2008. március 2., vasárnap

Ami a babzsákból kimaradt, avagy Provancei babkrém


Ha már a logikai bukfenceknél tartunk. Fogalmam sincs, hogy Provance-ban esznek-e ilyen babpürét. Sőt biztos, hogy nem, hiszen én találtam ki, amikor nézegettem, hogy mi is legyen a lányom babzsákjának készítésekor megmaradt babbal. (Hiába, a nagyapám sváb volt, hogy egy kicsit keverjük a kultúrákat.) Akkor mitől provancei? A fűszerezéstől, az olívaolajtól, a lila hagymától, melynek színe a provancei levendulamezőket idézi és attól, hogy olyan rusztikus étel, amilyen rusztikus Provance…legalább is, amilyennek képzelem az ott eltöltött pár nap emlékei nyomán.

Hozzávalók:
20 dkg gyöngybab (fehér)
4-5 kanál olívaolaj
egy kis csokor petrezselyem
4-5 gerezd fokhagyma
1 fej lilahagyma
provancei fűszerkeverék (rozmaring, kakukkfű, borsikafű, bazsalikom, tárkony)

babérlevél


A babot előző nap beáztatjuk, majd sós, egy gerezd fokhagymával és két babérlevéllel ízesített vízben puhára főzzük. Ha megfőtt, a levét egy külön tálba öntjük. A babot egy magasfalú edényben a botturmixszal pürésítjük, hozzá-hozzá öntve a főzőlevéből, illetve az olívaolajból, mert különben nagyon száraz és nem lesz püré állagú. Nem baj, ha nem teljesen krémesítjük és pár babdarab megmarad benne. Ha kész, hozzákeverjük az apróra vágott lila hagymát, a petrezselymet, a provancei fűszerkeveréket, 4-5 gerezd fokhagymát. Ha szükséges utánasózunk. Hűtőbe tesszük pár órára, hogy összeérjenek az ízek. Pirítósra kenve fogyasztjuk.

Tejfehérjementes.
Tojásmentes.


És még egy kis bukfencezés a logika világában. Azt mondja a kisfiam:
- Nem tudok énekelni, fáj az ujjam!














4 megjegyzés:

Anide írta...

Eszembe nem jutott volna babkrémet készíteni!!! :) Nagyon nagyon jól hangzik! Ha elfogyott a házi májkrémem, tuti ez lesz a következő felvágott-mentes reggeli alapja!!! :)

Névtelen írta...

Edina!
Szerintem nem fogod megbánni. ;)
Milyen a házi májkrémed?

Anyul

Anide írta...

Holnap megyek babot venni!!;) AZ alaprecept szerint 50 dkg májhoz 1,5 - 2 fej hagymát és 10 dkg húsos füstölt szalonnát megpirítasz egy pici pl libazsíron (nekem nem volt, így egy fél marék töpörtyű végezte benne)aztán májat is összesütni velük. Végül turmix vagy botmixer. Közben egy kis tej vagy tejszín, ill mustár, só, bors, esetleg majoranna ízesítésnek. De szerintem a lehetőségek végtelenek... :) Ez is nagyon finom. Bence, a kisfiam pl csak így eszi meg a májat. :) Szóval holnap után beszámolok a babkrém sikeréről!!!!!!

Névtelen írta...

Edina!

Köszönöm a receptet, feltétlenül kipróbálom!

Anyul