Az ország tortája - Szabolcsi almás máktorta

- Na, féltetek? – kérdezem aggódva gyerekeimet, amikor hazaérek a pékségből. Sohasem hagytam még őket egyedül, pedig már elég nagyok.

- Dehogy is! – mondja a lányom. – De te féltél! – lát a vesémbe. És igaza is van, körülbelül 140-nel tekert a szívem, amíg haza nem értem a mintegy 17 perces távollét után. 

- Igen, mert én vagyok a kecskemama és féltem a kis kecskegidáimat! – védekezem. Ez érthető érvelésnek tűnik.

Pedig már nagyok és ezt észre kell(ene) venni. Már nevetség tárgya lesz az a trükk, amikor az általam barkácsolt-varrt tűzoltó oltócsővel próbálom elüldözni az este lefekvés után előmerészkedett, igaz, nem látható pókot – AZONOSÍTOM A PÓKOT, HATÁSTALANÍTOM A  PÓKOT! – felkiáltással, a locsolót a világ minden égtája felé nagy mozdulatokkal lengetve. Hát ez már kellemetlen, hogy Anyu ilyen dedósnak néz, hogy ezt beveszem! És különben is a tűzoltó, ó, az már olyan cikiiiii ! Pedig nagy becsben volt nálunk minden, aminek kicsit is köze van a tűzoltókhoz – még az ovónőknél is közbenjártunk, hogy tűzoltó lehessen a gyerek jele, bevállalva, hogy mindent átvarrok, átfestek, amire rá kell hogy kerüljön a jel, sőt akkor már egy másik leendő vadászpilótának mindent repülősre és egy geralddurrel-jelöltnek pedig mindent baglyosra -  de hát a tűzoltó lejárt l(j)e(l)mez, és már csak a kis ovisok témája ugyebár. (És én meg nem kérdezek vissza, hogy vajon a nagyfiúk mért félnek nem látható pókoktól).

Nehéz eltalálni, hogy mit is engedjen már meg az ember, mert amikor én voltam gyerek, akkor a közvélekedés szerint is „más világ volt” – volt benne sok minden rossz és sok minden jó, de az vitathatatlan, hogy sokkal biztonságosabb volt. Máshogy éltünk, máshogy viszonyultunk a veszélyhez és most nincs előttem iránymutató, hogy mi is lenne a helyes. Paramama vagyok.

És nehéz azt is tudomásul venni, hogy a gyerekeim megnőnek és már nem kicsik többé. Pedig jól lesz, mielőtt én magam is vállalhatatlanná válok a társak előtt.

Szabolcsi almás máktorta

Igen, ez az. Mák, alma kitűnő párosítás, és így együtt nagyon magyar – keserédes. A magyarok különleges vonzódásában a mák iránt nem mindenki osztozik, van ahol egyenesen tilos mákot termeszteni vagy forgalmazni.

Azért is tetszik ez a torta, mert hozzávalói minden háztartásban megtalálhatóak, sem különleges beszerzőkörűt, vagy felszerelés, sem professzionális szaktudás nem kell az elkészítéséhez. Némi türelem viszont igen. Ha két részre bontjuk az elkészítését – amit a hivatalos leírás maga is ajánl – és első nap megsütjük a tésztát, második nap a töltelékeket és összeállítjuk a tortát, akkor egyszerre nem kell túlzottan sok időt tölteni vele.

A receptet, az eredetit, tehát a magyar cukrászok honlapján találtam meg. Szerencsére érthető nyelvezeten íródott, bár az a kifejezés, hogy „18 darab doboslap vastagságú tortalapot sütünk”, csak bennfentesek számára érthető. De azért itt van fogódzó, nem annyira elvont, mint a 21 kártyajáték című könyv, aminek leírásai hathatósan akadályozták meg, hogy az ördög bibliájának szakavatott forgatójává váljak, bármennyire szerettem volna is.

A recept tehát úgy kezdődött, hogy süssek 18 lapot a mákos masszából….hát akarom én ezt? Kisüzememben csak egy kapcsos tortaformám van – ez az egyetlen gyenge pontja a házilagos kivitelezésnek (meggyőződésem, hogy ravaszok ezek a cukrászok, olyan országtortákat találnak ki, hogy az ember inkább elzarándokoljon a cukrászdákba értük, de ez a mostani, ez tulajdonképpen kivétel).

Én tehát a praktikum oltárán feláldoztam a tortaformát, kerek helyett négyszögletes lett. Mivel a sütőkhöz szoktak adni 3 nagy tepsit is, arra gondoltam, hogy ezekben szépen egyszerre megsütöm a tésztát és azokat elfelezve éppen 6 lapot fogok kapni. Mert egy tortához éppen 6 lapra van szükség.

A recepten egy kicsit egyszerűsítettem, és a házi cukrászat arányaihoz igazítottam (az 1,6 kg tojásfehérjét, 1 kg kristálycukrot például túlzásnak ítéltem a házilagos kivitelezéshez).

Hozzávalók

Tészta

30 dkg tojásfehérje (kb. 6 tojásból)

20 dkg cukor

12 dkg mák

4 dkg édes morzsa

1 közepes alma lereszelve

Almatöltelék

3 dkg vaj

4 alma

2 ek. cukor

½ citrom leve

Krém

4 tojássárgája

8 deci tej

20 dkg cukor

6 ek. liszt

2 cs. vaníliás cukor

4 deci tejszín

A díszítéshez

darált mák

héjas almaszeletek párolva

A tojásfehérjét a cukorral kemény habbá verjük, majd óvatosan hozzákeverjük a többi összetevőt is: a mákot, a reszelt almát és az édes morzsát.

A tepsikbe helyezett sütőpapírokon egyenletesen elosztjuk, és 200 fokos sütőben 10-12 perc alatt készre sütjük.

Az almatöltelékhez az almát lereszeljük és kevés vajon a citromlével és a cukorral ízesítve egy lábosban pár perc alatt puhára pároljuk.

A krémhez mixerrel összekeverjük a tojássárgájákat a liszttel. Habverővel folyton kevergetve lassan hozzákeverjük a tejet, a cukrot és a vaníliáscukrot. Lassú tűzön, acél lábosban, folytonos kevergetés mellett besűrítjük.

Ha kihűlt, hozzákeverjük az időközben habbá vert tejszínt.

Az összeállítás hoz kell 6 mákos tésztalap, 2 réteg almatöltelék, 3 réteg krém. A következő sorrendben történik:

mákos tésztalap,

krém,

mákos tésztalap,

almatöltelék

mákos tésztalap

krém,

mákos tésztalap

almatöltelék

mákos tésztalap

krém

mákos tésztalap.

A krémből kenjünk a torta oldalára és a tetejére is. A tetejét és az oldalát megszórjuk darált mákkal, a torta tetején csinosan elrendezzük a párolt almaszeleteket.

Azért a teljesen naggyá váláshoz még van növekednivaló. Nagyobbik, élénkdús fantáziával megáldott gyermekemet meg kellett nyugtatnom a minap, hogy ufók nem léteznek, a szobáját pedig messze elkerülik, és aludjon nyugodtan. Barátnőjével ugyanis arról beszélgettek este, hogy milyen lesz majd a jövőben az ember, le is rajzolták. A saját rajza pedig meglehetősen ijesztőre és élethűre sikerült. (Mint egy gnóm ufóbaba).

Erdélyi töltött paprika

Amikor Alice a fizetség felől érdeklődött Csodaországban, melyet gyermekmegőrzői feladataiért kapott volna, a válasz az volt:
- A fizetség lekvár. Lekvár holnap, lekvár holnapután, de sohasem ma.
- Úgysem szeretem a lekvárt. – válaszolta Alice, és elvállalta a munkát.

Nos, fotó holnap, fotó holnapután, de sohasem MA!
Na jó, előbb-utóbb lesz, főleg ha megjavul a masinám, de csak azért, mert tudom, hogy az Olvasók szeretik a fotókat.

Talán mert a paradicsomot leginkább nyers formájában szeretem, püré formában viszont kevésbé, és talán mert a Nagymamám inkább „szőke” ételeket főzött, nem pirosakat – óóó, de hiányoznak a finom ebédei! - megtetszett ez a recept. Sokfelé készítik hasonlóan.*


Hozzávalók
1 kg darált hús (legjobb, ha a fele marhahús, a fele disznóhús)
15 deka rizs
1 tojás
3 fej vöröshagyma
14 közepes méretű paprika
4-5 deci tejföl
1 nagy csokor kapor
2-3 gerezd fokhagyma
Étolaj
2-3 ek liszt
Só
Bors
Pirospaprika


Felaprítjuk a vöröshagymát, az étolajon megdínszteljük.

Amíg a hagyma dínsztelődik, összeállítjuk a tölteléket. Közben arrahaladó családtagjainkat megkérjük, hogy időnként keverjenek a hagymán. A töltelékhez a kaprot felaprítjuk, felét a masszába adjuk, a másik felét félretesszük. A töltelékbe belekeverjük a dínsztelt hagyma felét, a megmosott rizst, a tojást, a fokhagymagerezdeket, egy teáskanál sót, ízlés szerint pirospaprikával, borssal fűszerezzük.

A paprikák csumáját-szárát eltávolítjuk. A tölteléket a paprikákba töltjük úgy, hogy lehetőség szerint ne maradjon benne levegő, de a végén hagyjunk egy kis helyet, hogy a fővő rizsnek legyen módja tágulni.

A megdínszelődőtt hagymához hozzáadjuk a kapor másik felét, egy kicsit – egy percet - kevergetjük vele. Félrehúzzuk a tűzről, a lábosba helyezzük a paprikákat és a töltelékeket, felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje, megfűszerezzük 1 kk pirospaprikával.

Háromnegyed óra alatt készre főzzük.

Ezalatt elkészítjük a tejfölös habarást: a tejfölt habverő segítségével összekeverjük a liszttel, és egy kis vízzel.

Amikor megfőttek, a paprikákat és a töltelékeket egy külön tányérra szedjük. A főzőléből egy kicsit hozzámerünk a habaráshoz, elkeverjük, és ezt többször megismételjük. Végül a meleg tejfölt beleöntjük a lábosba, alaposan elkeverjük, és addig kevergetjük, amíg be nem sűrűsödik. Ekkor a paprikákat és a töltelékeket visszatesszük a lábosba.

Petrezselymes krumplival tálaljuk (amit margarinon forgattunk át).

Nagyon praktikus tud lenni, mert több napig jó marad. Bécsi kiruccanásunk előtti nap készítettem, így mikor odaértünk, már csak melegíteni kellett, sőt még másnap is jót ebédeltünk belőle. Meg harmadnap is. Az ízek még jobban összeérnek a hűtőben.

A nyári szünet végét bútorszereléssel töltjük. A bútorbolt felé autózva kislányunk megjegyzi, hogy ez a hegy akkor is itt volt, amikor Mosonmagyaróvárra mentünk.** Hát bizony mi tagadás, nem hordták el azóta. Bár néha az az érzésem volt, hogy ez előbb fog megtörténni, minthogy egyszer bútorvásárlásba fogunk. De ez is eljött végre. A ruháink szekrényben várják a színrelépést. Kicsi fiúnk persze nagyon akar segíteni. 2 napig együtt „építi” apjával a bútorokat. Ennyi idő kell neki, hogy rájöjjön, vagy ráunjon, hogy érdemben nem igen tud beleszólni a bútor-összeszerelésbe. Ezért a nővérével bunkert építenek a feleslegessé váló kartonokból, és makett várost vágnak-ragasztanak-festenek a hungarocellekből.
Pihenésként sétálunk a környéken. Néhány utcában az a szokás, hogy a levágott füvet az útra szórják szépen elrendezve (aszfalt nincs). Messziről nézve sajátos látványt nyújt. A gyerekek persze tudni vélik mi az:
- Fekvőrendőrt építettek lókakiból!
(oh pardon, ez nem igazán gasztrotéma)

*Először Lajos Mari 99 zöldségtál című könyvében futottam bele.

** Tudom ám, hogy arra gondolt, hogy Mosonmagyaróvárra is errefelé mentünk.

Aranygaluska vaníliasodóval

Ez macsóhímzés! – ismeri fel a lányom a néptáncgála díszítőelemeit. Hát nem teljesen, de ha abból indulunk ki, hogy a magyar néptánc férfiközpontú, ahogy egy rádióműsorban állították, akkor nem járunk messze az igazságtól. A néptáncgálán a mi kis tökmagunk miatt voltunk ünneplő közönség, a jutalom pedig nem arany érem, hanem aranygaluska volt érte. Egyúttal megvalósíthattam azt a menüt, ami mindig a számon van, amikor azt akarom mondani, hogy tojásos nokedli salátával: tojásos nokedli galuskával. (ez hóvégi sokadikán nagyszerű menüsor lehet).

Hozzávalók

35 deka liszt

1 cs. szárazélesztő

2 tojássárgája

2 ½ deci tej

5 deka vaj vagy margarin

2 ek. porcukor

csipetnyi só

A szóráshoz

5 deka darált dió, ha klasszikusan szeretnénk csinálni, ha pedig rendbontó módon, akkor darált mák. Vagy mindkettő. Mint most nálam is történt.

kristálycukor

5 deka vaj vagy margarin

A margarint megolvasztjuk, a tejet meglangyosítjuk. A tészta hozzávalóit a mixer dagasztókarjainak segítségével összekeverjük, ebben a sorrendben: tej, tojás, cukor, só, élesztő, liszt, és végül az olvasztott margarin. Nem lehet elrontani.

Letakarva a kétszeresére kelesztjük (hogy meddig tart, az függ a melegtől, nagy átlagban egy óra).

Kivajazunk egy jénait, megolvasztjuk a margarint.

Ha megkelt a tészta, enyhén lisztes deszkán ujjnyi vastagra kinyújtjuk, pogácsa szaggatóval kiszaggatjuk.

Belefektetjük a jénaiba, kis távolságokra egymástól (hogy még tudjanak dagadni). Ha egy sort leraktunk, megkenjük a tésztakorongok oldalát az olvasztott margarinnal, megszórjuk az egészet a darált dióval, és egy kis cukorral.

Következik egy újabb sor. És így tovább, amíg tart a hozzávalókból. A teteje tészta legyen.

Előmelegített sütőben 175 fokon 25-30 percig, a tészta pirulásáig sütjük (ha nagyon pirulna, tegyünk rá alufóliát).

Közben elkészítjük a vaníliasodót.

Jobb, mint a boltipuding, ez adalékmentes lesz.

3 tojássárgája

3 ek. barnacukor

vaníliás cukor

3 deci tej

Összekeverünk habverővel 3 tojássárgáját 3 ek. barnacukorral, és egy kis vaníliás cukorral, ha lehet olyannal, ami valódi vaníliát tartalmaz. Hozzáadunk 3 deci tejet, és addig kevergetjük lassú tűzön, míg fel nem forr (tovább nem szabad, mert édes rántotta lesz az eredmény). Pont úgy, mint a borlevesnél. Ha sűrűbbet szeretnénk, még a tej előtt adjunk hozzá 2 púpozott ek. lisztet is.

Padláson jártam, hogy az iskolai papírgyűjtéshez hozzak le muníciót. És ott jártamban megtaláltam azt, amit már régóta kerestem, az elsős füzeteimet. Ugyanis megígértem a kislányomnak. Hiszen mindenki jó valamire, ha másra nem, hát elrettentő példának. Nos az én füzeteim pont ilyenek.

A házi feladatot magyarból kívülről fújtuk: 10 szó 3 mondat tollbamondás. Igaz félévkor változott: 15 szó öt mondatra. Máig emlékszem arra az érzésre, hogy milyen volt a füzetbe róni a soha véget nem érő szókígyókat. Bár lennék már túl az egészen….nem elég, hogy ronda, született rossz helyesíróként még hibás is…na nem tudom, hogy a grafománia miből keletkezik…. És most itt vannak a füzetek teljes valójukban. Kislányom őszinte érdeklődéssel nézte végig őket.

Először is az Érdekes füzetet, amibe a papíralapú kincseimet ragasztottam. Úgymint domborműves (!) matricák, állatokról szóló okoskártyák, kép az egyik felén, tudnivalók a másikon (a ragasztóipari forradalom előtti időkben megoldottam úgy, hogy máig olvasható, nézhető), az Alfa nevű, gyerekeknek szóló magazinból, melyre a szüleim előfizettek nekem (ez igazi kincsnek számított) kivágott érdekes újságcikkek. Éééééééés trataaaaaam banánról leszedett matricák. Ezek voltak az igazi ritka példányok, ha emlékszünk még a kubai narancsos telekre.

És persze a magyar füzetem. A tanév második feléből (15 szó, 5 mondat). „Ez csúnya!” „Szebben dolgozz!” „Ej-ej!”és hasonló intelmekkel. Üzenőfüzet is volt egyben, mert értesítik a szülőket, hogy az utolsó két hétre az ebédbefizetésre 6 forintot kell küldeniük, a szabad szombat megjelölés betartása mellett. Van benne versecske a sasról, aki csibét szeretne enni. Hiszen ez az egyik kedvenc játékuk! – döbbenünk rá a lányommal egyszerre. Én vagyok a sas, a gyerekek a csibék, de mindig kicsúsznak a karmaimból. Nem is emlékeztem rá, hogy egy ilyen versikét írtam le a füzetembe (a lélek rejtett útjai). Összefüggő történetekkel is találkozhat a múltba utazást tevő olvasó. Például a válogatós Marciról, aki elé édesanyja (akinél nincs igazibb barát, mint ahogyan egy másik mondatból megtudhatjuk; és persze – Jóbarátom a fogkefe. Is.) na szóval a szerető anyuka sajtot tett és babAlevest. Hú, ezen a hosszú szón is túl vagyunk! (az fel sem tűnt anno, hogy milyen furcsa menü ez, a bablevest akkor is tejföllel volt szokás enni, nem sajttal).

És a kedvenc történetem, ami sokat mond a korszellemről: „A töröt csésze. Az asztalon egy töröt csésze feküdt. A szép csésze oladalábol nagy darab hiányzot. Édesanya szomoruan kérdezte: Ki tőrte el a csészét: Csend let a szobában. Joska válát vonogatta. Egyszer csak rápillantott a nyakán levő kisdobos-nyakkendőre, és csendesen így szolt: Én, én törtem ösze. Édesanya letette a töröt csészét, és kisfiához lépett: örülök fiam, hogy megmondtad az igazat.”

(A tanító néni mondta a tollbamondáskor, hogy figyeljünk, hogyan ejti a szavakat, és úgy írjuk le, de miután leírtam két t-vel, hogy ttál, mivel annyira megnyomta az első hangot, és ezzel nem arattam osztatlan sikert, feladtam ezt a módszert)*

Kislányom végigkacarászta a füzetemet, és segítségével mindkettőnk előtt felrémlett az a kislány, aki jó pár éve voltam. Ha nem édesanya-gyermeke viszony fűzne egymáshoz, hanem valamilyen csoda folytán egy korszakban élnénk, nem a fogkefét választanánk legjobb barátunknak.

* Végül az olvasás segített rajtam. Rengeteget olvastam, mindenhol. Például kádban (a víz elzárása végett a könyvet szépen be is raktam a csapból folyó vízsugárba), utcán (lámpaoszlopnak mentem – na jó ezt könyv nélkül is hibátlanul voltam képes végrehajtani). Szenvedélyesen olvasok ma is, igaz kevesebb időm van rá (kádba nem ülök, mert banánt mindig lehet kapni, de a víz ára a csillagokba szökött; utcán pedig autóval járok…)

Szatmári töltött káposzta

Jó sorsom úgy hozta, hogy ősszel kisebb kirándulást tettem Szabolcs-Szatmár-Bereg megyébe. Szerelem volt első látásra. Tudtam, hogy szép a táj arrafelé, de kiderült, hogy igazából gyönyörű. Azt is tudtam, hogy a szilvapálinka és az üstben, cukor nélkül főtt szilvalekvár miatt is dolgom van nekem arrafelé (Apu, ne haragudj, a szilvapálinkából semennyit sem bírtam megmenteni a barátok elől, akik az utolsó csepp elfogyasztása után azt mondták, hogy legközelebb egy hektoliterrel hozzak…), de azt nem tudtam, hogy életem egyik legfinomabb töltött káposztáját is itt, a túristvándi vízimalom ( a molnár kitűnő pálinkával kínál) melletti fogadóban fogom megenni. A káposztát görcsleves előzte meg (apró gyúrt tésztás leves), és szilvalekváros és diós sütemény tette teljessé, de olyan, amit száz éve még a tőzsdén is jegyeztek. Hozzávalók Darált sertéshús Darált füstölt hús Kukoricamálé – a rizs helyett, olyan kerek ízt kölcsönöz az ételnek, hogy ihajj Nyers, (piros) húsú paprika paradicsom káposztalevél paradicsomlé só bors A töltelék abban különbözik tehát az általam eddig ismertektől, hogy a rizs helyet kukorica szerepel benne, a füstölt darált hús is tudja a dolgát, és a nyers paprikát, paradicsomot is beledarálják a töltelékbe. Tehát az összetevőket értelemszerűen összekeverjük. Káposztalevélbe csavarjuk, ami lehet savanyított, vagy elkészíthetjük mi is a következő módon. A fejes káposztából a torzsát kivágjuk, és sós, esetleg enyhén ecetes lobogva forró vízbe tesszük. Ahogy leválnak a levelek, óvatosan kivesszük őket a vízből, és lapos tányéron kihűtjük. A tekercseket egy nagy lábosba tesszük, paradicsomlével felöntjük, és lassú tűzön megfőzzük. Tejfehérjementes (tejföl nélkül). Tojásmentes. Gluténmentes. A káposztafélék kitűnőek szilveszteri másnaposság ellen. A mi családunkban meglehetősen sokáig karácsonyi ételként futottak. Így volt ez régen volt lánykoromban is, mikor a Karácsony, a sok szép és jó mellé egy vakbélgyulladás-gyanút is hozott a középső húgomnak. Míg ő a szüleimmel a kórházban felügyelve volt, addig a szüleink ránk bízták a káposztafőzés feladatát. „Majorannát is tegyetek bele!”, szólt a szülői intelem. Két konyhai zöldfülű, az egyikük egész kicsi, nem sejtette, melyik is lehet a majoranna (akiről évekig azt hitték, a Szabó család dramaturgja). - Ez az, láttam, amikor Anyu azt mondta, hogy tegyünk bele egy kis majorannát is, és ebből tett bele! – szólt egyikük, és a szülői utasításnak megfelelően jócskán zúdítottak belőle az ételbe. Nem kellett volna. Menta volt ugyanis…. (A másik karácsonyi remekműről, a sóval sült Sacher-tortáról később szólunk majd…)

Vettem krumplit most érik, most érik, most érik…

Pörkölt ahogy én szeretem

Bár az már egyenesen csoda, hogy bármi is beérik ebben az időben. Szombatonként kisteherautó járja a környékünket és a hangosbemondóból olyan hívogató szavak hallatszanak, mint dinnye, barack, kukorica, alma, krumpli, hagyma, mikor minek van szezonja. Most épp a krumplinak van. Két udvarias fiatalember és az egyikük. tízévesforma kislánya árulja a zöldséget-gyümölcsöt. Azt mondják, a Nyírségből jönnek. Leellenőrizni persze nem tudom, hogy valóban őstermelők-e. Az árujuk szép, és én akkor is díjazom a szemfülességüket, ha netán a nagybanin vásároltak volna be (ha pedig nem, akkor kifejezetten örülök, hogy a nagykereskedők nevetséges felvásárlói árainak kizárásával egyenesen a termelő kapja a munkája ellenértékét – de ez egy külön dolgozat lehetne). Szűkreszabott pénztárcájú – és ezzel sajnos átlagos – magyar háziasszonyként társalgásunk sarkalatos pontja a „hogyé’aggya”, azaz mibe kerül a szóló szőlő és a mosolygó alma. Az ilyes társalgások után gyakran eszembe jut Anyukám gyerekkori története. Volt egy dohányárudás bódé a környékükön. Ha kaptak egy kis pénzecskét, már szaladtak is a trafikos nénihez, hogy 20 fillérért, egy forintért mit tetszik adni? Aztán választottak a feltáruló kincsek közül: Stollwerk cukorkát, műanyag indiánt, tükröt, melynek hátulján Aradszky László képe díszelgett, néha még Melódia csokoládéra is futotta. Az a kislány is valami szépet, vagy finomat remélt, aki épphogy felérte a kis fülke ablakát, melyen át az édesség, a dohány és az ezernyi rejtelmes tárgy illata hömpölygött kifelé. Lábujjhegyen pipiskedve ezt kérdezte:

- Semmi pénzért mit tetszik adni?

A krumplit nem éppen semmi pénzért adták, de kedvező áron. Sárga krumpli, mert a mi családunk a Sárgák pártján áll (anyósom a Fehérekre esküszik).

Kis is próbáltuk az első adaggal, egy jó kis pörkölt mellé, amit én jó sűrű, sötét szafttal szeretek elkészíteni (anyósomnak is ízlett…).

Hozzávalók

Uborkasaláta rettentő mennyiségű uborkából

1 kiló sertéscomb

Füstölt szalonna – na jó, lehet étolaj is

2 fej vöröshagyma

3 cső zöldpaprika

2 paradicsom

Pirosarany vagy Édes Anna

pirospaprika, lehetőleg nagyon jó minőségű, házi

(ennek érdekében feltétlenül tartsunk olyan tanítványt, akinek a szülei paprikatermelők, vagy rendelkezzünk olyan családtaggal, akinek a tanítványának a szülei paprikatermelők, vagy legyen olyan barátunk, üzletfelünk, akinek a családtagja tanítványának a szülei…. Én legalább is más lehetséges módját a házi pirospaprika beszerzésének nem ismerem)

ketchup

vörösbor

só

A leírással nem is bajlódnék sokat, ezt mindenki tudja. A lényeg, hogy jó sok zöldséget fonnyasztok meg a zsiradékon, ez adja a sűrű szaftot, erre kerül a hús, és a fűszerezés. Vízzel semmiképpen, vörösborral annál inkább nyakon öntöm. A sóval óvatosan kell bánni, mert a pirosarany amúgy is sós.

Nálunk leginkább főtt krumpli jár hozzá, ami a villával az egész család széttrancsíroz a tányérján. Időnként dödölle (Igen tudom, az én verzióm nem is az) kerül mellé, vagy éppen bulgur.

Tejfehérjementes.

Tojásmentes.

Gluténmentes.

Gyerekeimmel bújócskáztam délelőtt. Kicsit tartottam tőle, hogy mi lesz, mert „drámatagozatos” drágaságaim ebből a helyzetből is kihozzák a maximumot. Kezdődött jó pár éve azzal, hogy kislányom kérésére a játszótéren kellett búvóhelyet találnom, amíg ő számolt. Nem volt egyszerű a 3 év alatti korosztály számára tervezett játékok között megfelelő takarást találni gazella termetemnek. Ezen ok miatt a nemrégiben ültetett fák sem jöhettek szóba. Egyedül a téli védelemként – mert tél volt éppen – a játszótéri csap fülé húzott faházikó kínálkozott megoldásként. Ez viszont sokkal jobban sikerült, mint ahogy szerettem volna. Fentnevezett ugyanis az első 2 perc után, amíg nem talált, annyira megrémült, hogy eltűntem, hogy gondolkodni sem tudott. Hiába bíztatta az apukája, hogy keressen, biztosan itt vagyok valahol, ő hatalmas krokodilkönnyeket hullajtott, és teljesen kétségbe esett. Végül szégyenszemre előkullogtam a rejtekhelyről, a játék pedig ezen a ponton véget is ért.

Aztán a kisfiam állt elő itthon azzal az ötlettel, hogy akkor bújócskázzunk. Ő már lábadozóban volt egy megfázásból, a nővére az iskolában, a férjem és én valami csoda folytán mindketten itthon. Jól van, gondoltam, a fiúk kemény legények, most végre akkor bújócskázunk majd előírás szerint. Kell-e mondanom, hogy megint csak túl jól választottam búvóhelyet, és hiába jött az atyai bíztatás, görbült is lefelé a szájacska, hogy az Anyu eltűűűűűűűnt….

Ma megtört a jég, sírás nélkül sikerült elbújnom, és megtalálódnom. Jajjajj, nőnek a gyerekek….

Piros-fehér-zöld

Volt egy tavasz, lágy szellővel arcot simogató, a tél szorítása után meleget hozó. Egy tavasz, amikor a mindent megígérő fuvallat utcára hívta nem csak a mindig lánglelkű fiatalokat. Pedig a háztetőkön még…. Egyszerre lettünk nagykorúak, ország és osztály. Azóta is megünnepeljük minden március közepén egy közös sétával. Bár néha az az érzésem, hogy az érettségit végül is csak egyikünk tette le…A séta mellett idén az ebéddel is ünnepeltem. A színével, mert Petőfiék talán nem ettek csirkét márciusban, akkor a csirkének is szezonja volt, tavasz végén, nyár elején. Csak a nagyon gondos háziasszonyok, akik a szobában neveltek fel egy-egy példányt, dicsekedhettek ennél korábban egy-egy rántott csirke-ebéddel.

Paprikás csirke, ahogy én szeretem

Hozzávalók
csirkedarabok (most 2 combot, egy csontos csirkemellet, 4 szárnyat vettem – az egész csirkét hosszadalmas lenne felvágni és így olyan részek kerülnek az ételbe, amit igazán szeretünk)
2 nagy fej vöröshagyma
2 szelet füstölt szalonna
1 zöldpaprika
1 paradicsom
pirospaprika
piros arany, vagy Édes Anna, vagy házi darált paprika
só
étolaj
3 evőkanál liszt
bő két deci tejföl

A szalonnát felkockázzuk, étolajon sütjük, kis idő elteltével hozzáadjuk a kockákra vágott hagymát, majd a felkockázott paprikát, végül a paradicsomot is. Ha szépen átdínsztelődött, ráteszem a csirkedarabokat, hogy átsüljön-piruljon a bőre, fehéredjen a húsa.

Felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje a csirkehúst. Megfűszerezzük pirospaprikával, piros arannyal, sóval. Addig főzzük fedő alatt, amíg a hús megpuhul.

Ekkor mondhatnánk, hogy készen van, de nem mondjuk, most jön az a rész, amitől különösen szeretem ezt az ételt.Félrehúzzuk a tűzről, kiszedjük a csirkehúsdarabokat a léből. A levet átszűrjük, átpaszírozzuk egy másik edénybe. Közben a tejfölt habverő segítségével csomómentesen elkeverjük, egy kis vizet is adunk hozzá, az segít ebben. Lassan hozzámeregetünk a paprikás léből, addig, amíg a tejfölös elegy meleg nem lesz. Akkor visszaöntjük a főző lábosba, folytonos kevergetés mellett hozzáöntjük a többi paprikás levet is, és állandóan kevergetve, lassú tűzön besűrítjük, azaz behabarjuk. Ha kész, visszatesszük a csirkehúst.

Nokdelivel, fokhagymás uborkasalátával tálaltam, nemcsak a trikolor kedvéért.

A magyaros érzésre túrós, mákos, almás (és persze túrósmákosalmás) rétessel erősítettem rá, na meg gyümölcslevessel , tele finom pándi meggyel. Meggynagyhatalom vagyunk ugyanis, díjnyertes, csodálatos beltartalmú meggyfajtákat állítanak elő nemesítőink. Amerikában nem is ismerik a meggyet, csak a cseresznyét. Pedig az élet akkor szép, ha egy kicsit savanyú is, jól tudjuk mi ezt itt Közép-Kelet-Európában….

Volt egy tavasz, lágy szellővel arcot simogató, a tél szorítása után meleget hozó. Egy tavasz, amikor a mindent megígérő fuvallat utcára hívta nem csak a mindig lánglelkű fiatalokat. Pedig a háztetőkön még….

Egyszerre lettünk nagykorúak, ország és osztály. Azóta is megünnepeljük minden március közepén egy közös sétával. Bár néha az az érzésem, hogy az érettségit végül is csak egyikünk tette le…

A séta mellett idén az ebéddel is ünnepeltem. A színével, mert Petőfiék talán nem ettek csirkét márciusban, akkor a csirkének is szezonja volt, tavasz végén, nyár elején. Csak a nagyon gondos háziasszonyok, akik a szobában neveltek fel egy-egy példányt, dicsekedhettek ennél korábban egy-egy rántott csirke-ebéddel.

Paprikás csirke, ahogy én szeretem

csirkedarabok (most 2 combot, egy csontos csirkemellet, 4 szárnyat vettem – az egész csirkét hosszadalmas lenne felvágni és így olyan részek kerülnek az ételbe, amit igazán szeretünk)

2 nagy fej vöröshagyma

2 szelet füstölt szalonna

1 zöldpaprika

1 paradicsom

pirospaprika

piros arany

só

étolaj

3 evőkanál liszt

Bő két deci tejföl

A szalonnát felkockázzuk, étolajon sütjük, kis idő elteltével hozzáadjuk a kockákra vágott hagymát, majd a felkockázott paprikát, végül a paradicsomot is. Ha szépen átdínsztelődött, ráteszem a csirkedarabokat, hogy átsüljön-piruljon a bőre, fehéredjen a húsa.

Felöntjük annyi vízzel, hogy ellepje a csirkehúst. Megfűszerezzük pirospaprikával, piros arannyal, sóval. Addig főzzük fedő alatt, amíg a hús megpuhul.

Ekkor mondhatnánk, hogy készen van, de nem mondjuk, most jön az a rész, amitől különösen szeretem ezt az ételt. Félrehúzzuk a tűzről, kiszedjük a csirkehúsdarabokat a léből. A levet átszűrjük, átpaszírozzuk egy másik edénybe. Közben a tejfölt habverő segítségével csomómentesen elkeverjük, egy kis vizet is adunk hozzá, az segít ebben. Lassan hozzámeregetünk a paprikás léből, addig, amíg a tejfölös elegy meleg nem lesz. Akkor visszaöntjük a főző lábosba, folytonos kevergetés mellett hozzáöntjük a többi paprikás levet is, és állandóan kevergetve, lassú tűzön besűrítjük, azaz behabarjuk. Ha kész, visszatesszük a csirkeh

Nokdelivel, fokhagymás uborkasalátával tálaltam, nemcsak a trikolor kedvéért. A magyaros érzésre túrós, mákos, almás (és persze túrósmákosalmás) rétessel erősítettem rá, na meg gyümölcslevessel persze, tele finom pándi meggyel. Meggynagyhatalom vagyunk ugyanis, díjnyertes, csodálatos beltartalmú meggyfajtákat állítanak elő nemesítőink. Amerikában nem is ismerik a meggyet, csak a cseresznyét. Pedig az élet akkor szép, ha egy kicsit savanyú is, jól tudjuk mi ezt itt