Bőrös malacsült 2.0 - Szilveszterre

Nincs semmi a világon, amin ne lehetne jobbítani még egy kicsit. Nem kivétel ez alól a Bőrös malacsültem sem.

Az előző részt ott hagytuk abba, hogy kisült a husika.

Ahogy végignéztem művemen, már ez az eredmény is megnyugvással töltött el, hiszen a célom az volt, hogy hivatalos utamra indulván családomat 2-3 napi meleg(íthető) élelem társaságában tudjam.

Ámde eszembe ötlött, hogy azt a jó kis zöldséges-fűszeres-sörös szaftot (a mézet ezúttal kihagytam) még hasznosítani kellene valahogy. Így egy szűrőn átpaszíroztam az egészet, 3 evőkanál tejföllel összekevertem és összemelegítettem.

A hagymás krumpli mellé ezúttal kelbimbót főztem köretnek. A Szilveszterhez a párolt káposzta jobban illik.

Tojásmentes.

Gluténmentes.

Az évvége a számvetés időszaka. Nézegettem a kis cetlijeimet, amire az ötleteimet firkantom, hogy mit is írjak majd a receptek mellé. Hiszen az ötlet olyan, mint a malac-sonka Milos Forman Tűz van babám című örökbecsűjében: az ember észre se veszi és már csak hűlt helye van.

Kötöttem hát egy csokorra valót az ötletmorzsáimból, a fel nem használt jegyzeteimből. Ezzel kívánok boldog új évet minden kedves Olvasómnak!

Nagy büszkesége a falunknak a megújított Főtér. A templom elé igazi közösségi teret varázsoltak az átgondolt tervezői munka alapján a gondos kezek. A gyerekek például remekül tudnak biciglizni-rollerezni-görkorizni a sima és biztonságos terepen. Langyos tavaszi, de fullasztóan meleg nyári napokon is gyakori vendégek vagyunk itt. Csak a neve olyan fura hangzású a zsenge gyermekfülek számára:

-          Azért Főtér, mert megfőtt?

Kisfiam gyönyörű várost épít a fakockáiból. Hatalmas kapukon lehet bemenni a játékautókkal Mesevárosba, ahol templom, könyvtár, uszoda, parkoló, benzinkút is van. Nagyon megdicsérjük, kiemelve az ügyesen megoldott bejáratot.

-          Régen is híres kapuépítő voltam! – ad rá magyarázatot az emberpalánta.

Nagyon havazik, muszáj eltakarítani a kocsik útjából. Szeretem a hólapátolást, mitagadás. A friss, de nem túl hideg levegőn mozogni, nézni azt a sok fehérséget.

-          Gyerekek, kimegyek, eltakarítom a havat.

-          A kertet ne! – kérik könyörgő hangon. (Ennyire azért nem vagyok fanatikus.)

Önállóak a gyerekeim, már nem kell őket fürdetni, segítség nélkül is rendet raknak, takarítanak. Noszogatni viszont annál inkább kell őket. Ha azt mondom neki, hogy csináljanak meg valamit, készségesen bólogatnak, hogy persze, ez természetes. Amikor a lépcsőn közeledek a szobáik felé, akkor bizony apró lábacskák gyors ütemű topogását szoktam hallani, hogy azalatt a fél perc alatt behozzák az elmúlt félóra elmaradásait. Mert hát persze hogy legóztak, kirakóztak, táncoltak, rajzolgattak fogmosás, fürdés, porszívózás helyett. (Tudom én azt jól, de nekem is jól jön néha az a lopott félóra, amit szép nyugodtan a saját gondolataim társaságában tudok eltölteni). Boldog azért nem vagyok, hogy nem azt csinálták, amit megbeszéltünk. Kisfiam már mondja is az örömhírt:

-          Nem tudtam sokat pakolni, de sokat tudtam kakilni!

És még egy jóhír a témában:

- Anyu sehol sincs kutyakaki a kertben, csak a cipőmön!

Hétvége van, fáradt vagyok, szeretnék egy kicsit olvasni. Persze gyerekeim is követelik a jussukat, amit nem kaptak meg hétközben Anyuból, Apuból. De a konkurencia nem hiányzik:

- Ne nyúzzuk Anyut együtt! – jön az őszinte figyelmeztetés egyik gyerekemtől a másiknak.

Fáj a fejem.

-          Jobbulást Anyukám, gyógyulj meg gyorsan!

5 perc sem telik el:

-          Most már jössz?

Olyan jószívűek. Ha valami gondunk van, egyből meg akarják oldani. Elromlott a mosogatógép, és bizony fejtörést okozott, hogy miből csináltassuk meg. Már szaladnak is a perselyükért, hogy majd ők segítenek. Ugyanezt tették, amikor egy óvatlan mozdulattal levertem a vadonatúj parfümömet. (Mindkettő megoldódott, persze, hogy nem a zsebpénzből.)

Kirándulunk, fagyöngyöt is látunk, éppen a fejünk felett. Mondom leánykámnak, hogy alatta kell átmenni, hogy megcsókoljanak, és igaz szerelemre találjunk - leánykám kommentje. Anyu, neked már mindegy!

Tudja ő azt jól, hogy nekem már tényleg sikerült.

Máskor részletesen elmondatja velem leánykérésem történetét. Az izgalom tetőpontján azt kérdi:

-          És igent mondtál?

-          Igen.

-          Jeeeeeszzzz!

És a végén egy kis újmagyar szógyűjtemény: böhömbika, fürtös kalács, síkhideg vagyok! Lelépcső-fellépcső.

- Mi volt az ebéd az oviban?

-          Rizsből sült hús!

-          Igen, targonya!

Bőrös malacsült párolt káposztával

Már régóta foglalkoztat engem ez a kérdés. Nézegettem sok receptet, de a végső lökést az akciós malacsüldő adta meg. 1000 forintért egy tekintélyes hosszúságú, gyönyörű rózsaszínű karajt kaptam.

Hozzávalók
bőrös malacsült
fokhagyma
1 fej vöröshagyma
1-2 szál zeller
1 cső zöldpaprika
só
köménymag
frissen őrölt bors
étolaj

A locsolgatáshoz
1-2 evőkanál méz
1 deci sör

A húst megspékeltem fokhagymagerezdekkel. Kis utat vágtam a húsba és belecsúsztattam egy-egy fokhagymagerezdet, olyan távolságot tartva, hogy lehetőleg minden majdani szeletbe jusson majd egy.

Szűk egy deci étolajba kevertem tekintélyes mennyiségű zúzott fokhagymát, frissen őrölt borsot, köménymagot és sót.

A malac bőrét beirdaltam – irdatlan nehéz volt - majd leápoltam a fokhagymás-étolajas pakolással.

Egy tűzálló tál aljára lefektettem vöröshagyma karikákat, erre kerültek a paprikakarikák, majd a zeller szárak. Ráfektetem a húst. Felöntöttem fél liter vízzel.

200 fokon másfél órát sütöttem. Közben egyszer megfordítottam, hogy mindkét fele piruljon.

Összekevertem a sört a mézzel, és másfél óra után negyedóránként meglocsolgattam vele a sültet. Így még egy órát sütöttem.


Hagymás krumplival és párolt káposztával tálaltam.

A párolt káposztába mostanában belereszelek egy-két almát is. Egy francia főzős műsorban láttam, hogy a sztárszakács hagymát is és almához illő fűszereket – fahéjat, szegfűszeget is tesz a párolt káposztába. Ennyire nem vagyok merész, de az alma édessége a bors csípősségével keveredve igencsak a kedvünkre való.

Tejfehérjementes.
Tojásmentes.

Kismamaságom egyik utolsó fellegvárát számoltam fel, 7 év után elemet cseréltettem az órámban. Egyre növekvő mértékben tagolja újra a könyörtelen perc- és óramutató számomra az időt, az „Anyu éhes vagyok, álmos vagyok, menjünk a játszótérre!” eseménysorok helyett.
Mindeközben elképedve állapítom meg, hogy az óra már 20 éves.
- 20 éves? – kérdezi a lányom.
- Igen, a 18. sz…
- …században kaptad?

Hát majdnem….