Vászon és terítő – A visszatérő

Karinthy egyszer vendéglőbe ment egy gazdag ismerősével. A sokfogásos vacsora után a gazdagember lazán a főpincér kezébe ejtett egy bankót és azt mondta:

- Ezt osszák el.

A folyamatosan pénzgondokkal küzdő, de folyton viccelődő Karinthy pedig egy jelentéktelen összegű érmét csúsztatott a főúrnak:

- Ezt pedig szorozzák meg.

Valami ilyesmi gondolat vezetett arra, hogy egy új sorozatot nyissak a blogban. Ha már utazni, wellnessezni, jacuzziban pezsgőzni nincs pénzünk kedvünk, attól még utazhatunk a képzeletünkben és filmek segítségével. Ha pedig valamilyen hozzáillő ételt választunk a mozis estére, akkor még teljesebb lehet az illúzió. 

Nem szokásom friss filmeket ajánlani, jobban szeretek a régebbiekről írni, mert a filmek manapság méltatlanul kevés időt töltenek el a filmszínházakban, úgy „tizenöt perc hírnév mindenkinek jár”-alapon. Nem mintha visszasírnám, de bizony elmúltak azok az idők, amikor egy-egy film évekig fut (cammog) a mozik műsorán (vö. tizenöt év hírnév mindenkinek jár). A Kossuth-on úgy reggel 9 körül felolvasták, hogy hol mit lehet megnézni, szinte együtt lehetett mondani a bemondóval. Értem én, hogy üzlet, de mégis jobban szeretném, ha az a sok munka, érzelem és persze pénz, amit egy-egy alkotásba beletesznek, valahogy tovább „kamatozna”.

And the award goes to...
Forrás: 9gag

   Nos, megnéztem A visszatérőt, mert tudtam, hogy látványos és persze kíváncsi is voltam, hogy Leonardo miért (nem) kap majd Oscart (ez a felhajtás jobb reklámja a filmnek, mint egy ’sima’ Oscar lenne). Az biztos, hogy sokat nem kellett bajlódnia a szövegtanulással, jobbára csak nyög és fújtat, kúszik, mászik, de azt hitelesen. Szeretem Leonardót, nem, nem a kinézete az oka. Kifejezetten haragudtam, hogy a kilencvenes évek végén egy kölyökképű suhanc miatt az éppen hogy, vagy már majdnem férfiak lettek a férfiideál megtestesítői. Leonardót azért szeretem, mert minden filmjében más karakter. És a legtöbb filmje jó. Izgalmas. Vagy neki van jó érzéke e megfelelő forgatókönyvek kiválasztásához, vagy a menedzserének van jó ízlése. Most is olyan figurát hozott, amilyet eddig még nem.  A másik ok, amiért becsődültem a moziba, a már említett lenyűgöző látvány, a természet képei. A film a gyönyörű kanadai Albertában forgott, majd amikor elfogyott a hó, akkor Argentínában is. A forgatás tovább tartott, mint a tervezett, többek között azért, mert a mexikói rendező, az Oscar-díjas Iñarritu ragaszkodott a természetes fényekhez (hála neki), és a forgatási helyszínek pedig annyira távol estek mindentől, hogy amíg a stáb kiért, meg vissza, máris eltelt a nap negyven százaléka. Iñarritu azt sem bánta, ha tényleg hideg van, a színészei pedig valóban kockára fagynak, mivel úgy ítélte meg, hogy annál hitelesebben játsszák majd a szerepüket, hiszen ha a zöld háttér előtt játszanának, miután kávéztak egyet kényelmesen, „mindenki boldog lenne, de az egész egy kalap szart se érne”. DiCaprio szerint jó pár jelenet volt, amiben a legnehezebb dolgokat kellett végrehajtania, azok közül, amit valaha is tett. Magát a történetet nem szeretném előre elmondani, ezért most csak azt emelem ki, hogy Leonardo arról panaszkodott, hogy folyamatosan kihűlés fenyegette. Ebben egy pillanatig sem kételkedem.
   Számomra ez a film az életösztönről szól. Arról, hogy az ember mindent megtesz, hogy életben maradjon, a legtöbbször nem is tudatosan, hanem önkéntelenül, mert ez a természet parancsa. A film elején, amikor a tábortűz mellett a prémvadászok az élet értelmét boncolgatják, egyikük (Tom Hardy) azt mondja, hogy milyen élet, neki nincs is élete, csak megélhetése. És mégis ragaszkodik hozzá mindenáron, mint ahogyan ragaszkodunk mindannyian. A film arról is szól hozzánk, hogy fantasztikusan elpuhult életünk van, fogalmunk sincs a jó dolgunkról. Szinte már szégyellem magam, hogy milyen minimális önfegyelem szorult belém. A moziból kijőve a hétköznapi gondjaink hangyakörömnyi bajocskáknak tűnnek.

   A film igaz történeten alapul, a megvalósításra csak annyit tudok mondani, hogy profi, profi, profi. A rendezőn, színészeken, forgatási helyszíneken túl a jelmezek, a maszkok, a számítógépes effektek. A zene kiváló kiegészítője a látványnak.

A film jó kritikákat kapott, a mai napig 226 millió dolláros hasznot hozott és jó pár díjat (BAFTA, Golden Globe) bezsebelt. Jöhet a következő?

Két téli saláta

A visszatérőben nem sok zöldséget esznek, inkább halat, vadat s mi jó falat, nyersen. Na, ez mind nincs ebben a két téli salátában. Viszont az önfegyelemre szoktató böjti időszaknak mindkettő remek darabja. Mindamellett meglehetősen jóízűek.

Madársaláta grillezett sajttal

Egy könnyű ebédnek is megfelel.

Hozzávalók

Madársaláta

grillezni való sajt (pl. halloumi)

3 körte

2 ek vaj

1 ek gyümölcsecet

2 ek akácméz

3 ek kukoricaolaj, vagy más semleges ízű étolaj

2 ek citromlé

só bors

A madársalátát salátás tálra rendezzük, a sajtot meggrillezzük és elrendezzük a saláta tetején..

A körtéket négybe vágjuk, a magházukat eltávolítjuk, és meglocsoljuk őket a citrom levével. Lábosban vajat olvasztunk, erre rádobjuk a körtéket, és a mézet. Addig tartjuk a lábosban, óvatosan megfordítva egyszer-kétszer, amíg meg nem puhul a körte (5 perc) és valamennyire rákaramellizáljuk a mézet. Kb. 5 perc alatt lehűtjük a körtéket, ezeket is elrendezzük a salátán.

Az öntethez összekeverjük az ecetet, az olajat, a sót, a borsot és a körték visszamaradt levét. Megöntözzük vele a salátát.

Figyelem! Csak frissen jó!

Tojásmentes.

Gluténmentes.

Lilakáposzta-saláta naranccsal, gránátalmával

Olyan elkáposztően jó, hogy már-már desszertnek számít.

Hozzávalók

egy kisebb lila káposzta fele

2 édes narancs

1 gránátalma

egy marék dió

2 ek dióolaj (vagy semleges ízű étolaj)

1 ek gyümölcsecet

2 ek ribizlilekvár (vagy más pirosbogyós savanykásabb) lekvár

fahéj

só

bors

A lila káposztát negyedekbe vágjuk, a torzsájukat eltávolítjuk, majd éles késsel vékony csíkokra szeljük.

Két narancsot egyben meghámozunk, félbe, majd szintén vékony szeletekbe vágjuk.

A gránátalmából kifejtjük a bíborszínű gyöngyöket.

A diót felaprítjuk és átpirítjuk.

Az öntethez összekeverjük az olajat, az ecetet, a fűszereket, a harmadik narancs levét, a ribizlilekvárt és a salátába keverjük. meghintjük a pirított dióval.

Tejfehérjementes.

Gluténmentes.

Tojásmentes.

- Anyu, neked mi az életcélod? – kérdezi a kisfiam.

- Hát mi is, mi is? Lássuk csak. Hogy legyen családom, legyen otthonom, legyen hivatásom.

- De nem ilyen! Hanem olyan igazi!

- Igazi. Hmmm. Hát akkor az, hogy bejárjam a kéktúrát! – itt már jó felé indultam szó szerint és képletesen. Nem elvont dolgok kellenek, hanem konkrétumok. Kalandok.

- Aha, jó. Nekem az, hogy elmenjek az indiánokhoz! – mondja ezt indiános könyv rajongó gyermekem, aki Cooper és May köteteit többször kiolvasta már. Csak azon is könnybe lábad a szeme, hogy milyen nagyot sírt már mindegyiken. Különösen a Winnettou áll közel a szívéhez. Hiába tudja, hogy mi lesz a vége, mégis vigasztalgatni kell utána. Ha estére esik a könyv vége, még az is megesik, hogy a mi ágyunkban köt ki a könyvrajongó, hogy el tudjon aludni.

Megállapodtunk hát, hogy együtt elmegyünk az indiánokhoz. csak ne az arikarák legyenek azok. A visszatérő után nem nagyon hiszek a vendégszeretetükben.

(A receptötletek a billa áruházlánc törzsvásárlóinak szánt gasztrofüzetéből származnak. Billa, ami betűszó, billiger Laden-t (olcsó bolt) jelent. Ez biztosan nem a gasztrofüzetek minőségére vonatkozik, mert azok meglehetősen magas színvonalúak. Már-már azt írnám, hedonisták, ha ez nem lenne akkora kontraszt a böjthöz képest. De hát Ausztria nekem sehogy sem jön össze a kifinomult ízlés és a hedonista életszemlélet nélkül. De ez egy másik történet.)

Nagyböjt

A nagyböjt a farsang végétől Húsvétig tartó 40 napos időszak. Tegyük a szívünkre a kezünket, ezt leginkább olvasmányainkból és nem sajátélményeinkből tudjuk. Pedig a katolikus egyház az étkezési szabályokat illetően nem támaszt manapság nagy követelményeket a hívekkel szemben: böjtölést hamvazószerdára és nagypéntekre ír elő a 18 és 60 év közöttieknek, akik a nap folyamán háromszor étkezhetnek, és egyszer lakhatnak jól. Ezeken a napokon és a nagyböjt többi péntekjén az egyház arra kéri 14 évnél idősebb tagjait, hogy ne fogyasszanak húst.
   Korábban persze nem így volt ez. Az emberek hamvazószerda előtti vasárnap, azaz fánkvasárnap megsütötték az utolsó farsangi fánkokat (apropó, el ne felejtsek holnap venni abból az isteni csörögefánkból), kedden megették a maradékokat (vö. jövő héttől fogyókúrázom, na de addig még!), az edényeket elmosták, eltették, és Húsvétig elő se vették azokat, amikben húst szoktak sütni-főzni. Hamvazószerdán pedig hamut szórtak a fejükre („Ember emlékezz, hogy porból vagy és porrá leszel”).
   Ezek után kezdetét vette a böjt, ami szigorú formájában jelenthette azt is, hogy Húsvétig mindössze csak negyvenszer, azaz naponta egyszer ettek, vagy ölthetett olyan alakot is, hogy késő délutánig nem ettek semmit, és kerülték a tejtermékeket, a húst és a tojást.
   A böjt nem fogyókúra, hanem egyfajta – testi és lelki - megtisztulás segítője. Felkészülni, új erőt, teret nyerni úgy lehet, ha először is kitakarítunk testünkben és lelkünkben egyaránt.
   A blog abban segít most, hogy facebook oldalán a böjti időszak alatt húsmentes receptjeiből válogat.


Könyvajánló 
Kötelező olvasmány volt a lányoméknak az iskolában. Arra lettem figyelmes, hogy leánykám több papírt összeragasztva családfát szerkeszt a könyv szereplőiről, és a falára ragasztja azt. Mondok, ennek igencsak jó könyvnek kell lennie. Pedig, mit tagadjam, volt bennem némi averzió, holott Wass Albert a Baumgarten-díjat kétszer is megkapta, Babits - gondolom, ez vitathatatlan – tudta, kinek kell kapnia ezt az elismerést. Wass A Funtinelli boszorkány című művét az olvasók a Nagy Könyv című játékban 2005-ben a legjobb 12 közé választották. Nekifogtam hát a Kard és kasza című regénynek – némi gondolkodás után mégsem kötöttem be a könyvet, és fedetlenül olvasom, buszon-villamoson is, rég rossz, ha ilyen korlátokat szabunk magunknak. Én ilyen szépet nagyon ritkán olvastam. Wass, szülőföldje, a Mezőség történetét írja le 1050-től kezdődően egészen a az ötvenes évek második feléig. A kezdetekkor Buzát, az egykori zsoldos katona földet foglal magának egy arra alkalmas domboldalon, a szomszédságból, ami jó negyednapi járásra van, asszonyt is hoz a házhoz. És a szó szerinti semmiből, a tudásából, az élni akarásából, a saját és a természet erejéből családot, otthont, hont teremt magának. Berendezi állatokkal, szántófölddel, házzal. Ez utóbbi kettőt a legeltetésből, sátorban élő szomszédai némi fejcsóválással figyelik. Almafákat, diófákat ültet. Virág, a felesége nem is tudja, mi az, ő a mezőn található növényeket ismeri, abból főz martilapu levest. Jókor akadt a kezembe a könyv: boldognak lenni, élni, dolgozni, jóra törekedni lehet a legszerényebb körülmények között is. Olyan tiszta, olyan igaz világ, ami magával ragad, még akkor is, ha az akkori emberévek a maiakkal összevetve talán kettőnek is számítanak. Rövidre mérték az emberöltőt akkoriban. Sok Buzát évszázadokon átívelő teremtő ereje, jóra vágyása kellett ahhoz, hogy ebben a mi kis kényelmes világunkban élhessünk. Nem árt néha ebből a komfortzónából kizökkenni.

Gyömbéres sárgarépa-krémleves batátával

Van nálunk egy helyi termelői piac. Minden hónapban egyszer, az első szombaton. A „helyi” szó persze tágan értelmezett, de ne kicsinyeskedjünk, végül is a megye határain belül marad. És a magyarországi megyék nem olyanok, mint a kínai tartományok, amelyek Franciaország méretűek. Bárhogyan is, de nekünk nagyon jó szolgálatot tesz ez a piac. Feltöltjük a kamrát friss és jó minőségű élelmiszerrel, olcsóbban, mint ahogy azt a „helyi” globális szupermarketből tennénk.

Kerül a kosárba krumpli, tojás, zakuszka, azaz, sült paprikás, padlizsános krém, amit kis üvegben vettünk először, de annyira bevált, hogy már két nagy üvegnél tartunk, ugyanis a gyerekek egy ültő helyükben képesek megenni a finom, igazi, kovászos, kerek kenyérre kenve. Viszünk aztán savanyúságot, mézet, akácot, hársat, szerencsés években selyemfüvet (a tavalyi év kevés termést adott), vegyeset. Hummuszt, házi készítésűt, akárki megnyalja mind a tíz ujját utána. Télen feketeretket, sütőtököt, kelkáposztát. Édes lilahagymát. Nagy kincs! Nyáron cukkinit, dinnyét, epret, málnát. Palántákat, fűszerkertbe, virágosládába. Túró, tejföl, kőrözöttnek csakis juhtúró. Túró Gyuri, gyerekeknek rögtön a kezükbe is egy-egy darab. Lángos sajnos nincs, pedig az én nagymamám lángost vett nekem mindig, amikor elkísértem a piacra. Itt és most van ám batáta is! A koronát a Böllér Bt. standjánál tesszük fel a piacozásra. Házi kenőmájas, hétnyelven beszélő töpörtyű, rózsaszín bélű füstölt szalonna, csécsi. Füstölt kolbász, szarvas is. Sütnivaló kolbász, télen vastagabb, véres hurkával, májassal. Nyáron vékony, grillezni való, magyaros is, bajoros is.

Itthon aztán megterítünk, mindent kipakolunk az asztalra. A lágyabb ízektől indulok. Zöldségrémek, kecskesajt. Füstölt pisztráng. Aztán jöhet a nehéz tüzérség. Katonák a fehérbélű ropogós kenyérből, rá töpörtyű vagy húsos szalonna, lila hagymával. Kenőmájas a hegyes-erősből kanyarított karikákkal. A férjem csak annyit mond: művész! (Mármint a böllér.) Én azt hiszem, a kenőmájas a kedvencem. Nem, a töpörtyű, nem, mégis inkább a kenőmájas. Csak azért hagyom abba, mert egy minimális önfegyelem szorult belém. Viszont régóta hasonló választ adok, mint Boborján, amikor azt kérdezték tőle, hogy mi a kedvenc étele. „Az ebéd!” - vágta rá ő. A termelői piaci reggeli! – mondom én.

Gyömbéres sárgarépa-krémleves batátával

A recept a Húgomé. Melengető leves téli napokra.

A batáta (patata – krumpli! Mondja spanyolos lányom), más néven édes burgonya. C-, B-vitamin és ásványianyag-tartalma magas, cukorbetegek is fogyaszthatják! A színe sokféle lehet, a lilától a narancssárgán át a fehérig. A kumpli és a manióka után a harmadik helyen áll a világtermelést figyelembe véve a gumós és gyökérzöldségek listáján.

Hozzávalók

5 közepes sárgarépa

1 batáta (kb. 40 deka)

1 fej vöröshagyma

Kb, 1 centi friss gyömbér

2 deci tejszín

Olívaolaj

Oregánó

Só

frissen őrölt bors

a tálaláshoz sajt, esetleg csípős zöldpaprika

A zöldségeket megpucoljuk, felkockázzuk.

Az olívaolajon megdínszteljük a hagymát, aztán átpirítjuk kissé a zöldségeket.

Felöntjük vízzel (3-4 liter), belereszeljük a megtisztított gyömbért, fűszerezzük.

Addig főzzük, míg a zöldségek meg nem puhulnak.

A lábost lehúzzuk a tűzről. Összeturmixoljuk a levest. A tejszínt óvatosan hozzáöntjük. Még egyet lehet rottyintani rajta (de nem muszáj).

Karakteresebb ízű sajtot is lehet bele reszelni, a répa és a batáta elbírja.

Gluténmentes.

Tojásmententes.

Nos, az olasz nyelvvel, én nem voltam annyira jól felszerelve, amikor betértünk a helyi termelőhöz a tengerpartról hazafelé tartó úton. Krumpli kellett volna a vacsorához. Az apró rákocskák és az olívaolaj már ott lapultak a kocsi csomagtartójában. Már akkor is esküdtem a helyi termelőkre, és úgy gondoltam, hogy egész jól értem az olaszokat, biztosan ők is megértenek majd engem. Így hát, bekanyarodtunk a gazda udvarára. A bekezdésig, odáig, hogy buonasera, még egész jól ment a társalgás. Ezután jött a tárgyalás.

-          Potato? – mondtam ki az általam olasznak vélt szót, kérdő hangsúllyal.

Nem értette a jó gazda, így hát többször megismételtem a kérdésem. Sajnos kutató szemeim sehol sem fedeztek fel egy árva krumplit sem, amire rábökhettem volna. Így hát egyre kétségbeesettebben és reményvesztettebben ismételgettem: potato, potato…prego… Ettől fény gyúlt emberünk fejében:

-          Á, Pietro elment Rómába!  - kisebb megkönnyebbülést láttam a gazda arcán, végre kivágta magát. Miközben ezt gondolhatta: A lókötő Pietro! Itt ez a külföldi nő, a szokott forgatókönyv szerint átvágta. Dehogy mondom meg, hol van.

Ekkor megláttam egy szép ökörszív-paradicsmot az ablakban.

- Tomato. – mondtam kijelentő hangsúllyal. Mint tanító néni az első olaszórán. – Potato? – kérdeztem újfent, és a kérdéshez még a karomat is széttártam, nyomatékosítandó a kérdő hangsúlyt. Ekkor újra fény gyúlt emberünk szemében, ezúttal a helyes következtetésre jutott.

- Patate! – mosolyodott el szélesen. És már hozta is a krumplit. Már csak a befejezés volt hátra: Arrivederci!

Céklás krumplileves

- Anyu. itt hány fa van? – kérdezi kisfiam, miközben a Balaton felől autózunk Sümeg vára felé a szeptemberi augusztusban.

- És hány fűszál? – kontráz rá nővére.

Mérő László mondta, hogy onnan lehet tudni, hogy a gyerekek kezdenek felnőni, hogy megválaszolható kérdéseket tesznek fel. És hogy ez lassan nálunk is így van, abból is látszik, hogy azt a kérdést is megkapjuk, hogy a Balaton-parti településeken hány állandó lakos él. Na persze nem ebben a formában, de kibontjuk a lényeget (és megtippeljük, mert a kérdés megválaszolható ugyan, na de nem könnyen).

   Hiába szeptemberi az augusztus és rendkívül esős az idei nyár (a zöldséges, ahol a napi betevő gyümölcsöt vásároljuk, és a 30. szezonját ünnepelte itt az idén, azt mondja, hogy még sosem volt ilyen), nagy szerencsénk van az időjárással.  Csak egy „alvónapot” kellett beiktatni, a monszunesőre való tekintettel, a többi napokon kirándulunk Sümegre, Badacsonyba és strandolni is tudunk. Igaz, a vízben csak a német turisták és az én gyerekeim lubickolnak vígan, én egyszer merülök alá, becsületből, hogy nehogy anélkül menjek haza, hogy ez nem történt meg. Az is igaz, hogy a víz minősége nagyon jó. És mindeközben gyermekeim kacagnak, csacsognak, beszélnek, hozzánk bújnak minél többet, hiszen be kell pótolni mindazt, amit az iskolaév elvesz tőlünk. Kisfiunk különösen sokat szeret beszélni, a családban időnként Pepin bácsiként emlegetjük, Hrabal örökbecsű műve és nagybátyja alapján, aki kissé sokat beszél. Pláne most, hogy végre együtt vagyunk. Ezt a sok beszédet az amúgy introvertált kisfiúról sokan nem is hinnék el. Olyannyira sokat beszél, hogy Apukája az ebédnél azt kéri:

- Kisfiam, egy kicsikét csöndben tudnál maradni?

- Hát persze! – szól készséges hangon gyermekünk. – Öt forint lesz!

(Lehet, hogy inkább Mézga Aladár?)

Céklás krumplileves

Az úgy kezdődött, hogy kicsit csodálkoztam, amikor kibontottam a második zacskó retekmagot. Nem vagyok nagy szakértő, de azt azért láttam, hogy ez máshogy néz ki, mint az első zacskó volt. No sebaj, elvetettem azért szépen, a másik reteksor mellé. Panelben nőttem fel, még akkor sem fogtam gyanút, amikor már szépen kibújtak az első kis levélkék. Anyósom mondta meg (tanyasi gyermekkor), hogy ez cékla. Valami fura van a vetőmag-zacskókkal. Tavaly patisszon helyett margaréta nőtt és hagyma helyett répa. Úgy képzelem, hogy a maguk jókat nevetgélnek magukban a föld alatt és várják a nagy pillanatot, amikor közeledek a veteményes felé, ők meg váratlanul előbújnak, és azt kiáltják. Meglepetééééés!!!

   Szóval csinos kis cékláink lettek, csak egy kicsit sokan vannak. Hát most mi legyen velük? A választ egy olyan nap adta meg, ami úgy alakult, hogy viszonylag kevés számú hozzávaló volt itthon, ebédet viszont kellett főzni. Ekkor találtam ki a céklás krumplilevest, sok jó zöldfűszerrel a fűszeres kertből (másik büszkeségem). Szedtem egy marék zöld levelet, csombort, rozmaringot, kakukkfüvet, bazsalikomot, oregánót, zsályát. Mint az odori (illatok) az olasz konyhában. Illatos csokor, amit a zöldséglevesükbe, vagy tésztaszószaikba tesznek.

   A veteményes persze csak hobbi, jó, ha nullszaldósra jövünk ki a végén (víz+vetőmag+palánta). Azért csináltuk, hogy a gyerekek (meg mi is) lássuk, hogy működik a természet. Hogy az étel nem csak úgy odaterem az asztalunkra. Hogy abban mennyi munka van. Melléktermékként a zöldséget igen ritkán a szájába bocsájtó fiúgyermekünk hajlandó volt megkóstolni és meg is szeretni többet is belőlük, hiszen „a mi kutyánk kölyke”. Na azért a patisszon inkább csak maradjon ott, ahol van. Akkor már inkább a margaréta (hiszen főztem már „margarétás-büdöskés” levest is).

Jó érzés várakozni. Mi lesz a következő történés, kibomlik-e a virág, kinő-e a termés? Jó érzés, hogy egyre többféle ételt tudunk készíteni csak a mi kertünkből.

Hozzávalók

3-4 szem krumpli

2-3 kisebb cékla

Egy marék zöld vagy szárított fűszer (ami a kezünkbe akad: zsálya, kakukkfű, csombor, bazsalikom, rozmaring, oregánó)

1 bio leveskocka

1 tk só

2 ek liszt

5 ek étolaj

2 deci tejföl

A leves nagymamám dunántúli tejfölös krumplilevese alapján készült.

A krumplit és a céklát felkockázzuk

Az étolajból és a lisztből világos rántást készítünk. Amikor kész, vízzel hirtelen felöntjük, miközben habverővel gyorsan megkeverjük, így nem lesz csomós.

Beletesszük a zöldséget és kiegészítjük még vízzel, ha szükséges. Beletesszük a leveskockát, a sót, a fűszereket. Puhára főzzük. A fedőt billentsük féloldalra és ha felforrt, mérsékeljük a hőerőt, mert a lisztes levesek könnyen kifutnak!

A tejfölbe meregessünk bele szép lassan a meleg léből, keverjük össze, meregessünk újra. Ha a tejfölös elegyünk elég meleg, zúdítsuk bele a lábosba, keverjük össze a levessel, így nem ugrik össze a tejföl. Rottyantsunk rajta még egyet (vagy ne).

Tojásmentes.

A nyaralásból hazatérve is ezt főztem vacsorára. Szereti a családom.

 Várakozni jó. Az ember várja, várja a nyaralást, és amikor végre megpillantja a kéklő szalagot az autópálya korlátja felett, felkiált, hogy Balaton, Balaton!!!

- Bajaton, Bajaton! - kiáltja a még kétéves se, akinek fogalma sincs, hogy mit jelent a szó. De a nővére mondta, aki annyi jó mókát tud, akivel annyit lehet nevetni, játszani, aki olyan okos. Ez csakis valami jó lehet. A szerepleosztás változott azóta, a nép lázongani kezdett, de együtt játszani még mindig jó. Nekünk szülőknek pedig mindig ez a szó cseng a fülünkben, amikor meglátjuk a szép vizet, Bajaton.

Fociskártya a köbön

- Na, ne ijesztgessen! – ezt mondtam a kutya-macska boltosnak, aki mellékfoglalkozásként újságot és fociskártyát is árul, amikor elmesélte, hogy a 25 éves fiaival is járt ki bolhapiacra cserélgetni a kártyákat. Arra már én is rájöttem, hogy a jövő szezonban új album lesz esedékes. A kisfiamnak viszont hiába magyarázom, hogy biztos lehet benne, hogy a kártyákat a gyártók úgy adagolják, hogy egyes focisták csak a szezon vége felé kerülnek majd forgalomba. Ő ezt nem és nem akarja megérteni, legjobban 100 csomag fociskártyát szeretett volna Karácsonyra. Ha annyit nem is, azért Mikulás és Jézuska is hozott jó párat. Ezenkívül pedig marad a cserélgetés. Meg az azzal járó bonyodalmak.

- Anyu, Te mit csinálnál a helyemben? Norbi vissza akarja kapni azt a kártyáját, amit tegnap cserélt el velem, és azt mondta, hogy megver, ha nem adom vissza!

Nemcsak engem, az apját is megkérdezte. Egymástól függetlenül szinte szóról szóra ugyanazt mondtuk:

-        Add vissza a kártyát és mondd meg neki, hogy többet nem cserélsz vele, mert nem becsületes üzletember.

-        Nem, nem adom vissza!

-        Jól van kisfiam. Ez a te döntésed, és neked is kell viselned a következményeket.

Másnap a munkahelyi ebédlőben is elmeséltem a beszélgetésünket. Láttam, ahogy az életet nálunknál praktikusabb oldaláról szemlélők csóválják a fejüket ezt a szofisztikált bölcsész-választ hallva, és helyeslően bólogatnak a kisfiúnk álláspontjára. Egyes sportolók még azt is megüzenték neki, hogy alulról kell lebontani az embert.

-        Na, mi volt Norbival? - kérdeztük a kisiskolást a napközis foglalkozás végén, némi megkönnyebbüléssel eltelve, mivel láthatólag haja szála sem volt meggörbülve.

-        Semmi. Odajött hozzám, megkérdezte, hogy elhoztam-e a kártyát, én meg mondtam, hogy nem! És ezután elment.

Azt hiszem érdekérvényesítő-tanfolyamra a kisfiunkhoz kell beiratkoznunk.

Sütőtökkrémleves tökmagolajjal, snidlinggel

A sütőtökkel úgy jártam, hogy régebben nem szerettem, ám fognélküli, enni tanuló gyermekeim szájába olyan sebesen kellett bekanalaznom, hogy magam is megkóstoltam, mi lehet ebben olyan jó. Egész megkedveltem. A gyerekeim azóta tudnak rágni, a sütőtökből kiszerettek, én viszont benne ragadtam. Ha látok egy szép darabot a boltban, nem tudom ott hagyni. Leves formájában pedig mégis csak a család asztalára tehetem.

Hozzávalók

Egy kiló sütőtök

2 kisebb-közepes szétfővő krumpli

10 borókabogyó

2 ek vaj

1 l kockaleves (bio leveskockából)

Só

Frissen őrölt bors

1 ek alma- vagy borecet

Levesbetétnek

2 ek tökmag

1 ek apróra vágott snidling

4 ek tökmagolaj

3-4 ek olívaolaj

Pirított kenyérkocka

A tököt és s krumplikat megtisztítjuk, felkockázzuk. A borókát apróra zúzzuk. Mivel nincs mozsaram, egy húsklopfolóval jó párat ráütöttem a vágódeszkán.

A vajban röviden átpároljuk a tököt, a krumplit és a borókát, majd felöntjük az alaplével. Sózzuk, borsozzuk és közepes lángon kb. 15 perc alatt puhára főzzük.

Botmixerrel összepépesítjük a levest, hozzákeverjük az ecetet.

A kenyereket felkockázzuk. Egy tepsibe alufóliát teszünk, ezen eloszlatjuk a kenyérkockákat, óvatosan meglocsoljuk olívaolajjal. Alsó és felső lángon addig sütjük, amíg aranybarna nem lesz.

A tökmagolajat. a snidlinget és a kenyérkockákat a tányérban adjuk a leveshez.

Tejfehérjementes.

Tojásmentes.

Gluténmentes.

A focisalbum természetesen Nagyiékhoz is velünk utazott Karácsonykor. Nagynénje is belelapozott.

- Ó. Most már értem ezt a fociskártya-dolgot! – mondta, miután megcsodálta benne az idei szezonban játszó sok csinos sportolót.

Vászon és terítő - Céklaleves

Utazás a Csendes-óceán körül Michael Palinnal

Poljuska polje – Céklaleves

Michael Palinra évekkel ezelőtt a könyvtárban figyeltem fel. A mi gondos könyvtárosaik gyakran cserélgetve érdekes könyveket tesznek a polcok végére a címlapjukkal kifelé, hogy az olvasók ráharapjanak. A szép narancssárga-homokszínű borítójú könyvön pedig ez állt: Szahara. Márpedig én mindent „megeszek”, ami afrikai, talán a Kittenberger Kálmán könyvek okozta katarzis ez még ma is. Otthon kiderült, hogy a könyvvel egy nagy kaland – már-már azt írtam, nagy utazás, ha nem lenne annyira kézenfekvő – vette kezdetét. Michael Palin, a Monty Python társulat tagja, Szahara című könyvében arról a nagy útról tudósít, amit a BBC készített vele végig a Szaharán át, rendkívül izgalmas helyszíneken. És bizony az is kiderült, hogy ez a BBC-sorozat maga is egy sorozat tagja. Michael Palin végigutazta a Himaláját, Európát, a keleti hosszúság 30. fokát az Északi-sarktól a Déliig, sőt beutazta a világot 80 nap és 20 év alatt is. Az utazásokról tévéfilmsorozat készül, és Michael Palin  remek humorral megírt könyveket is kiad. Imádom, ahogy szóba elegyedik az útja során mindenkivel, aki szembe jön, ahogy kommentálja a történéseket, az abszurd humorát. Úgy nagyszerű, hogy teljesen hétköznapi és természetes. Az utazásokat fantasztikusan jól szervezik meg, szinte észrevétlen, ahogy pont akkor érünk Borneóra, amikor a maláj turisztikai miniszter tesz látogatást a hagyományos hosszú házban, a Fülöp-szigetekre, amikor Zambuangán épp szépségkirálynőt választanak, Palinnel a zsűriben, Új-Zélandra, amikor a főiskolai beavatási szertartás van. Nem a nyilvánvaló látnivalókat mutatják meg, hanem a vidék hétköznapi arcát. 

 A családomat legutóbb az 1997-ben forgatott Utazás a Csendes-óceán körül c. sorozatra izzítottam be. A cél, a sorozat angol nevében van elrejtve: Full Circle with Michael Palin, azaz körbe szeretnék utazni a Csendes-óceán partvidékét egy év alatt, az óra járásával ellentétes irányban. Remek kiindulópontot választottak, az Egyesült Államok és Oroszország határán, a Bering-szorosban található Diomede-szigeteket, Az egyik sziget partjáról átlátni a másikra, pedig köztük „terül el” a dátumválasztó vonal is. Az első rész tehát Alaszkában és Oroszországban forgott, 1997-ben, nem sokkal a rendszerváltás után. Olyan városokban készültek a felvételek, mint Vlagyivosztok, vagy Magadan, ahova azelőtt pár évvel külföldi a lábát sem tehette be. Az oroszok nem csak hogy megengedték a BBC stábjának, hogy a gyönyörű és elhagyatott, vulkánokkal tarkított természetvédelmi körzetekben forgasson, egy túlélővel ellátogasson az egykori Gulágra, hanem az orosz jófejséget bizonyítandó, Palin együtt énekelhette a Poljuska polje című dalt a Csendes-óceáni flotta zene- és énekkarával is. A Poljuska polje a magyar fülnek is ismerősen cseng, Vár ránk a síkság kezdettel a november 7-i ünnepségek elmaradhatatlan műsorszáma volt. A dallam rögtön bekúszott gyermekeim fülébe is, hiába, tudtak ezek a szovjet szerzők. A költemény egy komszomol katonáról című, 1934-es musical, vagyis miket is beszélek, kórusmű méltán többször és sokak által újrafeldolgozott darabját mi is meghallgattuk a youtube-on és ha már ott jártunk, akkor más szovjet/orosz kórusműveket is, élükön a Kalinka majá-val. Hova el nem repíti az embert egy csendes-óceániai sorozat (engem egyenesen a nyolcvanas években volt gyerekkoromba).

Tekintettel az oroszországi kezdésre, főzzünk egy

Céklalevest

Hozzávalók

2 liter húslé (Kész vagy kockából. Ha nagyobb adag húslevest főzök, akkor műanyag dobozokban le szoktam a levéből fagyasztani, másodlagos felhasználás végett)

2 fej cékla

Babérlevél

3 ek. tejföl

Kapor és citromlé (opcionális)

A céklát megmossuk és almareszelőn lereszeljük.

A húslében, melyet babérlevéllel ízesítünk – ha szeretjük, akkor citromlével és kaporral is -, majd puhára főzzük. Egy tálban a tejfölhöz meregetünk egy kicsit a forró levesből, jól elkeverjük, majd az egészet visszaöntjük a levesesfazékba (hogy a tejföl ne ugorjon össze).

Sokmagvas kenyérrel tálaltam.

(Jól tettem, történelmi pillanat lett: kisfiam életében először hajlandó volt beleharapni a barnakenyérbe és ízlett neki!)

Tojásmentes.

Gluténmentes.

A sorozat többi része is hasonló izgalmakat rejteget, például Kínában a Jangcén csodálatos s

sziklaképződmények és többszázezres „kisvárosok” mellett hajózunk, miközben elmesélik, hogy 14-15 év múlva ez már mind víz alatt lesz, mert addigra a kínaiak megépítik a 600 km hosszú Három-Szurdok-vízerőművet (vö: Magyarország maximális kelet-nyugati szélessége 526 km). És milyen szerencse, hogy nemcsak térben, hanem időben is utazunk, katt-katt az interneten, és rögtön meg is tudjuk a gát történetének legújabb epizódjait. Jártunk Japánban, a Fülöp-szigeteken, Borneón, Új-Zélandon….épp az utazás legdélebbi pontjánál tartunk, nagyon várjuk a folytatást. *

A Poljuska poljét heteken át zengték gyermekeim. Íme a film idevágó része, 2:40-től csendül fel a dal maga.

 

** Figyelem, aki maga szeretné megnézni, mi a sorozat vége, most görgessen tovább. 

Az én szemem sajnos túl gyors volt és internetes kutakodásaim során akaratlanul is értesültem róla, hogy a teljes csendes-óceániai kör végül nem teljesült, a köd miatt 2 km híján nem tudtak visszatérni a kiindulási szigetre. Igazi abszurd befejezés!

Görög quiche

Első hallásra nyári ételnek tűnik – az is lehet - én mégis most télen ajánlom. Hogy emlékeztessen a meleg nyárra. Hogy könnyű ebédül szolgáljon Szenteste (mi legalább is ilyenkor valami egyszerűbbet eszünk délben, igaz, vacsorára is). Vagy a szilveszteri büféasztalt díszítse, hiszen hidegen is, melegen is jó. És mindent lehet kapni télen is hozzá.

Hozzávalók

Kész leveles tészta

3 egész tojás

30 deka tejföl

20-30 deka feta sajt

Egy marék koktélparadicsom

1 fej édes lilahagyma

1 marék fekete olajbogyó (a törökre esküszöm, és szeretem hogy görögök és törökök kibékülnek a sütőtálamban)

Frissen őrölt fekete bors

(oregánó)

A fodrosszélű jénait (vagy sima tortaformát, tepsit, ami akad), kikenjük margarinnal. Belefektetjük a leveles tésztát. A széleit levágjuk, kibéleljük az üres részeket. Ha sütőpapírral együtt árulják a tésztát, akkor azzal együtt tesszük a sütőedénybe, margarinozni nem kell.

Apróra vágjuk a lilahagymát, felkockázzuk a fetasajtot, félbevágjuk a koktélparadicsomokat.

A tojásokat felverjük, összekeverjük a tejföllel, belekeverünk egy kis feketeborsot is. Oregánóval is fűszerezhetjük.

Beletesszük a masszába a fetát, a hagymát, a paradicsomot, az olajbogyót.

Előmelegített sütőben (175 fok) 25 percig sütjük.

És mit mondott a Görög Quiche? Ne csak együnk, igyunk is. Mondjuk egy jóféle villányi vöröset.

Tél van, a korai sötétségben mi tagadás, végigkapcsolgatunk a tévékínálaton, hátha van valami érdekfeszítő. A választásunk többnyire valamelyik dokucsatornára esik, mint a még leginkább nézhető tévéműsort kínáló adóra. Mondjuk mi is lehetne jobb műsor, mint például Az elsüllyedt csatahajók nyomában? Most éppen a dínókról nézünk egy ismeretterjesztő filmet, a valóságnál is valóságosabbnak tűnő felvételekkel, elképesztő adatokkal. Kiderül belőle, hogy a legnagyobb valaha élt élőlény a földön az Argentínában megtalált Argentinoszaurusz, amely 35 méteres, 75 tonnás növényevő volt. Voltak napok, amikor ez a növőgép 40 kilót hízott. Még a lábnyoma is veszélyes volt a többi élőlényre nézve, mert a talajt olyan porózussá tette, hogy nem tudott kimászni belőle az, aki beleesett. Így esett, hogy találtak olyan argentinoszaurusz-lábnyomot, amiben másik 18 élőlény csontvázát lelték meg, akik számára örök csapdává vált az óriás sárkánygyík nyomvonala. Persze a korszerű dokumentumfilmben muszáj véres és naturalista részleteket is mutatni, tehát a történések jó része arról szól, hogy hogyan is ették meg egymást ezek a kedves lények. Mármint a húsevők a növényevőket és persze egymást. Vagy hogyan szorította ki a szuszt a kecses lábikójával az argentinoszaurusz a rátámadó vérengző fenevadakból. Akiknek nem sok esélyük volt vele szemben, valószínűleg csak darabokat téptek ki a hatalmas növényevőből, mintegy négylábon járó élelmiszerraktárnak használva őket – hát ennyit a naturalista részletekről, Önök ismeretterjesztő közszolgálati híreinket olvasták.

Kérdezem a kisfiamat:

-          Nem kéne inkább valami mást nézni, ez olyan félelmetes?!

-          ÁÁÁ, minél félelmetesebbet látok, annál jobban alszom! – tapint rá a dolog lényegére gyermekem.

A filmben látottak aztán többször is terítékre kerülnek. Mármint átvitt értelemben. Hogy milyen szerencse, hogy nem most élnek a dínók.

- Nem is tudtunk volna kifejlődni, ha nem pusztulnak ki. Az őscickány sosem kapott volna lehetőséget rá, hogy fejlődjön.

- Mért, én is cickány voltam? – kérdezi kisebbik gyermekem.

- Nem te, az ősöd. – mondja leánykám. – Az ük-ük-ük-ük. Nem is. Az ó-ó-ó-ó. Nem is. A szép-szép-szép-szép-szépnagymamánk.

Itt egy kis magyarázat következik arról, hogy azért ennél jóval több generáció esett meg az őscickány és köztünk. A lényegről azonban nem hagyja magát elterelni nagyobbik, erős fantáziával megáldott gyermekünk:

- Ha találkozunk, nem is tudtunk volna vele beszélni! (= értsd: nem tudunk cickánynyelven, pedig milyen közeli rokonok vagyunk….)

Ha böjt, legyen kövér

Risotto Royale - Rizottó vargányával, parmezánnal

Jött jó sok vendég. Nem hozzám személyesen, de hozzám is. A svájci delegáció tagjai pedig svájci estet tartottak. Rendkívül lelkesen jelentkeztem a feladatra, hogy segítek nekik a konyhában tolmácsolni. Lelkesedésem persze, hogy a svájciak miatt is őszinte volt, az egyik szakdolgozatomat a svájci nőirodalomból írtam, érdekel az ország nagyon, de ne vegyék bűnömül, elsősorban a profi konyhának szólt, ahová végre bebocsájtást nyertem. A konyhai személyzet kajánul végignézte, hogy hogyan aprítok fel egy hagymát. Nagyon igyekeztem, gondoltam, legalább egy hármast szeretnék elérni. Szerintem nem kaptam meg az áhított jegyet, mert amikor kész lettem, megkérdezték, hogy az összes hagymát szeretném-e felvágni, mert van ám aprítógép is. Meg még mi minden! Vízszűrő, profi sütő, fűszerfal, sok-sok láng, serpenyő, lábos, és minden acélosan csillog.
A svájci vendég az ország olaszok lakta vidékéről, Ticinoból jött. Talán ez a mediterrános lazaság mondatta vele, hogy ráérünk még elkezdeni a főzést, sőt a nyugalmát akkor sem vesztette el, amikor én izgága kelet-európaiként a vacsora kezdete előtt 20 perccel sokadszorra ajánlottam, hogy fogjunk neki az étel elkészítésének (nekem lett igazam, de a késés nem volt kivárhatatlan). Mert a manyana-életérzést azért eddig nem gondoltam a svájciakra jellemtőnek. Roberto bőkezűen szórta az előírt sáfránymennyiség többszörösét az ételbe. Mikor kérdeztem, hogy nem lesz-e sok, mondta, hogy ó, ugyan, ez lesz a Rizotto Royale. Mi készíthetjük azért egyszerűbben is. Sáfrány helyett kurkumát használva, a szárított gombával is csalhatunk, egyszerűbb fajtát választva és egy kis erdei gombaport beleszórva. Amúgy böjti ételnek egy hétvégén kitűnő választás.

Hozzávalók
10 deka vaj
15-20 deka finomra reszelt parmezán vagy grana padano
1 közepesen finomra vágott hagyma
2 dl száraz fehérbor
400-500 g arborio/vialone/carnalori rizs
5 deka szárított vargánya
1 tasak sáfrány (ízlés szerint)
3 liter tyúkhúsleves (biokockából, zöldségleves kocka is lehet)
A megadott mennyiségek irányadóak, ízlés szerint lehet változtatni rajtuk.

A vargányákat hideg vízbe áztatjuk, majd 1-2 óra múlva kivesszük a vízből és felszeleteljük. A visszamaradt vizet felhasználhatjuk a húsleves alaplé kiegészítéseként (akkor annyival kevesebb alaplé kell.

Egy magasfalú, széles lábosban kevés vajat olvasztunk, a hagymát világosbarnára pirítjuk rajta.

A rizst hozzáadjuk és kevergetjük, amíg oda nem kezd kapni az edény aljához.


Hozzáadjuk a gombát és a sáfrányt. Ekkor felöntjük a borral és addig kevergetjük, amíg a rizs teljesen elválik az edény aljától. Hozzáöntjük a gomba levét és a húslevest is.

Ez utóbbiakat lehet kisebb adagokban is hozzáöntögetni. Kisebb adagokban hozzákeverjük a vaj többi részét és a sajtot is.

Addig kevergetjük, míg a rizs beissza a folyadékot és megpuhul. Egy kissé „folyékony“ maradhat.

Sózni nem kell, a húsleves és a sajt eleve sós.

A tányéron még megszórhatjuk sajttal.

A svájci est keretében egy speciális svájci főtt kolbásszal ettük, aminek az ízesítésében szegfűszeg is volt, de a pontos receptúrát nem lehet tudni, mert ez mionde hentes féltve őrzött titka.. Remekül illettek egymáshoz.

Tojásmentes.

Gluténmentes.

Utazni jó. ismeretlen vidékekre barangolni, új emberekkel megismerkedni izgalmas. Sokan hódolnak ennek a szenvedélynek, ha tehetik…
- Amikor sétáltunk, velünk jött a kiskutya és nektek hoztuk ajándékba! – mondta a leleményes szomszéd kisfiú, amikor megkérdeztem, hogy ez az aranyos, magát border collinak álcázó spániel keverékebecske, aki épp a mi kertünkben segít nekünk ásni, az ő kutyájuk-e vajon. Mert eddig még nem láttuk. Hm. Hát szóval ez elveszett kutya. A szomszédapuka is megerősítette a tényállást. Sétáltak a falu fölötti hegyen és ez a kutya levakarhatatlanul jött velük. Jól ápolt, csinos. Lehet, hogy kirándulók hagyták el? Boszorkányos ráérzéssel épp azt az állatorvosi rendelőt hívtam elsőnek, amelyik vasárnap délután nyitva volt a „közelben”. A kutyus, mint aki erre a sétakocsikázásra készült, készségesen beugrott az autóba. Kislányom fogta, simogatta a hátsó ülésen, amíg az orvoshoz nem értünk. Többször átfutott az agyamon, hogy az ebédről maradt kacsacombbőrt és némi husit talán mégsem az autózás előtt kellett volna odaadni neki. No, mi gyakorlatlanok vagyunk kutya-ügyekben. De nem lett semmi baj. Kisleányom mondta is, hogy ennek a gyönyörű tavaszi napnak nem is lehetett volna szebb befejezése. Pedig akkor ,még nem is tudtuk, mi a történet vége. Az állatorvosi rendelőben is kedvesen fogadtak, csak hát csip, az bizony nem volt a kuttyban. Így elővettem a másik ötletem, felhívtam a falusi állatorvost, aki egyébként messze lakik, és vasárnap nem rendel, hogy leírás alapján ráismer-e. Az ő tippje az volt, hogy ez Rumli lesz a Berkenye utcából. Így már csak a térképen nem létező Berkenye utcát kellett megkeresni – második nekifutásra meg is lett -, egy kerítés nélküli házhoz a vaksötétben odaosonni, reménykedve, hogy nem ugrik egy vérkutya a nyakunkba (az összes többi háznak volt kerítése-kapuja, de nem volt csengője), a háziak legnagyobb rémületére bekopogtatni az ablakon, és a kerti ásásra használt öltözetben (egy kis piros sapkával dobva a jelenségen) egy valószerűtlen mesét előadni az elveszett Rumliról. Szerencsére a leírás alapján itt is ráismertek a többszörösen visszaeső renitensre, és kiderült, két házzal lejjebb lakik. Azt nem mondom, hogy kutya és gazdája egymás nyakába borult a viszontlátás örömére, a háziak valószínűleg többször átélték ezt, a kutyus pedig úgy tett, mintha a jutalomüdülésről túl korán ért volna haza. Mi azért büszkék voltunk magunkra, hogy a beszélni nem tudó, csiptelen eb otthonát megleltük. A nagyot álmodó Rumli kutya újra otthon van. Igaz, nem sokáig….

Epilógus: a benzintankot ábrázoló csekklámpa már az állatorvos felé vezető úton kigyulladt, de azt gondoltam, hogy kutyával-gyerekkel nem tankolok, és többszörösen kipróbáltam, hogy ilyenkor még egy oda-vissza-oda út benne van a tankban. A berkenye utca utáni hajkurászást nem vettem bele a tervembe, így egy kicsit izgultam, amikor a ma reggel a másik gyermekemmel a hátsóülésen a dugóban araszoltunk. Jelentem, a benzinkutat sikeresen elértük.

…..

Hogy kerül a csizma az asztalra?

Fekete retek-saláta fehérben

- Kisfiam, apukáddal megyünk vásárolni, ha útközben találkoznánk a karácsonyi angyalkákkal, mit mondjak nekik, mit szeretnél?
- Nem is! Ti veszitek az ajándékot!
- Ááááá, nem, mi csak a drogériába megyünk, az ajándékot az angyalkák hozzák!
- Tényleg??? – csillan fel a kisfiam szeme, akinek ravasz tesztkérdésére úgy látszik a megfelelő választ adtam, azt szeretné még ő is hinni, hogy létezik a Csoda.
- Bizony!
- Akkor távirányítós hajót kérek!
- Nem azt mondtad múltkor, hogy először távirányítós autót és később távirányítós hajót?
- Ja, de tényleg! Akkor távirányítós autót mondjál! - homloktörölgető szmájli, a távirányítós autót már hetek óta ott lapul a…na de pszt, mindent én sem árulok el!
- És mondtad múltkor a bobcatet is, tudod, amilyet tavaly kaptál Karácsonyra és mégis bevitted az oviba és eltört. – akkor azt mondtuk vigaszként, hogy majd hoznak a karácsonyi angyalok másikat, és ezt elég sokszor hallottam azóta is.
- Ja igen! Akkor bobcatet is! - megint csak homloktörölgető szmájli, mert a bobcat már megérkezett a nagynénihez, miután megkapta tőlem a forródrótot, hogy mit is kell az interneten rendelni.
- És kérsz még valamit?
- Hát bármit hozhatnak, ha még akarnak! – hagy egy kis teret a meglepetéseknek is.

Kislányomat is meginterjúvoltam angyalka-ügyben. Bár a szemén kristálytisztán láttam, hogy tudja az igazat, de nem akarja, hogy én is tudjam, hogy tudja.
- Nekem mindenem megvan! – mondja első körben. – de könyvet azért hozhatnak! – és megint csak homloktörölgető szmájli, mert ő még nem is tudja, hogy megjelent a főfőfőkedvenc könyvének újabb darabja, amit már régen kinéztem neki.

Így hát nekivágtunk az aranyvasárnapnak és a karácsonyi angyalkákkal leboltoltuk az ajándékokat. Igaz, tavaly egy kicsit már dühös voltam, én önző dög, hogy a gyerekeim egy nagyhasú fehérszakállas öregnek, lengeruhás kisdedeknek és szőrös rágcsálóknak hálásak az ajándékokért, de hát olyan jó ezt a csodát játszani. Mert igenis létezik a Karácsonyi Csoda.

És idén arra a kérdésre, hogy an angyalkák hozzák-e a fát, vagy segítsünk nekik feldíszíteni, üvöltve válaszolták, hogy SEGÍTSÜNK!!!!


Fekete retek-saláta
Hogy hogyan kerül ide ez az étel? Hát úgy, hogy ha véletlenül megcsömörlenénk a sok kalóriadús, rostszegény, zsíros-cukros-mézes-fűszeres ételtől, és valami könnyűre vágynánk, akkor gyorsan összedobhatjuk ezt a salátát. A szilveszteri asztalra is odakerülhet, ráadásul sok dolgot igazán nem kell venni hozzá, a nagybevásárláskor szépen beugorhatnak a kosarunkba ezek is.

A tél amúgy is a fekete retek szezonja, és ezt a csúnyácska növényt úgy is ismerik, mint az epehólyag és a légutak őrét, tele számos áaványianyaggal és vitaminnal

Hozzávalók
2 fekete retek (arra figyeljünk, hogy ne legyen puha)
1 csokor újhagyma vagy 1 fej lilahagyma
1 csokor petrezselyem
1/2 tk. só
2 deci joghurt vagy tejföl

A retkeket megpucoljuk, az almareszelőn lereszeljük (gyorsan megvan), az újhagymát felkarikázzuk, vagy a lilahagymát apróra vágjuk. A petrezselymet felaprítjuk.

Az összetevőket összekeverjük. Ha joghurttal készítjük, egészségesebb, ha tejföllel, finomabb (pláne a házitejföl, hmmm).

Gluténmentes.
Tojásmentes.

Ha már úgy is szó volt a nyúlról, beszéljünk róla még.
Esténként nagyon fontos a mese, amit általában nem fejből mondok (ejnye-ejnye, egy mentségem van, ilyenkor már üres töknek érzem a fejem….), és néha nem is mesét, hanem ismeretterjesztő művek is a repertoárra szoktak kerülni. Mint például most a lovagokról szóló darab. Igenám, de nem csak a fejem üres tök ilyenkorra, hanem a szemem is jojózik és már beszélni sem akarózik annyira, bár mindent megteszek, hogy nagyon tisztán, értelmesen hangsúlyozva adjak elő (ilyenkor gyakran egy színpadra képzelem magam, hiába no, szorult belém némi exhibicionizmus, bár talán megfelelőbb lenne Apukám módszere, aki annak idején saját maga aludt bele a mesélésbe, mi pedig bökdöstük a Húgommal, hogy Apu mondd már, hogyan van tovább??? Szegény mindig mondta, hogy csak a szememet pihentettem, hát nem irigylem a mai felnőtt eszemmel azokért a pillanatokért.)*.
Csak hát az elhivatott előadásomba bakik szoktak csúszni, tekintettel az elébb említett körülményekre. A mostani félreolvasásom egy különösen szép darab lett:
- A mórok irtózatos nyúlzáporral támadtak a keresztényekre.

* A műfaj egyik csúcsát osztálytársnőm anyukája képviseli. Saját fülemmel hallottam, hogy belealudván a felolvasásba, a saját álmait mesélte tovább a gyerekeknek.

Spenótos lepény

Kisfiam azt hitte rosszul hall, amikor megmondtam, mire készülök. Spenótos sós torta. Ez csak egy rossz vicc lehet. Már hogy lehet egy torta sós??? És miért tesz épeszű ember bármilyen ennivalónak nevezett valamibe spenótot???? Szerencsére rajta kívül a többi családtag értékelte a – fáradozásaimnak nem is nevezném, olyan gyorsan kész lettem vele.

Ennek a lepénynek a tésztája ugyanis nagyon egyszerű, de amilyen egyszerű olyan finom, és nagyon könnyen kezelhető.. Tölteni pedig bármivel lehet. Én a következőkkel tettem:

Hozzávalók

A töltelékhez

15 deka spenót (püré, vagy enyhén előfőzve, csíkokra vágva)

15 deka túró

1 kis szelet kenyér tejbe áztatva

1 fej apróra vágott vöröshagyma

2 gerezd fokhagyma

szerecsendió

bazsalikom (szárított vagy friss)

A tésztához

25 deka liszt (lehet teljesőrlésű is)

7,5 deka vaj (a vaj itt tényleg vajat jelent)

1 teáskanál só

6-8 evőkanál hideg víz

A sütőt előmelegítjük 200 fokra.

Egy fordrosszélű jénaitálat kivajazunk. A tésztához összekeverjük a hozzávalókat, majd nagyon enyhén lisztes deszkán kinyújtjuk és beleterítjük a tálba.

A töltelék összetevőit összekeverjük (a beáztatott kenyeret kinyomkodva adjuk bele), és a tésztára terítjük, egyenletesen eloszlatjuk. Előmelegített sütőben 40 perc alatt készre sütjük.

Gyors vendégváró falatnak is beválik.

Tojásmentes.

Jajj, milyen gyarló tud lenni a szülő. Gyönyörködik csemetéjében, örömködik, amikor valamilyen új mutatványt tud. Például azt mondja: csibe. A kis testből jövő vicces, kedves hangocskán. Csibe, csibe csibe. Hát ezt muszáj megörökíteni.

- Mimike, mond szépen azt, hogy csibe! – közelítek felé a kamerával.

A gyereknek több esze van annál. Persze közben olyan bambán néz, mint aki most érkezett a Holdról. Fogalma sincs, miről beszélek neki.

- Felveszem filmre, és később te is örülni fogsz neki, ha nagy leszel. Mondd szépen, hogy csibe.

- ….

- Ha azt mondod, hogy csibe, akkor kérhetsz valamit.

- ….

- Te nem is tudod azt mondani, hogy csibe.

- De.

Közben megérkezik a felmentő sereg, a nagynéni. Egyből magáénak érzi a feladatot, és fölényes mosollyal veszi át a kamerát. Félóra múlva sikertelenül teszi le. Vagyis dehogyis: a felvételen bájos kislány játszik rendületlen nyugalommal, a háttérből pedig két egyre elszántabb hangon beszélő felnőtt ismételgeti egyre csak a mondatot:

- Mimike, mondd szépen azt, hogy csibeeee!!!!

Szülőtársaim! Ne beszéljetek túl sokat bekapcsolt kamerával a kezetekben. A gyerek tényleg örülni fog a felvételeknek nagykorában. De egész más okból. (Az élelmesebbje még a fészbúkra is felteszi, vagy zsebpénzzsarolási célokra használja majd.)

Két kis ötlet

A boltba, úgy éreztem, csinosan megyek. Kicsit fáradtan a pénteki munkából menet, de azért csinosan. Nem is látszom annyinak, amennyi, gondoltam a nagylelkű kirakatüveg jóvoltából, amely némely részleteket rejtve hagy. Hiába no, hiú majom vagyok, nem tagadom. A gondolák között elhaladt előttem egy fess fiatalember. Olyan ismerősnek tűnt, de nem tudtam hova tenni. Gondoltam, lehet, hogy egy sorozatsztár, a szupermarket frekventált helyen van, éppenséggel mért ne járhatna arra. Végül is, ők is esznek. Én meg nem annyira ismerem a sorozatsztárokat. Sem. (Gyermekkoromban néha arra gondoltam, hogy olyan furcsa, hogy Lenin is evett, hogy egyéb szükségleteiről már ne is beszéljünk. Szinte lehetetlennek tűnt akkor ez a gondolat, de ezt a messze futó szálat majd máskor gombolyítjuk fel). Na szóval nézem-nézem, annyira, hogy ő is észrevette ezt a bámulást- és megszólalt:

- Csóóóókolom, tanárnő. – jó hangosan, mindenki hallotta.* Na mostan asszem el kell kezdeni szedni a Cavintont.

A boltban tett látogatásom élelmezés szempontjából viszont eredményes volt. Mert megláttam ezt:

Itthon azóta be is bizonyosodott, hogy az egyik legokosabb konyhai eszköz, amit valaha is vettem. A gyerekek, nem tudni miért, az ezzel a vágóval cikkeire hasogatott almát szinte tömik magukba. Praktikus jószág valóban, a magházat gyönyörűen eltávolítja, az almaszeletek pedig meglehetősen csinosak lesznek. És egy mozdulat az egész.

És még egy almás apróság, amit mindenki ismer, de csinálok neki egy kis reklámot, mert én is hajlamos vagyok elfelejtkezni róla. Pedig guargumis joghurt helyett sokkal egészségesebb az alma-répa salátát kanalazni (arról nem is beszélve, hogy olcsóbb is). Az egyszerű ízeket, elveimet félredobva nem csak citromlével, hanem egy kis cukorral is feljavítom.

Tejfehérjementes.

Tojásmentes.

Gluténmentes.

* Korábbi években állt a kezelésem alatt.

Lencsés bulgur és rozmaringos cékla

- Mimikém, ha két szökkenés közben ide tudsz figyelni… - próbálkozom folyton gyakorló balerinámnál.
- Nézd Anyu, már milyen jól tudok spiccelni!
- Mimikém, ma megkaptátok a félévi bizonyítványt ugye?
- Félévi bizonyítványt? Mi olyat nem kaptunk. Nézd csak, már forogni is tudok. – mondja, miközben a karjait is lengeti.
- Tudod, az az, amit az ellenőrzőbe írt Kriszta néni.
- Ja az??? Abba azt írta, hogy a labdavezetésem még megfelelő! – mondja enyhe szemrehányással a hangjában.
- Igen? És hol van?
- Hát bent hagytam az iskolában. – feleli, és már szökken is tovább.
Péntek délutántól hétfőig kellett várnunk, hogy megtudjuk, hogy még mit írt Kriszta néni a bizonyítványba. Még nem osztályzatokat kapnak, hanem szöveges értékelést. Nem mintha izgultam volna, hogy valami nem lesz rendben, hanem szerettem volna megajándékozni magamat azzal a büszkeséges jóérzéssel, amikor a szülő azt látja, hogy a gyerekének sikerült valami. A földön nem két lábbal, csak lábujjhegyeken közlekedő kisleányom a lényeget ugyanis nem mondta el: tantárgyi dicsértet kapott magyar nyelv és irodalomból, németből és informatikából.

Könnyű és gyors ételeket kerestem ebben a pénzhiányos nemszeretem januárvégi hideglelésben. A lencsés bulgurt az Észak-Ciprusi szakácskönyvemben találtam. Akit kell, hogy egy kicsit több energia fűtsön, annak tálaljunk mellé egy kis húst is.

Lencsés bulgur

Hozzávalók


1 bögre bulgur
1 bögre lencse
Babérlevél olívaolaj, só
2-3 fej vöröshagyma

A tálaláshoz sok és jóféle natúr joghurt vagy tejföl

A lencsét sós, babérleveles, körülbelül kétszeres mennyiségű vízben feltesszük főni.

Amikor a lencse már megpuhult, akkor tegyük hozzá a megmosott bulgurt. Úgy ügyeskedjünk, hogy éppen csak egy kicsi víz maradjon még a lábosban, amit a bulgur magába szívhat (ha több lett volna , akkor öntsünk le belőle, ha pedig kevesebb, akkor tegyünk hozzá). Pár perc a alatt a bulgur meg is puhul.

Közben olívaolajon pirítsuk meg az apróra vágott hagymát. Hozzá is keverhetjük a kész bulgurhoz, vagy a tányéron a tetejét díszíthetjük vele.

Kicsit száraz étel, ezért sok joghurttal, vagy tejföllel kínáljuk.

Kitűnő köret, de önmagában is megállja a helyét, a fanatikus zöldséghívők konyhájában.

Tejfehérjementes.
Gluténmentes.
Tojásmentes.

Sült cékla

Ilyenkor télen az egyszerűség kedvéért is szoktam venni konyhakész salátát, amit lusta izé elfoglalt fogyasztóknak találtak ki. Az én családomnál az a lényeg, hogy legyen benne cékla is. Ennek nagyon örülök, mert a cékla különösen egészséges, és méltánytalanul mellőzött zöldségünk. Vele ráadásul annak az elvnek is eleget tehetünk, hogy minden évszakban azt a zöldséget-gyümölcsöt fogyasszuk, ami éppen kapható, vagy érik (vö.: utóérlelő, érést gátló vegyszerek, szállítás költségei, környezetszennyezés, globalizáció, világvége).

Hozzávalók

Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon, akarom mondani céklák
Olívaolaj
Só
Rozmaring (friss, szárított tört vagy por)

A céklákat megtisztítjuk, félbevágjuk. Az alufóliából akkora darabot tépünk, hogy hajtás lehetőleg csak a céklák tetejére kerüljön (hogy ne folyjon ki az olaj.

A céklákat megsózzuk, megrozmaringozzuk. Betekerjük az alufóliába úgy, hogy mielőtt lezárnánk, hozzáöntünk egy kis olívaolajat is.

Jénai tálba helyezve 175 fokon 40-60 perc alatt megsül.

Szintén köretnek ajánlom. Mondjuk a bulguros lencse mellé.

Tejfehérjementes.
Gluténmentes.
Tojásmentes.

És hogy kerek legyen az almáspités történet. Kisfiam, amikor kész lettünk vele, azt mondta: EZ AZ IGAZI ÉDESSÉG!
Végre! Egy időben volt olyan érzésem, hogy a kekszes zacskókat nem fogom kidobni, hanem abba csomagolom majd ügyesen vissza az általam készített házisüteményeket, mert a gyerekeim bármit hajlandóak megenni, ami színes, zörgős zacskókból tárul eléjük. Ha nem, akor viszont lényegesen csökkennek az adott étel esélyei.
(és kisfiam egyelőre a salátafélékkel is így van még).