeztem a gyerekektől, hogy
- Segítünk neki?
- IGEEEEEEEN!!!!! – csatakiáltás volt a válasz. Körülbelül Mick Jagger érezheti így magát egy-egy koncerten, amikor hangos ovációval élteti őt a közönség. Felemelő érzés, annyit mondhatok…
A levélben a Varázsló pontosan leírta, mit kell tennünk. Nagy szerencse, így a játékmesterek sem tévesztették el, mi is a játék menete.

Először is két csapatot választottunk – egy zsákból húztak a gyerekek színes pöttyöket, lett kék és piros csapat. Feladatokat kellett megoldaniuk, és a nyertes csapat kapott a jól megoldott feladatért egy betűt. A betűket összegyűjtve pedig kiderült, hogy hová bújt a Varázsláda. A feladatokat úgy állította össze a Nagy Varázsló, hogy váltakozzanak a mozgásos és az ülős formák, legyen idő pihenésre, és legyen mód kiszaladgálni a kiszaladgálni valót.

Szoborjáték
A varázslótanoncoknak akármikor mozdulatlanná kell tudni válniuk. Amikor elhallgat a zene, vége a vidám táncnak. Aki megmozdul, kiesik.

Lufipattogtatás
Kinek a lufija marad fent legtovább a levegőben? Varázsolni szabad!

Kacsavadászat
Két kisszéket egymásnak háttal fordítunk, a földre ugrókötelet teszünk úgy, hogy a végei a székek alól kilógjanak. A gyerekek tapsra felkelnek, körbefutnak, a saját székükre visszaülnek és megrántják a kötél fogantyúját. Az nyer, aki el tudta rántani, azaz levadászta a kacsát. Az ugrálókötél foganytújára kacsafejet rajzoltak gondos kezek.

Célbadobás
A célbadobótábla egy vastag kartonból készült, nehézségi fok szerint 5-10-15 pontot lehet kapni dobásonként. 5 kört játszottunk, a pontokat csapatonként gyűjtöttük.

Lyuklabda
Kör talakítunk, a gyerekek terpeszállásban vannak, a lábfejük összeér. Akinek a lába között kigurul a labda, kiesik.

Kipp-kopp kopogok
- találd ki, hogy ki vagyok. A Varázslókat nem lehet becsapni, felismernek akármilyen elváltozatott hangot. Vagy mégsem?


Váltóverseny
Fél lábon ugrálás.
Diószállítás, két hurkapálca között
Mocsárjárás. Két kartonpapírt kapnak a gyerekek, csak arra szabad lépni, úgy kell elérni a célt. Azaz az egyiken állnak, előre dobják a másikat, átugranak rá. Különben beleesnének a mocsárba!
Krumpliterelgetés. Homokozó lapáttal gurítgatjuk a krumplikat a célig és vissza.

Kutyaorr
Csukás István játékos könyvéből vettem az ötletet. Papírzacskókba erős illatú dolgokat tettem, a gyerekeknek rá kellett jönniük, hogy mik azok. A következők voltak: bazsalikom, narancsos teafilter, fahéj és préselt fokhagyma.

Okos totó
A gyerekek életkorának megfelelő kérdések, pl. Melyik állat a leggyorsabb a világon?
Találós kérdések. A javítás valódi élvezet volt. Megtudhattam belőle, hogy Magyarország legmagasabb hegye a Gellérthegy. A legfontosabb táplálékunk az édesség. A találós kérdés „Este hosszú, délben kurta, falon néha nagyon furcsa” megfejtése pedig lepke.
A „Kint is vagyok, bent is vagyok, mégiscsak a házban vagyok” – é a kutya.

Activity Debil
A gondolatátvitel gyakorlására.
Még a Junior változatot is túl bonyolultnak ítéltem, ezért magam rajzoltam egy nagyon egyszerű táblát, amin csak mutogatás, illetve rajzolás jel van, a magyarázás is bonyolult még ennek a korosztálynak. Kis kartonokra pedig nagyon egyszerű fogalmakat írtam. Ilyeneket, mint kesztyű, kutya, karácsony, alma. Dobókockával döntjük el, melyik csapat, melyik mezőre lép. Rajzolni egy IKEA iskolai tálára rajzoltunk, de természetesen a sima papír is megteszi.

Kishalhorgászat
Gumilapokból aplikáltam kishalakat, az elejükre gémkapcsot ragasztottam, a hátukra egy-egy jelet. A régi babakádban fürdőztek, amíg a gyerekek botokból és nagyobb gémkapcsokból készült bottal ki nem fogták őket.

A végén – megvalósítandó a kompetencia alapú oktatás irányelveit – a két csapat betűi KÖZÖSEN adták ki a megfejtést, amire a gyerekek rá is jöttek (az ötletet gyerekkorom egyik kedvenc könyvéből merítettem. A címe Bogáti Péter: A Hóvirág másodkormányosa jelenti – barátaim szerezzétek meg, ha tudjátok, letehetetlen és feledhetetlen, csak úgy, mint Az Ágasvári csata című opusza). És hogy hol volt a Varázsláda? A talicska alatt. Kis ajándékcsomagokat rejtett, mindegyik megjelölve azokkal a jelekkel, amiket a Kishalhorgászaton kihúztak maguknak. Aranyceruza, üveggolyó, kisló, matrica, hajcsatt, buborékfújó lapult egy-egy csomagocskában.

A buborékfújó le is kötötte a gyerekhadat addig, amíg megterítettünk.

A menüt úgy állítottam össze, hogy ne tartson sokáig elkészíteni, és kiadós legyen egy játékban megfáradt gyerekseregnek, na és persze a fogukra való is legyen. Bevált az ételsor, évek óta ezt csináljuk. A buli napján, ebéd után a gyerekeink alszanak egyet, addig gyorsan össze is lehet dobni, és még a lufifújásra, tereprendezésre is van idő.






1 Kukorica-saláta

Még nem találkoztam olyan gyerekkel, aki ne kedvelné – persze biztos van, de azért nagyjából biztosra lehet vele menni. Ha kukoricakonzervből készítjük, 3 perc alatt van kész.

A hozzávalókat


Kukorica (konzerv, vagy mirelit)
Tejföl
Majonéz
Kis mustár

Sebes mozdulatokkal összekeverjük.

2. Görög saláta

A receptjeim között már leírtam. Annyit módosítok rajta, hogy nem teszek bele fetát és olajbogyót, mert ezt sok gyerek nem szereti.


3. Sült csirkecombok

Lehetőleg alsó combokat veszek, de idén nem kaptam, így kettévágtam a csirkecombot, a felsőt is megették. A félbevágott csirkecombokat a sütőlapra tettem, megszórtam csirke fűszerkeverékkel, aláöntöttem egy kis vizet, és 200 fokon, majd 150-en addig sütöttem, míg meg nem puhultak-barnultak. A sütőben hagytam őket, így melegen tudtam tartani az uzsonnáig.

4. Fasírtgolyó

Ennek elkészítési módja roppant egyszerű. Hívd fel anyósodat és mondd neki, hogy akkor idén is legyen szíves leszállítani az egy kiló darált húsból készített, hagyományos módon fűszerezett (pirospaprika is) húsgolyókat. Ha ez nem lehetséges, akkor előző nap is el lehet készíteni. Dió nagyságúra gyúrja anyósom, a gyerekek nagyon szeretik, az ő kezükhöz-szájukhoz méretezett falatokat.


5. Házi pogácsa

Szintén egy telefonhívás. Anyósom süti. Majd a készítési módját is kifürkészem, mint a Varázsláda tartózkodási helyét.


6. Lúdlábtorta
Előző nap elkészítve. Leírást lsd. Az Édes élet rovatban.


Ezenkívül vettem még egy csomó rágcsát, hogy ne érje szó a ház elejét, de csak fél zacskóval fogyott. És az üdítőkből is a málnaszörp csúszott a legjobban.



A nap végén lefekvés előtt tiszteletteljes hangon megkérdezte tőlem a lányom:
- Hogy hívják a Varázslót?
Végül is én beszéltem vele. Valami olyasmit mondtam hirtelen, hogy Irnix-Mirnix, a válasz szerencsére kielégítette. Már most gondolkodom rajta, hogy jövőre ki is legyen a láthatatlan főszereplő….ötleteket a kiadóba kérjük!





Nincsenek megjegyzések: