Vendégszerepel nálunk egy kiskutya. A gazdái nyaralni
mentek, mi vigyázunk rá. Sokáig sírt, amikor itt hagyták, de aztán lassan
megnyugodott és elfogadta, hogy most mi leszünk a családja. Kutyaszokás szerint felállította a rangsort, leosztotta a szerepeket. Én vagyok a főnök, általában
követ, mint az árnyék. Épp, mint a gyerekeim kisebb korukban, megvárja, amíg a
mosogatótól-konyhapulttól elfordulok, és megpróbálja kitalálni, merre fogok
menni. Pont előttem topog, közben hátra-hátra néz, hogy ugye most jófelé
megyünk. Aztán villámgyorsan irányt változtat, ha én is. A kisfiam a nagy
játszó- azaz alomtárs, mivel pont olyan gyorsan és fáradhatatlanul szaladgál,
mint ő. Nem unják meg egymás társaságát, és hasonló az érdeklődési körük is. Kisfiam
örömmel fedezte fel a közös foci során, hogy „Süti jól cselez”. A
metakommunikációját is érteni véli. A teraszon ebéd közben Süti fejecskéjét a
tömpe lábikáira ejtve ejtőzik. Kicsi duracell-kutya gyorsan fürge, de gyorsan
is lejár, ilyenkor pihenni kell. Kisfiam kommentálja a déli pihegés okát:
- Most kipiheni magát, mert ebéd után szaladgálni szeretne. Én
majd szaladgálok vele! – ajánlja is fel rögtön a segítséget, ájtatos hangon. Jól
tudja, hogy ebéd után, ha nem is aludni kell, de szeretjük a nyugalmasabb
tevékenységeket. De hát mindent a vendégért, ugyebár…
És mi tagadás, vannak olyan ötletei is, aminek csak egyikük örül:
hinta, csúszda. Az ölelő karokból azonban gyorsan elillan a pehelykönnyű
ebecske. Azért kalandparkról nem volt szó!
És még egy nagyszerű ötlet:
- Én tudom, hogy a Sütit hogy lehet vadkiskutyává csinálni
hamar! – ajjajj, ez nem jól hangzik. Szerencsére csak fülsimogatásról van szó, amitől
rázza a fejét a kutyuska. Érző szívű kisfiam inkább mégiscsak focizik vele, ő
Buffon, Süti pedig Sevcsenkó.
Olívabogyóval töltött húsgolyók
Jajj, hogy velem mi történt! Kinyitottam a postafiókomat és
egy levél várt a Vidék ízétől, hogy bemutatnák a blogomat, döntsem el, melyik
számban. A júliusira esett a választásom. Arra gondoltam, hogy nyáron az
embereknek jobban van kedvük, idejük főzni, a strandon újságot venni. 3
receptről volt szó, kigondoltam, hogy strandmenüt készítek (és becsempészek egy
negyediket is): olívával töltött bárányhúsgolyókat, paradicsomos, oregánós bulgurral
töltött paprikát, kakukkfüves sonkás batyukat és mandulás meggytortácskát. Olyan
ételeket választottam, amik minimális hűtést igényelnek, és akár kézzel is
elfogyaszthatók. Kicsit mediterrános, kiegyensúlyozottan tartalmaz tápanyagokat
és feldobhatjuk vele a különben a nyár szerves részét képező de esetleg már
unalmas lángos-sült hal-hamburger menüt.
Kölcsönkértem
barátaimtól szép terítőket, piknikkosarat, kitakarítottam, elkészítettem az
ételeket és gyermekeimmel felsorakozva vártuk az újságírót és a fotóst. Készült
vagy 300 kép, a menüről – épp leszakadt az ég, hát nem erre a hangulatra
gondoltam piknikezés címszó alatt - , a gyerekekről, rólam (amióta az eszemet
tudom, utáltam, ha fotóznak, na jó kicsit fejlődtem, már nem bőgöm el magam
ilyenkor, mint régen). Csinos, mutatós lett az egész cikk, aminek „kefelevonatát”
megkaptam ellenőrzés végett. A fotókat és a az írást megtalálhatjátok a Vidék
íze júliusi számában, ami a jövő héten jelenik meg.
A recept végtelenül egyszerű.
Hozzávalók
60 deka darált bárányhús (pulyka is lehet)
1 szelet kenyér beáztatva, kinyomkodva
1 kis fej apróra vágott fokhagyma
1 zúzott fokhagymagerezd
1 tk só
Friss bazsalikom levél összeaprítva
1 tojás (elmaradhat)
Zöld olajbogyó (lehetőleg magozva)
A hozzávalókat összedolgozzuk. Diónyi – az olajbogyó mérete
meghatározó – gombócokat készítünk, a közepére olajbogyót ültetünk. A
húsgolyókat sütőpapírral bélelt sütőlemezre fektetjük, egy kicsit meghintjük a
tetejét étolajjal.
175 fokon 30-40 perc alatt készre sütjük.
Tejfehérjementes.
Tojásmentes. (tojás nélkül)
A férjemnek is tetszik az ebecske, bár alapvetően hadilábon
áll a háziállatokkal. Jól emlékszünk azonban érzelmeinek evolúciójára, aminek
jó pár éve egy másik kutyácskával együtt töltött napok alatt lehettünk tanúi. Jó,
rendben, de csak az előszobában lehet, rendben, de csak a parkettán maradhat
(ennél a fázisnál arra mentem haza, hogy a kanapén együtt ülnek, és míg életem
párja vizsgákra készül, a tananyagban való elmélyülést a kutya simogatásával
segíti elő, aki mellette fekszik), na jó, de az ágyba nem jöhet fel, na jó, de
a párnánkig nem jöhet el. Még szerencse, hogy az a vendégeskedés itt ért véget…
Hát szóval a Kemény
Férfiak nem érzékenyülnek el egy ebecskétől, pláne nem nevezik Sütinek. A
Kiskutya megszólítás azonban az együtt töltött napok után már nem elég
személyes. Így aztán a Sütinél egy fokkal keményebb csengésű nevet választott
neki: Süni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése