- Nem, nem veszünk üdítőt. Sem
kekszet. Sem gumicukrot. – ezzel higgasztom a kisfiamat a balettelőadás
szünetében. Nővére szerepel a Diótörőben vagy a Négy évszakban, mindegy is,
kisfiúk számára igazi embert próbáló program. Nem is tudom, mért kötöm az ebet
a karóhoz. Talán mert nem szeretem az édességezést, a drága büfét, a sorban
való lökdösődést. Igazán lehetnék egy kicsit megértőbb. Kisfiam fetreng a
szünetben az üléseken, tekereg, mint a kígyó, utálja az egész helyzetet.
Megpróbál rést ütni a falon, de nem megy.
- Nincs is nálam pénz – hangzik a
végső érvem (és tényleg).
Szegény kisgyermek addig-addig
kínlódik, hányja-veti magát, míg meg nem lát a földön egy kétszázast.
- Ez az én pénzem?
- Hát persze, hogy a tiéd. – innen kezdve ugye nyert is.
- Akkor azt csinálhatok vele, amit akarok.
- Igen. – mondom. Ez a játékszabály, elvégre honnan
tanulná meg az önálló döntéshozást, ha nem hozhat önálló döntéseket. A pénze
felett maga rendelkezik.
Fergeteges vigyorral a fején
vonulunk a büfébe Icateát venni. Bár a világ egyik legnagyobb átverésének
tartom ezt a remek terméket – ahelyett, hogy az emberek maguknak csinálnának
teát adalékanyagok nélkül, méregdrágán vesznek egy ihatatlan löttyöt – a szívem
mélyén én is örülök. Mert ilyen az anyai szív, akkor örül, ha a gyereke is
örül.
- Nem, nem ehetsz négygombócos fagyit. – mondom egy
viharos széllel átszőtt koradélutáni sétán, melyet egyik szép városunk
belsejében teszünk meg.
- Máskor ehetnék négy gombócot?
- Máskor ehetnél, de nem jó most az idő. És egyébként is
mértéket kell tartani.
- Miért kell mértéket tartani? – itt egy anyai monológ
következett az arany középútról.
Szerencsére épp szembejött a
fagyizó, ami útját állta az egyik fél számára sem komfortérzetet biztosító
csevelynek.
Na és mi derült ki, miután megvettük
a családtagok számára fejenként két gombócot? Csak itt, csak ma, csak Önöknek….
Aki két gombócot kér, az ajándékba kap egy minimagnumot (több mint egy
gombócnyi fagyi). Ráadásul Édesapának ennyi elég is a jóból, a kiegészítő adag
jégkrémre már nem tart igényt, eltenni nem lehet ugye. Milyen szerencse, hogy
van rá vállalkozószellemű fiatal a körünkben. Csak lecsúszott hát a négy
gombóc. A fergeteges vigyor és az anyai szív…lásd mint fent.
Mandulás-meggyes pite tojás nélkül
A mandula és a meggy remek párosítás, fokozzák egymás ízét.
Hozzávalók
25 deka liszt
1 csipet só
2 ek hideg víz
17,5 deka vaj vagy margarin
7,5 deka babapiskóta (vagy tojásmentes keksz)
7,5 darált mandula
50 deka meggy
Barna- vagy kristálycukor
Fahéj
A lisztet, a sót, a hideg vajat és a vizet összekeverjük. Ha
van időnk, hűtőbe tesszük 1-2 órát pihenni (ez a fázis elmaradhat).
Egy fodrosszélű kerámiaedényt kivajazunk
A meggyet kimagozzuk.
A kekszet ledaráljuk.
A tésztát egy kisebb és egy valamivel nagyobb részre
osztjuk. A nagyobb részt kinyújtjuk, kibéleljük vele a kerámiaedényt.
Összekeverjük a darált kekszet és a mandulát, a tésztára tesszük. Ráhelyezzük a
meggyet, megszórjuk fahéjjal és barnacukorral.
Kinyújtjuk a kisebbik részt is. Befedjük vele a tésztát.
Virág- és levélalakzatokat szaggatunk a tésztából, és a tetejét kidíszítjük
vele.
Megkenjük vízzel, és 200 fokon addig sütjük, amíg
világosbarna nem lesz.
(Ehhez a recepthez az ötletet egy régi szakácskönyvem, a Dr.
Oetker Gyümölcsös sütemények adta).
Tojásmentes.
Tejfehérjementesen Liga margarinnal.
Az a szokás nálunk, hogy a jó bizonyítványért az az ajándék,
hogy bemegyünk a könyvesboltba és a gyerekek választhatnak maguknak könyvet.
(Szinte látom magam előtt, ahogy a Tisztelt Olvasó csettint is, ekkora
nagyvonalúság láttán – de higgyék el, a gyerekek örülnek neki). Eddig
nagyobbikunk mindkettőjükért helyt állt, hiszen csak ő volt iskolás. Idén
azonban kisebbikünk saját jogán választhatott a polcokról. Kiválasztotta a
Kókusz Kokó c. könyvsorozat egy darabját. Igazán megfelelő olvasmány egy olvasni
éppen megtanult tanulónak, aki második osztályba léphet.
-
Ez elég olcsó, válassz még egyet! – szól megint csak az
a szív.
-
Jó, akkor kérem még A fekete kő titkát is!
És mi volt A fekete kő titka fedőlapján? Egy matrica, 1+1
felirattal. Ugyanis járt hozzá egy ajándékkönyv…
Epilógus: Kókusz Kokót már a hosszú hétvégére való odamenet
kiolvasta a nebuló, A fekete kő titkából a 140. oldalnál jár. Nagyon büszkék vagyunk
rá. Szerintem rá fog még kapcsolni, mert ma találkoztam a barátja anyukájával a
villamoson, aki elmondta, hogy Viktor a Ruminit olvassa és már 230 oldalt
elolvasott, sőt, a következő kötetnél tart…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése