Zabpalacsinta

 „Huston, van egy kis baj.” – ezt jelentette James Lowell, az Apollo-13 parancsnoka a földi irányításnak, amikor az űrhajójuk egy felrobbant oxigéntartály miatt magatehetetlenül keringett a világűrben. 

„Huston, van egy kis baj.” – pont ezt éreztem, amikor azt láttam a papírra írva, hogy engem is utolért korunk népbetegsége, az inzulinrezisztencia. Végül is mindig is ellenálló voltam.

A kényszerben meglepően nagy potenciál van a kreativitást illetően. A floridai űrközpont szakértőinek asztalára odaöntötték az űrhajóban megtalálható tárgyakat. Ezekből állították össze és építtették meg az űrhajósokkal azokat a felszereléseket, amik hozzásegítették őket a biztonságos visszatéréshez.  

Ugyanígy barkácsolok én is, amikor úgy kell összeállítanom az étrendemet, hogy bizonyos dolgokat kihagyok belőle. Azért, mert én diétázásra életmódváltásra adtam a fejem, a család még nem fogja (bár a teljes kiőrlésű kenyereket már osztjuk a lányommal). A palacsinta pedig, mint minden gyerekes családban, abszolút sztár. Az azért pedig mégiscsak kiszúrás lenne a köbön, ha kisütném a sok-sok palacsintát, de nem ehetnék belőle, úgyhogy azonnal beúszott a tudatos régiókba az addig csak a passzív szókincsemben meglevő kifejezés: zabpalacsinta. Van, aki pálmaolajjal készíti, ez parasztvakítás de étolajjal ugyanannyira jó. 

A híres mondatot valójában nem pontosan szokták idézni, mert eredetileg nem egyszerű jelen időben hangzott, hanem így: „Huston, we’ve had a problem here”̽̽. Az inzulinrezisztenciában az a jó, hogy helyes életmóddal visszafordítható a folyamat. És ahogy a Hustonnak küldött mondatból kiolvasható, hogy a baj már megtörtént, de a jelenre is van kihatása, sejtem már, hogy ez az életmód akkor is jelen idő kell, hogy legyen, amikor az IR már csak múlt.

Hozzávalók

Az előtérben a zabpalacsinta, a háttérben a hagyományos .
Én ettől egyáltalán nem lettem zabos. És ugye milyen csinosak?

150 g zabpehelyliszt

1 tojás

kb. 3,5 dl tej

2 ek étolaj

1 csipet só

Reszelt narancshéj (elhagyható)

Étolaj a kisütéshez

A hozzávalókból a szokásos módon palacsintatésztát keverünk és kisütjük őket. Egy kicsivel vastagabbak lesznek, mint hagyományos társaik.

Nyírfacukorral készített eperlekvárral és cukormentes túrókrémmel töltöttem.

A megadott mennyiségből 7 darab palacsinta lesz.

Egy palacsinta tápértéke (töltet nélkül)

Szénhidrát: 18 g, melyből 15 g lassú és 3 g gyors szénhidrát.

Energia: 231 Kcal

-          Anyu, fog menni a kémiadolgozat?  - ez a kérdés a reggeli forgatókönyvek elengedhetetlen alapmondata, a kémia szó bármilyen tantárggyal behelyettesíthető.

-          Persze, hogy fog menni, ügyes vagy, tanultál, mért ne menne?

-          De ha mégsem?

-          Akkor majd kapsz egy rossz jegyet és én aláírom.

-          De én nem akarok rossz jegyet.

-          Persze, hogy nem akarsz, de akkor sincs semmi, ha azt kapnál. Gondolod, hogy az én életem boldogabb lenne, ha annak idején ötös vagyok a gimnáziumban kémiából? Most boldogabb ember lennék?

-          Miért, nem voltál ötös kémiából???

-          Hát izé…nem is emlékszem…na, látod, még csak arra sem emlékszem már, hogy hányast kaptam kémiából. Nem egy dolgozatra, hanem az év végén. Na, pont ennyi jelentősége van annak, hogy ha nem úgy sikerül most a dolgozat.

-          Én meg hiányoztam arról az óráról, amikor elmondták az egésznek a lényegét – kontráz az apja. – Sohase tudtam meg, és Kati néni olyan szigorú volt, hogy soha nem is mertem megkérdezni. Ezért mindig csak bemagoltam az egyenleteket.

-          Ó, hát akkor neked vissza kellene menned Dokival ezerkilencszáz… - emelem fel a mondat végi hangsúlyt.

-          1976-ba.

-          1976-ba – ismétlem, és máris forog a szemem előtt a film, mint egy lassított felvétel, az iskola folyosóján – szürke gránitkocka padlójú folyosók, olajzöld ajtók, sok, rengeteg gyerek özönlik –  Péter, a kémiazseni, éppen készül rátüsszenteni az én akkor hetedik osztályos férjemre, de Doki félrehúzza őt. Péter nem is veszi észre a nagy tömegben, hogy ki volt az, a tüsszentés cseppjei messzire szállnak, Vili nem lesz beteg, beül a kémiaórára, és megérti a Nagy Összefüggést.

-          Apu, én elmondom neked, hogy mi az egyenletek lényege! – ajánlja fel a lányom.

És tényleg elmondja, még aznap este a kanapén.

      Ha visszamehetnék Dokival, vajon hova kellene mennem, és mit kellene csinálnom, hogy ezt az IR-dolgot jóvátegyem? Hát, azt hiszem, hogy bárhová is, pont azt kellene csinálnom, amit most is, hogy már van ez a kis probléma. Egészségesen élni, sportolni, jobban odafigyelni, cukrot elhagyni. Azt mondták a diétás oktatáson, hogy Lamborghinibe nem töltünk olcsó üzemanyagot.

̽ Tom Hanks az Apollo-13 című filmben így mondta a mondatot: „Huston, we have a problem.” -  ezt azóta is így szokták idézni.

Idézet forrása: Index

Birsalmasajt

Apukám kedvence. Ezért fogtam neki a főzésnek, és meg is szerettem.

Pedig sokáig némi hátborzongással gondoltam rá, pedig nem is szegény birsalma tehetett róla. A barátnőm nagymamája faluról küldött csomagokat. A falu nevére már nem emlékszem, arra viszont nagyon is, hogy szinte minden oroszóra azzal kezdődött, hogy a tanárnő megkérdezte, vajon merre van ez a falu: na szévere ili na júge? Azaz északon vagy délen? Sose tudtuk meg, hogy a legalább hússzor elismételt párbeszédnek melyik pontján jött rá a tanárnő, vagy rájött-e egyáltalán, hogy ezt mintha már hallotta volna. Mi viszont egy életre megjegyeztük ezt a két égtájat. A keletet tudtuk a Vosztok-programból, a nyugatra meg valószínűleg sose lesz szükségünk – gondolhatta bárki, és nem sejtettük, hogy az üzenet el van rejtve pedig a szóban (a Zapad, a Zanyad idejöjjön). 
    A falusi csomagok, melyeket a nagymama küldött, tele voltak finomsággal.  Ági barátnőm pedig szép szeletet kanyarított a birsalmasajtból, még mielőtt a többiek hazaérnek. Valami nagyon furcsa íz ömlött el a szájában. Az osztály évekig ismételte szent borzadállyal: zselés kacsavér volt ugyanis, ugyanolyan őzgerinc formájú, mint a birsalmasajt. Azóta sem tudom, mire használják a zselés kacsavért. Még csak nem is hallottam soha ilyesmiről, azóta sem. Az esszénk témája ezúttal azonban nem a kacsavér, hanem a

Birsalmasajt

Hozzávalók

Birsalma

Kristálycukor

Dió

Mandula

egy citrom héja és leve

A birsalmákat megmossuk, hogy lejöjjön róluk az a kis barna pihe. Feltesszük főni annyi vízben, hogy ellepje – ha kell, használjunk több edényt.

Igen, egyben, héjastul, magházastul. A birsalma kemény gyümölcs, miért fárasztanánk hát vele magunkat, hogy háztartásunk legélesebb késeivel, metszőollóval, gyémántvágóval, flexszel próbáljunk megszabadulni a felesleges részektől? Michelangelo óta tudjuk, hogy minden kőtömbben benne lakozik a szobor, csak le kell faragni a felesleget, nos, én ebben az esetben egy lényegesen egyszerűbb megoldást ajánlok. A titok az, hogy a birsalmákat nagyon puhára kell főzni, majd krumplinyomón áttörni.̽ Úgy, ahogy van: a felesleges rész – a magház – pedig szépen benne marad a krumplinyomó belsejében.

A passzírozás közben a pürét ügyesen adagolva meglocsoljuk a citromlével, hogy ne barnuljon meg.

Megmérjük a birspürét és annyi kristálycukrot teszünk hozzá, amennyi a gyümölcs. Folyamatos keverés mellett közepes tűzön összefőzzük, a mennyiségtől függ, hogy mennyi ideig tart, körülbelül fél-háromnegyed óra kell hozzá. Ha egy porcelán tányérra teszünk a püréből, akkor látni fogjuk, hogy nem folyik szét, megőrzi az alakját – ekkor már jó lesz a birsalmánk.

Amíg a püré fővöget, egy éles késsel (zsilettpengével, orvosi szikével) levágjuk a citromról a sárga héját apró darabokban, vigyázva, hogy a keserű fehér héjból ne jusson mellé.

A főzés végén hozzákeverünk egy marék diót és a citromhéjat, ha szeretjük, mandulát. Tűzálló edénybe – legcsinosabb az őzgerinc-forma - merjük úgy, hogy a tetejét – ami majd az alja lesz, ha kiborítjuk a tálból – szépen lesimítjuk annak érdekében, hogy egyenesen megálljon majd a lábán.

Már csak pár napot kell várni és kész is a birsalmasajt.

Ha megdermedt, elválik az edény falától. Szépen, óvatosan kisegítjük a birsalmasajtot az edényből.  Cupp, mondja majd ő az edénynek. Cupp, mondjuk majd mi a birsalmasajtnak.

Gluténmentes.

Tojásmentes.

Tejfehérjementes.

̽ Márványtömbök esetén nem alkalmazható módszer.

A birsalmasajt nagy utazó. Nem csak országon belül kel útra, faluról a városba. Most nemzetközi vizekre evez, na jug, azaz délre megy majd egy repülő fedélzetén. Nem először teszi ezt, mindig izgulok egy kicsit, hogy sikerül-e célba juttatnom. Van elképzelésem róla, hogy a reptéri bőröndröntgenben minek nézhetik, ezt azonban a biztonsági szűrőprogramok miatt nem írom most ide. Egyben mindenki biztos lehet: kacsavér nem lesz benne. Kockázatot pedig kizárólag a haskörnyéki úszógumikra jelenthet.

Apukám boldog születésnapot!

Kókuszos csokoládés pite

Észak-Amerika a Hálaadást, ezt a nagyon amerikai, mégis európai gyökerű ünnepet ülte a napokban, amely az Egyesült Államokban hagyományosan november 4. csütörtökjére, Kanadában pedig október második hétfőjére esik. A Hálaadás ünnepének története VIII. Henrik uralkodásának idejére nyúlik vissza. A reformáció, mely Henriknek a válást tette lehetővé, változtatni kívánt a számos egyházi ünnepen is. Ezekből 95 volt egy évben (régi szép idők!), amihez hozzávéve az 52 vasárnapot, nagyjából megkapjuk a mai kor szabad szombatjait és fizetett szabadnapjait is tartalmazó naptárát. Ez bizony soknak számított a reformátorok szemében, és az egyházi ünnepnapok számát 27-re csökkentették. A puritánok az összes egyházi ünnepet meg kívánták szüntetni – a Karácsonyt és a Húsvétot is – és olyan új ünnepeket hoztak létre, mint a Böjt Napjai (Days of Fasting), amelyek a váratlan, fentről elrendelt katasztrófákra reagáltak, valamint a Hálaadás Napjai (Days of Thanksgiving), amelyek az Istentől jövő áldásokért mondanak hálát. 

   Ezt a hagyományt vitték magukkal az Újvilágba a kivándorló puritánok. Az első írásos feljegyzés az első Hálaadás-napi ünnepről 1621-ből, az új angliai Playmouthból származik. Ezen a napon az ünneplők valóban átélhették a Hálaadás szó értelmét. Az egybegyűltek az előző évben, 1620. november 11-én érkeztek az angliai Playmouth városából a Mayflower fedélzetén. Már az utazás is kimerítő volt, betegségek pusztítottak az utasok között. A hajó a lehorgonyzás után télre az öbölben maradt. Az utasok a fedélzeten laktak, és élelmet kerestek a parton. Tavasszal a hajó visszaindult Angliába, az életben maradt 102 utas pedig megpróbált boldogulni, vagyis szó szerint életben maradni. Ebben segítették őket a wampanoag indiánok, megtanították nekik a helyi halászatot, vadászatot, a kukoricatermelést és a juharszirup kinyerését. Az első szüret után, 1621-ben ünnepelte meg az életben maradt 51 (!) telepes, közösen az indiánokkal az első Hálaadás napját amerikai földön. A területből azután a Playmouth-kolónia fővárosa lett. A Hálaadás mostani hagyományait, melynek szerves és elengedhetetlen tartozéka a sült pulyka és a sütőtökös pite, a XIX. század végén, a XX. század elején alakították ki, a polgárháború ütötte sebek begyógyítására, az egységes nemzeti identitás kialakításának segítésére.

  A Hálaadásnak, a szüret, a termények betakarítása utáni köszönetmondásnak Európában is vannak hagyományai. Ilyen a német Erntedankfest, amiből a mai Oktoberfest nőtte ki magát. Valamint a Márton-napi vigasságok, mert a hagyomány szerint ezen a napon fizették ki a cselédek, szolgálók, tanítók, papok, pásztorok éves munkadíját. A Márton-napi járandóság részét képezte a liba is.

   A puritánok jó helyre mentek, ha az Újvilág felé vették útjukat, hiszen az akkori körülmények talán még az 52 vasárnap munka nélkül való eltöltését sem tették lehetővé. Tartok tőle, hogy gyakran volt okuk Böjti Napokat tartani a rájuk törő katasztrófák miatt és igencsak hálásnak kellett lenniük a legkisebb jóért is. Mégis tudtak a kevésből is szépet alkotni, ennek a megnyilvánulása a maradékokból készülő foltvarrás, vagy a nagyszerű, kevés alapanyagból, kevés eszközzel (vö. hozzávalók kiméréséhez bögre, mint mértékegység) és lehetőleg gyorsan elkészült ételek is. Igazi népművészet az övék, felesleges cirkalmak nélkül. Tiszta forrás. Mint a népzene. Gyakran visszatérő beszédtémánk leánykámmal, hogy melyik zenei stílust választanánk, ha csak egy maradhatna a világon. Nagy csatát vív a swing a latinzenével, miközben a rock már-már becsúszással szereli a világzenét, mégis azt hiszem, ha csak egy maradhat, akkor a népzene lenne az.

Kókuszos, csokoládés pite

Szeretem az amerikai pitekultúrát, ebben is a népiesség, egyszerűség, praktikusság megnyilvánulását látom. Ezt a receptet egy amerikai blogban találtam. Az is igaz, hogy nem nevezném éppen puritán ételnek, de nagyon finom. 

Hozzávalók

A tésztához

2 bögre liszt

Csipetnyi só

¾ bögre vaj vagy margarin (kb. 12 deka, ha valaki hedoniosta módon tartana otthon konyhai mérleget)

6-8 evőkanál hideg víz

10 deka étcsokoládé

A pudinghoz

2/3 bögre kristálycukor

¼ bögre + 1 ek. kukoricakeményítő

Csipetnyi só (az eredeti receptben egy teáskanálnyi van, na ezt például sosem fogom megérteni)

3 bögre édesítetlen kókusztej (egy tejpótlásra szolgáló kókusztej-készítményt választottam, aminek egy része volt csak igazi kókusztej, de az íze így is elég kókuszos volt)

2 ek. vaj

½ bögre kókuszreszelék (ez nem volt benne az eredeti receptben)

4 tojássárgája

1 tk. vanília-kivonat (vaníliás cukor is megteszi)

A tetejére

5-6 deci habtejszín

Porcukor ízlés szerint

Habfixáló

Vanília-kivonat

3 ek. kókuszreszelék megpirítva

Összedolgozzuk a lisztet a sóval és a margarinnal. 3 evőkanalanként hozzáadjuk a hideg vizet. Tényleg összeáll tőle a tészta.

Kinyújtjuk akkorára, hogy szép fodros szélet tudjunk neki hajtogatni. Kizsírozott, lisztezett pitesütő tepsibe tesszük, és csinosan elrendezzük a széleit.

175 fokra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt készre sütjük.

Apróra vágjuk a csokoládét. Amikor a tésztát kivesszük a sütőből, a tetejére szórjuk a csokoládét és egyenletesen elrendezzük rajta. A forró tésztát a csokoládé először elolvad, majd a tészta hűlésével megkeményedik.

A tojássárgájákat egy külön edényben felverjük.

Összekeverjük a keményítőt, a sót, a kókusztejet, a kókuszreszeléket, a cukrot és a vanília-kivonatot egy vastagtalpú acéllábosban. Lassú tűzön, folytonos kevergetés mellett főzni kezdjük. Mielőtt felforrna, meregetünk belőle a tojássárgájákhoz, összekeverjük, többször megismételve a folyamatot. Ha a tojásos elegye kellően meleg, az egészet visszaöntjük a lábosba és forrásig keverjük. Ekkorra be fog sűrűsödni. A tűzről levéve hozzáadunk 2 evőkanál vajat, majd hűlni hagyjuk.

Ha kihűlt a tészta és a krém, akkor a krémet a tésztára simítjuk.

A tejszínhabot keményre verjük a porcukorral, a vanília-kivonattal és a habfixálóval. A puding tetejére simítjuk, és megszórjuk a megpirított kókuszreszelékkel. Hűtőben hagyjuk összeállni.

A recept leírásáig jutottam, amikor gondolkodóba estem, hogy mi legyen a vége. Az élet megadta a választ, mely egy kisebb fajta, de hivatalosan is azzá nyilvánított természeti katasztrófa képében érkezett. Kis falumra sosem látott ónos eső szakadt, a fák pedig az elektromos vezetékekre. Trafóházak robbantak és máris tisztában lehettünk vele, hogy mit is jelent az elektromosság hiánya. Nagy szerencse, hogy van egy kis vaskályhánk és sok gyertyánk. Utolsó 3 szál gyufa is akadt. Aztán meg órás sorbanállás a boltnál, hiszen a faluból nem engedtek ki. Tulajdonképpen az is nagy szerencse, hogy tegnap este még beengedtek. Igaz, hogy tűzoltóautók sorfala közt, akik, mint indiánok a macsetével az őserdőt, úgy vágták a benzines fűrésszel az útra dőlt fákat előttünk.

Még nincs vége, de talán a kiengesztelő Böjtölés Napjai segíthetnének. És ha már túl vagyunk rajta, akkor meghímezhetjük a pólóinkra a „Túléltem a kisszakácsi ónos esőt” feliratot és megtarthatjuk a Hálaadás Napjait. De addig még ki kell élvezni ezt a természeti csodát, mert férjem meglátása szerint, lehet, hogy több ilyen sohasem lesz.

E mint Egyszerű Epertorta E-számok nélkül

Vászon és terítő 

Karinthy egyszer vendéglőbe ment egy gazdag ismerősével. A sokfogásos vacsora után a gazdagember lazán a főpincér kezébe ejtett egy bankót és azt mondta:-  Ezt osszák el.A folyamatosan pénzgondokkal küzdő, de folyton viccelődő Karinthy pedig egy jelentéktelen összegű érmét csúsztatott a főúrnak:- Ezt pedig szorozzák meg.Valami ilyesmi gondolat vezetett arra, hogy egy új sorozatot nyissak a blogban. Ha már utazni, wellnessezni, jacuzziban pezsgőzni nincs pénzünk kedvünk, attól még utazhatunk a képzeletünkben és filmek segítségével. Ha pedig valamilyen hozzáillő ételt választunk a mozis estére, akkor még teljesebb lehet az illúzió.

Bár tudnám, hogy csinálja (I don't know how she does it)




 A recept alapjául szolgáló ötletet a villamoson hallottam reggel háromnegyed nyolckor anyukatársamtól. Munkába tartottunk mindketten és ezen alkalomból gyakran össze szoktunk futni. Örök rohanás, az egyik helyről túl korán indulunk el, a másikra túl későn érkezünk meg. Délután ugyanez, csak a kiinduló és a célállomás cserélődik fel. Gyerekek tanintézményekben, mi pedig igyekszünk…hova is? Önmegvalósítani? Pénzt keresni? Függetlenséget találni? Nehéz ezt megmagyarázni időnként magunknak is, nem hogy cseperedő gyermekünknek, aki körül a legtöbb gyerek anyukája időben be tudja fizetni az ebédet (8-tól 4-ig), nem kell csak rá várni az Anyák napi ünnepségen, mert lerobbant a villamos (idén másodszor is), becsomagolja a tornacuccot és az ünneplőt (te is meg tudod csinálni, ugye? Ha tegnap este szólsz, egyszerűbb lett volna) és ott van az összes daléneklési-, versmondó-versenyen, balettelőadáson és focimeccsen (amiből gyerekenként is több van, mint ahány fizetett szabadság). Ennek híján elmondják neki mások, hogy gyermeke milyen szépen énekelt, mekkora gólt rúgott és nem hiába lett harmadik a mesemondón.
   Erről a helyzetről, a dolgozó anyukák életéről szól a Bár tudnám, hogy csinálja, szelíd humorral, sok igazsággal. Amerikai körülmények, de nem kell hosszú perceknek eltelniük, hogy az ember lánya a földgolyó átellenes oldalán is magára ismerhessen a főszereplőben. Az éjszakai álmatlan forgolódásban elkövetett feladat-listagyártásban, a hullafáradtan hazaérkezős késő esti iskolai sütemény előteremtésben és abban, hogy az első helyen az ember anyuka, ez nem is kérdés. A szereplőválogatás választása a női nézőkre való tekintettel, sokunk megelégedésére Pierce Brosnan-ra esett. A női főszerepet Sarah Jessica Parker játsza, remekül.

E mint Egyszerű Epertorta E-számok nélkül 


 Ez a torta nagyon gyorsan elkészül, ám annál finomabb. Most eperrel csináltam, de az eredeti példány málnából készült és ugyanígy működik őszibarackkal és sárgadinnyével is. Arra is jó, hogy nyáron született gyermekünk születésnapi tortáját villámgyorsan összeüssük akár egy nyaralóban is. A balatoni nyaralás biztosan utazó résztvevője nálunk a kézimixer (vö. palacsinta), ha – gasztroterroristák most fogják be a fülüket - kész tortalapot veszünk, akkor más felszerelés nem is nagyon kell hozzá.



Hozzávalók 
A piskótakarikához 
3 tojás
3 ek. porcukor
3 ek. liszt
egy csipet fahéj
rum vagy rumaroma (opcionális)


A krémhez 
kb. fél kiló gyümölcs (eper, málna, őszibarack vagy sárgadinnye)
4 deci tejszín
4 ek. porcukor
1 cs. habfixáló

 A hozzávalókból megsütjük a piskótaalapot. A piskótakarikát meglocsoljuk rummal, tetejét kirakjuk gyümölcsdarabokkal.

 Egy jó marék gyümölcsöt villával vagy botmixerrel összetörjük, nem baj, ha maradnak darabos részek.

A tejszínt felverjük a porcukorral és a habfixálóval, majd óvatosan, hogy össze ne törjön a hab, összekeverjük a gyümölcspéppel.



A tortakarikát kibéleljük folpakkal, visszatesszük a piskótakarikára, majd rásimítjuk a krémet.

Hűtőbe tesszük legalább egy órára. Tálaláskor a tortakarikát levesszük, a tetejét gyümölcsdarabokkal díszítjük. (Tortakarika híján jénai tálban is készíthetjük.)



A filmben, a válasz, ha egyáltalán felmerült a kérdés, két igen: igen a családra és igen a munkára. Gyermekeimnek azt szoktam mondani, hogy akkor is dolgoznék, ha megnyerném a lottóötöst, és szeretek feladatokat jól megoldani. És az ő feladatuk is az, hogy megtalálják, mi az, ami őket érdekli. Ez biztosan mély benyomást tett rájuk, mert egy másik hegyi beszédem után, amiben indokokat soroltam fel amellett, hogy a lányokkal udvariasan kell bánni és nem szabad őket verni, kisfiam megjegyezte:
- Anyu, te nem is vagy gyenge virágszál!

Játékszabályok

Kicsi fiúnk szeret nyerni, mi tagadás. Látszólag nyugodtan viseli, ha nem nyer. Csak az anyai szív tudja, hogy a szolid fújtatás az orron át micsoda feszültségeket ereget ki a kéményen, mintha csak szunnyadó vulkán szabadulna meg a mélyben tomboló forróság egy részétől.  (feljegyzésekből tudjuk, hogy a felhúzott orr és fújtatás már az édesanyjánál is biztos jele volt annak, hogy valamit nem akar). Krisi olyan jelenetekkel nem szórakoztatja környezetét, mint barátja és sakkostársa, aki a sakkverseny negyedik fordulójában begyűjtötte első vereségét és rettentő sírásra ragadtatta magát. Olyakkorára, hogy amikor kiderült, hogy az én gyermekemmel sorsolták össze a mindent eldöntő ötödik menetre, őszintén kívántam, bárcsak az enyém vesztene, hogy meg tudjon nyugodni valamennyire az a másik kisgyermek. Nehéz dolog ám veszteni – és ezt Mama is tudja, aki, hát, hogy is mondjam, még csalásra is vetemedik a játékban a siker érdekében. Sportpszichológus mondta a rádióban, hogy az élsportoló egyik ismérve lehet, ha nem tud veszíteni. Nem is tudom, hogy elég motiváció-e az, hogy nincs más elfogadható eredmény, csak a nyereség és nincs más út, csak az előre. A felégetett hidak stratégiája, amikor a túlerővel és a biztos vereséggel szemben a hadvezér azt a stratégiát alkalmazza, hogy az egyetlen menekülésre szolgáló utat, a hidat felégeti, így késztetve seregét az egyetlen módra, hogy életben maradjon, azaz a győzelemre. Nem tudom, nem tudom, valami kis hang az sutyorogja a fülembe, hogy igenis tudni kell veszíteni, és ha valami nem megy, akkor alternatív utat, kompromisszumot találni. Kétségeim vannak afelől, hogy a „győzni akarás mindenáron” eredményesebb, mint a „győzni akarás” önmagában.  Az ötödik játszmát kisfiam nyerte, mert a győzelemhez meleg lábra és hideg fejre van szükség.

   Persze, hogy az ember nyertest akar nevelni a gyermekéből. Szerencsére a mienk rafináltabb annál, hogy sem a véletlenre bízza a sikert. Kitalált egy szójátékot, amelynek lényege, hogy tízbetűs szavakat kell mondani és a szabályok szerint, aki mond egy tízbetűs szót, az lehetőséget kap arra, hogy még kettőt mondjon és ez így növekszik exponenciálisan, míg csak összesen mondott már tíz darab tízbetűs szót, mert akkor nyer (ha nem tudna többet mondani, akkor kerül a következő játékos sorra). Hamar átláttam, hogy nagyszerű, önfoglalkoztató játékot talált ki gyermekem, a folytonos nyerés bebiztosítása mellett, mert az ötletével akkor rukkolt elő, amikor szép csendben már kellő számú tízbetűs szót összegyűjtött. Mivel ő kezdte a játékot, gyorsan elmondta a tíz darab tízbetűs szót és már nyert is. Jipijéééé, éljen!

A mi dolgunk pedig csak annyi, hogy hátradőlünk és élvezzük a tízbetűs szavak áradatát. Ilyesféléket például: napfényhang vagy jelvényente. Ez utóbbival hetek óta próbálok értelmes mondatot alkotni. Vajon milyen felhasználási területe lehet ennek a szónak? Az biztos, hogy jelvény a siker egyik jelképe, és ez mindenképpen arra utal, hogy valaki többet is kapott belőle. Elmémbe folyton a következő tolakszik: a katona tíz jelvényente kapcát vált. És mi az Ön mondata, Kedves Olvasó?

Csokoládés-ribizlis muffin

Az édes csokoládé és a savanyú ribizli jól kiegészítik egymást.

A képen látható muffint kisleányom készítette

A muffin-készítéshez az alapreceptet használtam.

Nem tudok megbarátkozni a muffin szóval, nincs ennek valami jó magyar megfelelője? Ha lehet kérni, mondjuk tízbetűs?

A cupcake még jobban bosszant, mármint maga a szó, mert a csinos kis kalap, amit ez a muffin kapott, igencsak kedvemre való.

Hozzávalók

 ¼ bögre porcukor

¾ bögre tej

1/3 bögre étolaj (semleges ízű)

2 bögre liszt

1 tojás

csipet só

10 dkg étcsokoládé

1 cs. sütőpor

egy marék ribizli (fagyasztott is lehet)

Díszítésnek

2 deci tejszín

cukrozott kakaópor

friss gyümölcs

Az étolajat és a csokoládét összeolvasztjuk.

A tojást összekeverjük a cukorral.

Hozzáadjuk a kihűlt olvasztott csokoládét, egy csipet sót, elkeverjük.

Beleadagoljuk a tejet, ezzel is eldolgozzuk.

Hozzáadjuk a lisztet és a sütőport és rövid idő alatt készre keverjük a tésztát.

Végül hozzáadjuk a ribizliszemeket és fakanállal belekeverjük a tésztába.

A muffin-sütő mélyedéseibe adagoljuk, és 25-30 perc alatt 175 fokon megsütjük.

A tejszínt a cukrozott kakaóporral habbá verjük. Ezzel és a gyümölccsel díszítjük a süteményt.

Gyengém a kakaós tejszínhab (a 80-as évek gofridivatjának maradéka), de nem csak nekem, hanem életem párjának is, aki szívből gyűlöli a tejszínhabot és épp ezért nem is volt hajlandó elhinni, hogy ez pedig az. Ő is fújtatott az orrán át, ez a metakommunikációs jel viszont ebben a szövegkörnyezetben azt jelentette, hogy minél gyorsabban szeretne a következő adaghoz jutni a nagyforgalmú tejszínes tálból (eposzi jelzőként pedig elnyerte a Dáthvéder nevet).

Játékszabályok a nagyobbaknál is vannak, igaz a társasjátékot, ami izgalomban tartja az ifjúságot, nem sakknak, nem focinak, nem tízbetűs-szógyűjtőnek, hanem járásnak hívják. Van, aki úgy gondolja, hogy mindenképpen járni kell valakivel. Ki is szemeli hát az ember lánya magának az egyik fiút az osztályból (azt, aki maga sem hitte volna, hogy ez vele megeshet), és sms-ben lerendezi vele, hogy mostantól együtt járnak. Az sms-csatát természetesen a barátnők gyűrűjében végrehajtva, így téve izgalmassá a napközis délutánt.

-        Anyu, olyan izgatott vagyok! – mondja gyermekem a reggeli készülődés során – Ma találkozik Tina és Dani először, amióta járnak!

Hm….érdemes lenne megversenyeztetni ezt a mondatot a katonáról szólóval….

+1 TIPP: a párválasztás egy fontos szempontja lehet, ha az illető, akivel sorsunkat összekötni kívánjuk, nem szereti a tejszínhabot. Így egész életünkben dupla adagra számíthatunk ebből a finomságból, kivéve, ha elővigyázatlanul kakaóport is tettünk bele a felverés előtt. És hogy mindezt honnan tudom? Annyit elárulhatok, hogy a szerelmem ezt nem sms-ben írta meg.

Fociskártya, avagy mit adnál egy piros gémkapocsért?

 - Nem, fociskártyát nem vagyok hajlandó venni. – bizony, minket is elért a fiús szülők pénztárcáját kifosztó, a gyerekek rajongását kihasználó nagyszerű találmány, a fociskártya. Annyira bosszant, hogy papírfecnikért fizettetnek ki ezres nagyságrendű összegeket, hogy megmakacsoltam magam és nem akarok kifutni a focipályára, azaz nem vagyok hajlandó beszállni a ringbe. Még akkor sem, ha nagyon is egyetértek azzal a rádióban beszélő nagymamával, aki azt mondta, hogy ő a szülők rosszallása ellenére is megvette a barbie-babát az unokájának, mert ő nem szereti, ha egy gyerek sóvárog. Hát ez a két érzés csap össze a lelkemben és győz a nyakas magyar, hülye azért nem vagyok. Így aztán mindenki azzal főz, amije van, Vekerdy Tamás gyermekei macikkal barbiztak, az én gyermekem pedig barátaitól kapott az ő duplikátumaikból egy pár darabot. Valakitől a felmenői közül pedig üzleti érzéket is. Nem én voltam! Talán a nagymamám, aki a háború előtti időben leányanya gyermekeként pénzért mutogatott baglyot. Vagy kisfiam nagynénje, aki legendásan tud alkudozni. Törökországban töltötte gyerekkora egy részét ugyanis. Édesapánk pedig nem akart direktben nemet mondani a folyton-folyvást felmerülő kívánságokra, ezért lehetetlenül kis összegeket határozott meg elérendő vételárként. A csúcsot, ha jól emlékszem, az eredeti ár ötöde tartja. 
Szóval addig-addig cserélgette csemetém a kártyáit, amíg egy laza év alatt több mint 200-ra növelte a gyűjteményét. Hm. Ma is elmesélte legújabb szerzeményét: elcserélte Fabregast egy Bale-ért. Az nagyon ritka és értékes.
- Hát ki az a Bél? – kérdezte a tudatlan Anya.
- A Real Madrid legújabb sztárja.
- És ki az a hülye, aki hajlandó volt erre a cserére? – értetlenkedem, hátha közelebb jutok a megfejtéshez, hogyan lehet meggazdagodni.
- Hát én! – vágja ki a trompfot kisfiam.
 Úgy kellett minket Apjával együtt előszedni a vacsoraasztal alól.

 Pirított mogyorórémes torta

Van, aki a fociskártyákat gyűjti, van, aki a tortákat. Van, aki meg a mérleg-fiúkat (apukám, férjem, fiam mérleg). A családban négy fiúnak is ősszel van a születésnapja, így összegyűltünk nálunk egy négytortás ünneplésre. A választásom a nagymamám nemrég fellelt füzetében talált mogyorótortára esett.

Hozzávalók 
A tésztához 
8 tojás fehérje
28 dkg törökmogyoró
28 dkg porcukor
8 ek liszt

A krémhez 
8 tojás sárgája
8 ek cukor
10 dkg étcsokoládé
egy marék darált mogyoró
22 deka vaj

A mogyorót átpirítjuk egy teflonedényben és ledaráljuk.

A tésztához felverjük a tojásfehérjéket kemény habnak, majd lazán belekeverjük a cukrot és a mogyorót és a lisztet. 

Kis kapcsos tortaformában két lapban megsütjük. A sütőt 150 fokra állítjuk be a sütési idő kb. 20-25 perc. 

A krémhez a tojássárgájákból a cukorral lassú tűzön, vastag talpú lábosban krémet főzünk. Amikor kész (forrpontig szabad hevíteni), félrehúzzuk a tűzről, és beletördeljük a csokoládét.

Ha kihűlt, hozzákeverjük a darált mogyorót és a vajat. Ezzel a krémmel töltjük, vonjuk be a tortát.

Ízlés szerint díszítjük. Én most villával kis tejszínhabfelhőcskéket bigyesztettem a torta szélére.

Figyelem! a termék meglehetősen nagy nyomokban mogyorót tartalmazhat!

Kyle MacDonald kanadai blogger felelevenítette a „Többet jobbért” című gyerekjátékot, amelynek a lényege, hogy egy kis értékű tárgyat mindig egy kicsit értékesebbre kell cserélni. Kyle először egy piros gémkapocs kapcsán tette fel a kérdést: „mit adnál érte?” Az első csere során egy hal alakú tollat kapott a gémkapocsért. Kyle 2005 és 2006 nyara között 14 lépésben cserélte el egyre értékesebb tárgyait, míg végül egy filmszerepért cserébe egy házat kapott.
Hát nem a barkács-szakkörben tanították meg neki, hogyan kell gémkapocsból házat csinálni!

Persze, hogy kisfiúnk lelkesedése levett minket a lábunkról. A könnyelműbb Apa már vett egy csomaggal a kártyákból, és már én is tettem egy ígéretet egy csomagra. Már csak egy keveset kell aludni és unokája névnapjára Mama gyűjtőalbumot vesz. Így kell ezt csinálni! Remélhetőleg az üzleti érzék marad és gondtalan öreg napjainknak nézünk elébe.

EPILÓGUS: azokat a kártyákat, amik még nem kerültek gyermekem birtokába, szépen lerajzolja magának. Még mondja valaki, hogy haszontalan papírfecnikről van szó...

Gokartozni mentünk a minap. Először.
- Jajj. el sem hiszem,. hogy mindjárt go-kartozni fogok! - szólt az aprónépaz autóban a hátunk mögül. Annyira izgult, hallottam a hangocskáján.
Kiderült a go-kart pályán, hogy az aprónép méreten aluli apróhal, nem ülhet be a go-kartba, nem éri el a lába a pedált. Így nem maradt más hátra, minthogy megnézze, amint nővére és édesapja az ajándékba kapott két jegy fejében sisakot kapnak a fejükre, végigszáguldanak a pályán és adrenalintól remegő térdekkel lejönnek onnan. Nagy önfegyelem kellett ehhez, a torokfojtogató szomorúságtól még a kedves pénztáros lány által felajánlott túrórudi sem kellett.
Még jó, hogy jött a mentőötlet: amennyibe a jegy került volna, azért az összegért kap fociskártyát. Kisfiam arca széles mosolyra derült. A kártya természetesen 5 perces hatótávolságon belül kapható is volt.
Mondom, hogy jó dolog ez a fociskártya!

A mogyorótorta a képen leghátul látható.

 

Mákos pite

- Főtt kukorica, Maaaais!!!!! – már a balatoni nyaralás előtt a fülembe csengett tavalyról az olyan sokat hallott két szó és a dallam, amin eléneklik. Kiszuperált-átalakított campingkerékpáron tolja a két fiú a műanyagdobozokat, és kínálja belőle a finom csemegét, miközben csilingelnek is. Ambivalensek az érzéseim: a szunyókálásomba-pihenésembe nem egyszer belerondítanak, ugyanakkor örülök, hogy ezek a fiatalok pénzkereseti lehetőséghez jutnak. A fél strand velük együtt énekli a két szót, a cocco, coccobello magyar változatát, mondom, hogy fülbemászó a dallam, még ha idegesítő is – mint a legtöbb sláger. Ráadásul számtalan humorizálásra ad alkalmat.

- A szakállas fiú mért csak magyarul mondja?

- Mert nem beszél idegen nyelveket. – szól szarkasztikus magyarázatom. Sőt, gondolatban számtalanszor eljátszom a jelenetet, hogy odamegyek a kétnyelvűhöz és megkérdezem: tessék mondani, hogy van a főtt kukorica németül?

- Mais, ma is! – incselkednek ki a vízből a magyar gyerekek az egyik árussal (nem az enyémek).

- Holnap is! Bizony! – mondja, és tényleg ott van, mindennap rendületlen lelkesedéssel tolja a bringuszt. Buzgalma indokolt, szerény számításaim szerint milliós nagyságrendű tétellel szállnak ki a szezonból (ami jobb, mint a tavalyi, ezt ő mondta, a mojito-árus pedig rosszabb évre panaszkodik). A kukoricát kissé borsos áron kínálják. De hát minden drága itt a magyar tenger partján, úgy kalkulálhatunk, hogy bármit veszünk, fagyit, jégkrémet, lángost, palacsintát, kürtőskalácsot, vagy kisfiam vágyainak netovábbját, azaz vattacukrot, az 400-500 forintba fog kerülni adagonként. Így hát a következő ajánlatot teszem gyermekeimnek:

- Akkor a Balaton-parton mindennap kérhettek valamit, de jól gondoljátok meg, hogy mit és mikor, mert ha kikértétek, akkor utána már legfeljebb a zsebpénzetekből vehettek mást magatoknak. Én pedig ezt jól meggondolnám, mert hazafelé bemegyünk Kapolcsra és hátha ott láttok olyasmit, amit inkább megvennétek.

A jól bevált hűtőtáska és a hazai biztosítják az ellátmányt amúgy. Nagymamájuk pedig induláskor a kezükbe nyomott még egy-egy kékhasút is vattacukrozás végett.

A megállapodásunk jó politikának bizonyul, a gyerekek alaposan végiggondolták, mit kérjenek, mire költsenek. Nincs felesleges sóvárgás, folytonos nyúzás. Az első választás mi más is lehetne, mint a vattacukor.

-        Na, itt a boldogság, Balaton és vattacukor? - kérdezem rózsaszínszakállú kisfiamat.

-        Nem azért örülök, hanem mert a családommal vagyok! – mondja ő. Mi pedig az apjával szépen olvadásnak indulunk, mint mojitóban a jég, és nem a majd 40 fokos melegtől.

Mi is lehet a kapocs a mákos pite és a kukorica között? Nos, nemrégiben láttam egy meglepő párosítást a gasztroangyalban: a tirpák vidék egyik hajdani finomsága volt a cukros mákkal megszórt főtt kukorica. Még nem próbáltam ki, de úgy képzelem jó lehet, végül is a kukorica is olyan, mint a gabona, azaz egy mákos tésztával állunk szemben plusz ízekkel. A kamrám polcain elterülő mákból azonban mégsem ezt, hanem egy jó kis mákos pitét készítettem.

Mákos pite

Hozzávalók

A tésztához

30 dkg liszt

22 dkg margarin

3 tojássárgája

1-2 ek. tejföl

A töltelékhez

40 deka darált mák

30 dkg cukor

3 tojássárgája

4-6 tojásfehérje

1 citrom

1 cs vaníliás cukor

5 dkg vaj

3 ek. baracklekvár

Nyári szezonban egy-két szem friss sárgabarack

A tészta összetevőit összegyúrjuk, hideg helyen pihentetjük.

Közben összeállítjuk a tölteléket: a mákot a cukorral és egy kis vízzel, valamint a barackokkal összefőzzük. A tűzről levéve hozzáadjuk a vajat, a tojások sárgáját, a citrom héját és levét, a vaníliás cukrot és a baracklekvárt.

Felverjük a tojásfehérjéket habnak és óvatosan azt is a töltelékhez keverjük.

A tésztát egy kisebb és egy nagyobb részre osztjuk.

A tésztacipókat kinyújtjuk, a nagyobbikat kivajazott tepsibe fektetjük. Ráhelyezzük a tölteléket, majd befedjük a vékonyabb tésztalappal.

Villával megszurkáljuk és 175 fokon 45-50 perc alatt világosra sütjük.

Tálaláskor porcukorral megszórjuk a tetejét.

Tejfehérjementesen Liga margarinnal.

Viszketett a pénz kisebbikem zsebében, viszketett nagyon. Így esett, hogy megnéztük a bazársori vízipisztolyokat és meg is vette zsebpénzének maradék részeiből a legnagyobbat. Ezen kicsit elfilozofáltunk, hogy jól tette-e vajon. Én azon az állásponton voltam, hogy az embernek el kell követnie hibákat, hogy megtanulja kezelni a pénzét. És hát az is egy szempont, hogy felnőttkorában majd elmondhatja magáról, hogy övé volt a Part legnagyobb fegyvere. Amit különben határtalanul megszeretett. Ez biztosan genetikus, a férfiaknak a fegyverekhez való kötődésük. Különben mi más magyarázná, hogy amikor megérkeztünk szálláshelyünkre, maga mellé fektette a vállról indítható rakétakilövőt és barátságos hangon (ahogyan a kezemből alakított aNyúlhoz szokott szólni amúgy, amikor elmondja neki a titkait) így szólt hozzá:

- Ezentúl itt fogsz lakni velünk!

És hogy mi lett a kapolcsi vásárban? Hát nem lett nyálcsorgatás. Mert sajnos úgy alakult, hogy oda se ballagtunk.

Csak gyorsan búcsút vettünk a Balatontól a kukoricaárus szavaival, mint ahogyan az, egy nehéz nap végén így köszönt el egyik utolsó vevőjétől:

- Cső!

Az élethez kell egy kis szerencse….

Utózönge: míg ezeket a sorokat róttam, és már-már meghatottság homályosította el a köztem és a képernyő közötti teret, oltári veszekedés zaja hallatszott a gyerekszoba felől. A szokásos koreográfia: az egyik idegesíti a másikat, az meg odacsap, odalök. Zokogás, könnyek. Fenn és lent az érzelmi hullámvasúton. Ilyen ez a popszakma.  

A receptet egy szuperjó receptgyűjteményből vettem, amit egy kedves barátnőmtől kaptam, arravaló tekintettel, hogy gyerekkorom ízei nyugat-dunántúliak. A Kisalföld receptjei a címe. 

Az élethez kell egy kis szerencse

- Nem, nem veszünk üdítőt. Sem kekszet. Sem gumicukrot. – ezzel higgasztom a kisfiamat a balettelőadás szünetében. Nővére szerepel a Diótörőben vagy a Négy évszakban, mindegy is, kisfiúk számára igazi embert próbáló program. Nem is tudom, mért kötöm az ebet a karóhoz. Talán mert nem szeretem az édességezést, a drága büfét, a sorban való lökdösődést. Igazán lehetnék egy kicsit megértőbb. Kisfiam fetreng a szünetben az üléseken, tekereg, mint a kígyó, utálja az egész helyzetet. Megpróbál rést ütni a falon, de nem megy.

- Nincs is nálam pénz – hangzik a végső érvem (és tényleg).

Szegény kisgyermek addig-addig kínlódik, hányja-veti magát, míg meg nem lát a földön egy kétszázast.

     -  Ez az én pénzem?

     - Hát persze, hogy a tiéd. – innen kezdve ugye nyert is.

     - Akkor azt csinálhatok vele, amit akarok.

     -  Igen. – mondom. Ez a játékszabály, elvégre honnan tanulná meg az önálló döntéshozást, ha nem hozhat       önálló döntéseket. A pénze felett maga rendelkezik.

Fergeteges vigyorral a fején vonulunk a büfébe Icateát venni. Bár a világ egyik legnagyobb átverésének tartom ezt a remek terméket – ahelyett, hogy az emberek maguknak csinálnának teát adalékanyagok nélkül, méregdrágán vesznek egy ihatatlan löttyöt – a szívem mélyén én is örülök. Mert ilyen az anyai szív, akkor örül, ha a gyereke is örül.

      -   Nem, nem ehetsz négygombócos fagyit. – mondom egy viharos széllel átszőtt koradélutáni sétán,               melyet egyik szép városunk belsejében teszünk meg.

      - Máskor ehetnék négy gombócot?

      -   Máskor ehetnél, de nem jó most az idő. És egyébként is mértéket kell tartani.

      -  Miért kell mértéket tartani? – itt egy anyai monológ következett az arany középútról.

Szerencsére épp szembejött a fagyizó, ami útját állta az egyik fél számára sem komfortérzetet biztosító csevelynek.

   Na és mi derült ki, miután megvettük a családtagok számára fejenként két gombócot? Csak itt, csak ma, csak Önöknek…. Aki két gombócot kér, az ajándékba kap egy minimagnumot (több mint egy gombócnyi fagyi). Ráadásul Édesapának ennyi elég is a jóból, a kiegészítő adag jégkrémre már nem tart igényt, eltenni nem lehet ugye. Milyen szerencse, hogy van rá vállalkozószellemű fiatal a körünkben. Csak lecsúszott hát a négy gombóc. A fergeteges vigyor és az anyai szív…lásd mint fent.

Mandulás-meggyes pite tojás nélkül

 

A mandula és a meggy remek párosítás, fokozzák egymás ízét.

Hozzávalók

25 deka liszt

1 csipet só

2 ek hideg víz

17,5 deka vaj vagy margarin

7,5 deka babapiskóta (vagy tojásmentes keksz)

7,5 darált mandula

50 deka meggy

Barna- vagy kristálycukor

Fahéj

A lisztet, a sót, a hideg vajat és a vizet összekeverjük. Ha van időnk, hűtőbe tesszük 1-2 órát pihenni (ez a fázis elmaradhat).

Egy fodrosszélű kerámiaedényt kivajazunk

A meggyet kimagozzuk.

A kekszet ledaráljuk.

A tésztát egy kisebb és egy valamivel nagyobb részre osztjuk. A nagyobb részt kinyújtjuk, kibéleljük vele a kerámiaedényt. Összekeverjük a darált kekszet és a mandulát, a tésztára tesszük. Ráhelyezzük a meggyet, megszórjuk fahéjjal és barnacukorral.

 

Kinyújtjuk a kisebbik részt is. Befedjük vele a tésztát. Virág- és levélalakzatokat szaggatunk a tésztából, és a tetejét kidíszítjük vele.

Megkenjük vízzel, és 200 fokon addig sütjük, amíg világosbarna nem lesz.

(Ehhez a recepthez az ötletet egy régi szakácskönyvem, a Dr. Oetker Gyümölcsös sütemények adta).

Tojásmentes.

Tejfehérjementesen Liga margarinnal.

Az a szokás nálunk, hogy a jó bizonyítványért az az ajándék, hogy bemegyünk a könyvesboltba és a gyerekek választhatnak maguknak könyvet. (Szinte látom magam előtt, ahogy a Tisztelt Olvasó csettint is, ekkora nagyvonalúság láttán – de higgyék el, a gyerekek örülnek neki). Eddig nagyobbikunk mindkettőjükért helyt állt, hiszen csak ő volt iskolás. Idén azonban kisebbikünk saját jogán választhatott a polcokról. Kiválasztotta a Kókusz Kokó c. könyvsorozat egy darabját. Igazán megfelelő olvasmány egy olvasni éppen megtanult tanulónak, aki második osztályba léphet.

-        Ez elég olcsó, válassz még egyet! – szól megint csak az a szív.

-        Jó, akkor kérem még A fekete kő titkát is!

És mi volt A fekete kő titka fedőlapján? Egy matrica, 1+1 felirattal. Ugyanis járt hozzá egy ajándékkönyv…

Epilógus: Kókusz Kokót már a hosszú hétvégére való odamenet kiolvasta a nebuló, A fekete kő titkából a 140. oldalnál jár. Nagyon büszkék vagyunk rá. Szerintem rá fog még kapcsolni, mert ma találkoztam a barátja anyukájával a villamoson, aki elmondta, hogy Viktor a Ruminit olvassa és már 230 oldalt elolvasott, sőt, a következő kötetnél tart…