Fekete Pillangó

Kedves Fekete Pillangó, Te lettél a 100. Olvasóm. Hadd köszöntselek Téged és személyeden át mindazokat, akik bekukkantanak időnként a lábosaim fedele alá, hogy mi is rotyog az én boszorkány-, vagyis miket beszélek, sárkánykonyhámban. Aki nyilvános blogot ír, az bármit mondjon is, exhibícionista. Persze, hogy reménykedem benne, hogy van a vonal másik végén valaki. Szeretném, ha kapna egy kis jókedvet, két perc vidámságot, amikor elolvassa bugyuta történeteimet. Ha úgy érezné, hogy jó itt. Hogy nekünk itt és most jó. Hogy ebből, ennyiből is kerek lesz a torta. Gimnazista korunkban az összes általunk készített remekműnek - legyen az az uzsonnára csomagolt szendvics alufóliájából formázott absztrakt képződmény, vagy később iparművésszé vált osztálytársunk csodálatos tintarajza -, mindegyiknek egy címet adtunk: Elvágyódás. Ez a blog az ellenkezőjéről szól.

És ha "Te vagy újra az ajtóm előtt, ki valaha oly gyakran jött", nyiss be! Örülni fogok Neked, Fekete Pillangó.

100.000

Gondolkodtam rajta, hogy tartsak-e egy kis önünneplést. Először úgy gondoltam, hogy nem, aztán azt hogy mégis. Kicsivel több mint egy éve tettem fel a számlálót a blogra, azóta 100.000 kattintás esett itt, épp ma történt a jeles esemény, amíg másfajta módon szórakoztattam egy másfajta közönséget. Sem a számot, sem az időtartamot nézve nem egy rekorder eredmény, de én büszke vagyok a kis virágomra, mély erdő rejtekén.
Köszönöm, hogy kiszagoltátok. Nélkületek semmit sem érne.