Kókuszos csokoládés pite

Észak-Amerika a Hálaadást, ezt a nagyon amerikai, mégis európai gyökerű ünnepet ülte a napokban, amely az Egyesült Államokban hagyományosan november 4. csütörtökjére, Kanadában pedig október második hétfőjére esik. A Hálaadás ünnepének története VIII. Henrik uralkodásának idejére nyúlik vissza. A reformáció, mely Henriknek a válást tette lehetővé, változtatni kívánt a számos egyházi ünnepen is. Ezekből 95 volt egy évben (régi szép idők!), amihez hozzávéve az 52 vasárnapot, nagyjából megkapjuk a mai kor szabad szombatjait és fizetett szabadnapjait is tartalmazó naptárát. Ez bizony soknak számított a reformátorok szemében, és az egyházi ünnepnapok számát 27-re csökkentették. A puritánok az összes egyházi ünnepet meg kívánták szüntetni – a Karácsonyt és a Húsvétot is – és olyan új ünnepeket hoztak létre, mint a Böjt Napjai (Days of Fasting), amelyek a váratlan, fentről elrendelt katasztrófákra reagáltak, valamint a Hálaadás Napjai (Days of Thanksgiving), amelyek az Istentől jövő áldásokért mondanak hálát. 

   Ezt a hagyományt vitték magukkal az Újvilágba a kivándorló puritánok. Az első írásos feljegyzés az első Hálaadás-napi ünnepről 1621-ből, az új angliai Playmouthból származik. Ezen a napon az ünneplők valóban átélhették a Hálaadás szó értelmét. Az egybegyűltek az előző évben, 1620. november 11-én érkeztek az angliai Playmouth városából a Mayflower fedélzetén. Már az utazás is kimerítő volt, betegségek pusztítottak az utasok között. A hajó a lehorgonyzás után télre az öbölben maradt. Az utasok a fedélzeten laktak, és élelmet kerestek a parton. Tavasszal a hajó visszaindult Angliába, az életben maradt 102 utas pedig megpróbált boldogulni, vagyis szó szerint életben maradni. Ebben segítették őket a wampanoag indiánok, megtanították nekik a helyi halászatot, vadászatot, a kukoricatermelést és a juharszirup kinyerését. Az első szüret után, 1621-ben ünnepelte meg az életben maradt 51 (!) telepes, közösen az indiánokkal az első Hálaadás napját amerikai földön. A területből azután a Playmouth-kolónia fővárosa lett. A Hálaadás mostani hagyományait, melynek szerves és elengedhetetlen tartozéka a sült pulyka és a sütőtökös pite, a XIX. század végén, a XX. század elején alakították ki, a polgárháború ütötte sebek begyógyítására, az egységes nemzeti identitás kialakításának segítésére.

  A Hálaadásnak, a szüret, a termények betakarítása utáni köszönetmondásnak Európában is vannak hagyományai. Ilyen a német Erntedankfest, amiből a mai Oktoberfest nőtte ki magát. Valamint a Márton-napi vigasságok, mert a hagyomány szerint ezen a napon fizették ki a cselédek, szolgálók, tanítók, papok, pásztorok éves munkadíját. A Márton-napi járandóság részét képezte a liba is.

   A puritánok jó helyre mentek, ha az Újvilág felé vették útjukat, hiszen az akkori körülmények talán még az 52 vasárnap munka nélkül való eltöltését sem tették lehetővé. Tartok tőle, hogy gyakran volt okuk Böjti Napokat tartani a rájuk törő katasztrófák miatt és igencsak hálásnak kellett lenniük a legkisebb jóért is. Mégis tudtak a kevésből is szépet alkotni, ennek a megnyilvánulása a maradékokból készülő foltvarrás, vagy a nagyszerű, kevés alapanyagból, kevés eszközzel (vö. hozzávalók kiméréséhez bögre, mint mértékegység) és lehetőleg gyorsan elkészült ételek is. Igazi népművészet az övék, felesleges cirkalmak nélkül. Tiszta forrás. Mint a népzene. Gyakran visszatérő beszédtémánk leánykámmal, hogy melyik zenei stílust választanánk, ha csak egy maradhatna a világon. Nagy csatát vív a swing a latinzenével, miközben a rock már-már becsúszással szereli a világzenét, mégis azt hiszem, ha csak egy maradhat, akkor a népzene lenne az.

Kókuszos, csokoládés pite

Szeretem az amerikai pitekultúrát, ebben is a népiesség, egyszerűség, praktikusság megnyilvánulását látom. Ezt a receptet egy amerikai blogban találtam. Az is igaz, hogy nem nevezném éppen puritán ételnek, de nagyon finom. 

Hozzávalók

A tésztához

2 bögre liszt

Csipetnyi só

¾ bögre vaj vagy margarin (kb. 12 deka, ha valaki hedoniosta módon tartana otthon konyhai mérleget)

6-8 evőkanál hideg víz

10 deka étcsokoládé

A pudinghoz

2/3 bögre kristálycukor

¼ bögre + 1 ek. kukoricakeményítő

Csipetnyi só (az eredeti receptben egy teáskanálnyi van, na ezt például sosem fogom megérteni)

3 bögre édesítetlen kókusztej (egy tejpótlásra szolgáló kókusztej-készítményt választottam, aminek egy része volt csak igazi kókusztej, de az íze így is elég kókuszos volt)

2 ek. vaj

½ bögre kókuszreszelék (ez nem volt benne az eredeti receptben)

4 tojássárgája

1 tk. vanília-kivonat (vaníliás cukor is megteszi)

A tetejére

5-6 deci habtejszín

Porcukor ízlés szerint

Habfixáló

Vanília-kivonat

3 ek. kókuszreszelék megpirítva

Összedolgozzuk a lisztet a sóval és a margarinnal. 3 evőkanalanként hozzáadjuk a hideg vizet. Tényleg összeáll tőle a tészta.

Kinyújtjuk akkorára, hogy szép fodros szélet tudjunk neki hajtogatni. Kizsírozott, lisztezett pitesütő tepsibe tesszük, és csinosan elrendezzük a széleit.

175 fokra előmelegített sütőben kb. 20 perc alatt készre sütjük.

Apróra vágjuk a csokoládét. Amikor a tésztát kivesszük a sütőből, a tetejére szórjuk a csokoládét és egyenletesen elrendezzük rajta. A forró tésztát a csokoládé először elolvad, majd a tészta hűlésével megkeményedik.

A tojássárgájákat egy külön edényben felverjük.

Összekeverjük a keményítőt, a sót, a kókusztejet, a kókuszreszeléket, a cukrot és a vanília-kivonatot egy vastagtalpú acéllábosban. Lassú tűzön, folytonos kevergetés mellett főzni kezdjük. Mielőtt felforrna, meregetünk belőle a tojássárgájákhoz, összekeverjük, többször megismételve a folyamatot. Ha a tojásos elegye kellően meleg, az egészet visszaöntjük a lábosba és forrásig keverjük. Ekkorra be fog sűrűsödni. A tűzről levéve hozzáadunk 2 evőkanál vajat, majd hűlni hagyjuk.

Ha kihűlt a tészta és a krém, akkor a krémet a tésztára simítjuk.

A tejszínhabot keményre verjük a porcukorral, a vanília-kivonattal és a habfixálóval. A puding tetejére simítjuk, és megszórjuk a megpirított kókuszreszelékkel. Hűtőben hagyjuk összeállni.

A recept leírásáig jutottam, amikor gondolkodóba estem, hogy mi legyen a vége. Az élet megadta a választ, mely egy kisebb fajta, de hivatalosan is azzá nyilvánított természeti katasztrófa képében érkezett. Kis falumra sosem látott ónos eső szakadt, a fák pedig az elektromos vezetékekre. Trafóházak robbantak és máris tisztában lehettünk vele, hogy mit is jelent az elektromosság hiánya. Nagy szerencse, hogy van egy kis vaskályhánk és sok gyertyánk. Utolsó 3 szál gyufa is akadt. Aztán meg órás sorbanállás a boltnál, hiszen a faluból nem engedtek ki. Tulajdonképpen az is nagy szerencse, hogy tegnap este még beengedtek. Igaz, hogy tűzoltóautók sorfala közt, akik, mint indiánok a macsetével az őserdőt, úgy vágták a benzines fűrésszel az útra dőlt fákat előttünk.

Még nincs vége, de talán a kiengesztelő Böjtölés Napjai segíthetnének. És ha már túl vagyunk rajta, akkor meghímezhetjük a pólóinkra a „Túléltem a kisszakácsi ónos esőt” feliratot és megtarthatjuk a Hálaadás Napjait. De addig még ki kell élvezni ezt a természeti csodát, mert férjem meglátása szerint, lehet, hogy több ilyen sohasem lesz.

Játékszabályok

Kicsi fiúnk szeret nyerni, mi tagadás. Látszólag nyugodtan viseli, ha nem nyer. Csak az anyai szív tudja, hogy a szolid fújtatás az orron át micsoda feszültségeket ereget ki a kéményen, mintha csak szunnyadó vulkán szabadulna meg a mélyben tomboló forróság egy részétől.  (feljegyzésekből tudjuk, hogy a felhúzott orr és fújtatás már az édesanyjánál is biztos jele volt annak, hogy valamit nem akar). Krisi olyan jelenetekkel nem szórakoztatja környezetét, mint barátja és sakkostársa, aki a sakkverseny negyedik fordulójában begyűjtötte első vereségét és rettentő sírásra ragadtatta magát. Olyakkorára, hogy amikor kiderült, hogy az én gyermekemmel sorsolták össze a mindent eldöntő ötödik menetre, őszintén kívántam, bárcsak az enyém vesztene, hogy meg tudjon nyugodni valamennyire az a másik kisgyermek. Nehéz dolog ám veszteni – és ezt Mama is tudja, aki, hát, hogy is mondjam, még csalásra is vetemedik a játékban a siker érdekében. Sportpszichológus mondta a rádióban, hogy az élsportoló egyik ismérve lehet, ha nem tud veszíteni. Nem is tudom, hogy elég motiváció-e az, hogy nincs más elfogadható eredmény, csak a nyereség és nincs más út, csak az előre. A felégetett hidak stratégiája, amikor a túlerővel és a biztos vereséggel szemben a hadvezér azt a stratégiát alkalmazza, hogy az egyetlen menekülésre szolgáló utat, a hidat felégeti, így késztetve seregét az egyetlen módra, hogy életben maradjon, azaz a győzelemre. Nem tudom, nem tudom, valami kis hang az sutyorogja a fülembe, hogy igenis tudni kell veszíteni, és ha valami nem megy, akkor alternatív utat, kompromisszumot találni. Kétségeim vannak afelől, hogy a „győzni akarás mindenáron” eredményesebb, mint a „győzni akarás” önmagában.  Az ötödik játszmát kisfiam nyerte, mert a győzelemhez meleg lábra és hideg fejre van szükség.

   Persze, hogy az ember nyertest akar nevelni a gyermekéből. Szerencsére a mienk rafináltabb annál, hogy sem a véletlenre bízza a sikert. Kitalált egy szójátékot, amelynek lényege, hogy tízbetűs szavakat kell mondani és a szabályok szerint, aki mond egy tízbetűs szót, az lehetőséget kap arra, hogy még kettőt mondjon és ez így növekszik exponenciálisan, míg csak összesen mondott már tíz darab tízbetűs szót, mert akkor nyer (ha nem tudna többet mondani, akkor kerül a következő játékos sorra). Hamar átláttam, hogy nagyszerű, önfoglalkoztató játékot talált ki gyermekem, a folytonos nyerés bebiztosítása mellett, mert az ötletével akkor rukkolt elő, amikor szép csendben már kellő számú tízbetűs szót összegyűjtött. Mivel ő kezdte a játékot, gyorsan elmondta a tíz darab tízbetűs szót és már nyert is. Jipijéééé, éljen!

A mi dolgunk pedig csak annyi, hogy hátradőlünk és élvezzük a tízbetűs szavak áradatát. Ilyesféléket például: napfényhang vagy jelvényente. Ez utóbbival hetek óta próbálok értelmes mondatot alkotni. Vajon milyen felhasználási területe lehet ennek a szónak? Az biztos, hogy jelvény a siker egyik jelképe, és ez mindenképpen arra utal, hogy valaki többet is kapott belőle. Elmémbe folyton a következő tolakszik: a katona tíz jelvényente kapcát vált. És mi az Ön mondata, Kedves Olvasó?

Csokoládés-ribizlis muffin

Az édes csokoládé és a savanyú ribizli jól kiegészítik egymást.

A képen látható muffint kisleányom készítette

A muffin-készítéshez az alapreceptet használtam.

Nem tudok megbarátkozni a muffin szóval, nincs ennek valami jó magyar megfelelője? Ha lehet kérni, mondjuk tízbetűs?

A cupcake még jobban bosszant, mármint maga a szó, mert a csinos kis kalap, amit ez a muffin kapott, igencsak kedvemre való.

Hozzávalók

 ¼ bögre porcukor

¾ bögre tej

1/3 bögre étolaj (semleges ízű)

2 bögre liszt

1 tojás

csipet só

10 dkg étcsokoládé

1 cs. sütőpor

egy marék ribizli (fagyasztott is lehet)

Díszítésnek

2 deci tejszín

cukrozott kakaópor

friss gyümölcs

Az étolajat és a csokoládét összeolvasztjuk.

A tojást összekeverjük a cukorral.

Hozzáadjuk a kihűlt olvasztott csokoládét, egy csipet sót, elkeverjük.

Beleadagoljuk a tejet, ezzel is eldolgozzuk.

Hozzáadjuk a lisztet és a sütőport és rövid idő alatt készre keverjük a tésztát.

Végül hozzáadjuk a ribizliszemeket és fakanállal belekeverjük a tésztába.

A muffin-sütő mélyedéseibe adagoljuk, és 25-30 perc alatt 175 fokon megsütjük.

A tejszínt a cukrozott kakaóporral habbá verjük. Ezzel és a gyümölccsel díszítjük a süteményt.

Gyengém a kakaós tejszínhab (a 80-as évek gofridivatjának maradéka), de nem csak nekem, hanem életem párjának is, aki szívből gyűlöli a tejszínhabot és épp ezért nem is volt hajlandó elhinni, hogy ez pedig az. Ő is fújtatott az orrán át, ez a metakommunikációs jel viszont ebben a szövegkörnyezetben azt jelentette, hogy minél gyorsabban szeretne a következő adaghoz jutni a nagyforgalmú tejszínes tálból (eposzi jelzőként pedig elnyerte a Dáthvéder nevet).

Játékszabályok a nagyobbaknál is vannak, igaz a társasjátékot, ami izgalomban tartja az ifjúságot, nem sakknak, nem focinak, nem tízbetűs-szógyűjtőnek, hanem járásnak hívják. Van, aki úgy gondolja, hogy mindenképpen járni kell valakivel. Ki is szemeli hát az ember lánya magának az egyik fiút az osztályból (azt, aki maga sem hitte volna, hogy ez vele megeshet), és sms-ben lerendezi vele, hogy mostantól együtt járnak. Az sms-csatát természetesen a barátnők gyűrűjében végrehajtva, így téve izgalmassá a napközis délutánt.

-        Anyu, olyan izgatott vagyok! – mondja gyermekem a reggeli készülődés során – Ma találkozik Tina és Dani először, amióta járnak!

Hm….érdemes lenne megversenyeztetni ezt a mondatot a katonáról szólóval….

+1 TIPP: a párválasztás egy fontos szempontja lehet, ha az illető, akivel sorsunkat összekötni kívánjuk, nem szereti a tejszínhabot. Így egész életünkben dupla adagra számíthatunk ebből a finomságból, kivéve, ha elővigyázatlanul kakaóport is tettünk bele a felverés előtt. És hogy mindezt honnan tudom? Annyit elárulhatok, hogy a szerelmem ezt nem sms-ben írta meg.

Reform sütemény meggyel, csokoládéval

- Hány éves?

- 40.

- Az nem öreg, a 128 például, na az öreg. – állapítja meg a kisfiam, úgyis, mint karrier-tanácsadó, amikor beszélgetünk valakiről.

Ezt a szemléletet különben átvehetnék az igazi HR-szakemberek is. Az emberpalánta alig több, mint az előbbi életkor egytizede, de máris határozott elképzelései vannak a férfias viselkedésről is. Egyik este azt kérte, hogy másnap ne kelljen oviba mennie. Megmagyaráztam, hogy ezt nem tudom megoldani, dolgoznom kell, és nem tudok érte menni ebéd után sem. Nyúzott még tovább, hiába jár már az óvoda vége felé, még mostanában is meg kell beszélnünk, hogy ő mért jár óvodába és én mért járok dolgozni. Most azonban rövidre zártam a megbeszélést azzal, hogy rámordultam: lehetetlent kér és menjen fogat mosni. Hallottam, hogy a fürdőszobából sirdogálás szüremlik kifelé, az az anyaszívet sajdító fajta. Kihívtam:

- Kisfiam mit csinálsz?

- Fogat mosok!

- Nem sírtál?

- Nem! – mondta határozottan, aminek némileg ellentmondott a szeme körül keletkezett két vörös folt. Jajj, de bántam már azt a rámordulást!

- Miért nem szeretnél oviba menni?

Megmagyarázta, hogy az egyik óvónéni beteg és akkor délután másik ovónénivel kell lenniük és azt nem akarja.

- Ha ennyire nem szeretnél oviba menni, akkor felhívom a Nagymamát és megkérem, hogy holnap vigyázzon rád, jó?

- Jó. - mondta megkönnyebbülten.

Hogy honnan vette, hogy egy kisfiú nem sírhat? Ezt bizony nem tudom. Nehéz kenyér szülőnek lenni.

Reform sütemény

Egy kolléganőmtől kaptam a süteményt és hozzá a receptet. Hogy mennyire számít reformnak, azt nem tudom, gyanítom, hogy már maga a szó: „reform” is elavult…. Annak idején, még az ántivilágban, amikor a hétvégén zsírban sütöttek a szüleink húst, a hétköznapi vacsorákon pedig az abból a lábosból kent zsíroskenyér járta, szigorúan fehér kenyéren, amikor nemhogy extra szűz, de olívaolajat se láttunk soha, amikor a tejről azt hittük, élet, erő, egészség…nos akkor volt a barátnőmnek egy könyve, amit rongyosra olvastunk. Az volt a címe: Reformkonyha. Sejtelmesen hangzó alapanyagok, furcsán összeválogatott hozzávalók. Tulajdonképpen ezt a könyvet olvasgatni majdnem olyan volt, mintha egy balettről olvastunk, vagy operákról készült festményeket nézegettünk volna. Hogy ennek a csodálatos tudományos műnek az elveit azóta oda-vissza megcáfolták, sőt az ellenkezőjét is, abban biztos vagyok. Gondoljunk csak a tojás, a tej, a vaj, a kávé vagy az alkohol több hullámhegyet és hullámvölgyet leírt pályaívére.

Amikor meghallottam a kollégabőm szájából, hogy Reform sütemény, egy régi vágyódásom vált plátói szerelemből kézzel fogható valósággá. Kicsit nem édes, kicsit furcsa ízű. De reform!

(a gyerekeim minderről mit sem sejtvén nagyon is megették).

Hozzávalók

20 deka liszt

20 deka tejes kiőrlésű liszt

1 sütőpor

3 tojás

5 deka barna cukor (bevallom ezt feltornáztam 10-re)

½ deci olaj

1 joghurt

1 citrom reszelt héja

Fahéj

Esetleg dió, mazsola

Csipet só

Meggy

Étcsokoládé

A tojást összekeverjük a cukorral, óvatosan hozzákeverjük az olajat. Belekeverjük a joghurtot, a reszelt citromhéjat, a fűszereket, végül a lisztet és a sütőport.

Kivajazott, kilisztezett tepsibe tesszük. A tészta tetejére meggyeket ültetünk.

175 fokra előmelegített sütőben 45-50 percig sütjük

A tetejére olvasztott csokoládét csöpögtetünk. Kolléganőm azt írta, lehet olvasztott feketecsokit tenni. A lehet szót ebben a szövegkörnyezetben nem tudom értelmezni.

Nehéz kenyér szülőnek lenni.

Viszont úgy a jó, ha az a kenyér teljes kiőrlésű.

Tripla csokis muffin

- Nézd, Anyu, ezt a kincses térképet az oviban kaptam!
- Jajj, de szépen kiszínezted!
- Majd egyszer, ha ráérünk, menjünk el a kincsért! Jó? Nagyon veszélyes lesz. Tengeren is kell menni, ahol lesznek mérges delfinek, akik még a vadcápáknál is vadabbak. Meg lesznek kalózok is. És akkor majd erre kell menni, meg arra fordulni, és ahol a kincs lesz, ott lesz a földre rajzolva két piros vonal keresztbe!

Ezt a receptet Stahl Judit szakácskönyvéből tanultam. Úgy gondoltam, a sütemény csokival való egyszeri megjelölése nem elegendő, hangsúlyozzuk csak ki szépen, három piros kereszt helyett háromszoros csokimennyiséggel, hol is van az igazi kincs elrejtve.

Hozzávalók
30 deka étcsokoládé - a beosztósabbak gazdálkodjanak 20 dekából, de a tésztába mindenképpen 10 dekát tegyenek
15 deka cukor
2 tojás
10 deka vaj
15 deka liszt
10 deka lekvár - az eredeti receptben narancslekvár van, én gyakran használok más gyümölcsből is, a csokihoz különösen jól illik a szilva vagy az eper
½ tk sütőpor
3 ek. narancslé – egyéb gyümölcslé

A mázhoz 3-5 deka margarin.

A sütőt előmelegítjük 175 fokra.

Az étcsokoládét összeolvasztjuk a vajjal, kicsit félretesszük, hogy valamennyire kihűljön.

Mixer segítségével elkeverjük a tojásokat a cukorral, majd hozzákeverjük a lekvárt, a narancslevet és a vajas csokit.

Fakanállal, gyors mozdulatokkal hozzákeverjük a lisztet és a benne elkevert sütőport.

A muffinsütő mélyedéseibe egyenletesen elosztjuk a tészta kb. 2/3-át. 5-10 deka étcsokit kockára törünk, és a tészta tetejére tesszük, majd befedjük a maradék tésztával.

25 perc alatt készre sütjük.

5-10 deka étcsokit összeolvasztunk vajjal vagy margarinnal, és a kihűlt muffinok tetejét bevonjuk vele, majd hűtőbe tesszük a süteményt, hogy megdermedjen a máz. Ha túl sok lenne a máz, a muffinokat a hűtőből kivéve ismét megkenjük vele.


Az igazi kincs nem mindig van piros kereszttel jelölve. Azért rá lehet akadni. Most egy jó kis előadás formájában jelentkezett, amely a könnyű- és komolyzene mibenlétét, határvonalait történetét feszegette, remek zenei példákkal, kiváló humorral fűszerezve. Talán, mert a gyerek hozta a róla szóló kis cetlit az iskolából, azt hittem, neki is való. Így őt is és a még kisebb barátnőjét is magammal vittem. A harmadik percben tudtam, hogy hibáztam, ezt megérteni sok előismeretre volt szükség, a másfél órás előadást végighallgatni, ami tulajdonképpen számukra hottentottául volt, nagy önfegyelemre. Ki azonban nem mehettünk, az a kedves előadó súlyos megsértése lett volna. Néztem-néztem a gyerekeket szánakozva, de ők szépen ültek, figyeltek. Aztán eszembe jutott a saját gyerekkorom, amikor Apukámmal többször is tiszteletemet tettem a Kisplasztikai Barátok Körében, sőt egyik első élményem az, hogy visítok egy múzeumi terem közepén, mert meg akarom fogni a kiállított mozgó szobrot, a modern művészeti alkotást, de nem lehet. Anyukámmal is voltam vizsgázni az egyetemen ábrázoló geometriából (most a Divatcsarnok üvegosztályán eltöltött hosszas ácsingózásokat nem sorolom ide). Ha nem is értettem meg az ott hallottakat-látottakat, de valami módon mégis csak kaptam valamit. Talán azt, hogy valami lehet nagyon fontos valakinek, akkor is, ha én azt nem értem. A szolfézstanárnő mindenestre gratulált a végén a lányoknak, hogy kibírták. Ők meg azt mondták, a következő részre is eljönnek….

Zabpelyhes tallér

Kellett ebben a ritka rusnya időben valami szívmelengető. Ami mindig abszolút biztos siker gyermekeimnél, az a zabpelyhes tallér. Gyermekkoromban nálam is toplistás volt a zabpehely. Mármint a zacskója. Akárhányszor megláttam a gyermekszem-magasságban kihelyezett barna zacskót, amire nagyjából 5 piros és 3 kék vonallal copfos kislány volt rajzolva, rögtön kértem Anyukámat, hogy vegyen nekem. Valószínűleg ez a csodálatos dizájn emelte ki a zabpelyhet a hetvenes évek szürke tengeréből. Mert a zacskóban rejlő ételt aztán semmilyen formában nem voltam hajlandó elfogyasztani. Anyukám mindig megpróbált valamiféle ellenállást kifejteni:

- A múltkor sem etted meg.

- De most megeszem!

- Biztos?

- Biztos!

És mivel nem voltam követelőző gyerek, nem kunyeráltam például csokit soha, Anyukám végül is mindig vett zabpelyhet. Én meg tudtam, hogy most tényleg megeszem. Egészen addig kísért ez az érzés, amíg elém nem tálalták. Akkor viszont rájöttem, hogy mégsem fog ez menni. Hogy Anyukám mit csinált azzal a mintegy 50 kiló zabpehellyel, amit megvetettem vele, azt nem tudom…

A zabpelyhes tallér tulajdonképpen egyfajta házi müzliszeletnek is felfogható.

Bár ez a blog nem egy újrafőző, mondhatni recooked blog, most kivételt teszek. Stahl Judit receptje annyira bevált, hogy szinte heti rendszerességgel sütjük. Mármint a gyerekeim, én meg figyelem őket. Barátaink is gyakran kérdezik a mikéntjét, hát íme.

Hozzávalók

15 deka zabpehely

10 deka liszt

12 deka barna cukor

10 deka csokoládé

10 deka puha vaj vagy margarin

1 tojás

1 tk szódabikarbóna

fél tk fahéj

csipet só

Egy mélyebb tálban „robotigéppel” összekeveri kisfiam a vajat és a cukrot, majd hozzá keveri a tojást.

Közben kislányom kiméri egy másik tálba a zabpelyhet, a lisztet, a szódabikarbónát, a fahéjat, a sót és beletördeli a csokoládét.

Ezután a két tál tartalmát fakanállal felváltva összekeverik. Vizes kézzel diónyi gombócokat formálnak belőlük, és tisztes távolságra egymástól sütőpapírral kibélelt sütőlemezre helyezik.Majd a tetejét egy csöppet benyomják.

Előmelegített sütőbe tolom, 12 percig sütjük. Ha kész, kiszedjük lapos tányérra, ahogy hül, megdermed.

Ma kissé sok csokinyulat tördeltünk a süteménybe – sőt még 2 apró télapó is belehuppant a masszába – így hát túlságosan szétfolyt az alkotás. Ahogy annak Murphy szerint lennie kell, persze, hogy akkor történik ez, amikor a blogba szerettem volna fotózni.

Kármentésként csináltunk vanília pudingot, rászeleteltünk friss epret, és azokkal a darabokkal, amik morzsákban jöttek ki a tepsiből, megszórtuk a tetejét.

A rádióban szól az AC/DC, kisfiamnak is tetszik a zene. Érzi benne a férfias erőt. Nem ismeri, ezért hát rákérdez:

- Ez a Kaláka Együttes?

Éjszaka a tetőn menyét futkározott. Erről beszélgetünk, és csöppségemnek újra és újra hallania kell, talán szent borzongás fut végig rajta, vagy arról sző képzeletképeket, hogyan ment meg miket majd a félelmetes menyéttől.

- Mi is ment a tetőn éjszaka? – kérdezte.

- A görény felmászott az esőereszen a tetőre és ott szaladgált. – görényeztem le a menyétet. Végül is a rendőrségi kihallgatáson is azért mondatják el annyiszor a mesét, hátha belezavarodik a páciens. Nekem sikerült És ez az információ új volt.

- A bölény? – kérdezte ő felcsillanó szemmel.

Bár erős a tetőnk, de annyira azért mégsem. Az ereszcsatornáról már nem is beszélve.