Tripla csokis muffin

- Nézd, Anyu, ezt a kincses térképet az oviban kaptam!
- Jajj, de szépen kiszínezted!
- Majd egyszer, ha ráérünk, menjünk el a kincsért! Jó? Nagyon veszélyes lesz. Tengeren is kell menni, ahol lesznek mérges delfinek, akik még a vadcápáknál is vadabbak. Meg lesznek kalózok is. És akkor majd erre kell menni, meg arra fordulni, és ahol a kincs lesz, ott lesz a földre rajzolva két piros vonal keresztbe!

Ezt a receptet Stahl Judit szakácskönyvéből tanultam. Úgy gondoltam, a sütemény csokival való egyszeri megjelölése nem elegendő, hangsúlyozzuk csak ki szépen, három piros kereszt helyett háromszoros csokimennyiséggel, hol is van az igazi kincs elrejtve.

Hozzávalók
30 deka étcsokoládé - a beosztósabbak gazdálkodjanak 20 dekából, de a tésztába mindenképpen 10 dekát tegyenek
15 deka cukor
2 tojás
10 deka vaj
15 deka liszt
10 deka lekvár - az eredeti receptben narancslekvár van, én gyakran használok más gyümölcsből is, a csokihoz különösen jól illik a szilva vagy az eper
½ tk sütőpor
3 ek. narancslé – egyéb gyümölcslé

A mázhoz 3-5 deka margarin.

A sütőt előmelegítjük 175 fokra.

Az étcsokoládét összeolvasztjuk a vajjal, kicsit félretesszük, hogy valamennyire kihűljön.

Mixer segítségével elkeverjük a tojásokat a cukorral, majd hozzákeverjük a lekvárt, a narancslevet és a vajas csokit.

Fakanállal, gyors mozdulatokkal hozzákeverjük a lisztet és a benne elkevert sütőport.

A muffinsütő mélyedéseibe egyenletesen elosztjuk a tészta kb. 2/3-át. 5-10 deka étcsokit kockára törünk, és a tészta tetejére tesszük, majd befedjük a maradék tésztával.

25 perc alatt készre sütjük.

5-10 deka étcsokit összeolvasztunk vajjal vagy margarinnal, és a kihűlt muffinok tetejét bevonjuk vele, majd hűtőbe tesszük a süteményt, hogy megdermedjen a máz. Ha túl sok lenne a máz, a muffinokat a hűtőből kivéve ismét megkenjük vele.


Az igazi kincs nem mindig van piros kereszttel jelölve. Azért rá lehet akadni. Most egy jó kis előadás formájában jelentkezett, amely a könnyű- és komolyzene mibenlétét, határvonalait történetét feszegette, remek zenei példákkal, kiváló humorral fűszerezve. Talán, mert a gyerek hozta a róla szóló kis cetlit az iskolából, azt hittem, neki is való. Így őt is és a még kisebb barátnőjét is magammal vittem. A harmadik percben tudtam, hogy hibáztam, ezt megérteni sok előismeretre volt szükség, a másfél órás előadást végighallgatni, ami tulajdonképpen számukra hottentottául volt, nagy önfegyelemre. Ki azonban nem mehettünk, az a kedves előadó súlyos megsértése lett volna. Néztem-néztem a gyerekeket szánakozva, de ők szépen ültek, figyeltek. Aztán eszembe jutott a saját gyerekkorom, amikor Apukámmal többször is tiszteletemet tettem a Kisplasztikai Barátok Körében, sőt egyik első élményem az, hogy visítok egy múzeumi terem közepén, mert meg akarom fogni a kiállított mozgó szobrot, a modern művészeti alkotást, de nem lehet. Anyukámmal is voltam vizsgázni az egyetemen ábrázoló geometriából (most a Divatcsarnok üvegosztályán eltöltött hosszas ácsingózásokat nem sorolom ide). Ha nem is értettem meg az ott hallottakat-látottakat, de valami módon mégis csak kaptam valamit. Talán azt, hogy valami lehet nagyon fontos valakinek, akkor is, ha én azt nem értem. A szolfézstanárnő mindenestre gratulált a végén a lányoknak, hogy kibírták. Ők meg azt mondták, a következő részre is eljönnek….

Két kis ötlet

A boltba, úgy éreztem, csinosan megyek. Kicsit fáradtan a pénteki munkából menet, de azért csinosan. Nem is látszom annyinak, amennyi, gondoltam a nagylelkű kirakatüveg jóvoltából, amely némely részleteket rejtve hagy. Hiába no, hiú majom vagyok, nem tagadom. A gondolák között elhaladt előttem egy fess fiatalember. Olyan ismerősnek tűnt, de nem tudtam hova tenni. Gondoltam, lehet, hogy egy sorozatsztár, a szupermarket frekventált helyen van, éppenséggel mért ne járhatna arra. Végül is, ők is esznek. Én meg nem annyira ismerem a sorozatsztárokat. Sem. (Gyermekkoromban néha arra gondoltam, hogy olyan furcsa, hogy Lenin is evett, hogy egyéb szükségleteiről már ne is beszéljünk. Szinte lehetetlennek tűnt akkor ez a gondolat, de ezt a messze futó szálat majd máskor gombolyítjuk fel). Na szóval nézem-nézem, annyira, hogy ő is észrevette ezt a bámulást- és megszólalt:

- Csóóóókolom, tanárnő. – jó hangosan, mindenki hallotta.* Na mostan asszem el kell kezdeni szedni a Cavintont.

A boltban tett látogatásom élelmezés szempontjából viszont eredményes volt. Mert megláttam ezt:

Itthon azóta be is bizonyosodott, hogy az egyik legokosabb konyhai eszköz, amit valaha is vettem. A gyerekek, nem tudni miért, az ezzel a vágóval cikkeire hasogatott almát szinte tömik magukba. Praktikus jószág valóban, a magházat gyönyörűen eltávolítja, az almaszeletek pedig meglehetősen csinosak lesznek. És egy mozdulat az egész.

És még egy almás apróság, amit mindenki ismer, de csinálok neki egy kis reklámot, mert én is hajlamos vagyok elfelejtkezni róla. Pedig guargumis joghurt helyett sokkal egészségesebb az alma-répa salátát kanalazni (arról nem is beszélve, hogy olcsóbb is). Az egyszerű ízeket, elveimet félredobva nem csak citromlével, hanem egy kis cukorral is feljavítom.

Tejfehérjementes.

Tojásmentes.

Gluténmentes.

* Korábbi években állt a kezelésem alatt.