
E receptre a baráti kör tagjai hívták fel a figyelmemet, amelyhez tartozom. Mirzánál találtuk, itt. Azóta közös kedvencünkké vált. Némileg módosítottam, egyszerűsítettem a recepten. Nagyot nem hibázhattam, kicsi fiam, miután a tegnapi vacsorát tisztességesen elpusztította, áttelepült a kanapéra, és azt mondta:
- Akkor most adjál libacombot!
Az ugyanis nem jutott el a fülecskéjéig, hogy holnap ebédre lesz a libacomb. Ő már a vacsora utáni desszertként is szívesen elropogtatta volna.
Nagy kedvenc lett tehát, a családi névnapokon túl még egy indok, ami a novembert elviselhetővé teszi.
Hozzávalók
4 libacomb (idén feleannyiért vettem, mint tavaly)
mustár
2 fej vöröshagyma
3-5-(8-123 a nyulaknak) szál sárgarépa
1 csokor petrezselyem
1 csokor zellerzöld (elmaradhat; de milyen jó, hogy a nyári friss zellerről a zöldet szépen lefagyasztottam)
majoranna
só
bors
A libacombokat előző este bepácoljuk: megkenjük mustárral és egy szép lábosban, amiben a combok bőven elférnek – ebben fog főni a comb -, elhelyezzük, miközben alul-felül-középen meghintjük a karikákra vágott vöröshagymával. Éjszakára a hűtőbe tesszük.
Másnap felöntjük vízzel, megsózzuk 1 púpozott teáskanál sóval,
hozzáadjuk a megtisztított, három darabba vágott sárgarépákat, a petrezselymet és a zellerzöldet. Feltesszük főni, és a forrástól számított 1 órán át főzzük.
Ezután az egész egységcsomagot árhelyezzük egy tepsibe, a lével együtt. A combokat bőven meghintjük majorannával, meg is borsozzuk. 200 fokon másfél órán át sütjük, miközben a lével negyedóránként locsolgatjuk. A sütési

idő felénél megfordítjuk a combokat. A végén én még egy plusz negyedórát is rádobok, akkor visszaforgatom, hogy a teteje megint szép ropogós pecsenyevörös legyen.
Akkor jó, hogy ha a combok pecsenyevörösek, vagy aranybarnák – ki hogy szereti -, illetve ha a lé elfőtt és csak a zsír (olajszerű halmazállapotban) maradt vissza.
Almás párolt káposztával és hagymás krumplival, valamint a libával együtt sült-főtt répával tálaljuk. Úgyis mindenhol azt írják, hogy a répát valami zsiradékkal kell együtt enni, hogy az A-vitamin felszívódhasson. Nos a zsiradékban itt biztosan nincs hiba!
Azt is elárulhatom, hogy a képen látható itóka nem kóla!
A visszamaradt zsírt átszűrjük. Isteni zsíroskenyereket lehet kenni vele, nemcsak a hús, hanem a zöldségek és fűszerek aromája is beleivódik. Abbahagyhatatlan.
Gluténmentes.
Tejfehérjementes.
Tojásmentes.
Kalóriadús.
Kisfiam érdeklődve szemléli a combokat az asztalon.
- Ez a lába volt? – kérdezi a combokra mutatva. Majd az igenlő válasz után tovább fejti a rejtélyt:
- Ezt a libát lelőtték!
Mivel nem akartunk a libamészárlás részleteibe belemerülni, csak annyit mondtunk: levágták.
Bennem felrémlett, amikor annak idején kislányunkat először vittük a Mezőgazdasági Múzeumba. Nem volt titok, hogy az a finom husi, szalámi és májkrém honnan kerül az asztalunkra, de azért túlzottan nem feszegettük a témát (lévén, hogy kiugrott vegetáriánus vagyok). Nos, ott, a Múzeumban rájöttünk, hogy ez tulajdonképpen másról sem szól, mint hogy hogyan lesz abból a kedves aranyos állatból, a mesehősökből, a bociból-kacsából-kismalacból-kiscsibéből élelmiszer. A legaprólékosabban kellett végignéznünk az összes termet, az összes tárlót, végigolvasnunk az összes feliratot, különös tekintettel a mészárszék és a hentesbolt folyamatainak ábrázolására.
Szerencsére a gyerek lelke nem tört meg. Tudomásul vette, hogy ilyen világban élünk. Győzött a kolbász.