Horvátországban jártunk, életünkben először. Pag szigetén
voltunk, Pag városában, a nem túl szofisztikált nevű Pag apartmanban. Tehát
Pago Pagón. Különleges táj, néhol tökéletesen kopár, egyes helyeken egy kis száraz
fű aszalódik, és vannak helyek, ahol olajligetek, minifenyők váltják egymást.
Ilyen volt az a tengerpart is, amit kinéztünk magunknak. Keveredve a tenger sós
illatával igazi aromaterápiát jelentett. Kisfiam a zsebpénzéből
búvárfelszerelést vett, amelyet vízálló óra (szintén zsebpénzből), dizájnos
süncipő (az ő méretében csak a legjobb minőséget árulták, hiába az élethez kellegy kis szerencse), valamit a saját maga által, gumikarikákból, megfelelő
tengerkék színkombinációban fűzött karkötők egészítettek ki. Csemetém addig
kedveskedett, amíg hajlandó voltam a felszerelést felvenni és lenézni, hogy mi
van a vízfelszín alatt – jobban szeretem azt képzelni, hogy csak én, de hát
persze nem. Miután azt a rossz érzést is leküzdöttem, hogy én vagyok Darth
Vader, legalább is, a lélegzésem a pipán keresztül úgy hangzott, kiderült, hogy
egy másik világ, maga Narnia.
A sziget legjobb
hasznosításának – természetesen a turizmus mellett - a filmforgatást ítéltük,
sokféle háttérként szolgálhat e táj. Winnetous, második világháborús partizános
filmeket forgattak is szép számban a hajdani Jugoszláviában. A szürreális kopár
dombok és a tenger kontrasztja alkalmassá tennék a szigetet a Csillagok
háborúja egyes jeleneteinek (vö. Darth Vader) vagy más sci-fi és tengeri filmek (Narnia) forgatására is. Csak meg ne
hallják ezt a filmesek, oda lenne a nyugalom, ami most még jellemzi a szigetet!
A helyiek is kieszeltek valamit. Bármilyen hihetetlen, de
ezen a száraz füvön megél a juh, ami maga is olyan szürke színű, mint a sziklás
talaj, amelynek köveiből épített kerítésekkel a sziget népe (amely, mint
megállapítottam a kerítés népe is, még a tengerbe is elkerített részeket
építenek maguknak sziklakövekből, hogy abban sütkérezzenek) jól elválasztott részekre
osztja a tulajdonképpeni semmit. Látszólag semmit. Mert ebből a száraz
szürkeségből juhtej terem, amiből kiváló, kemény sajtot készítenek,
felhasználva hozzá a sót, amely a sziget gazdaságának évszázadok óta adja az
alapját.
Szép darabot vettünk belőle, vörösbor mellé eszegettük
esténként. És a klasszikus hármas, a sajtos-sonkás-paradicsomos részeként a
tészta tetejére szórtuk. Azt hittem, marad belőle másnapra is. Tévedtem.
Hozzávalók
Kemény juhsajt
Füstölt, serrano-jellegű sonka (én fekete-erdeit vettem,
csak hogy összekeverjem Keletet és Nyugatot, Északot és Délt a tányéromon)
Egy-két marok miniparadicsom
1 fej lilahagyma
2-3 gerezd fokhagyma
Oregánó
Bazsalikom
Olívaolaj
Spagetti tészta
A vizet feltesszük főni a tésztának.
Közben elkészítjük a tésztaszószt, egy akkora edényben,
hogy majd a tészta is beleférjen.
Ehhez olívaolajon hagymát dinsztelünk. Átpirítjuk a sonkát,
majd megfuttatjuk a serpenyőben a
fokhagymát is, vigyázva, hogy ne égjen oda. Rátesszük a paradicsomokat. Az
egyiket kinyithatjuk, hogy a leve elég nedvességet szolgáltasson addig is, amíg
a többiek levet eresztenek (így nem ég oda a többi hozzávaló). Fűszerezzük,
lehetőleg friss fűszerekkel. A sóval óvatosan bánjunk, hiszen a sonka eleve sós
(én már nem szoktam utána sózni).
Ha átpárolódott a paradicsom, készen is vagyunk a szósszal.
A közben elkészült tésztát rámerjük a szószra és átforgatjuk
benne.
A sajtot zöldséghámozóval vékony pelyhekre vágjuk, a
tányéron meghintjük vele a tésztát.
Tojásmentes.
Az idegen ország, idegen nyelv, más kultúra sok beszélgetés
kiindulópontja lett. Édesapa megemlítette, hogy a XVIII. században élt
Magyarországon egy ember, az utolsó, aki még tudott kunul. Ez persze megragadta
gyermekeim fantáziáját, már csak azért is, mert a kunság jelét, a kunfoltot ők
is magukon hordják. Latolgatni kezdtük, hogy a magyar nyelvnek milyen esélyei
vannak vajon. Kisfiam úgy értelmezte, hogy nem túl jók, és diadalittasan a
levegőbe csapott:
-
Hurrá, mi leszünk az utolsók!
Azaz olyanok, akik egy különleges helyzetet élvezhetnek. Ez
az igazi pozitív hozzáállás!
