2009. október 4., vasárnap

Házi pogácsa



Négyéves a kisfiam

Nem gondoltam, hogy gyerekszülinapi bulival szeretném megünnepelni e jeles eseményt, a nővére is 5 éves korában ünnepelt először a barátaival.
   Viszont fiacskánk még a tavasszal meghívta a kedves, nálánál 3 évvel idősebb szomszéd kislányt a születésnapjára, ami októberben esedékes. Így hát az ovi előtt a tavaszi simogató napsugárban állva megtudtam, hogy akkor születésnapi partit kell szervezzünk (ami egyébként jogos, ha a nővérének jár, neki is, ugyebár). Sőt Intézkedős Ember a nagymamáját is felhívta:
- Nagyi, gyere el a születésnapomra! Nyugodtan jöhetsz, nem epertorta lesz, hanem csokitorta! – mondta a telefonba. Nem mintha Nagyi nem szeretné az epertortát. Ebből azonban azt is megtudtam, hogy csokitortát sütök majd.
   A nővérének elmesélte, hogy sisteregni is fog a tortája, úgy, hogy SSSSSSSSSSSSSSSS. Szóval lesz rajta csillagszóró is, írtam hozzá a képzeletbeli előkészületi listához.
   Hogy összekapcsolós legó tűzoltó lesz az ajándék, az már természetes folyománya volt mindennek, ezt nekem mesélte el egy álmodozós hétvégi reggelen.
  S mint ahogy az egy jó népmeséhez illik, mindez így is lett.
  

Házi pogácsa

A pogácsát a Mama készítette el a jeles napra.

Hozzávalók

1 családi dobozos tejföl (3-4 deci)
1 kocka élesztő (5 deka)
2 tojássárgája
1 kk só
rétesliszt (80 deka)
1 kocka margarin (25 deka)
A tetejére
tojás

A hozzávalókat összegyúrjuk egy mély tálban. Egy éjszakára a hűtőbe tesszük. (legjobb este bekeverni a tésztát).

Másnap újra átgyúrjuk, deszkán, körülbelül másfél centisre nyújtjuk. A tetejét egy nagy késsel beirdaljuk, azaz csíkokat húzunk rajta keresztben és hosszában.

Kis pogácsa-szaggatóval 2-3 cm átmérőjű – pogácsákat szaggatunk belőle. A tenyerünk élei között megsodorjuk a szélét, hogy egyenletes legyen és alaposan kivajazott-zsírozott sütőlapra tesszük.

A tetejét megkenjük egy felvert tojással és megszórjuk kis sóval.
175 fokon kb. 20 percig sütjük, amíg a pogácsák aranysárgák nem lesznek.

A nap végén a Boribon születésnapja című opuszt kellett mesélnem.
- Te már nem három éves vagy, mint Boribon! – mondta kisfiamnak örömmel a nővére.
- Tudod mennyi? – kérdeztem én.
- Igen! – válaszolta lelkesen az ünnepelt, ujjacskáin mutatva nagy nehezen a négyet, mert persze a kisujját görbítette be, amit ilyen kis sete-suta kezecskével nehéz még megtenni.
- És az mennyi? – firtattam.
Kisfiam hangosan számolva mutogatta az ujjait:
- EGY, KETTŐ, HÁ, ROM!













5 megjegyzés:

Edó írta...

Isten eltesse a kisfiadat!Egyidos az en lanykammal:)

Anyul írta...

Edó,

köszönöm szépen! :)

A Te lánykádnak is boldog születésnapot kívánok!

Névtelen írta...

Az élesztőt nem kell cukros tejben megfuttatni, vagy tejfölben?

Anyul írta...

Szia Névtelen!

Nem :)

Névtelen írta...

Üdvözöllek!
Köszönöm, hogy beírtad a pogi receptet. Éva