Fociskártya, avagy mit adnál egy piros gémkapocsért?

 - Nem, fociskártyát nem vagyok hajlandó venni. – bizony, minket is elért a fiús szülők pénztárcáját kifosztó, a gyerekek rajongását kihasználó nagyszerű találmány, a fociskártya. Annyira bosszant, hogy papírfecnikért fizettetnek ki ezres nagyságrendű összegeket, hogy megmakacsoltam magam és nem akarok kifutni a focipályára, azaz nem vagyok hajlandó beszállni a ringbe. Még akkor sem, ha nagyon is egyetértek azzal a rádióban beszélő nagymamával, aki azt mondta, hogy ő a szülők rosszallása ellenére is megvette a barbie-babát az unokájának, mert ő nem szereti, ha egy gyerek sóvárog. Hát ez a két érzés csap össze a lelkemben és győz a nyakas magyar, hülye azért nem vagyok. Így aztán mindenki azzal főz, amije van, Vekerdy Tamás gyermekei macikkal barbiztak, az én gyermekem pedig barátaitól kapott az ő duplikátumaikból egy pár darabot. Valakitől a felmenői közül pedig üzleti érzéket is. Nem én voltam! Talán a nagymamám, aki a háború előtti időben leányanya gyermekeként pénzért mutogatott baglyot. Vagy kisfiam nagynénje, aki legendásan tud alkudozni. Törökországban töltötte gyerekkora egy részét ugyanis. Édesapánk pedig nem akart direktben nemet mondani a folyton-folyvást felmerülő kívánságokra, ezért lehetetlenül kis összegeket határozott meg elérendő vételárként. A csúcsot, ha jól emlékszem, az eredeti ár ötöde tartja. 
Szóval addig-addig cserélgette csemetém a kártyáit, amíg egy laza év alatt több mint 200-ra növelte a gyűjteményét. Hm. Ma is elmesélte legújabb szerzeményét: elcserélte Fabregast egy Bale-ért. Az nagyon ritka és értékes.
- Hát ki az a Bél? – kérdezte a tudatlan Anya.
- A Real Madrid legújabb sztárja.
- És ki az a hülye, aki hajlandó volt erre a cserére? – értetlenkedem, hátha közelebb jutok a megfejtéshez, hogyan lehet meggazdagodni.
- Hát én! – vágja ki a trompfot kisfiam.
 Úgy kellett minket Apjával együtt előszedni a vacsoraasztal alól.

 Pirított mogyorórémes torta

Van, aki a fociskártyákat gyűjti, van, aki a tortákat. Van, aki meg a mérleg-fiúkat (apukám, férjem, fiam mérleg). A családban négy fiúnak is ősszel van a születésnapja, így összegyűltünk nálunk egy négytortás ünneplésre. A választásom a nagymamám nemrég fellelt füzetében talált mogyorótortára esett.

Hozzávalók 
A tésztához 
8 tojás fehérje
28 dkg törökmogyoró
28 dkg porcukor
8 ek liszt

A krémhez 
8 tojás sárgája
8 ek cukor
10 dkg étcsokoládé
egy marék darált mogyoró
22 deka vaj

A mogyorót átpirítjuk egy teflonedényben és ledaráljuk.

A tésztához felverjük a tojásfehérjéket kemény habnak, majd lazán belekeverjük a cukrot és a mogyorót és a lisztet. 

Kis kapcsos tortaformában két lapban megsütjük. A sütőt 150 fokra állítjuk be a sütési idő kb. 20-25 perc. 

A krémhez a tojássárgájákból a cukorral lassú tűzön, vastag talpú lábosban krémet főzünk. Amikor kész (forrpontig szabad hevíteni), félrehúzzuk a tűzről, és beletördeljük a csokoládét.

Ha kihűlt, hozzákeverjük a darált mogyorót és a vajat. Ezzel a krémmel töltjük, vonjuk be a tortát.

Ízlés szerint díszítjük. Én most villával kis tejszínhabfelhőcskéket bigyesztettem a torta szélére.

Figyelem! a termék meglehetősen nagy nyomokban mogyorót tartalmazhat!

Kyle MacDonald kanadai blogger felelevenítette a „Többet jobbért” című gyerekjátékot, amelynek a lényege, hogy egy kis értékű tárgyat mindig egy kicsit értékesebbre kell cserélni. Kyle először egy piros gémkapocs kapcsán tette fel a kérdést: „mit adnál érte?” Az első csere során egy hal alakú tollat kapott a gémkapocsért. Kyle 2005 és 2006 nyara között 14 lépésben cserélte el egyre értékesebb tárgyait, míg végül egy filmszerepért cserébe egy házat kapott.
Hát nem a barkács-szakkörben tanították meg neki, hogyan kell gémkapocsból házat csinálni!

Persze, hogy kisfiúnk lelkesedése levett minket a lábunkról. A könnyelműbb Apa már vett egy csomaggal a kártyákból, és már én is tettem egy ígéretet egy csomagra. Már csak egy keveset kell aludni és unokája névnapjára Mama gyűjtőalbumot vesz. Így kell ezt csinálni! Remélhetőleg az üzleti érzék marad és gondtalan öreg napjainknak nézünk elébe.

EPILÓGUS: azokat a kártyákat, amik még nem kerültek gyermekem birtokába, szépen lerajzolja magának. Még mondja valaki, hogy haszontalan papírfecnikről van szó...

Gokartozni mentünk a minap. Először.
- Jajj. el sem hiszem,. hogy mindjárt go-kartozni fogok! - szólt az aprónépaz autóban a hátunk mögül. Annyira izgult, hallottam a hangocskáján.
Kiderült a go-kart pályán, hogy az aprónép méreten aluli apróhal, nem ülhet be a go-kartba, nem éri el a lába a pedált. Így nem maradt más hátra, minthogy megnézze, amint nővére és édesapja az ajándékba kapott két jegy fejében sisakot kapnak a fejükre, végigszáguldanak a pályán és adrenalintól remegő térdekkel lejönnek onnan. Nagy önfegyelem kellett ehhez, a torokfojtogató szomorúságtól még a kedves pénztáros lány által felajánlott túrórudi sem kellett.
Még jó, hogy jött a mentőötlet: amennyibe a jegy került volna, azért az összegért kap fociskártyát. Kisfiam arca széles mosolyra derült. A kártya természetesen 5 perces hatótávolságon belül kapható is volt.
Mondom, hogy jó dolog ez a fociskártya!

A mogyorótorta a képen leghátul látható.